Sztrájkba kezdenek az SZFE hallgatói és oktatói

2020.09.10. 15:35

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói önkormányzata bejelentette, hogyha a kormány nem biztosít fair tárgyalásokat, akkor szeptember 21-től sztrájkba kezdenek.

Sztrájkba kezdenek az SZFE hallgatói és oktatói

Szeptember 10-én csütörtökön közös sajtótájékoztatót tartottak a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói és oktatói, ahol bejelentették: amíg az újonnan felállított kuratórium nem mond le, és az új alapítóokiratot nem vonják vissza,

addig nem fogják megkezdeni a tanévet a hallgatók és az oktatók sem.

A hallgatók mellett azonban az egyetem dolgozói is bejelentették, hogy sztrájkba kezdenek. Az oktatók a követeléseiket még szeptember 9-én nyújtottak be a kormányhoz, amikben többek között azt kérik:

+ vonják vissza az új, SZFE-re erőltetett alapítóokiratot, mivel az sérti az egyetem autonómiáját, és aminek következtében lemondott az egyetem szenátusa és vezetősége is.

+ garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát,

+ állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit,

+ az egyetem működéséről önrendelkezéssel, demokratikus úton a szenátuson keresztül az egyetemi közösség dönthessen,

+ az egyetem rektorát, intézet- és osztályvezetőit demokratikus úton a szenátusi képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg,

+ garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait.

Az SZFE emellett kijelölt öt főt, akik reményeik szerint a kormánnyal tárgyalnak majd. Ők Csató Kata, mesteroktató, Forgács Péter, egyetemi docens, Karsai György, a doktori iskola vezetője, Németh Gábor, egyetemi docens és Veszprémi Judit, kommunikációs vezető.

Emellett bejelentették, hogy eredményes tárgyalások esetén legkésőbb 2020 szeptember 21-től határozatlan időre sztrájkba kezdenek az oktatók is, és

már szeptember 10-én, az első napon 85-en csatlakoztak a sztrájk kezdeményezéshez, de számuk folyamatosan bővül.

A sajtótájékoztatót a jelenévő hallgatók és oktatók az „Ej! A titkos egyetem, titkosan kezdődik” c. dal eléneklésével zárták.

Minden egy törvényjavaslattal kezdődött

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos tüntetések még július 3-án kezdődtek: a parlamentben a kormánypárti többség ezen a napon fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelllyel az SZFE az Innovációs és Technológiai Minisztérium alapítványának tulajdonába került, ezzel pedig az intézmény fenntartása és a vagyonkezelése is az alapítvány feladatává vált.

A fenntartóváltás ellen akkor a Kossuth téren tüntető hallgatók azóta is amiatt aggódnak, hogy az egyetem alapítványi fenntartásába kerülése megszünteti az egyetem autonómiáját, mivel az alapítvány kuratóriumába egyáltalán nem kerültek olyan személyek, akiket a színművészeti vezetése is javasolt volna. (A testület tagjai Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója, a kuratórium elnöke pedig Vidnyánszky Attila.)

Az egyetem vezetése teljesen a kuratórium kezébe került, ugyanis a fontosabb gazdasági és személyi döntéseket elvették a korábbi döntéshozó szervtől, a hallgatók által közvetetten választott szenátustól. A szeptemberi tanévkezdés előtt így a hallgatók először elbúcsúztatták az SZFE-t, majd pedig szeptember 1-től elbarikádozták az egyetem bejáratát, ahova egyébként a július végén kinevezett kuratóriumi elnök, a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila még egyszer sem lépett be.

Az SZFE-vel korábban az Helyzetben, az Azonnali közéleti podcastjében is foglalkoztunk, ahol a tavaly év végén jogszerűen rektorrá választott, azonban a kormány által ki nem nevezett Upor Lászlóval, illetve az SZFE két hallgatójával, Milovits Hannával és Podlovics Laurával készítettünk interjút az SZFE helyzetéről.

Nézd vissza a teljes sajtótájékoztatót itt:

Élőben a Színház- és Filmművészeti Egyetem sajtótájékoztatóról.

Közzétette: Azonnali – 2020. szeptember 10., csütörtök

NYITÓKÉP: Az elbarikádozott egyetem bejárata kedd délután. Forrás: Azonnali

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek