Orbán így még soha nem dicsérte meg az ellenzéket

A kolbász a magyar emberek számára szent dolog. Pláne ha rendesen van bedarálva és betöltve.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Aki hivatalból követi a miniszterelnöki megszólalásokat, sok újat nem fedezhetett fel az Orbán dr. által a Magyar Nemzetbe írt, a kötcsei-tusványosi beszédet kiváltó újságcikk állításaiban, leszámítva talán azt, hogy a liberális jelzőt most már hivatalosan is felváltotta a libernyák. Az esszé célja a provokáláson túl az, hogy a 2022-es magyarországi országgyűlési választást egy, a kontinens sorsát is valamennyire meghatározó eseményként állítsa be, hogy az érdemi fizetést a hírek szerint eleve nem is igen kapó Fidesz-aktivisták azt érezzék, minden egyes kampánybeli kopogtatás egy kis nándorfehérvári diadal.

Ehhez pedig pluszmuníciót küldött nekik a 2022-re a legnagyobb valószínűséggel Soha Nem Látott Összefogásban induló ellenzék ellen: „Az ellenzéki oldalon ugyan még léteznek különböző pártlogók, néha civódás is hallatszik a soraikból, de valójában már nincsenek saját akarattal bíró pártok. A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász.”

A kolbász. Hahaha, ez jó. Ezt még vidéken is értik, gondolhatta a szövegíró. Hát hogyne értenék, nem véletlenül süt el Orbán annyi disznóvágásos példát. Csakhogy – hogy a jobboldali sajtóban használt fordulatokkal éljek – rendes magyar embernek semmi gondja nincs a kolbásszal. Hovatovább, kifejezetten büszke rá, ha a sajátja.

Hónapokon át érleli. Érlelés előtt mintegy rituáléként kifesti a helyet, ahova majd felaggatja. Büszkén kínálja a vendégeinek. Fesztivált szentel neki. Órákon át képes vitázni velük a megfelelő fűszerezési arányokról. Irigy, ha a szomszédé jobban sikerül. Megfogadja, hogy kicsit variálva rajta lemásolja az ő receptjét a következő disznónál. És boldog, mikor olyan az íze, amilyennek eredetileg elképzelte. A kolbász szent dolog, az európai kultúra egyik kötőanyaga.

Ha Jakab Péter lennék, azt írnám, hogy naná, hogy olyan az ellenzék, mint a kolbász, hiszen amíg a szép orbáni szavaktól nem lakik jól az ember, addig a jó magyar kolbásztól nagyon is. 

Ha az LMP, élnék végre a lehetőséggel, és rávilágítanék, hogy a hungarikumtörvény a világ hülyesége, a gyulai kolbász rendes eredetvédelmet kell kapjon végre, a Fidesz pedig konkrétan semmit nem tett az elmúlt tíz évben a magyar agrártermékekért.

Ha az MSZP, azonnal írnék egy szociálpopulista programot Így lesz kolbászból még a kerítés is a NER után címmel.

Ha a Momentum, órák alatt készíttetnék egy fotómontázst, ahogyan alsó hangon tíz különböző nyugat- és közép-európai liberális politikus fogja a kezében hazája kolbászát, alatta valami hangzatos felirat arról, hogy a mi helyünk Európa, ahol a kolbász sokféle ugyan, de összeköt.

Ha pedig én lennék Gyurcsány Ferenc, egy videós stábbal rögtön mennék is mangalicakolbászt venni, miközben a mezőnyt kicsit spiccesen végigkóstolva arról beszélnék a henteshez, hogy Orbán egy az egyben olyan, mint a húsgyári parizer: olcsó áru, gyenge alapanyagokból, de munkával és tanulással mindenkinek juthat jobb.

A húsipari lobbi helyében pedig megköszönném a 21. századnak, hogy 2020-ra már a kolbászevés is felér egy statementtel.

Olvass még Bukovics Martintól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!