A sorozat, ami magába bolondított és megcsalt – ezért rossz a Babilon Berlin

A Babilon Berlin káprázatos világot épít fel, de a történetének logikátlanságai nem hagyták, hogy élvezzem.

Amikor a végére értem a Babilon Berlin első évadának, csak néztem ki a fejemből és azon gondolkodtam, hogy ugyanazt a sorozatot láttam-e, amiről a rajongó kritikák írói beszélnek, és olyanok ajánlottak nekem, akiknek nagyra tartom a véleményét.

„Gereon? Honann jött? A középkorból? – Nem, Kölnből.”

Igaz, hogy a főcím már önmagában is egy mestermű, ami egyből beszippant. Belátom, hogy valóban káprázatosan elevenedik meg az ezerkilencszázhúszas évek Berlinje a képernyőn. A zenés szórakozókhelyeken játszódó elképesztően látványos jelenetek is sodróan adják át a weimari köztársaság utolsó éveinek dekadenciáját. 

A különféle mikrokörnyezetek és az őket benépesítő figurák ábrázolása is kiváló, legyen szó akár az első világháború elveszítésébe belenyugodni képtelen katonatisztek családi összejöveteléről, ahol már a kisgyerekeket is militarista pátoszra, sértettségre és bosszúszomjra nevelik; akár egy gazdag csúcshivatalnok otthonáról és a nála szolgáló cseléd szobájáról; vagy egy hősi halott özvegyének lakásáról, aki kiadja albérletbe a szobáit; egy nyomorgó családról, ahol az alig kamasz kislányt prostitúcióra kényszerítené a munkanélküli, lump családtagja; vagy a mentálisan sérült a háborús veteránokat kezelő intézet folyosóiról. 

Ez is óriási ötlet:

A karakterek is nagyszerűek.

+ Gereon Rathnak, a Kölnből Berlinbe került fiatal, háborús veterán nyomozónak pont olyan a feje, mint az eminens és végtelenül szimpatikus  jófiúnak, aki elszabadult otthonról, és rácsavarodott a kábszira.

+ Charlotte Ritter, a nappal a rendőrségen gyorsíró-kisasszonyként dolgozó, éjjel pedig a keresetét szexuális szolgáltatásokkal kiegészítő, az egész családját egyedül eltartó, a nyomorból kitörni vágyó ambiciózus fiatal nő karakterébe remekül belesűrítették a nők másodrendűségének problémáját és az éledező feminizmus kemény kitartását.

+ Mindössze Bruno Wolter, a tapasztalt, joviális, a szabályokat kreatívan értelmező, a fiatal kollégájának atyai segítséget nyújtó öreg nyomozó első látásra szintén telitalálat figurájával volt problémám – de erről később.

+ A mellékszereplők karakterei is kiválóak az oroszokat kivéve, de az ő ábrázolásukat lehet, hogy csak azért érzem pongyolának, mert túl sok korai Nabokov-regényt olvastam, és eleve határozott prekoncepcióim voltak az orosz emigránsokkal kapcsolatban.

Látszólag minden adott tehát a legjobb filmélményhez: beléphetünk és belefeledkezhetünk egy aprólékos műgonddal felépített, kivételes részletgazdagsággal ábrázolt világba, az meg külön szédítő, amikor apró nüanszok nyitnak az univerzumon belül ablakot egy másik univerzumra – ilyen a fenti idézet is.

Egészen addig, amíg a logikai buktatók és a dramaturgia döccenései nem lesznek akkorák, hogy többé nem lehet tőlük belefeledkezni az univerzumba, amiben addig akkora öröm volt bóklászni. Velem legalábbis ez történt: a sorozat beszippantott a világába, aztán kitaszított belőle, és most, mint egy sértett szerető, átkokat szórok rá.

Ha nem szeretnél spoilereket, eddig olvass, és ne tovább!

Mást ad, mint amit ígér

A történettől nem azt kaptam, mint amire számítottam: a cím és az előzetes hangulata miatt azt vártam, hogy alulnézetből, az utca színes, soknemzetiségű forgataga, az éjszakai élet, a szexualitás és az alvilág irányából nézve láthatom majd, hogy hogyan fordul az élettel teli, dekandens Berlin a nácizmusba.

Engem, mint valami sorozatnéző Rogán Antalt, jobban érdekelt volna a keményen dolgozó kisember, vagyis inkább a munka nélkül tengődő kisember, a féktelenül mulatozó bohémek és bűnözők szemszöge, és meglettem volna kormánykörökig érő összeesküvés nélkül.

Hogyan ne nyírj ki mellékszereplőt

A mellékszereplők halála jól bevett dramaturgiai fogás: a gonosz mellékszereplő elhalálozása a történet közben nyújt katarzist, a jó oldalon álló mellékszereplő megölésének húzása pedig a hitetlenkedéstől a felháborodáson, a sajnálaton és a gyászon át egészen a revansvágyig érzelmek egész sorát korbácsolhatja fel a nézőben – már ha kiiktatásuk rendesen elő van készítve, vagy legalább utólag elfogadhatóan megindokolják őket az alkotók.

A Babilon Berlin egyik hibája, ami engem kétszer is durván kitaszított a sorozat világából, hogy

A Szent József nevű, papi reverendában járó alvilági intéző- és verőember halálának az egész banális jelenetsora – azon túl, hogy hiányzik belőle minden feszültség – teljesen logikátlan is: minek ejtik foglyul Rathot, ha utána hagyják, hogy kisétáljon; ha elengedték, minek küldik utána Józsefet; ha már utána küldték, miért tudja Rath félig öntudatlanul lepuffantani az egyik leghátborzongatóbb, szinte mágikus tulajdonságokkal felruházott mellékszereplőt, akit ráadásul az alkotók addig úgy építettek fel, hogy nézőként joggal szerettem volna többet megtudni róla. 

Az alkotók szemmel láthatóan tudatosan rajzolták a legszerethetőbbre Stephan Jänicke, a fiatal nyomozó karakterét, aki a politikai rendőrség megbízásából kémkedik Wolter és az összeesküvést tervező katonatisztek után. Az ő kinyírása kivételes szemétség volt, amivel az alkotók sokkolni akarták a nézőt, és ami védhető is lett volna, ha nem szúrják el. Engem ugyanis inkább az sokkolt, hogy őt is banális körülmények és logikai ellentmondások között érte utol a végzet. A rendőrfönök telefonon keresi Rathot egy fontos üzenettel, de csak Jänickét éri el, aki elindul, hogy az üzenetet személyesen átadja az épp Wolternél lakó Rathnak, pedig oda is telefonálhatna, és a vonatról leszállva a két lehetséges útvonal közül pont az elhagyott ipartelepen vág keresztül, ahol egyszer csak ott teremnek körülötte hárman.

Ne a nézőnek kelljen győzködnie magát arról, hogy az összeesküvők után kémkedő Jänicke meggyilkolása a történet szempontjából végülis indokolt és elkerülhetetlen volt, meg hogy a gyilkosai biztos már régóta követték, és csak az alkalomra vártak, hogy kiiktassák.

A negatív főhős árnyalt karakterének ellaposodása

A mellékszereplők következetlen kinyírásánál sokkal nagyobb probléma azonban Bruno Wolter karaktere és viszonya a többi fontos szereplőhöz. A sorozat elején Wolter és Rath egy tipikus „buddy cop” páros, a tapasztalt öreg nyomozó meg a traumatizált fiatal kollégájának tandemje kicsit a Halálos fegyverre emlékeztet. Ez aztán átalakul a „Training day” szituációjává – fiatal kezdő zsaru versus zavarosban halászó, korrupt tapasztalt kolléga –, ahogy kiderül Wolter szerepe a készülő puccsban, és feltárulnak a jellemének sötétebb tónusai.

Összeverekszik Rathtal, meg is ölnék egymást, de aztán együtt indulnak megkeresni Charlottét.

Mindez persze azt is bizonyíthatná, hogy Wolter karaktere mennyire árnyalt, ha a sorozat legvégére nem csináltak volna belőle egy ezerszer látott sablonfőgonoszt, aki bármin és bárkin röhögve keresztülgázol. Ezt tetézi, amikor Wolter a végső összecsapás előtt idióta szöveggel kéri számon Rathon a szabályokhoz való görcsös ragaszkodást (miközben tudja, hogy Rath drogfüggő, és eltussolta a saját maga által elkövetett gyilkosságot), Majd az arcán a lehető legönelégültebb mosollyal old kereket, mielőtt végleg elpusztulna.

Ostoba blockbustereskedés

Amivel pedig a sorozat végképp szembeköpi a nézőt és saját magát is, az az utolsó két részben a legrosszabb akciófilmes klisékkel való operálás, amiktől már a fejemet lett volna kedvem a falba verni.

amikor Charlotte megfullad, de aztán mégsem.

Rath Wolterrel való végső összecsapása nem elég, hogy a kétezres évek gagyi akciófilmjeinek legócskább CGI-al készült jeleneit idézi, hanem még a műfajból is az egyik legelcsépeltebbet választották az alkotók: a vonat tetején futkározást, amit még Stohl András is jobban nyomott az Európa Expresszben, mert az legalább igazi vonat volt.

Das war mein Kampf

A sorozatban feltűnnek a nemzeti szocialisták is, akik később egyre többen lesznek – én viszont tudom, hogy egyedül maradtam. Szeretnék én is azok közé tartozni, akiket a Babilon Berlin rabul ejtetett – de köztünk sajnos mindennek vége. Hiába csábít az HBO GO-n a második évad, hiába jön nemsokára a negyedik, én nem akarom mégegyszer átélni ezt a traumát. 

KÉPEK: Babylon Berlin hivatalos oldal / Sajtóanyag