+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Renczes Ágoston
2020. szeptember 19. szombat, 18:12
A Babilon Berlin káprázatos világot épít fel, de a történetének logikátlanságai nem hagyták, hogy élvezzem.

Amikor a végére értem a Babilon Berlin első évadának, csak néztem ki a fejemből és azon gondolkodtam, hogy ugyanazt a sorozatot láttam-e, amiről a rajongó kritikák írói beszélnek, és olyanok ajánlottak nekem, akiknek nagyra tartom a véleményét.

 

Nekem ez a sorozat egy trauma volt, a legrosszabb fajtából, amit egy filmbolond átélhet: elcsábított, magába bolondított, hogy aztán csúnyán átverjen.

 

„Gereon? Honann jött? A középkorból? – Nem, Kölnből.”

 

Igaz, hogy a főcím már önmagában is egy mestermű, ami egyből beszippant. Belátom, hogy valóban káprázatosan elevenedik meg az ezerkilencszázhúszas évek Berlinje a képernyőn. A zenés szórakozókhelyeken játszódó elképesztően látványos jelenetek is sodróan adják át a weimari köztársaság utolsó éveinek dekadenciáját. 

 

PÉLDÁUL ITT

 

A különféle mikrokörnyezetek és az őket benépesítő figurák ábrázolása is kiváló, legyen szó akár az első világháború elveszítésébe belenyugodni képtelen katonatisztek családi összejöveteléről, ahol már a kisgyerekeket is militarista pátoszra, sértettségre és bosszúszomjra nevelik; akár egy gazdag csúcshivatalnok otthonáról és a nála szolgáló cseléd szobájáról; vagy egy hősi halott özvegyének lakásáról, aki kiadja albérletbe a szobáit; egy nyomorgó családról, ahol az alig kamasz kislányt prostitúcióra kényszerítené a munkanélküli, lump családtagja; vagy a mentálisan sérült a háborús veteránokat kezelő intézet folyosóiról. 

 

Ez is óriási ötlet:

 

eddig mozgóképen leginkább vietnámi veteránokat láthattunk poszttraumás stressz szindrómában szenvedni; itt azzal, hogy a sorozatban megjelenik a PTSD, az első világháború, ez a távoli történelmi esemény hirtelen közelivé és átélhetővé válik.

 

A karakterek is nagyszerűek.

 

+ Gereon Rathnak, a Kölnből Berlinbe került fiatal, háborús veterán nyomozónak pont olyan a feje, mint az eminens és végtelenül szimpatikus  jófiúnak, aki elszabadult otthonról, és rácsavarodott a kábszira.

 

Charlotte Ritter, a nappal a rendőrségen gyorsíró-kisasszonyként dolgozó, éjjel pedig a keresetét szexuális szolgáltatásokkal kiegészítő, az egész családját egyedül eltartó, a nyomorból kitörni vágyó ambiciózus fiatal nő karakterébe remekül belesűrítették a nők másodrendűségének problémáját és az éledező feminizmus kemény kitartását.

 

CHARLOTTE RITTER SZEREPÉBEN LIV LISA FRIES

 

Mindössze Bruno Wolter, a tapasztalt, joviális, a szabályokat kreatívan értelmező, a fiatal kollégájának atyai segítséget nyújtó öreg nyomozó első látásra szintén telitalálat figurájával volt problémám – de erről később.

 

A mellékszereplők karakterei is kiválóak az oroszokat kivéve, de az ő ábrázolásukat lehet, hogy csak azért érzem pongyolának, mert túl sok korai Nabokov-regényt olvastam, és eleve határozott prekoncepcióim voltak az orosz emigránsokkal kapcsolatban.

 

REMEKÜL ÁBRÁZOLT MIKROKÖRNYEZETEK

 

Látszólag minden adott tehát a legjobb filmélményhez: beléphetünk és belefeledkezhetünk egy aprólékos műgonddal felépített, kivételes részletgazdagsággal ábrázolt világba, az meg külön szédítő, amikor apró nüanszok nyitnak az univerzumon belül ablakot egy másik univerzumra – ilyen a fenti idézet is.

 

Ha egy film vagy sorozat hangulata ennyire erős, könnyedén megbocsátjuk neki az apróbb hibákat, átsiklunk a logikai buktatókon és a dramaturgia döccenésein, hiszen egyébként olyan sokat kapunk tőle.

 

Egészen addig, amíg a logikai buktatók és a dramaturgia döccenései nem lesznek akkorák, hogy többé nem lehet tőlük belefeledkezni az univerzumba, amiben addig akkora öröm volt bóklászni. Velem legalábbis ez történt: a sorozat beszippantott a világába, aztán kitaszított belőle, és most, mint egy sértett szerető, átkokat szórok rá.

 

Ha nem szeretnél spoilereket, eddig olvass, és ne tovább!

 

Mást ad, mint amit ígér

 

A történettől nem azt kaptam, mint amire számítottam: a cím és az előzetes hangulata miatt azt vártam, hogy alulnézetből, az utca színes, soknemzetiségű forgataga, az éjszakai élet, a szexualitás és az alvilág irányából nézve láthatom majd, hogy hogyan fordul az élettel teli, dekandens Berlin a nácizmusba.

 

Ehhez képest a történet fókusza egy idő után átkerül a legmagasabb katonai körökre, hogy végül maga Reichspräsident Paul von Hindenburg is megjelenjen deus ex machinaként fordítva más irányba a történet alakulását.

 

Engem, mint valami sorozatnéző Rogán Antalt, jobban érdekelt volna a keményen dolgozó kisember, vagyis inkább a munka nélkül tengődő kisember, a féktelenül mulatozó bohémek és bűnözők szemszöge, és meglettem volna kormánykörökig érő összeesküvés nélkül.

 

Hogyan ne nyírj ki mellékszereplőt

 

A mellékszereplők halála jól bevett dramaturgiai fogás: a gonosz mellékszereplő elhalálozása a történet közben nyújt katarzist, a jó oldalon álló mellékszereplő megölésének húzása pedig a hitetlenkedéstől a felháborodáson, a sajnálaton és a gyászon át egészen a revansvágyig érzelmek egész sorát korbácsolhatja fel a nézőben – már ha kiiktatásuk rendesen elő van készítve, vagy legalább utólag elfogadhatóan megindokolják őket az alkotók.

 

A Babilon Berlin egyik hibája, ami engem kétszer is durván kitaszított a sorozat világából, hogy

 

teljesen hülye körülmények között halálozik el egy-egy mellékszereplő.

 

A Szent József nevű, papi reverendában járó alvilági intéző- és verőember halálának az egész banális jelenetsora – azon túl, hogy hiányzik belőle minden feszültség – teljesen logikátlan is: minek ejtik foglyul Rathot, ha utána hagyják, hogy kisétáljon; ha elengedték, minek küldik utána Józsefet; ha már utána küldték, miért tudja Rath félig öntudatlanul lepuffantani az egyik leghátborzongatóbb, szinte mágikus tulajdonságokkal felruházott mellékszereplőt, akit ráadásul az alkotók addig úgy építettek fel, hogy nézőként joggal szerettem volna többet megtudni róla. 

 

Az alkotók szemmel láthatóan tudatosan rajzolták a legszerethetőbbre Stephan Jänicke, a fiatal nyomozó karakterét, aki a politikai rendőrség megbízásából kémkedik Wolter és az összeesküvést tervező katonatisztek után. Az ő kinyírása kivételes szemétség volt, amivel az alkotók sokkolni akarták a nézőt, és ami védhető is lett volna, ha nem szúrják el. Engem ugyanis inkább az sokkolt, hogy őt is banális körülmények és logikai ellentmondások között érte utol a végzet. A rendőrfönök telefonon keresi Rathot egy fontos üzenettel, de csak Jänickét éri el, aki elindul, hogy az üzenetet személyesen átadja az épp Wolternél lakó Rathnak, pedig oda is telefonálhatna, és a vonatról leszállva a két lehetséges útvonal közül pont az elhagyott ipartelepen vág keresztül, ahol egyszer csak ott teremnek körülötte hárman.

 

Ha kinyírják a legszimpatikusabb mellékszereplőt, csinálják úgy, hogy ne tűnjön teljesen feleslegesnek.

 

Ne a nézőnek kelljen győzködnie magát arról, hogy az összeesküvők után kémkedő Jänicke meggyilkolása a történet szempontjából végülis indokolt és elkerülhetetlen volt, meg hogy a gyilkosai biztos már régóta követték, és csak az alkalomra vártak, hogy kiiktassák.

 

A negatív főhős árnyalt karakterének ellaposodása

 

A mellékszereplők következetlen kinyírásánál sokkal nagyobb probléma azonban Bruno Wolter karaktere és viszonya a többi fontos szereplőhöz. A sorozat elején Wolter és Rath egy tipikus „buddy cop” páros, a tapasztalt öreg nyomozó meg a traumatizált fiatal kollégájának tandemje kicsit a Halálos fegyverre emlékeztet. Ez aztán átalakul a „Training day” szituációjává – fiatal kezdő zsaru versus zavarosban halászó, korrupt tapasztalt kolléga –, ahogy kiderül Wolter szerepe a készülő puccsban, és feltárulnak a jellemének sötétebb tónusai.

 

Ez az átalakulás viszont súlytalan és árnyalatok nélküli: Wolter gátlástalanul, fölényeskedve használja ki szexuálisan Charlottét, de a legnagyobb együttérzéssel állja Ritter elhunyt anyjának temetési költségeit. Hidegvérrel megöli Jänickét, aztán megrendülve értesíti a családot.

 

Összeverekszik Rathtal, meg is ölnék egymást, de aztán együtt indulnak megkeresni Charlottét.

 

CHARLOTTE ÉS BRUNO. ELLENTMONDÁSOS KAPCSOLAT

 

Mindez persze azt is bizonyíthatná, hogy Wolter karaktere mennyire árnyalt, ha a sorozat legvégére nem csináltak volna belőle egy ezerszer látott sablonfőgonoszt, aki bármin és bárkin röhögve keresztülgázol. Ezt tetézi, amikor Wolter a végső összecsapás előtt idióta szöveggel kéri számon Rathon a szabályokhoz való görcsös ragaszkodást (miközben tudja, hogy Rath drogfüggő, és eltussolta a saját maga által elkövetett gyilkosságot), Majd az arcán a lehető legönelégültebb mosollyal old kereket, mielőtt végleg elpusztulna.

 

Ostoba blockbustereskedés

 

Amivel pedig a sorozat végképp szembeköpi a nézőt és saját magát is, az az utolsó két részben a legrosszabb akciófilmes klisékkel való operálás, amiktől már a fejemet lett volna kedvem a falba verni.

 

Ritter az utolsó előtti rész végén megfullad, de aztán az utolsó rész elején kiderül, hogy mégsem. Rath annyi időt tölt egy levegővel a víz alatt, mint Mitch Buchannon egy egész Baywatch-évadban, és még ordít is a folyó fenekén,

 

amikor Charlotte megfullad, de aztán mégsem.

 

Rath Wolterrel való végső összecsapása nem elég, hogy a kétezres évek gagyi akciófilmjeinek legócskább CGI-al készült jeleneit idézi, hanem még a műfajból is az egyik legelcsépeltebbet választották az alkotók: a vonat tetején futkározást, amit még Stohl András is jobban nyomott az Európa Expresszben, mert az legalább igazi vonat volt.

 

Ha a Cobra 11-ben össze tudtak törni annyi autót a németek, legalább egy igazi vonat felrobbantása a Babilon Berlinbe is beleférhetett volna.

 

Das war mein Kampf

 

A sorozatban feltűnnek a nemzeti szocialisták is, akik később egyre többen lesznek – én viszont tudom, hogy egyedül maradtam. Szeretnék én is azok közé tartozni, akiket a Babilon Berlin rabul ejtetett – de köztünk sajnos mindennek vége. Hiába csábít az HBO GO-n a második évad, hiába jön nemsokára a negyedik, én nem akarom mégegyszer átélni ezt a traumát. 

 

KÉPEK: Babylon Berlin hivatalos oldal / Sajtóanyag

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szerdán tárgyalnak a tartományi miniszterelnökök Angela Merkellel további szigorításokról. Markus Söder bajor kormányfő a tavaszihoz hasonló teljes leállást szeretne legalább novemberben.

Elmérgesedett a viszony a török államfő és Franciaország között, az ügy hátterében a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái és az ezek miatt lefejezett tanár esete áll. A francia szatirikus lap megint lépett egy merészet.

A TUI már építi át ennek megfelelően a portugáliai és Kanári-szigeteki hoteljeit.

Kedden három fontos magyar közéleti személyiség koronavírus-tesztje is pozitív lett. Van, aki már a tüntetek kezelésekor otthoni karanténba vonult, és van, aki örül, hogy nincs tüdőgyulladása.

Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét.

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás