Megállapodtak a pártvezérek: közös programot ír az ellenzék

Szerző: Bukovics Martin
2020.10.02. 10:12

Elkezdik összefésülni a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum sokszínű programjait egy nagy közös programba.

Megállapodtak a pártvezérek: közös programot ír az ellenzék

Az Azonnalinak küldött közleményben közölte hat ellenzéki párt – a DK, a Jobbik, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd és az MSZP –, hogy csütörtökön, október 1-jén elnökeik megtartották második találkozójukat, ahol megerősítették, amiben korábban már megállapodtak, hogy a 2022-es választáson az ellenzéki pártok együttműködésére van szükség a NER lebontása érdekében. Ami ehhez képest újdonság, az az, hogy a hat ellenzéki párt elnöke most már nemcsak elhatározta, de meg is erősítette, hogy közös programot kell az ellenzéknek adnia Magyarországnak.

Mint írják, a program összeállítása időigényes feladat, ezért ezt már most megkezdik a pártok: a pártelnökök megalapították a programíró bizottságot, amelynek fő feladata az ellenzéki pártok programjainak összehangolása lesz.

A bizottságban a pártok szakpolitikai stábjai együtt fognak dolgozni, külső szakértők bevonására is törekednek, és korábbi programalkotó kezdeményezések eredményeire is építenek.

Miután korábban megállapodtak abban is, hogy a 106 egyéni országgyűlési választókerületben egy közös ellenzéki jelöltet állít a hat párt, a csütörtöki pártelnöki találkozón ennek jegyében további egyeztetések történtek mind a választókerületi esélyek felméréséről, mind az előválasztások részletszabályairól – ezekről azonban a pártelnökök csak egy későbbi találkozón döntenek majd.

Mint írták, az ellenzéki pártok figyelme most elsődlegesen az október 11-ei, a közlemény által valamiért borsodinak nevezett zempléni időközi választáson van, ahol a közlemény szerint az „utolsó napos mozgósításon és a részvételen múlhat, hogy a közös ellenzéki jelölt, Bíró László győzelmével megfosztható-e a Fidesz a kétharmados többségétől”. Mint azt az Azonnali már korábban megírta: nem, függetlenül attól, hogy nyer-e Bíró, hiszen Ritter Imre német nemzetiségi képviselő eleve a kormánypártokkal szavaz.

Van egyébként egy friss közvélemény-kutatás is: a Závecz Research szerint amennyiben most vasárnap lenne a választás, a teljes népesség körében 34–32-re nyerne Fidesz az ellenzéki pártok összesített támogatottságával szemben, a biztos pártválasztók körében pedig 50–47 arányú a különbség.

A kérdés, hogy az ellenzéknek egy vagy több listán indulva van-e esélye leváltania az Orbán-rezsimet, azokat is megosztja, akik ezt a rezsimváltást tényleg szeretnék. Másfél évre a parlamenti választásoktól az Azonnali ellenzéki politikusok és értelmiségiek részvételével vitát indított arról, hogy hány listán érdemes, szükséges elindulni a győzelemhez: ezt itt olvashatjátok.

FOTÓ: Pxhere

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek