Van-e akár csak egyvalaki ma Magyarországon, akinek ne lenne félnivalója?

Ha valamennyien látjuk a szemünk előtt darabjaira hulló országunkat, a mindent letipró hatalmi gátlástalanságot, akkor miért nem emeljük fel legalább saját helyünkön a szavunkat?

Ez itt a Majomsziget. A Majomsziget Molnár Róbert jogász, a dél-alföldi Kübekháza polgármesterének mostantól rendszeres, szombatonként jelentkező rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk hozzá!

„Ha a magyar nemzet valóban egy tisztán jobbágyszellemű, nyájszerű,
a felelősség kérdését uraira és megszállóira toló társadalom,
akkor nem érdemes a felelősségvállalásról beszélnünk,
s ha felvetjük, el fogja utasítani.” (Bibó István)

Forró nyári nap. Már túl vagyunk az ebéden, a háttérben kellemes zene, időnként fülsiketítő gyerekvisongás. Feleségeink az ebéd utáni teendőiket végzik. Mindannyiunkat áthat az érzés: ha csak pár órára is, de kiszabadulhattunk a taposómalomból. Gyermekeink is önfeledtek, végre sem apjuk, sem anyjuk nem ripakodik mumusként folyton rájuk.

Jól belaktunk a bográcsosból és a piknikes kosarak mélyéről előkerült házi sütikből. Az egyik lombos fa alatt, egy sörasztal köré telepedünk. Öten vagyunk. Mind férfiak.

Talán a legtiszteletreméltóbb tagja ennek az ad hoc körnek a lelkipásztor. Nem az álságos papok közül való, és nem is afféle „papipari szakmunkás”, aki kívülről fújja ugyan az igét, csak a jellem mint hitelesítő pecsét hiányzik az életéről. Elég régóta ismerem. Nem tapad kezéhez pénz, nem sodródik a hatalommal, tán’ még saját egyházával sem ért mindenben egyet. Kedvelem őt.

A másik tag az asztalunknál, egy komoly beosztású egyetemi ember. Kedves, okos és végtelenül szerény fickó. Nem részegítette meg sem a tudása, sem universitasbeli posztja. A fiam azt mondaná rá: „tök normális”. Valóban az.

De nem csak ő, hanem a körünkben ülő ügyész is, akinek a kisujjában van a Btk., az eljárásrend, elejtett félmondataiból pedig arra lehet következtetni, hogy nem nagy lájkolója az ügyészség poltos gátlástalanságainak.

Legcsendesebbikünk egy vállalkozó, akiből nem lett milliárdos az elmúlt évek alatt. Keresztényként, tisztességesen űzi hivatását, ami ma már sajnos nem annyira természetes még hívő körökben sem.

Végül pedig házigazdaként itt vagyok velük én. Polgármesterként az egyetlen, aki e körben a politikai szférát hivatott „képviselni”.

Cirka másfél órára félrehúzódva a hangzavartól, és kivonva magunkat feleségeink fennhatósága alól, sokszínű kis csapatunk amolyan „majomszigetet” alkotva diskurál. Kezdetben az általános témák; család, munkahely, örömök, sikerek, egyéni harcok, bajok és kudarcok, majd – magam sem tudom, hogy miként – átterelődik a szó a politikára.

Hihetné az olvasó, hogy a politika mezejére lépve mi is jól összevesztünk, s hamar elsüllyedt a „békés, idilli majomsziget”. Látva a társadalom utóbbi nyolc-tíz évét, valóban történhetett volna így is.

Ebbe a mérgezésbe valamilyen szinten mindannyian „beledöglünk”. Ha mind nem is pusztulunk bele biológiailag abba, ami ma ebben az országban folyik, de valami minden bizonnyal elhal bennünk. Lehet, hogy békénket, szeretetünket veszítjük el, lesznek, akik érzéketlenné és istentelenné válnak, és lesznek olyanok is, aki az álmaikat, a jövőbe vetett reményüket vesztik el. Egy biztos: ebben a légkörben nem maradhat immunis, semleges és fertőzésmentes az ember. A „szer” valamilyen szinten mindenkit elér, se kicsit, se nagyot nem kímél…

Eszembe jut fiatal hívő férfi ismerősöm, aki a parlamenti választás napján zaklatottan hívott telefonon, lelki segítséget kérve. Mesélte, hogy a szavazás után feleségével a szüleinél ebédeltek. Már a tyúkhúslevest ették, amikor szóba került a voksolás. A fiatal pár elmondta, hogy ők egymással átbeszélték a kérdést és aszerint adták le szavazataikat. Arra jutottak, hogy keresztény emberekként másként látva az ország helyzetét és a folyamatokat, szakítanak a család ideológiai tradíciójával és többé nem követnek vakon senkit. Az addig kedves, hízelgő papa erre ordenáré kirohanást rendezett. Kaptak a „gyerekek” a fejükre. Hirtelen ők is kommunisták és hazaárulók lettek. Úgy tajtékzott a papa, hogy megragadva az ebédlőasztal szélét, húslevesestől, ekcájgostól a fiára és a menyére borította.

A kritikus gondolkozásra, a tényekkel való szembenézésre képtelen emberek a legmérgezettebbek. Ők olyan dózisban kapják a „szert”, hogy nem tudnak, nem akarnak a hatása alól szabadulni. Ragaszkodnak a felülről rájuk spriccelt méreghez.

A destruktív pártpolitika betelepedett a családi fészkekbe, a baráti és más közösségekbe, ahol, mint Diabolus, vág éket ember és ember, csoport és csoport, magyar és magyar közé, összeugraszt, szétdobál és rombol.

Hál’ Istennek, a mi kis majomszigetünkben ilyen nem történt.

Egyformán láttuk a bennünket körbe vevő világot, pedig teljesen eltérő közegből, szocializációs háttérből érkeztünk, más a pályánk, más az érdeklődési körünk, de legalább két gondolkozásbéli dolog mindenképpen közös bennünk: őszintén kíváncsiak vagyunk a másik véleményére és látására, és egyikünk sem akart közülünk a nap győztese, véleményvezére lenni.

Megkérdeztem: ha mindent egyformán látunk, ha valamennyien látjuk a szemünk előtt darabjaira hulló országunkat, a mindent letipró hatalmi gátlástalanságot, akkor miért nem emeljük fel legalább saját helyünkön a szavunkat?

A válaszokból kiderült – amelyet persze megértek én, és nem elítélően írom ide –, hogy a lelkész nyíltan azért nem foglalhat állást, mert őt az egyházfegyelem, az egyetemi tanárt pedig az egyetem szabályzata köti. Az ügyész nem folytathat politikai tevékenységet, a vállalkozó meg azt mondta, hogy ha nagyon jártatná a száját, rászállna a NAV, és ha nincs is ok rá, akkor is találnának módot a vegzálására. Még jó, hogy a polgármestert elviekben nem köti, korlátozza senki és semmi. Mondom, elviekben, mert jobbára kihagynak a pályázati pénzek elosztásából…

A majomsziget békésen véget ért.

Még napokkal utána is két kérdés foglalkoztatott: a mai Magyarországon van-e akár csak egyetlen egy valaki, akinek megszólalása esetén ne lenne veszteni, félnivalója?

Molnár Róbert jogász, Kübekháza polgármestere, mostantól minden szombaton az Azonnalin! Hozzászólnál, vitáznál vele? Írj!