Régen tűnt ennyire bizonytalannak Latin-Amerika jövője

Latin-Amerikában általános a bizonytalanság. A kontinens forrong, egyre markánsabb a fegyveres erők jelenléte. Hiába javulnak a járványmutatók, nem látszik még a pandémia vége. Kolumbiában ledöntötték egy gyarmatosító szobrát, Bogotá lángba borult, az ellenzék az állami terror felelőseinek megbüntetését követeli. Lassan, de visszatér az élet.

Kömlődi Ferenc márciustól júniusig tudósította az Azonnalit Cartagenából, hogy mi volt a koronavírus miatt lezárt Kolumbiában.

A kolumbiai főváros, Bogotá ellenzéki (zöld) polgármestere, Claudia López nyár elején azt nyilatkozta, hogy az országban kihirdetett karantén kisebb-nagyobb megszakításokkal a tömeges védőoltásig, mostani számítások szerint minimum jövő tavaszig eltarthat. Napi 13 056 új fertőzöttel Kolumbiában augusztus 19-én tetőzött a Covid-19, azóta hétről hétre kevesebb – az utóbbi napokban 6-8 ezer – az új megbetegedés.

720 ezren gyógyultak meg (köztük az exelnök Álvaro Uribe és Daniel Quintero medellíni polgármester is), jelenleg mintegy 70 ezer az aktív koronavírusos. 830 ezer esettel, 25 ezer halottal az USA, India, Brazília és Oroszország után a március második felében szigorú karanténba vonult Kolumbia a világ ötödik legfertőzöttebb országa. Az első tízben három latin-amerikai ország – Peru, Mexikó és Argentína – van még, Chile a tizenkettedik a világlistán.

Koronavírus és fegyveres erők

Csak azért kezdtem a friss számokkal, mert amikor június 18-án visszajöttem Európába, Kolumbiában a napi 2 ezret közelítette az új fertőzöttek száma. Utána főként Bogotában, Caliban és a korábbi mintadiák Medellínben két brutális hónap következett, sok-sok kijárási tilalommal, napokra lezárt városnegyedekkel. A karibi parton leginkább Barranquillában tombolt a Covid-19, Cartagenában július elejére érte el a csúcsot, azóta egyre kevesebb a megbetegedés. Szeptember 1-től vége lett az országos karanténnak, a hónap végéig a csak fertőzöttekre vonatkozó szelektív elszigetelődés, az egészségügyi vészhelyzet viszont november 30-ig van érvényben.

Kolumbia óvatosan, de nyit. A nyitás egyik jeleként, országon belül már 38 útvonalon, 16 reptér között bonyolódik a légiforgalom, kizárólag friss negatív tesztet bemutató utasokkal. A belföldi után, szeptember 19-én végre újraindult a nemzetközi kereskedelmi és utasszállító légi közlekedés is, négy reptérről (Bogotá, Cali, Cartagena, Medellín) szállnak fel a gépek. Egyelőre csak hét országba (USA, Mexikó, Dominikai Köztársaság, Brazília, Ecuador, Bolívia, Guatemala) mennek járatok, de ha nem szökik fel megint a járványgörbe, a lista folyamatosan bővülni fog, elsőként valószínűleg a nemzetközi járatokat október elején újraindító Peruval. Különleges biztonsági szabályok betartásával nyitnak a szállodák és a teraszok, bioseguridad az új bűvös szó, és kültérben még alkoholt is fognak árulni. Októbertől újra üzemelnek a cartagenai strandok, és ugyan lassan, egyelőre turisták nélkül, de visszatér az élet.

Általános tendenciaként majdnem mindenhol július-augusztusban tetőzött a járvány, számszerűleg Brazíliát, lakosságarányosan Perut és Chilét sújtja leginkább. Utóbbiban július elején futott csúcsra, míg az egyre drámaibb negatív számokat, napi 11-12 ezer új esetet produkáló Argentínában talán valamikor most fog. A sokáig jól teljesítő Paraguayban július elején exponenciális növekedésbe csapott a görbe, Costa Ricában szintén, és ott is most csúcsosodhat. Venezuela változatlanul kakukktojás, a Maduro diktatúrájából érkező adatok teljesen megbízhatatlanok, míg Uruguay rendületlenül a kontinens eminens diákja, valahogy úgy kellene csinálni a világ összes országában, mint ott – és még kötelező karantén sem volt.

Mexikó viszont sem a számokkal, sem a nemlétező járványstratégiájával nem dicsekedhet: 735 ezer megbetegedés és közel 80 ezer a halott. A csúcs ott is augusztusban volt, azóta minimális a csökkenés. A riasztó számokat látványosan kevés, 1 millió lakosra eső 15 ezer teszt mellett abszolválták (Chilében 170, Peruban 117, Brazíliában 84, Kolumbiában 72, Argentínában 43 ezer ez a mutató; összehasonlításként, a tesztelésben alulteljesítő, közel 10 milliós Magyarországon kicsivel több, mint az 51 milliós Kolumbiában: 73).

A bogotái polgármesternek mégis igaza van: a csökkenő napi eset- és aktív fertőzöttszám ellenére, a megoldást csak a tömeges oltás jelentheti, addig bármi megtörténhet. Nagyon nem látszik még a járvány vége. Friss prognózisok alapján a Covid-19 ijesztő dél-amerikai utóhatása az elmúlt száz év legsúlyosabb gazdasági visszaesése lesz.

A forrongó társadalmakra reagálva, a rendfenntartó és védelmi – fegyveres – erők, valamint a törvényen kívüli gerillák, paramilitáris és hasonló alakulatok úgy tesznek, mintha a pandémia külön felhatalmazást adott volna nekik már eddig is széles, legális vagy illegális egyre megy, jogosítványaik bővítésére.

+ Brazíliában egy tábornok az egészségügyi miniszter, soha nem volt a kormányban annyi katona vagy katonai múltú személy, mint a járványt bálványához, Trumphoz hasonlóan teljesen félrekezelő Bolsonaro alatt.

+ A balos populista, járványügyileg az északi szomszédhoz hasonlóan teljesítő mexikói kormány szinte mindenben a hadseregre támaszkodik, markánsabb az utcai jelenlétük, a permanens drogháború mellett, többek között kórházak bővítésében és a szükséges készletek szétosztásában egyaránt részt vesznek.

+ Argentína Buenos Aires tartományában lázong a rendőrség, három napig sztrájkoltak, arra hivatkozva, hogy a járvánnyal csökkent a jövedelmük, míg a karantén betartatásával több lett a munkájuk. A demokrácia 1983-as helyreállítása óta a különféle színezetű kormányok a fegyveres erők tagjait mind alulfizették, talán így akarva bosszút állni Videla tábornok diktatúrájáért. Most telt be a pohár. És már tangó sincs, mert a tánctermek öt hónapja üresen tátonganak, haldoklik az évi 2000 millió dolláros szektor.

+ Bolíviában még a járvány előtt a rendőrség is közrejátszott a 2006 és 2019 között regnáló, jelenleg Argentínában politikai menekült, legújabban pedofíliával (is) vádolt Evo Morales elnök lemondásában. Nemzetközi emberjogi szervezetek viszont a baloldali populista vezetővel, a kontinens egyik legszórakoztatóbb futóbolondjával szembeni terrorizmusvádat túlzónak tartják, visszavonását javasolják.

+ Chilében Sebastian Piñera elnök szeptember 11-én hosszabbította meg újabb három hónappal a rendkívüli állapotot, az ország pedig lényegében lassan egy éve, tavaly októbertől lázong, és követeli a beígért alkotmányreformot. A márciusban bevezetett karanténnal ideiglenesen ott is véget értek, és az elmúlt hónapokban csak szórványosak az erőszakos utcai megmozdulások, de a fegyveres erők – biztos, ami biztos alapon – árgus szemekkel figyelik az összes potenciális veszélyforrást. Az éledező és már este 11-ig „nyitott” Limában is. Már amennyire tudják: egy illegális parti hatósági feloszlatása közben tizenhárman haltak meg.

A Covid-19 elleni intézkedések végrehajtásában az indokoltnál tehát jóval nagyobb szerep jut a katonáknak és a rendőröknek. A biztonság hatékony őrei láttán sokakból törnek elő a közelmúlt, az 1970-es és 80-as évek diktatúráinak még friss és hátborzongató emlékei. Fokozott utcai jelenlétük nyilvánvalóan nem oldja meg az egészségügyi válságot, inkább azt jelzi, hogy az állam képtelen garantálni polgárai alapvető biztonságát. Járőrözéseikkel mintha nem is őket, hanem tőlük védenék a hatalmon lévőket. A fegyveres erőknek egyértelműen kapóra jött a világjárvány és a velejáró társadalmi-gazdasági bizonytalanság. Csendben a rivaldafénybe léptek, közben

Amikor maguk az őslakosok döntik le elnyomójuk szobrát

Sebastián de Belalcázar (1479/1480-1551) spanyol konkvisztádor az andalúziai Córdobában született. Fiatalkoráról homályosak az infók – egyesek szerint 1498-ban Kolumbusszal hajózott az Újvilágba, mások viszont prózaibb okkal magyarázzák az óhaza elhagyását: 1507-ben állítólag megölt egy öszvért, és a felelősségre vonás elől menekült el jó messzire. 1524-ben már biztosan a mai Nicaraguában harcolt, ahol León első polgármestere lett.

Később Pizarro mellett az inkák legyőzéséből vette ki a részét, majd Diego de Almagróval bevették és porig égették az andoki birodalom legészakibb városát, Quitót, s a romokon rögvest meg is alapították a mai Ecuador fővárosát, Latin-Amerika koloniális építészeti gyöngyszemekben leggazdagabb UNESCO-világörökségi helyszínét. Maradása ott sem volt, kalandor vére északabbra, a mostani Kolumbia területére hajtotta. A legendás Eldorádót keresve, 1536-ban Cali, 1537-ben a közeli Popayán alapjait rakta le, amelyet 1540-től kormányzott. Intrikált, rabolt és gyilkolászott: egykori harcostársaival háborúzott, egy közeli kormányzót lenyakaztatott, őslakosokat mészárolt – élte a korabeli spanyol kalandorok gátlástalan újvilági életét. Bűneit végül ráolvasták, halálra ítélték, fellebbezett, de mielőtt hazahajózott vagy fejét vették volna, Cartagenában meghalt.

Belalcázar dicsőnek a mindent megszépítő történelmi távlatból jóindulattal sem nevezhető pályafutása azonban nem tántorította el a 20. század elején a délnyugati Cauca megye fővárosa, Popayán vezetőit attól, hogy a környéken élő, kb. 20 ezer misak indián szent helyén, egy dombtetőn szobrot állítsanak a város alapítójának (mentségükre ugyan ne szóljon, de a tények kedvéért: nem voltak egyedül, mert 1936-ban Cali vezetése ugyanígy tett).

2020. szeptember 16-án őslakosok ledöntötték a szobrot, fejetlen torzót hagytak belőle, a történelem szemétdombjára küldve Belalcázar emlékét. Ugyanúgy ott a helye, mint ahogy a kongói tömeggyilkos II. Lipót belga király, a bristoli rabszolgakereskedő Edward Colston, vagy egyik-másik veretes konföderációs politikus, köztük a hőn szeretett Lee tábornok emlékművének is. Nem a mostani dühös tüntetők írják át és újra, hanem e kétes figurák és az általuk képviselt hatalmak nevében hamisították meg a történelmet.

Cselekedetüket a kezdetben teljesen jogos észak-amerikai megmozdulások sajnálatosan túlpörgetett politikai korrektsége helyett valóban az igazságtétel vágya vezérelte, nagyjából ugyanúgy, mint amikor Budapest 1956-ban megszabadult a Sztálin-szobortól. Politikai korrektségből maximum bogotái elitnegyedek lázadó fiataljai ruccantak volna le Popayánba, de ők nem mentek sehova.

A szobordöntés után a, misak vezetők saját zászlójukat lengetve, önfeledten ünnepeltek. Volt miért: végre eltávolították őseik gyilkosának gyászos mementóját, genocídiumok és a rabszolgatartás jelképét. Popayán polgármestere viszont a multikulturalizmus elleni vandál erőszakról beszélve, a szobor helyreállítását ígéri. Kolumbia-szerte milliók csettintenek elismerően a „történelmi jelentőségű tiltakozás” kapcsán. „A konkvisztádorok és rabszolgatartók emlékművei sértőek a lakossággal, az őslakosokkal és az afrikai eredetű kisebbségekkel szemben” – jelentette ki Gustavo Petro ellenzéki szenátor, a baloldal 2018-ban választást vesztett elnökjelöltje.

Az egyre jobban elszigetelődő jobboldali kormánypárt, az Iván Duque elnököt soraiban tudó Demokratikus Központ tiltakozik, a közismerten szélsőséges, egyébként pont Cauca megyei szenátorasszony, a Petrót uszítással vádoló Paloma Valencia szerint „az emlékművek nem sértenek senkit, a történelmünk nyomai”, egyik híve a Twitteren pedig jóval messzebbre ment: „az indiánoknak inkább hálásnak kellene lenniük, mert a konkvisztádorok civilizálták, tanították meg írni és olvasni őket, nekik köszönhetően ismerték meg Istent. A baloldal viszont arra emlékezteti mindet, hogy 500 évvel később tiltakozzanak.” Egy másik

A misak közösség tagjai elmondták: a „baloldalnak” az égadta világon semmi köze nem volt a szobordöntéshez. Az őslakosokkal szembeni, Duque 2018-tól tartó elnöksége alatt fokozódó erőszak ellen tiltakoztak vele. A fél évszázados polgárháborúnak véget vető, a kolumbiai kormány és a szélsőbaloldali FARC gerillaszervezet közötti 2016-os békeszerződés óta ugyanis több mint 700 emberjogi aktivistát, közösségvezetőt, köztük 270 őslakos indiánt öltek meg. A valószínűleg paramilitáris alakulatokhoz tartozó elkövetők általában ismeretlenek maradnak, a nyomozások sehová nem vezetnek.

A kormány kapkodása és a Covid-19 társadalmi-gazdasági hatásai miatt gyorsan romló közállapotokkal elégedetlenek azonban nemcsak Popayánban, hanem a 2019-es helyhatósági választások óta ellenzéki vezetésű nagyvárosokban (az egymillió lakos felettiek közül főként Bogotában és Medellínben, de Caliban, Cartagenában és a kormánypárti Barranquillában) is masszívan tiltakoznak.

Kolumbia George Floydja egy taxisofőr-jogász

A katalán Claver Szent Péter (1580-1654) jezsuita szerzetes 1610-ben érkezett az Újvilágba. Cartagenában ébredt rá misszionáriusi élethivatására, az Evangélium hirdetésére az Afrikából erőszakkal odahurcolt, emberszámba sem vett fekete rabszolgák és leszármazottaik között. A rabszolgák örökös rabszolgájának tartotta magát, és élete végéig, fogadalmát betartva, mindent megtett értük. „Az atyának voltaképpen feketének kell lennie, mert egy fehér sohasem szeretne minket ennyire” – tartották róla. 1654. szeptember 9-én hunyt el, Cartagena egyik legszebb temploma viseli a nevét, halálának napja 1985 óta az Emberi Jogok Napja Kolumbiában.

376 évvel később, a szeptember 8-ról 9-ére virradó éjszaka két bogotái rendőr vadállati kegyetlenséggel meggyilkolta a 46 éves, kétgyerekes családapa Javier Ordóñezt, egy jogi diplomával rendelkező taxisofőrt.

Rendőrök igazoltatták, számon kérték rajta a törvényt, szó szót követett, leteperték, lézeres sokkolóval ütötték-verték. Az egyik barátja videóra vette, amint könyörgött, hogy „kérem, ne tovább…” Bevitték a rendőrörsre, folytatták az eszméletlen ember kínzását, onnan kórházba szállították, ahol nem sokkal később elhunyt.

A fegyvertelen férfival szembeni rendőri brutalitásról készült, George Floyd meggyilkolását idéző, 2 perc 18 másodperces videó bejárta a közösségi médiát, és az Emberi Jogok Napján lángba borult a főváros. Bogotá rendőrfőnöke azóta felfüggesztette állásából a (szeptember 19-én őrizetbe vett) két gyilkost. Az egyedi túlkapások helyett rendszerszintű kegyetlenségre figyelmeztető Claudia López bogotái főpolgármester az erőszakszervezet szerkezeti reformját ígéri. „Az élet szent” – nyilatkozta, példás büntetést követelve.

Az események felpörögtek, a demonstrálók rendőrőrsöket támadtak meg, autók és buszok égtek, csataterekké váltak az utcák, az elvileg López alá tartozó zsaruk teljesen elveszítették a fonalat, valakiknek, de egyértelműen nem a polgármesternek az engedélyével (utasítására?) többször tüzet nyitottak, civilruhás kollegáik pedig összevissza lövöldöztek. Minimum tizennégy tüntetőt lelőttek, az elégedetlenkedők legalább hatvan rendőrségi épületet támadtak meg, sokat felgyújtottak, mindkét oldalon többszázan sebesültek meg. Mint később kiderült, az események időpontjában a keményvonalas Carlos Holmes Trujillo védelmi miniszter irányította a biztonsági erőket, tehát elvileg az övé a felelősség, ellenzéki véleményformálók szerint „állami terrorizmusért” kellene bíróság elé állnia.

„Az igazság, a béke és a megbékélés melletti elkötelezettségünk szellemében, mindenféle rendőrségi erőszakot és túlkapást elítélünk” – jelentette ki a szeretteiket elvesztő családok iránti együttérzését kifejező López. Közben Petro a szolidaritás nevében „utcák békés elfoglalására”, bármilyen rendőri túlkapás megörökítésére szólította fel támogatóit.

Szeptember 10-én a venezuelai határtól a kávé-régióig, a karibi partoktól a délnyugati végekig, sok nagyvárosban (Medellín, Cali, Manizales, Villavicencio, Bucaramanga, Barranquilla, Santa Marta, Cartagena) tüntettek, és a szórványos erőszak ellenére sehol sem ismétlődött meg a bogotái mészárlás. Daniel Quintero, Medellín polgármestere nyíltan kiállt a tüntetők mellett, a helyi rendőrök kizárólag vandalizmus vagy magántulajdon elleni cselekmények esetén léphettek volna fel. Trujillo védelmi miniszter inkább a rendőrség megbélyegzése ellen szólalt fel, a törvényeket megszegő zsarukkal szemben zéró toleranciát ígért, majd az emberei tucatnyi tüntetőt vettek őrizetbe vandalizmusért, implicit módon pedig az ellenzéket, a kormány kritikusait kezdte vádolni. „Politikusok állnak a megmozdulások mögött” – mondta.

Az Emberi Jogok Amerikai Bizottsága elítélte a rendőri túlkapásokat, brutalitást. A nemzetközi szervezeteket a maga oldalán tudó López főpolgármester ellentámadásba ment át: „A bogotái rendőrség vezetése részéről senki nem adott utasítást lőfegyver-használatra, ami mégis megtörtént. A sebesültekkel és az áldozatok családjaival közösen fogjuk rekonstruálni az eseményeket.” Emberi jogvédő csoportok teljes mértékben támogatják a főpolgármestert, egyikük, a Dejusticia a védelmi miniszter, Trujillo felelősségre vonását követeli.

Az ország egykori keménykezű elnöke, a bírósági tárgyalását háziőrizetben váró, ellentmondásos megítélésű Álvaro Uribe, hűen önmagához – mintha az országnak nem lett volna elég a közel félévnyi szigorú karantén – szükségállapot bevezetését, a rend bármilyen eszközzel történő helyreállítását javasolta. A mostani elnököt López elleni puccskísérlettel vádoló, a 2018-as elnökválasztást Duque ellen elbukó Petro szenátor szerint a lakosságtól nyugalmat és higgadtságot kérő „Duque rezsimje nem felel meg többé a demokrácia követelményeinek”. Az Uribe elleni vizsgálatot 2014-ben elindító Iván Cepeda szenátor és tizenkét NGO büntetőeljárás indítását kezdeményezi Trujillo és öt rendőrtábornok ellen.

Szeptember 21-én ismét tízezrek vonultak fel országszerte (igaz, többet vártak), békésen demonstráltak a háború ellen, s emlékeztek meg a bogotái vérengzés áldozatairól. A tüntetések viszonylag nyugodtan zajlottak, bár a fővárosi megmozdulás végén, a központi Bolivar téren rohamrendőrök támadtak a tömegre, több személyt el is hurcoltak. „Miért gyilkoltok meg minket?” – ordítottak a zsarukra. A délnyugati Pastóban, Nariño megye székhelyén szintén rohamrendőrök lőtték ki egy tüntető szemét. Barranquillában a menetelők összetörtek egy Álvaro Uribe dicsőségét hirdető oszlopot. Az exelnök pártja, a Demokratikus Központ rögtön el is kezdte befeketíteni, keményen stigmatizálni a tüntetőket.

A tavaly novemberben, az elmúlt négy évtized legnagyobb, többszázezres tüntetéseivel indult, karácsonyra egy kicsit, a járvány miatt pedig teljesen kifújt, a rendőri erőszakkal azonban újraéledt tiltakozóhullám folytatása borítékolható, további megmozdulások várhatók. A Legfelsőbb Bíróság szeptember 22-én a novemberi békés tüntetőkkel szembeni törvénytelen erőszakos fellépés miatt nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a védelmi minisztert, elítélte, és a rendőrség, különösen a rohamosztagok reformjára szólította fel a kormányt.

Ha a világ összes erősen konzervatív vagy nyíltan szélsőjobboldali figurájának végső mentsvárát, Trumpot nem választják újra, legfőbb külföldi patrónusa nélkül, súlyos válságban kell ezt a két évet kihúznia. A nyomorban és nélkülözésben, a romokban heverő gazdaságban mindenféle erők feléledhetnek – és nemcsak Kolumbiában, hanem egész Latin-Amerikában. Ez lehet a Covid-19 hagyatéka.

CARTAGENAI FOTÓK: Kömlődi Ferenc / Azonnali

A TÖBBI: A politikusok Facebook-oldalai