Egy két évtizedes újságírógyilkosságot tárgyalnak újra Belgrádban

Szerző: Varsányi Bence
2020.10.05. 21:12

A Milošević-kritikus Slavko Ćuruviját a vád szerint a szerb államvédelem tisztjei gyilkolták meg, akikre ki is szabták már a börtönbüntetést, de fellebbezésükre hatályon kívül helyezték az ítéletet.

Egy két évtizedes újságírógyilkosságot tárgyalnak újra Belgrádban

A szerb Legfelsőbb Bíróság hétfőn kezdte el újratárgyalni Slavko Ćuruvija meggyilkolásának ügyét, akit 1999-ben, Jugoszlávia NATO-bombázása alatt lőttek hátba tizenhétszer a belgrádi otthona előtt.

Az újságíró és kiadó Ćuruvija hosszú ideig jó kapcsolatot ápolt Mira Milošević-tyel, Slobodan Milošević jugoszláv államfő feleségével,

így lapjai rendszeresen olyan bennfentes információkat tudtak közölni, amikhez másoknak nem volt hozzáférésük.

Ćuruvija és az elnök feleségének kapcsolata akkor romlott meg, amikor a szerb antiterrorista csapatok által vezetett prekazi mészárlást követően egy cikkében nem nevezte a másik oldalon harcoló összes koszovói albánt terroristának. Ćuruvija családja és volt kollégái szerint

a gyilkosság indítéka az lehetett, hogy nyíltan kritizálta az elnököt és elnyomó rezsimét, illetve háborús bűnök elkövetésével is vádolta Miloševićet.

Az első tárgyalás vádirata szerint az újságírógyilkosságot egy ismeretlen személy rendelte meg, a felbújtó Radomir Markovic, a szerb államvédelem akkori feje volt, a bűncselekmény megszervezéséért és végrehajtásáért pedig három államvédelmis tiszt, Ratko Romic, Milan Radonjic és Miroslav Kurak voltak felelősek.

A tárgyalás összesen száz évnyi börtönbüntetéssel zárult négyüknek, de az ítéletet idén júliusban, fellebbezés után megsemmisítették.

Milenko Mandic ügyész akkor elmondta a bíróságnak, hogy ragaszkodni fognak az első tárgyalás vádjaihoz és bizonyítékaihoz, illetve hozzátette, hogy a gyilkosság előtt a vádlottak megfigyelés alatt tartották Ćuruviját.

Az eredeti vádirat szerint a gyilkosságot magát Kurak követte el, Romic pedig segédkezett, de a 2019 áprilisi elsőfokú ítélet szerint az újságírót nem Kurak, hanem egy ismeretlen tettes ölte meg, ezért a belgrádi Fellebbviteli Bíróság megsemmisítette az ítéletet, és elrendelte az ügy újratárgyalását.

A tárgyaláson számos államvédelmis tiszt tanúskodott, és a többségük egyetértett abban, hogy

Ćuruviját percekkel azután ölték meg, hogy az államvédelmi megfigyelőcsapat megkapta a parancsot a megfigyelés befejezésére.

Markovic, Radonjic, és Romic továbbra is ártatlannak vallják magukat, Kurak holléte pedig ismeretlen. Markovic egyébként jelenleg negyvenéves börtönbüntetését tölti más bűncselekményekért, köztük Ivan Stambolic, volt szerb elnök meggyilkolásáért.

A tárgyalás kedden folytatódik.

NYITÓKÉP: Slavko Ćuruvija Foundation

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek