Iványi Gáborra haragszik, de a nyomorban élőket bünteti a kormány

Több hátrányos helyzetű térségben az egyetlen kiutat jelentik a nyomorból a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott iskolák, amelyektől most forrásokat von meg a kormány, veszélybe sodorva ezzel a működésüket. Az állami rendszerből szinte biztosan kihullanának a speciális törődést igénylő gyerekek, ugyanakkor a MET-et vezető Iványi Gábor szerint olyan harcot vívnak, amelyben a vereség is elfogadható eredmény.

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség szorongatott helyzetbe került oktatási intézményei közül az abaújkéri Wesley János Iskolába látogatott az Azonnali. Az erről készült riportot a szeptember 18-án adásba került podcastunkban, a Helyzetben hallhattátok. Az út tapasztalatait és az Iványi Gáborral készített interjúnk részleteit most írottan, bővebb formában is közzétesszük. Hamarosan pedig videót is láthattok a témáról.

„A csokigyár még megvan” – nyugtázta a szépen felújított szerencsi vasútállomásra a két azonnalis újságíróért küldött munkatárs az abaújkéri Wesley János Iskolából, hogy nem veszett még el a környéken minden munkalehetőség, miközben a Szerencstől 20 percnyi autózásra lévő Abaújkér felé hajtott.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében utazgatva furcsa kettősségekkel lehet találkozni. Egyrészt ott a gyönyörű táj a hegyekkel, az azokra nyíló kilátás önmagában sokszorosára növelhetné az ingatlanárakat, ha lenne, aki ide szeretne költözni. Ugyanakkor látszik, hogy itt is sokan vannak, akik megcsinálják a szerencséjüket: igényesen felújított, korábban unalmas Kádár-kockák; szépen rendezett kertek és kovácsoltvas-kerítések váltják egymást a falvakban.

„Nem is akar itt maradni senki” – ezt már az abaújszántói szállásunktól nem messze lévő kocsma tulajdonosa, a hétfőn este rajtunk kívül mindössze egy vendéget kiszolgáló (az egy szem, törzsvendégnek kinéző srác által csak főnöknek szólított) Imre bá' mondta. Az említett törzsvendég sok környékbelihez hasonlóan legfeljebb a mezőgazdasági idénymunkát látja maga előtt perspektívaként.

A munkalehetőségek és a cigány kisebbség integrációjának hiánya, a sokrétű társadalmi problémákkal pedig könnyen bebetonozzák a kilátástalanságot, amelyből csak nagyon kevés kiút mutatkozik. Ilyen kiutat próbálnak meg nyújtani az ehhez hasonló térségekben a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott oktatási intézmények szerte az országban.

Közbeszól a politika

A nem állami fenntartásban lévő iskolák normatív támogatást kapnak az államkasszából, amely a tanárok átlagbérének fedezetére elég.  Ezen felül azonban minden költséget a fenntartónak kell fizetni: keletkezzen az tanszerbeszerzésből, épületek tatarozásából, esetleg az adminisztratív, illetve kisegítő személyzet alkalmazásából.

Ezen felül az állam többlettámogatást is biztosít a hátrányos helyzetű gyerekeket oktató intézményeknek – az Iványi Gábor lelkész vezette MET által Budapesten és az ország több, szegény térségében fenntartott iskolái és óvodái ezen támogatásokból 190 millió forintot kaptak tanévenként.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár ezt Iványi Gábornak azzal indokolta, hogy – a kormányzat szerint – nem térül meg, amit az elmúlt tizenöt évben a MET oktatási intézményeire fordítottak, illetve nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeiket.

Ha kompetenciaméréseket végeznek is, akkor a MET iskoláiba járó diákok jelentősen alulteljesítenek. Az egyik MET által fenntartott intézménybe látogatva viszont megtudtuk, miért gondolják az ott dolgozók úgy, hogy átlagos iskolákhoz mérni az ő teljesítményüket olyan, mintha almát akarnának összehasonlítani körtével.

Nem csak Iványi Gáborék iskoláitól vontak meg forrásokat: a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány által működtetett művészeti iskola és a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola is nehéz helyzetbe került – előbbinek időközben már sikerült adományokból összegyűjtenie a túléléshez szükséges összeget.

Maruzsa Zoltán a Szabad Európának nyilatkozva azt mondta, az intézmények „csalókán kommunikálták a források csökkentését”. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy „minden olyan köznevelési szerződés intenzitásán csökkentettünk, ami a tárcához (az Emberi Erőforrások Minisztériuma – a szerk.) tartozik. Minden olyan támogatást, ami a jogszabályok szerint jár, 100 százalékosan megkapnak” – fogalmazott Maruzsa.

Az abaújkéri Wesley János Iskola busza például mindennap 240 kilométert tesz meg, hogy a környékről az intézménybe szállítsa a gyerekeket, de a családok mindennapjainak adományokkal történő megkönnyítésével és étkeztetéssel is segítik az ország egyik legszegényebb térségében a rászorulókat.

„Az élet készíti a B-tervet. A mi esetünkben a legrosszabb, ami történhet, hogy el kell engednünk azt, amit eddig csináltunk. Ha úgy tetszik, ez lehet a B-terv” – mondta az Azonnalinak Iványi Gábor, a MET igazgatója, aki már hozzászokott ahhoz, hogy szorongatott körülmények között kell dolgozniuk. Eddig azonban mindig érkezett akár az utolsó utáni pillanatban a továbbélésüket biztosító adomány és segítség.

„Az élelmezés lehet az egyik terület, ahol érződhet a forrásmegvonás. Nem fogjuk persze leállítani a konyháinkat, de sokkal nehezebb lesz előállítani az ételeket” – mondta Iványi, akiknek az iskoláiban 2500 gyerek jut naponta ételhez, rájuk fejenként 500 forintos költséget számolnak.

– tette hozzá a lelkész, és hangsúlyozta: a nettó fizetések elutalása, a gyógyszeradományok, illetve az étkeztetési feladatok ellátása ennek ellenére semmiképp sem maradhat el.

Volt, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának köszönhetően jutottak forrásokhoz: a strasbourgi bíróság 2017-ben ítélt meg nekik hárommillió euró kártérítést, amiért jogszerűtlennek minősítette a kormány döntését a MET egyházi státusának elvételéről. Ezt az összeget azonban hamar el kellett költeniük a fennálló tartozásaik kifizetésére. Iványi elismerte, hogy gyakorlatilag napról napra kénytelenek újratervezni a tevékenységüket, de hozzátette: az állam jóval többel tartozik nekik, mint ők az államnak.

„Ha az élelmiszereket és a gyógyszereket megvettük, a béreket elutaltuk, akkor következik a járulékok, az egyéni, majd állami beszállítók kifizetése. Ez azért van így, mert az összeg – amit ők egyébként jogosan követelnek – ott van a kormánynál. Ezért szoktuk azt mondani, hogy sokkal többel tartozik az állam nekünk, mint amennyivel mi neki.” Az Abaújkéren tett látogatásunk utáni héten a MET és a szintén Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület némelyest fellélegezhetett: a Nemzeti Közművekkel folytatott tárgyalásaikon abban egyeztek meg a szolgálatóval, hogy az sem a Dankó utcai hajléktalanszállón, sem a MET óvodáiban és iskoláiban nem szünteti meg a gázellátást 2021 áprilisáig.

Abaújkér, az utolsó esély

Hogy a mindennapokban mit jelent a forrásmegvonás, kik látják kárát és milyen következményei lehetnek rájuk nézve, arról Abaújkéren győződtünk meg. A 600 lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben működik a Wesley János Iskola és Kollégium, amely óvodát, napközit, általános iskolát, szakgimnáziumot és kollégiumot is magában foglal, emellett felnőttképző és speciális igényű gyerekeknek fenntartott intézményként is szolgál. Jelenleg 180 nappali tagozatos és 60 felnőttképzésben résztvevő tanulójuk van.

„Sajátos kis szegregátumként működünk” – mondta az Azonnalinak Tímár Ilona intézményvezető, amikor körbevezetett minket az iskolában. Tímár ezzel arra utalt, hogy a hozzájuk járó gyerekek túlnyomó többsége cigány származású.

„Sokan közülük egyszerűen nem érzik magukat jól más környezetben. A cigány családoknál a gyereknevelés csak a babusgatásból áll, semmilyen szabályt vagy kötelességet nem tanítanak” – mondta az intézményvezető, aki hozzátette: nem csoda, hogy az ilyen háttérből érkező gyerekek beilleszkedési, viselkedési és tanulási nehézségekkel küzdenek. Ezeknek köszönhetően pedig a hagyományos állami intézményekből gyakran rövid úton eltanácsolják őket, így Abaújkérre már az esetek jelentős részében az általános és középiskolás gyerekek is túlkorosan érkeznek.

Emellett a családok is sokszor a tanulás ellen érvelnek: az Abaújkérre járó gyerekek, miután nem tankötelesek, előfordul, hogy hamarosan inkább napszámban kezdenek el dolgozni a földeken, mert abból a családjuk egyből pénzt láthat. Ezzel együtt az intézményvezető a környéken is népszerű közmunkát inkább pozitívan ítéli meg. Szerinte rengeteget jelent, hogy a gyerekek dolgozni látják a szüleiket.

Tímárék munkája nem áll meg a tanítási és pedagógiai feladatok elvégzésénél. Ottjártunkkor a szobájában volt egy lány, aki az ismétlódő késései és a hiányzó tankönyve miatt magyarázkodott, illetve az iskola bejáratánál megjelent két rendőr is, akiket két összeverekedő fiú miatt hívtak ki. „Egy ceruzán vesztek össze” – mondta Tímár, érzékeltetve ezzel, hogy a nevelési hiányosságok következtében apróságokon alapuló nézeteltérések is tettlegességig fajulhatnak. Emiatt a tanórák sem éppen szokványosak.

„A pedagógusainknak úgy kell készülni, hogy blokkokba szedik az órákat, és folyamatosan váltanak az oktatási módszerek között, mert a gyerekeink figyelemtartása ha eléri a 20 percet, akkor sokat mondtam. Ezután váltani kell mozgásokra, vagy csoportmunkára. Ez az eredménye annak, hogy otthon nem szoktak hozzá semmilyen rendszerességhez” – fogalmazott az intézményvezető.

Tímár ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Wesley „befogadó intézmény”, igyekeznek mindenkinek megtalálni a helyét – a problémás gyerekek itt az utolsó esélyüket is megkaphatják, hogy tanulhassanak, bizonyítványt, érettségi bizonyítványt és szakmát szerezzenek, ezzel pedig jobb életet biztosíthassanak maguknak, mint a szüleiknek van.

Nem elég csak a tanulással foglalkozni

Hogy a pedagógusoknak milyen pluszfeladataik vannak a gyerekekkel, amelyeket az állami intézményekben eleve túlterhelt tanárok aligha tudnának ellátni, arról az iskolától rövid sétára lévő kollégium udvarán győződhettünk meg.

Itt, egy régi parasztházból kollégiummá alakított épületben fogadott minket Ivánné Varga Éva, a kollégium munkaközösségének vezetője. A „koliban” majdnem negyven gyerek él – itt is bőven vannak köztük túlkorosak, illetve az egészségesekkel együtt laknak és töltik szabadidejüket értelmi fogyatékosok is. A nevelőknek a kollégiumban több lehetőségük van megismerni a gyerekeket, akik láthatóan bizalmukba fogadják a felnőtteket.

„Ahogy egyre közelebb engednek magukhoz, úgy beszélnek többet a problémáikról. Iszonyatosan szeretethiányosak és az önképük sincs rendben:

Amikor például megdicsérjük őket, azt gyakran visszautasítják. Ha azt mondom valamelyikőjüknek, hogy szép vagy okos, akkor a válasz nem ritkán az, hogy »á, dehogy«” – mondta a kollégistákról Varga, aki szerint az is sokat elárul a gyerekek otthoni hátteréről, hogy a simogatástól is húzódoznak, mert egy feléjük nyúló kézről egyből az ütés, és nem a gyengédség jut eszükbe.

– mondta. Ez pedig érthető: bár a hangfelvevő, a kamera és a mikrofon láttán a gyerekek nehezen nyíltak meg, egy idő után belekezdtek a történeteikbe. És a legnagyobb természetességgel beszéltek az őket korábban ért bántalmazásokról, vagy akár a saját maguk által elkövetett erőszakos tettekről.

Mint Miklós, aki arról számolt be, hogy a szülei alkoholisták, a házukból pedig azért kellett eljönniük, mert azt „szétrombolták a cigányok”, ami alatt azt értette, hogy a tetőből elkezdték elhordani a faanyagot. Ugyanez a fiú azt is elmondta, hogy késsel szúrta meg a sógorát – ez volt a válasza arra, hogy a sógor seprűvel ütötte, miután dezodorral felgyújtotta valakinek a haját. Mindezt 12 évesen. Ő egyébként arra is panaszkodott, hogy az állami intézményekben a pedagógusok is erőszakosak voltak vele, akár kulcscsomóval is ütötték őt és társait. Az általános iskolába ő is túlkorosan érkezett, reményei szerint 17 évesen végezheti majd el a nyolcadik osztályt.

De ebben a családban nemcsak a gyerekeket, egymást is bántalmazták: Kevin arról is rezzenéstelen arccal beszélt, hogy a nevelőanyja fejébe annak apja vágott baltát.

– így sommázta a 15 éves Zsolti, miért szeret jobban Abaújkéren lenni, mint a korábbi iskolákban. A maga módján ugyan, de minden gyerek értékeli és tisztában van vele, hogy máshol nem számíthatna annyi törődésre, segítségre és megértésre, amennyit az itt dolgozóktól kap.

– mondta Varga. Ahogy az iskolára, úgy a kollégiumra is igaz, hogy a legritkább esetben mondanak nemet egy gyerek befogadására. Erre csak akkor kerül sor, ha az új társ sem a gyerekekkel, sem a nevelőkkel nem találja meg a közös hangot.

A pedagógusok, ismerve a gyerekek élettörténetét pontosan tudják, hogy rengeteg türelemre van szükségük a nevelésükhöz, és elnézőbbnek kell lenniük a magatartásbeli problémákkal. Tímár Ilona szerint míg az állami intézményekben már az első súlyos kihágás után elbocsátás lehet a tanulók sorsa, ők az utolsó utáni esetben is megadják a lehetőséget a javulásra, mert „harcolnak a gyerekeikért”.

Alapvetéseknél kell kezdeni a tanítást

A gyerekek kiszolgáltatottságát jól jellemzi, hogy sokan közülük a mindennapi életvitelhez szükséges tudásnak sincsenek birtokában tizenéves korukban. Olyan alapvetésekről van szó, mint a helyes tisztálkodás, a fürdés vagy a lányok esetében a menstruáció.

Az alapos kézmosás mikéntjét a koronavírus-járvány miatt mindenhol hangsúlyozták, nem volt ez másképp Abaújkéren sem. Varga azonban olyan esetekkel is találkozik, amelyeknél kiderül: a gyerekeknek senki nem beszélt a higiéniáról. „Volt lány, akinek el kellett magyarázni, hogyan kell helyesen megfürdeni. Nem tudott, eleinte bugyiban állt be a zuhanyozni, és a fürdés helyes menetéről sem volt fogalma” – mondta a nevelő. De volt olyan lány is,

Az abaújkéri pedagógusok elmondása alapján nem ritka, hogy a fiatalok azzal sincsenek tisztában, hogy a szexből terhesség lehet – ennek is köszönhető, hogy a környéken gyakoriak a tizenéves anyukák, akik harmincas éveik végére akár negyedik-ötödik gyereküket is világra hozzák.

A siker relatív

Kétségkívül igaz, hogy a kompetenciaméréseken rosszul teljesítenek a wesleys gyerekek, tudva azonban, hogy milyen környezetből érkeznek, már azt is sikerként kell megélni, ha nem bukdácsolnak. Arról, hogy Abaújkéren a pedagógusok nem a színötös bizonyítványok számában mérik a tevékenységük hatását, Tímár is beszélt.

„Volt nálunk egy gyerek, akinek már az ötödik középiskolája voltunk, ő maga pedig drogfüggőként érkezett. A függőségével együtt csináltuk vele végig az éveket. Előfordult, hogy a kórházba mentünk be hozzá leadni az anyagot, hogy ne maradjon le. Három éve leérettségizett, az utolsó itteni évében megszületett az első gyereke, nemrég pedig a második is. Dolgozik, eltartja a családját, tisztességes életet él” – mondta az egyik kábítószerproblémákkal küzdő korábbi diákról az intézményvezető.

„Az én régi osztályomból 17 gyerekből 15-en érettségiztek, és mindannyian dolgoznak. Ketten azért nem, mert családjuk lett, és szültek – de nem tizenévesen, hanem 27 évesen. Nagyon nehéz sorsokat láttam, pszichiátriai gondozottjaink is voltak. De mindenkit elfogadtunk olyannak, amilyen. A képességeikhez igazítottuk az oktatásukat, a velük való bánásmódot és a kommunikációt. Ennek következménye, hogy sokan szakmunkás vizsgát és érettségit szereztek.

– fogalmazott Tímár, aki meghatódva beszélt arról a diákról is, akivel évekig „küzdöttek” a magatartásproblémái miatt, majd az általános iskola befejezésekor egy virággal kért tőle bocsánatot.

„Icu néni, ugye nem haragszik, amiért olyan rossz voltam?” – kérdezte. Ő azóta a középiskolát is Abaújkéren kezdte el. Tímár szerint a térségben a valódi változás eléréséhez nem elég a gyerekek nevelése. Átfogóbban kellene foglalkozni a szülőkkel is.

„Nem jó, ha a végeken dolgozók megkérdezése nélkül dolgozzák ki az oktatási és nevelési programokat. A jelenlegi NAT-on is azt látom, hogy nem informálódtak a hátrányos helyzetű térségben dolgozóktól, és alapvetően olyanok készítették el, akik harminc éve nem láttak gyereket” – sorolta az oktatási rendszer hibáit a Wesley vezetője, aki ezért is tartja problémásnak, hogy szerinte „kivéreztetik” a MET iskoláit.

„A most erőltetett töméntelen mennyiségű tananyag még egy jó képességű gyerek gyomrát is megfekszi. Nemhogy annak, aki három évvel marad el agyi fejlettségben a korosztálya átlagától. Nem azért, mert fogyatékos,

Ezeken a gondokon szerinte úgy lehetne segíteni, ha az állami intézményrendszer a szülőket is oktatná.

„A családsegítőnek például a gyerek három hónapos korától kezdve ott kellene lennie, hogy elmondja a szülőnek: olvasson neki, mutogassa meg a könyvből a képeket. Látni persze még nem fogja, csak a formákat, de az agya már így is fejlődik. Sok ilyen kis lépés azt eredményezi, hogy nem ekkora lemaradással érkeznek meg az oktatásba a gyerekek” – fogalmazott Tímár, aki elismerte, a környéken élőkkel nagyon nehéz lenne elfogadtatni az ilyen programokat, de szerinte az is hatalmas előrelépés lenne, ha már pár családot be lehetne ebbe kapcsolni.

Van, amibe belepusztulni is érdemes

Mindent összevetve nehéz elképzelni, hogy nem személyesen Iványi Gábort akarja büntetni a politika, amiért rendszerint kritikusan nyilvánul meg a kormányról. Legutóbb ő maga szervezett tüntetést az Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett; mondta már azt, hogy az irány, amelyet a kormány vett, a „fasizmus iránya”; és Orbán Viktorral kapcsolatban korábban úgy is fogalmazott, hogy gyászolja őt, mert a kormányfő a mostani énjéhez képest a rendszerváltás idején „romlatlan volt, bátor és tiszta”.

Iványi adta össze egyébként Lévai Anikót és Orbánt, valamint két gyereküket is ő keresztelte. A MET-et aztán 2011-ben fosztotta meg a kormánytöbbség az egyházi státuszától, amiért aztán a fentebb már említett kártérítést kapták.

„Tudom, mi van a gyávaság mögött. A kiállás ebben a politikai környezetben öngyilkossággal érne fel. Bár Horvátországból van ellenpélda: ott a katolikus egyháztól Jehova tanúiig mindenki nemet mondott az ottani, miénkhez nagyon hasonló egyházi törvényre, és visszakozott is az állam. Itt is lehetne nemet mondani, csak akkor le kellene mondani a többletbevételekről” – fogalmazott Iványi, és hozzátette: ők a legtöbb szolidaritást a Mazsihisztől kapták. Szerinte ez is önmagáért beszél, elvégre a keresztény egyházakkal dogmatikai alapon sokkal közelebb állnak egymáshoz, etikailag mégis egy zsidó egyház került hozzájuk közel.

„Pedig Jézus Krisztus okán – akit nem követ a kormányunk – éppen másokhoz állunk közelebb. Ha valóban Jézust követjük, akkor fel lehet tenni a kérdést önkormányzati képviselőként, miniszterként vagy akár miniszterelnökként, hogy mit tenne ő a helyünkben. És félreérthetetlenül tudjuk, hogy mit cselekedne.

– mondta Iványi, majd arról is beszélt: sajnálja, hogy ezt a legtöbb egyház sem értette meg, és nemcsak a MET, de a romák, a menekültek vagy a hajléktalanok érdekében sem hallatta a hangját, amikor arra szükség lett volna.

A nehéz helyzet ellenére ezzel együtt Iványi sosem gondolkozott azon, hogy ha nem is keresi a kormány kegyeit, legalább a kritikus megszólalásokkal felhagy, reményt teremtve ezzel esetleges plusz forrásokra.

„Ezt még csak meg sem forgattam a fejemben, de nem ítélem el azokat, akik végül úgy döntenek, hogy kínkeserűen ugyan, de engedményeket tesznek a kormánynak. A világban nemcsak az a szerepe az embernek, hogy egy konkrét feladatot jól ellásson, hanem hogy hangja legyen. Amikor mi 1979-ben megalapítottuk a Szegényeket Támogató Alapot, akkor célul tűztük ki, hogy beszéljünk róla: van szegénység Magyarországon. Akkor is megkérdezték, hogy miért nem elég nekünk, ha csendben gyűjtögetünk, hiszen így még a meglévő adományokat is ellehetetleníthetik.”

A lelkész úgy tűnik, tényleg felkészült a legrosszabb forgatókönyvek megvalósulására is.

Nem feltétlenül kell megérnünk, hogy az ügyünk győzött. A fontos az, hogy ne mondhassák az utódok: meg sem próbáltátok, és ezzel ránk kettős terhet raktatok. Megpróbáljuk, ha pedig nem sikerül, akkor bízunk abban, hogy az utánunk jövők bölcsebbek és jobbak lesznek.”

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség tevékenységét ezen a linken lehet támogatni.

FOTÓK ÉS NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali