Miért a 20. század legnagyobb jogásza írta száz éve az osztrák alkotmányt?

Száz éve fogadták el a Habsburg Birodalom utáni Osztrák Köztársaság alkotmányát, a szöveg atyjának Hans Kelsent szokás tartani. Ha ez túlzás is, mi magyarázza az osztrák alkotmány sikerét – és ahogy hívei fogalmaznak: eleganciáját?

Miután 1918-re világossá lett, hogy véget ért a Habsburg Monarchia, a németnyelvű részek (azaz a mai Ausztria tartományai kiegészülve a szudétanémet vidékekkel) saját kvázi-parlamentet alakítottak Bécsben – a monarchia elindult a vége, Kis-Ausztria pedig a születése felé.

Kelsen, az alkotmány építésze

Már 1918 októberének végén Karl Renner szociáldemokrata politikus lett a kancellár, de hivatalosan a köztársaságot – miután I. Károly császár lemondott „az ügyek viteléről” (jelentsen ez bármit is) – november 12-én kiáltották ki. Az országot akkor még Németausztriának hívták, és a kezdődő párizsi béketárgyalásokra azzal a céllal ment, hogy

Párizs mellett mindkettőre nemet mondtak a győztesek. Ausztria amúgy magát nem akarta a vesztesek között látni, éppen erre szolgált az a jogi nézetük is, miszerint az ország nem lenne utódállama a Habsburg Monarchiának, hanem ugyanolyan új ország lenne, mint mondjuk Csehszlovákia, amely szintén nem került a vesztesek közé, hiába nőtt ki az egykori Monarchiából.

Már ezen koncepció mögött megjelenik

aki a „tiszta jogtan” nevű jogelméleti irányzat megalapozójaként a mai napig  jogtudomány egyik legnagyobbjának számít.

Kelsen, aki 1881-ben egy bécsi zsidó családba született Prágában (csak négyéves koráig élt ott), elméleteiben a kor természetjogi és törvénypozitivista megrögzöttségeit is sikeresen dekonstruálta. Ennyiben mindenképpen újszerű lépés volt, hogy

Rögtön hat különféle alkotmányt is letett az asztalra, elvégre számos kérdésben nem lehetett tudni, milyen irányt vesz az ország története. Csak egy példa: mivel valamennyi politikai tábor (beleértve Kelsent is) a Német Birodalomhoz való csatlakozást támogatta, célszerűnek látszott Németausztriát centrális államként megfogalmazni, elvégre így tud csatlakozni egy szövetségi államhoz. Csak amikor ezen terveknek az 1919-es békeszerződés véget vetett, akkor jöttek élesen elő a tartományi érdekek.

Elsősorban a keresztényszociálisok, akik az alpesi tartományokat uralták, tartottak egy túl balos és „zsidós” Bécs uralmától, ezért a nagyfokú decentralizáció hívei voltak. Később ez azonban éppen a szociáldemokratáknak vált előnyükre, a vörösök ugyanis 1920 után már csak Bécsben – mint önálló tartományban – rendelkeztek politikai hatalommal, amit – élve a jelentős tartományi jogkörökkel – évszázados jelentőségű lakás-, adó- vagy oktatáspolitikai reformtervek, szociális politika és progresszív célok érdekében tudtak használni.

Kelsen, aki 1930-ban az egyre jobbra tolódó osztrák kormány és az antiszemita közéleti támadások elől jobbnak látta Kölnbe távozni (azaz az 1930-as évek Németországa szabadabb világ volt, mint az akkori Ausztria), a mai napig „az osztrák alkotmány atyjának” számít, főleg azért, mert az általa kidolgozott 1920-as alkotmány, a Bundes-Verfassungsgesetz (B-VG) a második világháború után ismét hatályba lépett, azaz valóban ma is ez – a hozzákapcsolódó alkotmányos törvényekkel (Ausztriában ugyanis több jogszabályból áll össze a „tényleges alkotmány”, a „Realverfassung”) – az ország alkotmánya. Ismert Bécsben a mondás:

azaz Ausztriában is – hasonlóan Magyarországhoz – sokszor azokat illik haláluk után ünnepelni, akiknek életét előtte azért megkeserítették.

Kelsen bizonyosan ide tartozik, nem véletlen, hogy 1945 után se tért vissza akkor már kaliforniai új otthonából Bécsbe.

Hogy Kelsen lenne „az alkotmány atja”, persze kissé túlzás. Thomas Olechowski bécsi jogtörténész, aki idén jelentetett meg egy ezeroldalas életrajzot a jogtudósról, úgy véli: célszerűbb „az alkotmány építészének” nevezni, elvégre a tartalmi, politikai döntéseket nem Kelsen hozta, ő jó jogtechnikusként egyszerűen jogilag megépítette azt, amit a politikusok eldöntöttek.

Kelsen persze már életében „az alkotmány atyjának” számított, ami nemzetközi hírnevet is szerzett neki. Például a Gabriele D´Annunzio utáni, Riccardo Zanella-féle Fiumei Szabadállam részéről Giulio Szegő helyi ügyvéd is felkereste, hogy írjon alkotmányt nekik – ennyiben

Viccből mondogatta is akkoriban, hogy josefstadti lakásának ajtajára csak annyit ír majd ki: „méretre vágott alkotmánykészítést vállal”.

Az osztrák alkotmánnyal született meg a ma is ismert alkotmánybíráskodás modellje

Az 1920-as osztrák alkotmány sok tekintetben egy kompromisszum eredménye a „vörösök” és a „feketék” között, emiatt ki is maradtak részek. Például az osztrák alkotmánynak a mai napig saját alapjogi része nincs – hanem átvette (érvényben hagyta) az 1867-es államtörvényt, amely az alapjogokat szabályozza (mostanra pedig természetesen az EU Alapjogi Chartája is érvényes része az osztrák alkotmányjognak).

Noha az USA-ban már 1803-tól, a híres Marbury vs. Madison-ügytől gyakorlatilag minden bíróságnak megvan a joga, hogy eltekintsen az alkotmányellenesnek vélt törvények alkalmazásától, ez nincs jogszabályban lefektetve, a feladat nincs hierarchikusan egyetlen intézményhez rendelve (még ha a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatilag ezen intézménynek is tekinthető).

Az tehát, hogy az alkotmány elsőségét egy jogszabályi hierarchiában csak akkor lehet ténylegesen elvárni, ha ennek megfelelően egy elkülönült szerv biztosítja érvényesülését, alkalmazását, Kelsen ötlete volt.

Ausztriában ezzel megszületett az alkotmánybíráskodás ezen modellje. Az, hogy a másik ország, ahol szintén létrejött egy alkotmánybíróság, Csehszlovákia volt, nem véletlen, elvégre a Habsburg Monarchia osztrák felében a birodalmi bíróság – éppen az említett 1867-es alapjogokat biztosító törvény érvényesítése kapcsán – gyakorlatilag egyfajta prototípusa volt a későbbi, kelseni alkotmánybíráskodásnak.

Kelsen nem csak elméletileg megalapozta, az alkotmányban megteremtette az osztrák alkotmánybíróságot, de annak bírája is lett 1920-tól 1930-ig, amikor is a jobboldali kabinet egy alkotmánymódosítással kiütötte a testületből. Kelsen alkotmánybíróként – a joglépcsőtanelméletéből következően, amely eleve relativizálja a jogalkotás és jogalkalmazás közötti különbséget – aktivista, politikai ügyekbe is belemenő bíró volt. Sokban

a szövetségi kormányokkal szemben. De ő érte el azt is, hogy noha Ausztriában akkoriban egyházi joghatóság volt a házasság kérdése, lehetségessé vált – egy sajátos közigazgatási aktus és az ezt igazoló kelseni elmélet révén – a katolikus házasságok felbontása is. Ez persze oda vezetett, hogy a szélsőjobboldal elsőszámú céltáblájává vált Kelsen.

Letisztult elegancia

Amikor Alexander Van der Bellen osztrák államfő méltatta az osztrák alkotmányt, annak „eleganciáját” emelte ki. Ez alatt azonban nem a barokkos Ausztria eleganciáját kell érteni, ha tetszik:

ez már nem is a szecessziónak, inkább a bauhausnak, a funkcionalizmusnak, a Neue Sachlichkeitnak az időszaka. Otto Wagner, bécsi építész mondta, hogy „ami használhatatlan, az nem lehet szép”. Az osztrák alkotmány eleganciája ebben az értelemben értendő:

Ezen letisztultság szintén Kelsenre vezethető vissza, aki egész jogelméletében a jog „tisztaságát” – értsd a természetjogtól (azaz a „metafizikai bullshittől”) való távolságát – védte. Mivel Kelsen egész világszemlélete relativista és individualista volt, nem akarta a jogot politikai pátosszal túlterhelni: a jognak annyi feladata, hogy egy sokféle érdekekből álló társadalmat megszervezzen, de nem a jog feladata előírni, mi a jó, mi a szép, azt mindenki – amíg más szabadságát nem sérti – saját életében maga eldöntheti.

de azért hozzá kell tenni: több tucatnyi módosításon esett át azóta az alkotmányszöveg, eleganciájából, tisztaságából, levegősségéből is sokat vesztett. De tény: Kelsen dolgozta ki, amint azt az alkotmánybírósági modellt is, amely Bécsből terjedhetett el gyakorlatilag világszerte.

Akit Hans Kelsen érdekel, annak érdemes ellátogatni a bécsi Zsidó Múzeum október elsején nyílt kiállítására. Az alkotmány százéves évfordulója kapcsán pedig a Heinz Fischer korábbi államfővel a szociáldemokrata Bruno Kreisky Forumon készült beszélgetést itt lehet megtekinteni.

NYITÓKÉP: Hans Kelsen az 1920-as években / Jüdisches Museum Wien, FB