+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Varsányi Bence
2020. október 11. vasárnap, 20:43
Bíró László, az ellenzéki összefogás jelöltje ugyan jobban teljesített, mint 2018-ban a mostani győztes apja ellen a Jobbik színeiben, de ezúttal is alulmaradt.

A voksok 95,45 százalékos feldolgozottsága alapján kijelenthető, hogy Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok 50,07 százalékával győzött a szerencsi-tiszaújvárosi időközi választáson. A második Bíró László, a Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP közös jelöltje lett, ő 46,67 százalékkal, 1722 szavazat különbséggel maradt alul, a Szanyi Tibor-féle ISZOMM által támogatott, független Tóth Ádám pedig sok vizet nem zavarva 2,25 százalékon végzett. 

 

Ha a mostani időközin nem indult volna Tóth Ádám, a szintén független Váradi Gábor, valamint a Demokrata Párt jelöltje, Sóváriné Bukta Erika, és egyúttal minden rájuk szavazó Bíróra voksolt volna, akkor sem tudott volna győzni a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.

 

A mostani időközire a különböző pártok belső közvélemény-kutatásai állítólag rendkívül szoros eredményt jósoltak Koncz Zsófia és Bíró László között, a kampány pedig különösen érdekes volt, mert Konczot kifejezetten rövid idő alatt, gyakorlatilag a nulláról építették fel jelöltnek a Fidesznél, Bíró pedig folyamatos támadás alatt állt korábbi antiszemita megnyilvánulásai miatt.

 

Koncz Zsófia győzelmével megmaradt a kormánypártok parlamenti kétharmada, bár ha el is vesztették volna, annak a gyakorlatban nem lett volna túl nagy jelentősége, ugyanis az eddigi szavazási magatartásokból kitűnik, hogy Ritter Imre német nemzetiségi képviselő ígéretéhez híven mindig a Fidesz-KDNP-vel együtt szavaz, illetve a Mi Hazánk képviselőinek szavazataira is sokszor számíthattak a kormánypártok.

 

Az időközi választást azután írták ki, hogy Koncz Zsófia édesapja, Koncz Ferenc, fideszes országgyűlési képviselő motorbalesetben életét vesztette idén júliusban. Koncz Ferenc 2010 és 2014 között Szerencs polgármestere volt, majd a 2018-as országgyűlési választáson a borsodi 6-os választókerületből jutott be a parlamentbe, magabiztosan, 49,3 százalékkal, több mint kilencezer szavazattal verve a második jelöltet, a már akkor is próbálkozó jobbikos Bíró Lászlót, akinek az érvényes szavazatok 31,64 százalékát sikerült megszereznie.

 

2018-ban a most Bírót támogató pártok közül még az MSZP-Párbeszéd és az LMP indított jelölteket Pap Zsolt és Tarnai Gábor személyében, ők az érvényes szavazatok 14,9 és 2,27 százalékát szerezték meg, tehát még a Jobbikkal összefogva sem tudták volna legyőzni Konczot.

 

NYITÓKÉP: Koncz Zsófia / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Vasárnap ismeretette részletesebb előválasztási programját a párt. Négyhetes munkahét, új választási rendszer, bérlakásprogram. A részletekért olvasd el a cikkünk!

Újra itt van Ercsey Dániel boriskolája: ezen a héten az olaszrizlingről lehet mindent megtudni, amit csak érdemes.

A rendelkezésre álló vakcinákat lakosságarányosan osztanák szét az önkormányzatok között.

A volt SZDSZ-es politikus interjújában arról beszélt, az ellenzéknek a kis pártokat is beépítve nemzeti szövetséget alkotva kéne szabadságharcba indulnia a Fidesz ellen.

Kijöttek a közlönyben a csütörtökön bejelentett szigorítások részletei.

A bajor kormányfő közölte: a magyar kormánypártnak nincs többé helye az Európai Néppárt közösségében. Nem először fejezi ki, hogy véget ért a Fidesz és a CSU közötti jó kapcsolat.

Szerinte párttársait csak a miniszteri székek érdeklik.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

Varga Balázs, a Fekete Zaj alapítója és főszervezője, a Tixa jegyiroda ügyvezetője szerint a zeneiparnak óriási szüksége lenne egy erős, egységes szervezetre, amely nyomást gyakorolhat a kormányra.

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Twitter megosztás Google+ megosztás