Ilyen lesz Budapest új arculata

2020.09.20. 14:24

Egyszerűsített logót kap Budapest, a fővárosi fenntartású cégek esetében pedig egységes ernyőarculattal cserélnék le a jelenlegi összevisszaságot.

Ilyen lesz Budapest új arculata

2020 tavaszán a Budapest Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) Budapest meglévő arculatának továbbfejlesztésére és kiegészítésére írt ki pályázatot. A pályázat célja az volt, hogy a jelenleg káoszosan sokféle megjelenésű budapesti cégek arculatát egységesítsék.

AZ ÖNKORMÁNYZATI CÉGEK VIZUALITÁSÁBAN JELENLEG A KÁOSZ URALKODIK.
A több mint 40 pályamunka közül végül nem egy budapesti cég, hanem egy győri ügynökség – az Elevate – került ki győztesként.

A pályaműveket hattagú zsűri értékelte, ebben a város főpolgármester-helyettestől kezdve a BVA ügyvezetőjéig több szakember vett részt. A kiválasztásban fontos szerepet játszott, hogy a jelenlegi Budapest-brandre építsen és kiegészítse azt, valamint az is, hogy minden médiafelületen használható legyen.

AZ ERNYŐARCULAT KÜLÖNBÖZŐ VÁLTOZATAIT MUTATJÁK BE ÉPPEN.

A cég nyertes dizájnja egy olyan ernyőarculat, ami karakteres dizájnelemek alkalmazásával épít a jelenlegi márkára.

EZEK ITT BUDAPEST ÉRTÉKEI A HÁLÓN
Az ernyőarculat alapja egy centrális gridháló, amelynek szerkezetében megmutatkoznak Budapest legfontosabb értékei: a fenntarthatóság, sokszínűség és biztonság.

Erre a hálóra illeszkednek majd különböző formák, amelyek más és más üzeneteket hordozhatnak attól függően, hogy melyik fővárosi fenntartású cég vagy szervezet dizájnjába épülnek majd bele. A budapesti önkormányzathoz tartozó cégek így lehetőséget kapnak arra, hogy egységesen és identitásukat megőrizve reprezentálják magukat.

ITT KÜLÖNBÖZŐ PROFILÚ ÖNKORMÁNYZATI CÉGEKNEK MUTATTÁK MEG, HOGYAN LEHETNE EGYSÉGES ARCULATUK. PÉLÁDUL A FŐKERT SZÁMÁRA AZ ELSŐ, A BKK-NAK PÉLDÁUL A MÁSODIK, A SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEKNEK A HARMADIK, MÍG A KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEKNEK A ZONGORÁRA HASONLÍTÓ LOGÓT AJÁNLJÁK.

Faix Csaba, a BVA ügyvezetője elmondta, várhatóan néhány év munkájába is beletelhet, mire minden egyes intézmény arculatát lecserélik az új dizájnra.

FOTÓK: Antal Róbert-István / Azonnali

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek