+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Szűcs Donát
2020. szeptember 14. hétfő, 11:01
A Színművészeti hallgatói tartják magukat a követeléseikhez, az egyetem blokádját fenntartják. Az oktatók azt üzenik Orbán Viktornak: pörgesse vissza az idő kerekét, és hallgassa meg az egyetem képviselőit.

A sajtó képviselői előtt tartottak hétfő délelőtt alternatív tanévnyitó rendezvényt a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói és oktatói az egyetem Vas utcai épülete előtt. Az esemény elején az egyetemen lemondási ideje alatt rektori feladatokat ellátó Upor László beszélt. Upor elmondta: az egyetem közössége nem adja fel követeléseit, továbbra is kitartanak az egyetemi autonómia mellett, és a mai nappal

 

„kísérleti tanköztársaságot” indítanak.

 

Upor elmondta: „Ebbe ugyanúgy beleférnek majd hagyományosnak számító oktatási egységek, zárt és nyitott kurzusok, mint kreatív, a társadalmi helyzetre, valamint az egyetem jelenére és velünk íródó történelmére reflektáló akciók."

 

A leköszönő vezetőség oktatási rektorhelyettese, Novák Eszter szerint a kormány, Palkovics László miniszter és Vidnyánszky Attila, az egyetemet irányító alapítvány élére kinevezett kuratóriumi elnök is azt üzeni nekik, nincs felelősségük a kialakult helyzetben, így az egyetem már nem tud kinek üzenni.

 

Ezért Orbán Viktornak üzent: pörgesse vissza az idő kerekét, és hallgassa meg az egyetem képviselőit az őket érintő döntésekről.

 

Novák elmondta: a szenátusi tagok, a felmentési idejüket töltő vezetők és a hallgatók fél éve készenállnak a tárgyalások megkezdésére.

 

A sajtótájékoztatót a hallgatók zárták: felolvasott nyilatkozatuk szerint

 

tartják magukat a követeléseikhez, és a blokádot fenntartják.

 

Vagyis amíg az újonnan felállított, hazafias szellemű színházi képzésről ábrándozó Vidnyánszky Attila vezette kuratórium nem mond le, és az új alapítóokiratot nem vonják vissza, addig nem fogják megkezdeni a tanévet a hallgatók és az oktatók sem. A nyilatkozat teljes szövege itt olvasható:

 

„Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói tanulni akarunk. Eddig is ezt tettük és ezután is ezt fogjuk. Az átalakítással megfosztottak minket alapvető jogainktól, semmi sem biztosítja többé az egyetemi közösség számára az önrendelkezést – rajtunk kívül. Mi vagyunk az autonómia garanciája.

Mi a hallgatók, és a sztrájkbizottság továbbra is tartjuk magunkat a követeléseinkhez: sem a ránkerőltetett új vezetőket, sem a fejünk felett meghozott döntéseket nem fogadjuk el; a blokádot fenntartjuk.

A mai napon az elfoglalt egyetemen, tanárainkkal egyetértésben, az oktatás hagyományos keretrendszeréből kilépve köztársaságot alapítunk.

A köztársaság valutája az »elfoglaltság« lesz, amiről mindenki önmaga dönthet, hogyan használja fel. Klasszikusnak számító oktatási egységek, zárt és nyitott kurzusok, kreatív és a társadalmi helyzetre reflektáló akciók, vagy a közösség szervezésében és a blokád fenntartásában végzett munka ugyanolyan értékes tevékenységeknek számítanak majd.

A feladatunk megragadni a rendelkezésünkre álló eszközöket, és újraértelmezni, hogy mire való a színpad, a kamera, a fény, a függöny, a díszlet, a jelmez, a báb, a nézőtéren a taps, és a saját hangunk. Hiszen a művészet természeténél fogva tükröt tart a mindenkori fennálló rendszernek – mindenképpen aktuális.

A köztársaságunk egy kísérlet arra, hogy a tanszabadság jegyében, intézetek, szakok és órák kötelékei nélkül alkothassunk együtt.

Önkifejezést tanulunk 155 éve: a választott hivatásainkon keresztül árnyaltan és őszintén beszélni arról, ami körülöttünk és velünk történik. Most ez történik velünk és körülöttünk, így erről tudunk és erről akarunk beszélni.

Köszönjük az összes szellemi és anyagi támogatást, inspiráló és nélkülözhetetlen erőt biztosítotok nekünk ezzel. Igyekszünk annyit adni mi is, amennyit csak tudunk, a demokrácia és az alkotás jegyében, a demokrácia és az alkotás eszközeivel.

Alkotóközösség vagyunk, így nincs szükségünk órarendre.

Jelen vagyunk, így jelenléti ívekre sincs szükségünk.”

 

Minden egy törvényjavaslattal kezdődött

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos tüntetések még július 3-án kezdődtek: a parlamentben a kormánypárti többség ezen a napon fogadta el azt a törvényjavaslatot, amellyel az SZFE az Innovációs és Technológiai Minisztérium alapítványának tulajdonába került, ezzel pedig az intézmény fenntartása és a vagyonkezelése is az alapítvány feladatává vált.

 

A fenntartóváltás ellen akkor a Kossuth téren tüntető hallgatók azóta is amiatt aggódnak, hogy az egyetem alapítványi fenntartásába kerülése megszünteti az egyetem autonómiáját, mivel az alapítvány kuratóriumába egyáltalán nem kerültek olyan személyek, akiket a színművészeti vezetése is javasolt volna. (A testület tagjai Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója, a kuratórium elnöke pedig Vidnyánszky Attila.)

 

Az egyetem vezetése teljesen a kuratórium kezébe került, ugyanis a fontosabb gazdasági és személyi döntéseket elvették a korábbi döntéshozó szervtől, a hallgatók által közvetetten választott szenátustól. A szeptemberi tanévkezdés előtt így a hallgatók először elbúcsúztatták az SZFE-t, majd pedig szeptember 1-től elbarikádozták az egyetem bejáratát, ahova egyébként a július végén kinevezett kuratóriumi elnök, a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila még egyszer sem lépett be.

 

Nézd vissza a hétfői sajtótájékoztatót az Azonnali közvetítésében!

 

 

FOTÓ: Szűcs Donát / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A kormányzati bértámogatást hiába igényelték meg, nem kaptak semmit a kávézóban. A hat alkalmazottból mára egy maradt, ő sem kap teljes bért.

Nyithassanak meg korlátozottan a múzeumok, állatkertek, vendéglátó helyek, szállodák, színházak, mozik – Ujhelyi István ezt kéri a kormánytól.

Nem teljes kapacitással ugyan, de október óta végre újra üzemelhetnek. Ha a járványhelyzet is engedi, akkor második félévtől kinyitnak az iskolák is az országban.

A vírus reprodukciós rátája közben 1 alá esett náluk, azaz egyre kevésbé terjed.

Beteltek az időpontok, mert olyan kevés vakcina érkezett. A rendszer 11 millió embert is be tudna oltani, ha lenne elég oltóanyag, de csak 3,1 milliónak elegendő fog megérkezni.

A kezdeményezők szerint több tucat település vehetett részt az akcióban. A Minority Safepack elkaszálása ellen tiltakoztak.

Ezen a' héten egy lubok leplezi le az orosz nép ellenségit.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás