Az ellenzék hatalmas feladatok várnak a kormányváltás után, az országot ismét nyugati pályára kell állítani. Ha nem az ellenzéki létre, hanem tényleg kormányzásra készülünk, ezt kell a választásokon is üzennünk: egységben vagyunk, győzni tudunk.
A kérdés, hogy az ellenzéknek egy vagy több listán indulva van-e esélye leváltania az Orbán-rezsimet, azokat is megosztja, akik ezt a rezsimváltást tényleg szeretnék. Másfél évre a parlamenti választásoktól az Azonnali ellenzéki politikusok és értelmiségiek részvételével vitát indít arról, hogy hány listán érdemes, szükséges elindulni a győzelemhez. Az alábbiakban Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke mondja el véleményét.
+ + +
Évek óta jól kirajzolódik az a vélemény a közhangulatból, hogy
összeállni nem elég, ennél több kell.
Ezt az ország számos településének polgárai elmondták. Legutóbb 2019. október 13-án este tízkor a kétkedők számára is nyilvánvalóvá válhatott, hogy a közösen támogatott ellenzéki jelöltek le tudják győzni a Fidesz jelöltjeit. Sajnos azonban ellenpéldák is akadtak bőségesen: a torzsalkodó ellenzéket felmutató városok és községek sehol sem voltak képesek legyőzni a regnáló fideszes polgármestert és csapatát.
Az önkormányzati választáson látszott, hogy egység kell a győzelemhez, és az egységet nemcsak megteremteni lehet, de később megtartani is. Azokban a városokban is működött az ellenzéki egység és a demokraták ajánlatának igenlése, ahol a Fidesznek kifejezetten érdeke volt egy civil szervezet álruhájában megbújt csapatot állva hagyni (vagy elindítani?). Éppen emiatt hiszek abban, hogy
ezt csak mi ronthatjuk el.
A tavalyi önkormányzati választás bebizonyította, hogy a kormánypártok különösebb erőfeszítés nélkül is verhetőek, ha egységes lesz az ellenzéki fellépés.
Nem igaz, hogy ezt a közösséget Orbán gyűlölete tartja össze,
és azt sem, hogy az apátia áttörhetetlen üvegplafont képez az ellenzék számára – holott a populizmus harmadik hullámának egyik fontos pillére éppen az apátia növelése azoknak a körében, akiket nem tud maga mellett a hatalmat gyakorló erő. Az üvegplafon megléte eddig kétségtelen volt, azonban fokozatosan kerül egyre magasabbra a szintje, talán meg is szüntethető.
Valami megmozdult. Nem pusztán az ellenzék tavalyi politikai sikereiben megfogható ez. Vannak olyan ügyek, amelyek pártállástól függetlenül megmozdítanak olyan embereket is, akik már letettek a kormányváltás lehetőségéről. Az önkormányzati választáson tapasztalt ellenzéki előretörésen túl ilyen az SZFE vagy az Index ügye is. És sokan vannak olyanok, akik
hosszú ideje várnak rá, hogy parlamenti választáson is elpróbálják azt, ami egyszer már működött.
Nem a győzelem érdekel minket, hanem az, hogy mit csinálunk a győzelem után. A közös lista üzenete az, hogy készek vagyunk annak a munkának az elvégzésére a következő másfél évben, ami képessé tesz bennünket a közös kormányzásra, a köztársaság visszaállítására, a jogállam helyreállítására, az új választási törvény kidolgozására, a demokratikus intézményrendszer sérüléseinek begyógyítására. Ehhez közös munka szükséges, szoros határidőkkel és fegyelmezettséggel.
A két lista üzenete a kudarcra való felkészülés.
Az ellenzéki lét felvázolása mint legvalószínűbb forgatókönyv, amelyben a mandátumkalkulátorok segítségével nem a jövőkép, hanem a közösen használt matematikai formulák felállítása a cél, amelyek talán a kétharmados többségtől megfosztják a jelenlegi kormánypártokat, elfogadhatatlan. Mára jól látszik, hogy a koronavírus okozta gazdasági-társadalmi és egyre több országban megmutatkozó, közelgő politikai válság kezelése kizárólag akkor lehet sikeres, ha paradigmaváltás következik be hazánkban.
Az egyetlen morálisan igazolható magatartás a közös győzelemre és az azután következő kormányzásra való felkészülés.
A jelenlegi kormány a 2008-as válság (Bajnai-kormány által elindított) kezelése utáni időszakban egy nagyon kedvező nemzetközi gazdasági környezet belföldi sikereinek hangoztatását és a választók szemei elé szórt gyöngyöket használta az elmúlt két ciklusban arra, hogy megtarthassa hatalmát. Azon kívül, hogy a saját képükre kívánják formálni az országot, nem nagyon rajzolódott ki egyetlen társadalomszervezési alapelv sem.
A rombolás viszont az élet minden területén érzékelhető. A gazdaságstratégiai tervezésen végighullámzott a jegybank és a pénzügyminisztérium háborúja, utóbbi a miniszterelnök kezétől fojtogatva végezhette a munkáját, nem bevallva például azokat a pontokat az elmúlt fél évben, amikor már tényleg baj volt. Ez értelmetlen társadalmi károkozás.
Egy szétcsúszóban lévő országnak nem csúszhat szét az ellenzéke.
Azt üzennénk vele, hogy a káosz elkerülhetetlen. Azok, akik ellenzékben – a kormányzáshoz mérten jóval kisebb – projekteket nem tudnak levezényelni közösen, azok hogyan tudnak kormányozni? Joggal tenné fel a költői kérdést a választó. Ha a két lista mellett dönt az ellenzék, az egymástól elszigetelt két csoportot, két programalkotást, értelmezhetetlen választási üzeneteket és talán két miniszterelnök-jelöltet is feltételez. (Utóbbi még a legkisebb gondunk.)
Most olyan ellenzékre van szükség, amelyik vállalja a gazdasági válságból való kilábalásért tett lépések felelősségét. Olyan ellenzékre van szükség, amelynek közös elgondolása van arra, hogy hogyan lesznek finanszírozhatók az önkormányzatok; hogyan építhető újjá a tizenkét év rombolás után az oktatás és az egészségügy a romjaiból; hogyan alakítjuk át a nyugdíjrendszert az utolsó utáni pillanatban, hogy ne szakadjon rá az idősödő társadalmunkra; hogyan alakulhat át a munkapiaci szabályozás és ellátórendszer, hogy végre valóban huszonegyedik században élő szülőkre és gyerekekre szabhassuk a családpolitikát.
Ehhez most először vagyunk időben az előző két, elherdált és elrontott választás után.
Most először van lehetőségünk a közös vízió és program megalkotására, valamint arra is, hogy a szövetségkötés ne egymás kiszorításáról szóljon, hanem mind többek megszólításáról és a hit visszaadásáról, hogy
vissza lehet kormányozni ezt az országot a nyugati szövetségesek közé, úgy külpolitikai, mint szociokulturális értelemben.
Ha úgy tetszik: az egyenlő bánásmód és az egyenlő méltóság világába igyekvők szövetsége ez, szemben a társadalmi kohézió és a jogállam bomlasztóival. Kérdés, kinek érdeke ezt kettészakítani. Páratlan azok felelőssége, akik a közös lista ellen érvelnek. Ennek az országnak nincs újabb négy éve arra, hogy úgy éljen, ahogyan az elmúlt tízben.
Ha érdekel, mások mit gondolnak, itt olvashatod vissza a vita többi részét!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
