+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Karóczkai Balázs
2020. szeptember 16. szerda, 08:08
Bármit is tesz az ír miniszterelnök, úgy néz ki, koalíciós partnere, az előző kormányfő mindent ügyesebben csinál nála.

Ugyan Írországban a koronavírus-számok jóval elfogadhatóbbak, mint Magyarországon, azért ott is okoz bőven politikai feszültséget a járvány. Elég csak a nemrégiben lemondott agrárminiszter és az ír EU-biztos ügyére gondolni, akik azért voltak kénytelenek lemondani, mert a a fianna fáiles Micheál Martin vezette kormány szigorúbb járványügyi előírásait már másnap megszegték. De szintén jó példa, hogy a nacionalista-baloldali Sinn Féin elnöksége egy volt IRA-tag temetésén szegték meg a járványügyi előírásokat, ami miatt egy ideig úgy is tűnt, hogy Észak-Írországban fel is bomlik az unionista DUP és az ír egyesülésért küzdő Sinn Féin koalíciója.

 

De visszatérve az Ír Köztársaságra: Martin ezzel már második agrárminiszterét veszíti el a szűk háromhónapos kormányzása alatt, de ennél nagyobb problémája is van a történelemtanárból lett taoiseachnek (Írországban ez a neve a miniszterelnöknek): ugyanis pártja, a Fianna Fáil történelmi mélységekben van.

 

Történelmi kiegyezés, de mindhiába

 

Nemrég jött ki egy új közvélemény-kutatás, ahol a választáson a legtöbb mandátumot szerzett jobbközép pártot már csak 10 százalékra mérik, ami a Fianna Fáil történetének legrosszabb támogatottsága eddig. Nem véletlen, hogy a párttagok közül sokan el is kezdték kritizálni Martin pártvezetését, ugyanis úgy látják: hiba volt összeállni a korábbi örökrivális – amúgy szintén jobbközép – Fine Gaellel (jelenleg 35 százalékra mérik őket, míg a februári választáson 21 százalékon álltak) és a Zöldekkel (6 százalék), hiszen

 

láthatólag nem jött be a számítása Martinnak: nemhogy erősödne a Fianna Fáil a kormányon, hanem pont, hogy gyengül. Nem is kicsit.

 

Eközben pedig a januárban még bukottnak hitt Fine Gael-vezér, Leo Varadkar pártja szárnyal, ahogyan a Sinn Féin is stabilan tartja a 25 százalékos támogatottságát: jelenleg 27 százalékra mérik őket.

 

MICHEÁL MARTIN (BALRA) MEGTEKINTI A JÁRVÁNY ALATTI OKTATÁST.

 

Alapvetően nem volt rossz döntés Martintól az „ír kiegyezés”, elvégre egy társadalomra mindig is jótékony hatással van, ha az identitáspolitikai vitákat sikerül elsimítani, és azzal, hogy egy koalícióban kormányoz a két jobbközép párt, azzal tényleg maguk mögött hagyták a polgárháborús idők politikáját, mint ahogyan ezt Varadkar gondolta. A lényeg, hogy a két párt azért gyűlölte egymást egészen 2020-ig, mert a Fine Gael elődpártja opportunista módon támogatta az 1921-es angol-ír békét, míg a Fianna Fáil elődpártja ellenezte azt.

 

Hogy érthetőbb legyen: ez olyan, mintha az 1861-es Felirati Párt és a Határozati Párt még a mai napig létezne, és azon vitatkoznának most is, hogy Ferenc József legitim uralkodó volt-e.

 

Azonban Martin leginkább azzal számolta el magát, hogy a Mary Lou McDonald vezette Sinn Féint már az indulásnál elutasította mint koalíciós partnert, ami nagyon sok választó elvesztésével járt: ugyanis nagyon sokan azért szavaztak a Sinn Féinre vagy a Fianna Fáilra, mert elégedetlenek voltak az előző Varadkar-kormánnyal, és valamilyen változást akartak. Micheál Martin erre a változás hangját meghallva összeállt azzal, akit a választók el akartak zavarni.

 

Varadkar visszatér

 

Ez az elhibázott lépés pedig az ír pártrendszerben is érezteti a hatását: míg a jobboldali szavazók inkább beállnak a járvány első hullámát sikeresen kezelő Varadkar mögé, addig a Sinn Féin a teljes jobboldal egyedüli kihívójaként növeli a támogatottságát, hiszen tőlük balra már csak a trockijista People Before Profit és hasonló populista-radbalos törpepártok vannak (a haldokló Munkáspárt, meg a Szocdemek nem tudnak felnőni ehhez a feladathoz), a Zöldek pedig – annak ellenére, hogy a koalíciós tárgyalások legelején kijelentették, hogy nem lesznek a saláta a Fianna Fáil-Fine Gael szendvicsben – felmorzsolódik a két jobbközép párt között.

 

És úgy tűnik, hogy jelenleg Martin nem tud mit kezdeni a miniszterelnöki pozíciójával, hiszen a Fianna Fáil zuhanását még kormányon se tudja megállítani. A kormány pozitív arca Leo Varadkar (jelenleg tánaiste, azaz miniszterelnök-helyettes pozícióban), holott januárban még azt hittük, hogy szépen lassan marginalizálódik majd az ír politikában. Azonban sok európai kollégájához hasonlóan Varadkar is sokat köszönhet a koronavírus-járványnak: a választók ugyanis honorálják, hogy ügyvivő taoiseachként elfogadhatóan kezelte a járványt, és arra is emlékeznek a választók, hogy az orvosi végzettségű politikus is csatlakozott önkéntesként az orvosi diszpécserszolgálathoz heti 2-4 órában, hogy ezzel csökkentse az ír orvosokra nehezedő nyomást, egyúttal példát mutasson másoknak.

 

LEO VARADKAR NEMRÉG KI IS POSZTOLTA PARLAMENTI BELÉPŐKÁRTYÁIT: BALRA A MINISZTERELNÖKI, JOBBRA A JELENLEGI, KORMÁNYFŐHELYETTESI.

 

Hogy Martin miként kívánja megállítani a Fianna Fáil zuhanását, azt nem tudhatjuk – ahogyan valószínűleg még ő sem tudja még –, illetve azt sem, hogy egyáltalán kitölti-e a miniszterelnöki mandátumát, ami a koalíciós szerződésben foglaltak szerint 2022 decemberéig szólna, hogy azután átadja a miniszterelnöki irodát a Fine Gaelnek és

 

vélhetően Leo Varadkarnak.

 

Ugyanis teljesen elképzelhető, hogy a párton belül megpuccsolják, és egy másik politikusnak adják át a stafétabotot. Persze lehet, hogy csak egy új, harciasabb retorikára buzdítják majd Martint, mivel ha lecserélnék, azzal csak mélyítenék a párt válságát, aminek elsősorban a Fine Gael és a Sinn Féin politikusai örülnének a legjobban: előbbi a jobboldali, Martint kritizáló hangokat tudná majd megszólítani, míg utóbbi a Varadkar és Fine Gael-ellenes szavazókat köszönthetné a köreiben – köztük sok kiábrándult zöld szavazót is.

 

CÍMLAPFOTÓ: Micheál Martin / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Miért tudott nyerni Temesváron a német jelölt? Mennyire volt befolyással a járvány a románokra? Interjú Claudiu D. Tufiș bukaresti politológussal!

Formabontó öltetnek tűnt Mike Gielené, aki egy eltérített helikopterrel szöktette volna meg párját a börtönből – az út lefoglalásánál azonban a saját nevét adta meg.

Azt kérik, hogy halkabb legyen a háttérzene is a járvány alatt.

Míg a választás előtt az egyik legnépszerűbb politikus volt Igor Matovič, a koronavírus-járvány második hulláma és a kormányzása körüli botrányok kikezdték a támogatottságát.

Az olténiai Deveseluban inkább szavaztak egy halottra, mint a másik két jelöltre.

Egyre több a fertőzött, a tesztkapacitásokat nem növeljük, és sajnos egyre többen vesztik életüket a koronavírus miatt. Mutatjuk, hogyan terjed a járvány Magyarországon és a környező országokban.

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Vitatható ökopolitika Schiffer Andrással október 3-án.

Ezt is szerettétek

A tíz, legrövidebb idő alatt helyes megfejtést beküldő versenyző iskolája egy-egy nagy értékű okosbútorral lesz gazdagabb.

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Twitter megosztás Google+ megosztás