+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Istrate Dominik
2020. szeptember 22. kedd, 10:00
Az európai közösség a saját hitelességét kockáztatja azzal, ha nem lép fel érdemben a belarusz társadalom támogatása érdekében. Külpolitikailag valóban korlátozott az EU mozgástere, viszont bőven rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek segíthetnek rendezni a belarusz válságot. Mit tegyen és mit ne tegyen a Nyugat Belaruszért?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Augusztus 14-én az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei, augusztus 19-én pedig az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács is megállapodott abban, hogy szankciókat vezetnek be a belarusz karhatalom azon tisztségviselői ellen, akik közvetlenül felelősek az elnökválasztási eredmények meghamisításáért, valamint a békés tüntetők elleni brutális rendőrségi fellépésért és a politikai alapon bebörtönzött tüntetők bántalmazásáért.

 

Az Európai Tanács emellett – az általában lassú és vontatott döntéshozatalához képest – viszonylag hamar egységes politikai állásfoglalásban döntött arról, hogy nem ismerik el a most már minden kétséget kizáróan elcsalt elnökválasztás eredményét. Josep Borrell, az uniós diplomácia vezetője pedig – mintegy másfél hónappal az elcsalt választás után – egyenesen illegitimnek titulálta Aljakszandr Lukasenkát.

 

Az elmúlt másfél hónapban a 2010-es (egyébként szintén elcsalt) belarusz elnökválasztásra adott európai reakciókhoz hasonló válaszlépéseket láthattunk az Unió részéről. A választást akkor december 19-én tartották (Lukasenka szintén közel 80 százalékot „szerzett”), az EU pedig 2011. január 31-én döntött a szankciók megerősítéséről, amelyek – ahogy a most tervezett szankciók is – elsősorban személyi, vagyoni és beutazási korlátozásokat jelentettek a karhatalmi repressziót irányítók számára.

 

Habár a nyilatkozatok szintjén az EU kétségtelenül erőteljesebben reagált az elcsalt belarusz elnökválasztásra, mint ahogy azt 10 évvel korábban tette, Brüsszel egyelőre közel sem tett meg mindent, amit megtehetne a belarusz társadalom és demokrácia-mozgalom támogatása érdekében. Az EU viszonylag szűk mozgástérrel rendelkezik Belarusz kapcsán, ugyanakkor vannak olyan eszközei, amelyek segítségével érdemben hozzájárulhat egy esetleges demokratikus átmenethez.

 

Nem három tucat lojalistát kell célozni, hanem minimum százakat

 

Az EU 2011-es megerősített szankciós listáján a belarusz karhatalom 158 szereplője szerepelt, köztük Lukasenka is, a listát pedig még ugyanezen év végéig közel 200 főre tornázta fel az Európai Tanács. Azok a szankciók, amelyeket idén augusztusban harangozott be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, a legutóbbi értesülések szerint nagyjából 40 főről szólnak, miközben az amerikai kormány várhatóan szintén csak alig egy tucat belarusz karhatalmistával szemben kíván fellépni, maga Lukasenka pedig nem szerepel az uniós listán.

 

Azzal, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok egy ilyen „puha” szankciós rezsimet készít elő azután, hogy legalább 12 ezer tüntetőt állítottak elő a rendőrök, legalább százakat bántalmaztak az előállítások vagy a tüntetések során és minden valószínűség szerint tovább folytatódik a karhatalmi erőszak,

 

a papíron értékorientált nyugati közösség saját hitelességét kockáztatja.

 

A választási csalást követő karhatalmi megtorlásban legalább százak vettek részt a belarusz KGB operatív tisztjeitől kezdve a karhatalom gyorsreagálású rendőri erőinek helyi parancsnokain át több tucat helyi érintettségű lojalista csinovnyikig bezárólag. Az új szankciós rendszernek sokkal erőteljesebbnek kell lennie és legalább annyi személyt kell céloznia, hogy az a belarusz rezsimnek is „szemet szúrjon” és a belarusz társadalom is értékelje azt.

 

Az uniós szankciókról, legalábbis az egyes személyeket érintő korlátozások hatékonyságáról erőteljesen megoszlanak a vélemények. Ugyan ezen korlátozások erősségét jelzi, hogy miután a balti országok kormányai saját hatáskörben 30 belarusz vezetőt, köztük Lukasenkát is beutazási tilalommal sújtották az elnökválasztás utáni tüntetések erőszakos leverése miatt, a Lukasenka-rezsim kereskedelmi blokáddal fenyegette meg a kétoldalú áruforgalom és a belarusz export szempontjából is kiemelt fontosságú litván Klaipéda kikötőt. Minszk eseténél maradva az EU nem várhat érdemi változást a rezsim diktatórikus gyakorlatában, ha csak ezekre alapozza a politikáját.

 

Lukasenka mondhatni már megszokta, hogy lényegében csak Szocsiba mehet nyaralni.

 

Viszont az Uniónak legalább két okból kell ehhez az eszközhöz folyamodnia. Egyrészt az uniós külpolitikai gyakorlatban – az emberi jogok tömeges megsértése esetén – ez a kötelező minimum és egyébként a legtöbb, amit az EU politikai értelemben intézményes keretek között tehet. Másrészt ez töltené fel igazán tartalommal Borrell azon kijelentését, miszerint Lukasenka nem legitim politikai vezető. Egy kiterjesztett személyi és vagyoni szankciós rezsimmel ezen felül arra is esély mutatkozik, hogy a rendszer néhány volt tagja mellett, akik szolidaritásukról biztosították a tüntetőket vagy már részt is vesznek az ellenzék munkájában, a rezsim más prominens támogatói is „dezertáljanak”.

 

PUTYIN ÉS LUKASENKA LESIKLÁSRA KÉSZÜLŐDVÉN

 

Habár egyelőre úgy tűnik, hogy a személyi korlátozások volumene alacsony marad, az EU – a belarusz válság mellett Alekszej Navalnij megmérgezésének hatására – hamarosan hosszabb távon is elkötelezheti magát egy olyan, érdemi szankciós mechanizmus mellett, mint az úgynevezett Magnyitszkij-törvény. Az Egyesült Államok után Kanada, az Egyesült Királyság és a balti országok is elfogadták a maguk olyan jogszabályait, melyek széleskörű és érezhető pénzügyi korlátozásokkal sújtják azokat a harmadik országbeli állami tisztségviselőket és oligarchákat, akik közvetlenül érintettek az emberi jogok megsértésében. Ez pedig kifejezetten fáj azoknak, akiket a törvény általi szankciók sújtanak, különösen az üzleti szféra érintettjeinek, akik korrupt vagy az emberi jogokat sértő gyakorlatok segítségével tesznek szert vagyonokra, a pénzüket pedig természetesen Nyugaton költenék el.

 

Egy európai Magnyitszkij-törvény bevezetését az Európai Parlament mellett most már az Európai Bizottság is támogatja és Ursula Von der Leyen hamarosan konkrét tervezetet fog letenni az Európai Tanács asztalára. Ha az EU ezt végül bevezeti, hosszútávon különösen fontos volna, hogy az Európai Tanács a jelenlegi egyhangúsági kötelezettség helyett minősített többséggel dönthessen a szankciók bevezetéséről. A már említett, nagyjából

 

30-40 belarusz karhatalmi tisztségviselő elleni szankciók ugyanis jelenleg amiatt késnek, mert Ciprus a török-görög tengeri gázviták miatt blokkolja az uniós fellépést,

 

amiről leghamarabb az Európai Tanács szeptember 24-25-i ülésén születhet döntés.

 

Gazdasági szankciók helyett gazdasági alternatívát

 

A személyi korlátozások mellett az EU-nak elméleti síkon szintén lehetőségében áll részleges vagy teljes körű szektorális gazdasági szankciókat alkalmazni, mint ahogy azt tette Oroszországgal szemben a Krím annektálása és a kelet-ukrajnai szakadárok támogatása miatt. Csakhogy míg az orosz kormánnyal szemben lényegében nem volt politikai akadály a gazdasági szankciók alkalmazása előtt (kivéve a gázszektor esetében, ami az energiapiaci interdependenciák miatt lényegében még ötletként sem merült fel), addig Belarusz esetében igenis van.

 

Mivel a Kreml egyelőre elkötelezte magát Lukasenka támogatása mellett, a belarusz társadalom elsősorban az Európai Uniótól vár érdemi politikai segítséget, ezzel pedig összeegyeztethetetlen volna olyan korlátozó intézkedések alkalmazása, amelyek nemcsak a represszió felelőseit, de egész szektorokra, közvetetten pedig az egész belarusz gazdaságra volnának hatással. (Természetesen az egyéni szankciók is rontják egy adott ország befektetési potenciálját, ugyanakkor jóval kisebb mértékben, mint a szektorális korlátozások, emellett pedig a személyi szankciók fontos politikai üzenettel is bírnak).

 

A szektorális gazdasági szankciók már csak amiatt sem jöhetnek szóba, mert azokkal az EU még inkább a Kreml kezei közé lökné a belarusz rezsimet és az ország gazdaságát is, miközben orosz oligarchák egyébként is sorban állnak, hogy megszerezhessék a koronavírus-járvány és a belpolitikai helyzet miatt válságos helyzetbe került gazdaság legfontosabb állami vállalatait. Ezt az EU a jövőbeli potenciális együttműködés miatt sem támogathatja, mivel Moszkva a gazdasági befolyás erősítésében érdekelt, nem az ország gazdasági modernizációjában, amire egyébként már a koronavírus-válságot megelőzően is égető szükség mutatkozott.

 

Az EU-nak nyilvánvalóvá kell tennie, hogy a Lukasenka-féle karhatalmat akarja büntetni, miközben a belarusz társadalmat maximálisan támogatja.

 

Ebből a szempontból kiemelkedő a visegrádi országok, elsősorban Lengyelország nevével fémjelzett, egymilliárd eurós „Marshall-terv”, amely gazdasági segítséget ajánl az országnak politikai reformokért cserébe, akárcsak az Európai Bizottság azon javaslata, amely 53 millió eurót szánna mások mellett a civil társadalom, a szabad sajtó, valamint a represszió áldozatainak támogatására (habár utóbbiból csak 3 millió eurót fordítana Brüsszel az előbb említett célokra, a többit a belarusz egészségügy támogatására ajánlották fel), valamint az a lengyel-litván-román javaslat is, amely eltörölné a belaruszok uniós vízumkötelezettségét.

 

Az Unióval ellentétben az Egyesült Államok „nagyobb előszeretettel” alkalmaz gazdasági szankciókat Moszkva és autoriter szövetségesei, így Minszkkel szemben is, az amerikai külügyben pedig továbbra is napirenden van az amerikai olajszállítmányok leállításának kérdése. Míg az EU jelenleg csak (és egyébként szükségszerűen) a kétoldalú fegyverkereskedelmet korlátozza, addig az amerikai kormány kilenc belarusz állami vállalat, köztük a Belnyeftyehim olajkonszern ellen tart fenn korlátozásokat.

 

Ugyan jelenleg (és nagyon helyesen) sem az EU, sem az USA – utóbbi az olajszállítmányokat leszámítva – nem készül széles körű gazdasági szankciókra, az amerikai káliumipari cégek erőteljesen lobbiznak azért, hogy Washington korlátozásokat vessen ki a világ ötödik legnagyobb kálium-kitermelőjeként ismert Belaruszkali cégcsoportra. Ahogy Anders Aslund, az Atlantic Council elismert Kelet-Európa-szakértője is látja, egy ilyen lépés nettó protekcionizmus volna az amerikaiak részéről, nem pedig a belarusz ügy érdemi támogatása.

 

Nemcsak Minszkre kell nyomást gyakorolni, hanem Moszkvára is

 

A belarusz rezsim hatalmon maradása két tényezőtől függ: a karhatalmi erők lojalitásának, valamint Moszkva támogatásának megmaradásától. A Nyugat ezzel természetesen tisztában van és minden bizonnyal jelenleg is folynak a nyilvánosságtól elzárt háttértárgyalások, amelyekkel és nem mellékesen a Navalnij-mérgezés kapcsán egy fontos megállapítást érdemes tenni: Oroszország számára a legfőbb prioritás az, hogy – Lukasenkával vagy Lukasenka nélkül – még a jelenleginél is erősebb és hosszabb távú befolyással bírjon Belarusz felett, a diktátor elleni tüntetésekre egy kvázi színes forradalomként, geopolitikai fenyegetésként tekint, vagyis

 

a demokrácia, valamint az alapvető emberi jogok kérdése legkevésbé sem szempont.

 

Mivel a Kreml gyakorlatilag csupán az erő nyelvén ért, a nyugati közösségnek a lehető legnagyobb mértékű nyomásgyakorlást kell alkalmaznia a Lukasenkát támogató orosz vezetéssel szemben, továbbá fel kell lépnie azon orosz szervezetek és entitások ellen, amelyek már most lábbal tiporják Belarusz szuverenitását. Ebben a tekintetben a Nyugat lehetőségei között szerepel, hogy azokat a nagyobb orosz cégeket szankcionálja, amelyek a jelenlegi és illegitimnek tartott rezsimmel köt üzleteket és belarusz cégek felvásárlásával akarják erősíteni Oroszország befolyását. Szintén lehetőség – mind a belarusz válság, mind a Navalnij-ügy tekintetében –, hogy az EU egységesen mond nemet az Északi Áramlat 2 gázvezetékre, amely azáltal, hogy növeli Európa Oroszországtól való energiafüggését, egyértelműen gyengíti az egész transzatlanti közösséget is.

 

Egy kiterjesztett, Oroszországgal szembeni fellépésnek szintén részei lehetnek olyan válaszlépések, amelyek a belarusz tüntetők elleni fellépést támogató orosz titkosszolgálati szereplőket, valamint a belarusz közmédia felmondott dolgozóit helyettesítő és Oroszországból Minszkbe vezényelt propagandistákat érintik. Ami az utóbbit illeti, az EU adott esetben szélesebb körben is felléphet az orosz állami propaganda szervezetei, köztük az RT és a Sputnik ellen úgy, ahogy azt a belarusz ügy legnagyobb támogatói, Litvánia és Lettország tették (a Kreml-párti propaganda és dezinformációs aktorok zászlóshajójaként működő RT-t mindkét balti ország betiltotta).

 

A Nyugat, különösen az EU számára kétségkívül a közvetlenül Moszkvát célzó nyomásgyakorlás a legkockázatosabb terület, mivel az esetleges gazdasági retorziókat a Szergej Lavrov orosz külügyminiszter által sokat hangoztatott „külpolitikai aszimmetria” jegyében hasonlóan széles körű intézkedések követhetik orosz részről, ugyanakkor egy értékorientált külpolitikai szereplőnek valamennyi lehetséges alternatívát figyelembe kell vennie.

 

SPORTEMBEREK EGYMÁS KÖZT

 

A szankciókon is múlik, de az ellenzéken annál inkább

 

Jelen állás szerint Belarusz egy elhúzódó politikai válsággal néz szembe, a demokratikus átmenet akár évekbe is telhet, ha egyáltalán bekövetkezik.

 

Moszkva a legkevésbé sem érdekelt az ország valódi demokratizációjában, mivel az hosszú távon akár Nyugat-barát politikai vezetők hatalomra kerüléséhez is vezethet. Ahhoz, hogy a demokratizáció bekövetkezhessen, a nyugati nyomásgyakorlás mellett a legfontosabb feltétel, hogy a Koordinációs Tanács által vezetett belarusz ellenzék, amely a korábbi ellenzéki kísérletekkel szemben meglepően egységes, hosszú távon is egységes maradjon, a társadalmi ellenállás pedig ne szűnjön meg.

 

A demokratizáció európai és amerikai támogatása kiemelt fontosságú, ehhez pedig a nyugati közösségnek – elsősorban az EU-nak – érdemi módon és hosszú távon kell támogatnia a belarusz ellenzéket, a civil társadalmat és a szabad sajtót.

 

A szerző a Közép-Európa Társaság alapítója és a Political Capital külpolitikai elemzője.

 

FOTÓK: Kreml

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szerdán tárgyalnak a tartományi miniszterelnökök Angela Merkellel további szigorításokról. Markus Söder bajor kormányfő a tavaszihoz hasonló teljes leállást szeretne legalább novemberben.

Elmérgesedett a viszony a török államfő és Franciaország között, az ügy hátterében a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái és az ezek miatt lefejezett tanár esete áll. A francia szatirikus lap megint lépett egy merészet.

A TUI már építi át ennek megfelelően a portugáliai és Kanári-szigeteki hoteljeit.

Kedden három fontos magyar közéleti személyiség koronavírus-tesztje is pozitív lett. Van, aki már a tüntetek kezelésekor otthoni karanténba vonult, és van, aki örül, hogy nincs tüdőgyulladása.

Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét.

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás