+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Vass Csaba
2020. szeptember 22. kedd, 19:02
Igazából soha nem akartam Budapestre költözni. Mindig is úgy gondoltam, hogy kétmillió magyart egy városba összezárni nem jó ötlet. Aztán mégiscsak megembereltem magam.

Új kollégánknak ahhoz, hogy Magyarországra költözhessen, a hatályos járványvédelmi intézkedések miatt két hét karantént kellett vállalnia. Meg még sok mást: ezt mind leírta nekünk!

 

Mikor lehet jobb alkalom Magyarországra költözni egy román állampolgár számára, mint amikor az teljesen lezárja a határait, nem igaz? Szerencsémre a barátnőm már korábban kijött, hogy előkészítse a terepet, elfoglalja az albérletünket, amit online, a helyzet miatt látatlanban kellett kibérelnünk, és ami hatalmas szerencsénkre úgy nézett ki a valóságban is, mint a képeken.

 

Az indulás előtti napokban semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy

 

két hétig be leszek zárva egy olyan lakásba, ahol előtte még sohasem jártam.

 

Ráadásul, hogy őszinte legyek, a márciustól májusig tartó karantén és home office bőségesen elég volt nekem erre az évre, sőt, évtizedre.

 

Természetesen az is az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy a szigorított határvédelmi intézkedések miatt – mivel nem vagyok magyar állampolgár – méltányossági kérelmet kell benyújtanom, hogy bejuthassak az országba. Két dologtól szokott felállni a szőr a hátamon: ha a rendőrséggel kell bajlódni, vagy ha bármilyen dokumentumot kell benyújtanom, bárhova. A police.hu-n szerencsére most mindkettőt egyszerre megtehettem.

 

Már a második oldal töltögetése után kezdtem visszasírni a jó öreg román űrlapok sablonjait, amiket már jobban ismertem, mint idősebb rokonaim malacvicceit a családi ebédeken. Amikor a tartózkodási rubrikákat töltögettem ki és a közterület jellegére kérdeztek rá, majdnem zokogva hívtam fel a barátnőmet, hogy megkérdezzem: ez mégis mit jelent?

 

Kezdtem azt érezni, hogy nem ismerem annak az országnak a nyelvét, ahová dolgozni készülök, pedig ez még akkor sem rémített meg, amikor Németországba indultam. Igaz,

 

ott leharcolt olténiai családanyákkal szedtük közösen az uborkát, és egyáltalán nem volt benne a pakliban, hogy a közeljövőben esetleg politikusokat kell majd hajkurásznom,

 

futás közben ügyelve arra is, hogy a kérdéseimet jól artikulálva, helyesen megfogalmazva tegyem fel, nehogy véletlenül pont emiatt ne válaszoljanak nekem.

 

A kérelemhez egyébként olyan huncutságokat is csatolni kellett, mint munkaszerződés, bérleti szerződés, vonatjegy és keresztlevél. Továbbá néhány sorban meg kellett indokolni azt is, hogy mi a búbánatos nyavalyáért akarok én pont most bejönni Magyarországra.

 

Gyomorgörcsök, kialvatlanság, a költözéssel járó stressz és a bizonytalanság: a méltányossági kérelem teljesen a padlóra küldött. És a java még csak másnap jött.

 

Bár tudásom és tehetségemhez mérten sikeresen kitöltöttem a kérelmet, a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségtől

 

indulásom előtt néhány órával közölték e-mailben: nem engedélyezik a beutazásomat Magyarországra,

 

teszik mind ezt a „Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése alapján”. Az indoklásban pedig az állt, hogy bár előadtam beutazásom célját és megfogalmaztam annak méltányolható okát, de az említett kormányrendelet (2) bekezdésének az nem felel meg.

 

Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, arról meg pláne nem, hogy mi áll a Korm. rendelet 6. § (1) és (2) bekezdésében, csak egy valamit tudtam: én megyek, aztán valami lesz. Két bőrönddel, két turistahátizsákkal és egy 118x72x68-as kutyaketreccel felhurcolkodtam éjjel fél háromkor a budapesti vonatra Kolozsváron.

 

A fülkében egy nagyváradi ember pálinkával kínált, szerinte fertőtlenít. Magam is hallottam már efféle legendákról, sok hitelt nem adtam nekik, s bár nem akartam udvariatlan lenni, a járványra való tekintettel tisztelettel utasítottam vissza.

 

Most hagyom el Erdélyt, búcsúzóul pálinkával kínál egy ismeretlen, én meg visszautasítom. A honvágynak enélkül is eléggé csípős íze van.

 

Eljátszottam a gondolattal, hogy Biharkeresztesnél tényleg leszállítanak, és a határnál kell majd kivárnom a járvány, vagy legalább a határok lezárásának a végét. Lakhelyemül pedig a magam után húzott kutyaketrec szolgálhatott volna, amit a bőröndjeimben lévő ruháimmal alakíthatnék lakhatóvá magam és a vírus számára, amit rendes külföldi módjára mégsem hurculhatok be Magyarországra.

 

A román határ elhagyása után kisebb pánik kezdett eluralkodni rajtam. A magyar vámosnak remegő kézzel adtam át a személyimet. Óriási meglepetésemre teljesen természetesnek vették (miért is ne vették volna?), hogy Pestre utazom, elkérték a munkaszerződésemet, felvették az adataimat, és közölték: két hét otthoni karantén! Én meg hálálkodtam, hogy a méltányosság és a kérelem szavak egyáltalán nem hangzottak el a fülkében.

 

Budapestig már gyorsan repült az idő, a lakásunkba érve teljesen elengedtem mindent. Az ablakunkból látszó bérpaloták csodálatosak, és ha azokat bámulva szinte

 

azt hittem néhány percig, hogy véletlenül Párizsba költöztem, aztán a szomszéd Mocskos Fidesz nevű wifije emlékeztetett rá: jó helyen vagyok.

 

Ám sok nyugalmam nem lehetett. Pár nap múlva már nagyban azon pánikoltam, hogy biztos rossz telefonszámot adtam meg a határnál, vagy elronthatták a címet, mert egy hét után sem keresett senki. A telefonomra letöltött Házi Karantén applikáció használhatatlannak bizonyult. Mivel nem rendelkeztem magyarországi telefonszámmal, így regisztrálni sem tudtam. Egy mobilszolgáltatóhoz meg ugye mégsem szaladhattam el, hiszen azzal megszegtem volna a házi karantént.

 

Tizenegy nap kellett hozzá, de csak eljöttek végül.

 

Szerintem maguk a rendőrök is meglepődtek, hogy mennyire megörültem nekik. Mondjuk én sem gondoltam volna, hogy valaha attól leszek boldog, hogy három rendőr kopogtat be hozzám.

 

Ők is meglepettnek tűntek, hogy tizenegy napig nem keresett engem senki, én meg közben azt mérlegeltem, hogy a „lehet, hogy voltak itt, csak nem voltam itthon” poén ebben a szituációban mennyire lenne vicces, de inkább elengedtem.

 

Mikor megtudták, hogy újságíró vagyok megkértek, hogy majd írjak róluk is valami szépet. Ezért ez itt most egy szép mondat a rendőrökről.

 

A házi karantén további napjai nyugalomban teltek.

 

Az utcáról behallatszó öblös bazmegeléseket szinte mindig elnyelte egy kabrióból üvöltetett Kasza Tibi-rap.

 

Szerencsére a mondandó így sem szenved csorbát soha.

 

Fogságom végeztével igyekeztem TAJ-kártyát intézni magamnak. Becsületszavamra lenyűgözött a Budapest Főváros Kormányhivatalában dolgozó biztonsági őr higgadtsága és udvariassága, ahogy széles mosollyal fűszerezett „további szép napot" köszönéssel kísérte ki az ideges pesti polgárt az épületből, aki ágyékának és környékének a kényeztetésére invitálta meg az ott dolgozókat.

 

Szóval, bizonyos dolgok még furák nekem itt. A bürokrácia útvesztőjében igyekszem kiigazodni, és az olvasókkal közös nyelvet is tanulnom kell még.

 

A magyar vizslámat tegnap elvittem a parlamenthez, hadd lássa, hol játszanak a nagykutyák. Azt hiszem, tetszik neki ez az egész. És hogy őszinte legyek, nekem is. Talán tévedtem, és mégis jó ötlet kétmillió magyart egy városban összezárni. Majd kiderül.

 

Addig is én maradok, és igyekszem vigyázni magamra.

 

Hozzászólnál? Vitáznál? Írnál a szerzőnek?

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szijjártót Szlovákia barátjának tartja, Orbán tanácsára fordult hozzá, hogy segítsen felvenni a kapcsolatot az oroszokkal. Matovič a pozsonyi magyar nagykövet berendelésére és a Szijjártó Pétert ért szlovákiai kritikákra reagált így.

Már amennyiben ezt az iskolaigazgató engedélyezi, és a felkészítő tanár is vállalja. A középiskolai felvételi szóbeli fordulója sem marad el.

A kifejezés a Szovjetunió által megszállt területek határzárára, és a kelet-nyugati világ között feszülő ideológiai ellentétre egyaránt utalt. De honnan származik ez a név?

A bölcsődéket nyitva hagyják, de lehet, hogy később bezárják. A virágboltok nőnap után zárnak, míg „az élethez nem szükséges” szolgáltatások már hétfőtől.

Szakszervezeti sikerrel zárult a kedd óta tartó határozatlan idejű sztrájk a makói gumigyárban.

A magyar külügyminiszter a szlovák állampolgársági törvényről is tárgyalt egy szlovákiai magyar parlamenti képviselővel Révkomáromban, erre vár Szlovákia magyarázatot.

Eddig csak a politikusok kritizálták a brexit miatt kialakult különleges helyzetet Észak-Írországban, most már egységpárti fegyveresek is kifejezik a nemtetszésüket.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás