Magyarok és lengyelek nélküli EU-t vizionált a holland kormányfő

Szerző: Illés Gergő
2020.09.10. 20:03

Mark Rutte holland kormányfőt az uniós helyreállítási alap felpuhított jogállamisági követelményei elgondolkoztatják: érdemes-e kormányközi alapon költségvetést csinálni, vagy egyszerűbb lenne egy Orbán és Kaczyński nélküli EU-t létrehozni? De miről is szól az a bizonyos jogállamisági feltétel, és egyáltalán: minek tudjuk be Rutte kijelentését a holland választási kampány közepén?

Magyarok és lengyelek nélküli EU-t vizionált a holland kormányfő
„El kell gondolkoznunk: lehet-e költségvetést készíteni egy kormányközi szerződésen keresztül, vagy inkább egy Magyarország és Lengyelország nélküli Európai Uniót kell létrehozni?”

– egy ilyen mondatot dobott be Mark Rutte holland jobbliberális miniszterelnök szerdán a holland parlamentben, mikor az Európai Unió végleges elfogadásra váró, rendkívüli koronavírus-hitelcsomagjáról vitázott. Vitázni minderről azért kell, mert a hitelcsomagról hiába állapodtak meg már júliusban az uniós állam- és kormányfők, mint arról az Azonnali is részletesen írt, azt több tagállami parlamentnek is ratifikálnia kell (meg rá kell bólintania az EP-nek is) mielőtt véglegesen elfogadnák.

Míg ugyanis magát az uniós hétéves költségvetést elég csak az EU-n belül elfogadnia a fő számok tekintetében az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsnak, majd részleteiben az Európai Parlamentnek és a tagállami miniszterekből álló Tanácsnak, a helyreállítási alap más tészta: mivel a hitelfelvétel az EU saját forrásainak növelését jelenti, a szabályok szerint ehhez már szükséges a nemzeti parlamentek hozzájárulása is. Így azon országok parlamentjei számára kötelező a ratifikáció, ahol ezt a nemzeti jog előírja. 

A kérdést pedig a holland képviselőház is napirenden tartja, szerdán Mark Ruttének hosszan kellett vitáznia az EU-s tervről, így született a fenti idézet is. Azt a Financial Times brüsszeli tudósítója, Mehreen Khan szúrta ki a parlamenti jegyzőkönyvekben, mikor a holland kormányfő az Európai Unió gyengeségét firtatta azügyben, hogy a koronavírus utáni helyreállítási hitelcsomag egyes országokra eső összegének kifizetését egy objektív jogállamisági feltételrendszerhez kössék.

750 milliárd ok a jogállamiságra

Ez ugyanis bár bennemaradt az európai állam- és kormányfők által elfogadott következő uniós költségvetésben és a 750 milliárdos helyreállítási hitelcsomagban, de csak jóval enyhébb formában. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy ha az Európai Bizottság megállapítja az – és ez nagyon fontos kitétel: az EU pénzügyi érdekeit sértő – jogállamisági elvek áthágását, akkor a Tanácsban az uniós népesség 65 százalékát képviselő, legalább 15 tagállam kellene ahhoz, hogy a jogállamiságot megsértő tagállam támogatásait ne függesszék fel, vagyis ne legyenek szankciók – ez az úgynevezett fordított minősített többségi szavazás.

Ehhez képest a végleges megállapodás szerint csupán sima minősített többséggel szavaznának a szankciókról, vagyis

ahhoz kéne a népesség 65 százalékát maga mögött tudó, legalább 15 tagállam, hogy az érintett tagállamot szankcionálják, és nem ahhoz, hogy a szankciókat megakadályozzák.

Ráadásul a jogállamisági feltételrendszer pontos részletei is nyitottak egyelőre, hiszen még folyamatban van az alapul szolgáló uniós rendelet elfogadása. Ezt valamennyire mindenki sikerként kommunikálhatta: Orbán szerint, aki olyan feltételekkel utazott Brüsszelbe, amelyet maga sem tudott teljesíteni, a jogállamisági feltételrendszert sikerült visszaverni.

Míg a jogállami normák betartatását leghangosabban követelő államok, mint például Hollandia, is elégedettek lehettek, hiszen a megállapodásban mégiscsak maradt jogállamisági feltétel, noha felpuhítva. Persze az EU-ban pénzről sosem könnyű megállapodni, és a hétéves költségvetések körül rendre óriási a politikai perpatvar. Idén viszont a helyzet még komolyabb, hiszen az EU eddig közösen még sosem vett fel hitelt, pláne nem 750 milliárd eurót, melyből a tagállamok által elfogadott tervek szerint 390 milliárd eurót vissza nem térítendő támogatásokban osztogatnának szét a 27 EU-tag között, a fennmaradó 360-at pedig 2057-es végdátummal kéne visszafizetniük a tagállamoknak.

Előfordulhat-e, hogy a jogállamiság miatt egy kanyi vasat sem kapunk az EU-tól?

Persze fontos látni, hogy mit is értünk pontosan a jogállamisági feltételrendszer alatt. Amint arról az Azonnalin is részletesen írtunk, nem elég a júliusi EU-csúcs semmitmondó közös nyilatkozatát átböngészni, messzebbre vezet, ha a már több, mint két éve napirenden lévő uniós rendeletjavaslatot tanulmányozzuk. Ebben áll többek között az, hogy

akkor lenne szó a jogállamisági feltételrendszerről, ha az azt megsértő az EU „hatékony és eredményes pénzgazdálkodását érinti vagy veszélyezteti.”

Ide egy sor dolog tartozna többek között a bírói függetlenség veszélyeztetésétől a jogorvoslati lehetőségek korlátozásán át addig, hogyha korlátozzák a közigazgatási szerveket abban, hogy azok az EU-s szabályokból fakadó kötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni. Való igaz, hogy a fenti kritériumokat elég sok mindenre rá lehet húzni, csakhogy a rendelet alapján nagyon úgy tűnik, hogy a szankcionálásra vonatkozó javaslatot egy objektív, minden tagállamnál évente elvégzett jogállamisági jelentésre alapoznák – az első ilyen pont idén szeptemberben jelenne meg, noha a magyar és lengyel kormány megvétózta azt, hogy ez a jelentés váljék a leendő, tagállamok közötti jogállamisági párbeszéd alapjává.

A hitelcsomagra nézve szükséges ratifikáció kérdése persze különösen aktuális annak fényében, hogy Magyarország azzal fenyegetőzik, hogy a magyar parlament nem fog rábólintani a közös hitelre, hacsak nem teljesül még pár magyar igény. Uniós berkekben sokan zsarolásként értékelték a magyar lépést, noha Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációvezetője szerint épp, hogy az Európai Parlament zsarol. Ezt az EP állásfoglalására alapozza Deutsch, amelyben az áll, hogy a képviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy felállítsanak egy pénzügyi szankciós mechanizmust, és ennek érdekében akár a többéves pénzügyi keretre is nemet mondanak.

A magyar igény ezzel szemben az, hogy „az EU pénzügyi érdekeit védő mechanizmus” (így fogalmaz Deutsch Tamás az Azonnalinak a jogállamiság emlegetése helyett)

tartalmazzon normatív, egyértelmű és kimerítő felsorolást arra nézve, hogy pontosan mi az, ami az EU pénzügyi érdekeit sérti és egy tagállam pénzügyi szankcionálását vonhatja maga után.

Deutsch azt is hozzátette korábban az Azonnalinak: szerinte pont, hogy nem a magyar parlamenten fog múlni az ügy, hanem a hollandokon, ahol általában másfél évnél hamarabb az EU saját forrásainak növelésére nem bólintanak rá. 

Nekik kerül a legtöbbe az EU

Ezért is nagy a tétje minden tagállam számára, a jogállamisági normák miatt aggódóknak pedig különösen. Mark Rutte a szerdai parlamenti vitán azt mondta: a jogállamisági feltétel „egy lépés a helyes irányba”, de „nem elég”. „Magyarországot és Lengyelországot már említettük, természetesen ezeket az országokat figyeljük a leginkább [a jogállamisággal kapcsolatban – a szerk.]. De egyetértek azokkal is, akik azt mondják, hogy

tágabban kell gondolkoznunk, és odafigyelnünk a kormányzatok működésére, és az ott esetlegesen fellelhető korrupcióra is.

Szóval többről van szó, mint a Magyarországot és Lengyelországot érintő jogállamisági ügyekről” – fogalmazott Rutte a vitában.

A holland kormányfő ugyanakkor megvédte az általa is elfogadott megállapodást, amelyben végül felhígult a jogállamisági elem: „persze többek között én is szerettem volna, ha a szöveg szigorúbb lesz. [...] Annyit elmondhatok, hogy a velünk egyetértő tagállamokkal együtt keményen harcoltunk”.

És hogy kik is ezek az államok? Az úgynevezett fukar négyek, vagyis Hollandia mellett Ausztria, Svédország és Dánia. Ők az a négy uniós tagállam, akik állampolgáraik számához viszonyítottan a legtöbbet teszik bele a hétéves uniós büdzsékbe – vagyis abszolút értékben hiába Németország a legnagyobb nettó befizető,

egy német állampolgárnak kevesebbe kerül az EU, mint egy hollandnak.

Ezért ez a négy tagállam alapvető érdeke egy kisebb uniós költségvetés, melyben csökkenne az általuk elavultnak tartott agrártámogatások (ezek fenntartása leginkább francia, lengyel, de magyar érdek is) aránya, de a kohéziós és strukturális pénzeké is (ezek pedig leginkább a közép- és kelet-európaiakat érintik). Vagyis a fukar négyek elsősorban a keleti és déli tagállamoknak kiosztott pénz mennyiségét sokallják, de ezzel egyértelműen együtt jár a jogállamisági keretrendszer támogatása is: ezen államok elemi érdeke ugyanis, hogyha már nettó befizetők, akkor a pénzük jó helyre menjen. 

A „holland fickó” magyarok nélküli EU-t akar?

Rutte pedig úgy látja, hogy a pénz a magyaroknál és lengyeleknél nincs jó helyen, de a parlamenti vitában úgy fogalmazott: „ez volt az elérhető abszolút maximum”, máskülönben a júliusi uniós csúcs kudarcba fulladt volna. A holland miniszterelnök szerint a sima minősített többségi feltételrendszer „nem elegendő”, de egy fordított minősített többség már nem lett volna kivitelezhető.

A holland belpolitikában komoly turbulenciát okoz a 750 milliárdos közös hitel, hiszen – mint fentebb is említettük – a helyreállítási terv nemhogy csökkentené, de növelné az EU saját forrásait, ez pedig pont, hogy ellentétes a kisebb EU-t követelő holland igényekkel. A holland parlament mindenesetre még nem szavazott a terv ratifikációjáról, de az ellen a parlamentben nyíltan egyelőre csak a szélsőjobb van: vagyis a Geert Wilders-féle Holland Szabadságpárt, valamint a filozófus Thierry Baudet által vezetett Fórum a Demokráciáért.

És hogy jön ide a lengyelek és magyarok nélküli Európai Unió? Rutte a Magyarország elleni hetes cikkes eljárás korábbi európai parlamenti jelentéstevőjét, Judith Sargentinit is sorai közt tudó Zöld Baloldal egyik képviselőjével vitázott, aki a megállapodást „történelminek” nevezte. Rutte úgy felelt: „nos, nem történelmi, mert amit akartunk, az mégsem sikerült. De ez volt az abszolút alsó határ. [...] Négy órát töltöttünk egy kisebb körben.

Szerintem sikerült kitolnunk a fájdalomküszöböt a maximumig. De akkor már elkezdesz más rendszerekben gondolkozni.

Elgondolkozol rajta: lehet-e költségvetést készíteni egy kormányközi szerződésen keresztül, vagy inkább egy Magyarország és Lengyelország nélküli Európai Uniót kell létrehozni?” – mondta Rutte, azt még hozzátéve, hogy ilyenkor már „nagyon nukleáris variánsokban” gondolkozik.

A „nukleáris variáns” mögé persze a politikai üzengetésen felül nem kell túl sokat odaképzelni: jövő tavasszal Hollandiában parlamenti választásokat tartanak, Rutte pedig szeretné magát egy újabb ciklusra bebiztosítani a hatalomba. Orbán Viktor mellett egyébként Rutte az európai politika másik nagy veterjánja, hiszen ők mindketten 2010 óta, megszakítás nélkül vannak hatalmon. Persze a tapasztalat nem jelent kölcsönös szimpátiát, sőt: Rutte és Orbán viszonya korántsem felhőtlen, ez a júliusi EU-csúcson is megmutatkozott. Akkor Orbán holland kollégájáról azt nyilatkozta:

„tegyük világossá: ha nem jön létre a megállapodás, az nem miattam lesz, hanem a holland fickó miatt.

Ő az, aki kezdeményezett valamit. Én a status quót védelmezem, ahogy az ma van. […] Szóval, ha megszakadnak a tárgyalások, az miattuk lesz, nem miattam. Nem szeretek ujjal mutogatni, de a holland úr a felelős azért a felfordulásért, amiben most vagyunk.” Egy sajtótájékoztatón pedig egyenesen azt mondta: nem tudja, hogy Mark Rutte „miért utál engem vagy Magyarországot”. „Ez elfogadhatatlan. Mert arról nem született döntés, hogy milyen a jogállamiság helyzete Magyarországon” – mondta a magyar kormányfő.

BORÍTÓKÉP: Mark Rutte holland (b) és Orbán Viktor magyar (j) kormányfők Brüsszelben. Európai Unió (2016)

 
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek