+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Petróczi Rafael
2020. szeptember 15. kedd, 13:22
Putyin kritikusa Insta-posztban nyugtatta meg támogatóit, hogy most már egyedül is képes lélegezni.

Szemtanúk beszámolói szerint augusztus 20-án üvöltve szenvedett az orosz ellenzék neves vezetője, Alekszej Navalnij a Szibériából Moszkva felé tartó repülőjáraton, ami miatt a pilótáknak a legközelebbi repülőtéren le is kellett szállniuk. Putyin kritikusa ezt követően kómába esett, és végül a berlini Charité-kórházba szállították, ahol továbbra is mesterséges kómában tartották.

 

Az ottani orvosok augusztus végén jelentették be, hogy Navalnij szervezetében mérgezésre utaló jeleket találtak. A berlini kormány közbenjárására végül a német hadsereg kórháza is megvizsgálta Navalnij leleteit, ekkor lett világos:

 

azon novicsok idegméreggel mérgezhették meg a politikust még Oroszországban, amelyet egykoron a KGB fejlesztett ki a szovjet időkben.

 

(Ugyanezzel mérgezték meg 2018 márciusában a kémkedés vádjával elítélt orosz katonatisztet, Szergej Szkripalt is.) Így aztán a gyanú egyértelműen Oroszországra terelődött, még ha Putyin természetesen tagadja is, hogy a Kreml felelős lenne Navalnij állapotáért.

 

Az ellenzéki aktivitsta mindenesetre hetekig kómában és lélegeztetőgépen volt, szeptember 14-én pedig a Charité-klinika közleményben arról is beszámolt, hogy Navalnij egyre jobban van, felkeltették az orvosi kómából, és a lélegeztetőgépről is levették.

 

Ezt megerősítendő jelentkezett Navalnij egy Insta-posztban, ahol az orvosi személyzettel, valamint a feleségével látható, amint lélegeztetőgép nélkül ül a kórházi ágyon.

 

 

 

A poszt alatt Navalnij a következőképpen mond köszönetet az orvosoknak, valamint nyugtatja meg támogatóit: „Üdvözlet, itt Navalnij. Hiányoztok. Még szinte semmit sem tudok, de

 

tegnap már egész nap magamtól tudtam lélegezni. Teljesen egyedül. Semmilyen külső segítség, még a legegyszerűbb lélegeztetőgép sem kellett a torkomba.

 

Nagyon tetszett. Csodálatos, sokak által alulértékelt folyamat. Ajánlom” – írja Navalnij a felépülését kommentálva.

 

Navalnij egyébként régóta hangos kritikusa a putyini rendszernek, tevékenysége miatt 2019-ben korrupcióellenes alapítványát korábban a hatalom el is lehetetlenítette, sőt, 2013-ban felfüggesztett börtönt is kapott egy állítólagos sikkasztás miatt.

 

NYITÓKÉP: Alekszej Navalnij / Instagram

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Legának nem sikerült bevennie az ötven éve vörös Toszkánát, az Öt Csillag az északi régiókban gyakorlatilag eltűnt, a déliekben összeomlott.

Hónapok kérdése, és közvetlen vasúti összeköttetése lesz a román főváros repülőterének a belvárossal. Eddig csak buszozni vagy taxizni lehetett.

A koronavírus miatt idén hiány volt a külföldi munkaerőből.

A ma újrainduló parlamentben már bevezetett az Országgyűlés Hivatala a koronavírus-fertőzést megelőző intézkedéseket, azok azonban a politikusokra nem vonatkoznak. De akkor hogyan védekeznek majd a politikusok?

Az untig ismert sorosozás mellett az is kiderül a miniszterelnök Magyar Nemzetben megjelentetett cikkéből, hogy a brüsszeli politika a németet követi.

Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás