Az autópárti szocdemek nem biztos, hogy a biciklipárti Zöldekkel akarják folytatni Bécs kormányzását

Szerző: Techet Péter
2020.09.07. 07:00

Az októberi bécsi tartományi választásokon hiába szerezhet az osztrák fővárost jelenleg irányító szocdem-zöld-koalíció abszolút többséget, nem biztos, hogy a vörösök a zöldekkel akarnák folytatni. Mivel minden más lefutottnak látszik, egyedül ez maradt kérdés a választási kampányban.

Az autópárti szocdemek nem biztos, hogy a biciklipárti Zöldekkel akarják folytatni Bécs kormányzását

Október 11-én választások lesznek az osztrák fővárosban. Mivel Bécs önálló tartomány, az ottani főpolgármester egyben tartományi elöljárónak is számít.

A várost – az ausztrofasiszta és náci uralom megszakítását nem számolva – száz éve uralják a szocdemek. Ráadásul jelenleg hasonló helyzet kezd kialakulni nyugati szomszédunknál, mint a két világháború között: miközben az országot és a legtöbb tartomány a konzervatívok tartják a kezükben,

„a vörös Bécs” ellenáll – ahogy jelszava is hirdeti: „Bécs más”.

A szélsőjobb ezúttal nem a vörösökkel, hanem önmagával versenyzik

A szociáldemokraták uralmára a Bécsben szintén hagyományosan mindig erős szélsőjobboldal jelentett csak mindig kihívást. Öt évvel ezelőtt a Heinz-Christian Strache vezette Szabadságpárt (FPÖ) a szavazatok több, mint harminc százalékát szerezte meg. Idénre azonban „a harmadik tábornak” nevezett szélsőjobboldal megosztva és meggyengülve indul.

Amint arról az Azonnali több cikkben is beszámolt: az ibiziai videóbotrányba belebukott, majd a pártpénzből finanszírozott magánkiadásai miatt az FPÖ-ből tavaly decemberben ki is csapott Strache – noha először azt ígérte, teljesen visszavonul a közélettől – önálló listával indul rá a jelenleg Dominik Nepp vezette bécsi FPÖ-re. Miközben a karizmatikus Strache a széljobb legszéléig nyúlik be – listáján oltásellenesek, szerb „sorosozók” és chemtrailhívők egyaránt megtalálhatóak –, Nepp csak abban bízhat, hogy az FPÖ név eleve biztosít számára 9-10 százaléknyi szavazatot. A két párt alapvetően ugyanazon témákkal kampányol, mindkét lista például elutasítja a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat, Strache egyes jelöltjei eleve a koronavírus létét is kétségbe vonják.

AZ OSZTRÁK SZABADSÁGPÁRT „A KORONAŐRÜLET” ELLEN KAMPÁNYOL A BÉCSI TARTOMÁNYI VÁLASZTÁSON. FOTÓ: TECHET PÉTER / AZONNALI

A széljobb belharca miatt azonban Michael Ludwignak, a város szociáldemokrata polgármesterének nem kell ezúttal a legkisebb mértékben sem aggódnia:

a bécsi vörösöknek a felmérések szerint akár még a 40 százalék is összejöhet.

A SZOCDEM MICHAEL LUDWIG JÓ ESÉLLYEL 40 SZÁZALÉKOT FOG EGYMAGA SZEREZNI AZ OKTÓBERI VÁLASZTÁSOKON. FOTÓ: ML / FB

Kurz meglökte Bécsben is az ÖVP-t, de hatalomátvétel mégsem lesz

A széljobb önmarcangolásából az a konzervatív Néppárt (ÖVP) is profitálhat, amely Bécsben korábban – az elegáns első kerületet leszámítva – mindig nagyon gyenge volt. Az ÖVP öt éve még a tíz százalékot se érte el a fővárosban.

Sebastian Kurz új stílusa azonban a bécsi ÖVP-re is hatott, Kurz eleve a bécsi pártszervezetből jön. Az ÖVP listáját ezúttal Kurz jobbkeze, a jelenlegi pénzügyminiszter, Gernot Blümel vezeti. A politikus azzal vágott neki a kampánynak, hogy esetleg a Zöldekkel és a neoliberális NEOS-szal megtörné a vörösök százéves uralmát.

Egyrészről azonban a bécsi Zöldek – hiába kormányoznak országosan vele – nem kérnek Blümelből. Másrészről a számok alapján se jönne ki egy ilyen többség. Blümel gyakorlatilag fel is adta már Bécset, a közszolgálati ORF-nek ugyanis azt nyilatkozta, hogy

a választások után is maradni szeretne pénzügyminiszter – értsd: ő sem számol már azzal, hogy kormányzati szerephez juthat fővárosi szinten.

SEBASTIAN KURZ JOBBKEZE, GERNOT BLÜMEL NEM TUDTA BEVENNI A VÖRÖS BÉCSET. ITT ÉPPEN EGY VIRSLIS STAND ELŐTT ÁLL, HÁTTAL A MELÓSOKNAK. FOTÓ: GB / FB

Ettől függetlenül az ÖVP mindenképp sikeres szereplésre készülhet, Blümel számos egykori FPÖ-szavazót is be tudott vonzani. Az ÖVP történelmi csúcsot, 20-21 százalékot hozhat el október 11-én.

A Zöldek hosszú ideig abban bíztak, hogy versenyezhetnek a második helyért az ÖVP-vel, de Blümel lehagyta őket,

a bécsi Zöldeknek jelenleg 13-14 százalékra van esélyük.

A neoliberálisok felszámolnák azt, amitől Bécs a világ legélhetőbb városa

A neoliberális NEOS pedig, amelynek amúgy a bécsi jómódú polgárság az egyik alapbázisa, 6-7 százaléknál többet nem tud hozni, azaz ők bizonyosan maradnak ugyanúgy ellenzékben, ahogy eddig is.

A neoliberálisok két fő témája a korrupció elleni harc, amit összekötnek a privatizáció szorgalmazásával.

Például a NEOS a világszinten is kiváló bécsi városi lakáspolitika harcos ellenfele: a városi lakások egy nagy részét eladná, ugyanis szerintük a korrupciónak kedvez a kiterjedt bécsi városi tulajdon.

Tény: Bécsben nem csak „szoci” uralom van, de a tulajdonviszonyok is már-már majdnem szocialisztikusak – főleg a lakáspiacon látszik ez meg: az összes bécsi lakás egyharmada városi tulajdonban van, amit a város oszt szét a piaci ár alatti lakbérért. (A bécsi lakáspolitikáról az Azonnali videóját itt nézhetitek vissza.)

Mivel azonban Bécs nem utolsósorban ezen baloldali politikának is köszönhetően már évek óta rendszeresen a világ legélhetőbb városa címet nyeri el, a NEOS kritikáit legfeljebb csak azok üdvözlik, akik szívesen adnák ki lakásaikat magasabb bérleti árakon.

Persze a NEOS is érzi, hogy ha hatalomra akar kerülni Bécsben, akkor vissza kell venni a jobbosságából. Christoph Wiederkehr, a Momentummal szövetséges párt listavezetője már odáig enyhült meg, hogy felajánlotta: szívesen beállna nagyon kicsi partnerként a hatalmas szocdemek mellé. Tény, hogy

a szocdem Ludwig a maga 40 százalékával október 11. után kényelmesen válogathat a partnerek között,

akár még a NEOS-szal is kijönne a városházi többség, az ÖVP-vel és/vagy a Zöldekkel meg mindenképp. A szélsőjobb két listájától nem csak Ludwig, de valamennyi többi induló is elzárkózik.

A BÉCSI SZOCDEMEK IGAZI VÖRÖS KAMPÁNYT NYOMNAK, AMIVEL FŐLEG AZON KÜLKERÜLETI SZAVAZÓKAT AKARJÁK MEGSZÓLÍTANI, AKIK ELEVE TÁVOL ÁLLNAK A ZÖLDEKTŐL. FOTÓ: SPÖ WIEN / FB

Akarják-e a szocdemek a zöldeket még?

A jelenleg a várost vezető Michael Ludwig 2018-ban vette át Michael Häupltól Bécset, aki 28 éven állt az osztrák főváros élén. Nem csak Häupl kövérkés termetét, de joviális stílusát és centrista politikáját is hozza Ludwig, azaz az átmenet zökkenőmentes volt.

Häupl azonban még 2010-ben bevette a városi koalícióba a Zöldeket is, akik főleg Bécs belvárosi negyedeiben erősek. A Zöldek – először Maria Vassilakou, jelenleg meg Birgit Hebein alpolgármesterek személyében – számos ökotémát tudtak keresztül vinni az elmúlt tíz évben:

több forgalmas utca (köztük a Mariahilferstrasse is) csökkentett forgalmú lett, jelentősen bővült Bécs biciklishálózata,

számos belvárosi részről eleve ki is tiltották az autókat.

BIRGIT HEBEIN A BÉCSI ZÖLDEK LISTAVEZETŐJE, JELENLEGI ALPOLGÁRMESTER TOVÁBB FOLYTATNÁ AZ OSZTRÁK FŐVÁROS AUTÓMENTESÍTÉSÉT. FOTÓ: BH / FB

Miközben a Zöldek a fiatal, tanult belvárosi rétegeknek „játszanak”, a szocdemek bázisát továbbra is a külső kerületek „proletariátusa” adja – azon réteg tehát, ahol az FPÖ is hagyományosan erős. Ráadásul hiába az ideológiai közelség a szocdemek és a Zöldek között, a szavazók eltérő szociális helyzete, érdekei, szokásai miatt

nem mindegyik zöld siker – mondjuk az autómentesítés – nyerte el a szocdem bázis tetszését.

Éppen ezért az osztrák sajtóban többen is arról írtak: nem biztos, hogy Ludwig a Zöldekkel folytatná. Az abszolút többsége nem lesz meg, de Ausztriában nem szükséges koalíciót alkotni tartományi szinten, amolyan „mozgó”, eseti koalíciók is kialakulhatnak. Amúgy jelenleg is részben ez a helyzet, nem véletlen, hogy hiába van vörös-zöld-kormány a városházán, az FPÖ is adhat alpolgármestert. Ha Ludwig úgy érzi, hogy a Zöldek témái a szocdem szavazóknak nem jönnek be annyira, akár folytathatja a kormányzását a konzervatívokkal is – egy-egy ügyben pedig akár a Zöldek, akár a szabadságpártiak szavazataira számítva.

Már a kampány előtt is több témában érezhető volt a szocdem Ludwig és a zöld Hebein közötti feszültség. Amikor például a tavaszi járványügyi korlátozások feloldása után Ludwig bejelentette: 50 eurós „gasztroutalványt” kapnak a bécsiek, hogy a város ezzel segítse az éttermi forgalom beindulását, Ludwig a hírek szerint nem is egyeztetett a Zöldekkel – annál inkább az ÖVP-közeli Gazdasági Kamarával. A városi tömegközlekedési eszközökön osztogatott ingyenes újságban – amely szintén a város tulajdona – Ludwig az ÖVP-közeli Walter Ruck-kal, a bécsi Gazdasági Kamara vezetőjével reklámozta az egész programot –

mintha a szocdemek nem is a Zöldekkel, hanem az ÖVP-vel (azaz a Bécsi Gazdasági Kamarával) lennének egy kormányban.

A BÉCSI TÖMEGKÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKÖN OLVASHATÓ INGYENES ÚJSÁG CÍMLAPJÁN A SZOCDEM MICHAEL LUDWIG ÉS AZ ÖVP-KÖZELI WALTER RUCK REKLÁMOZZA A GASZTRO-UTALVÁNYT. FOTÓ: TECHET PÉTER / AZONNALI

De amikor nyáron meg Birgit Hebein bejelentette, hogy eljött „a történelmi pillanat”, és Bécs belvárosa nagyrészt autómentes övezet lesz, Ludwig azonnal eloszlatta a zöld optimizmust: az autómentességet a szocdemek telipakolták halom kivétellel, ráadásul egészen biztos, hogy a választások előtt semmi nem is fog megvalósulni Hebein álmából.

És amikor Hebein el akarta venni a Gewista nevű cégtől a városi biciklihálózatot – mondván: olcsóbban is meg lehetne oldani –, Ludwig szintén közbelépett, elvégre a Gewista igen jó kapcsolatokat ápol a vörösökkel, azaz mégiscsak megtarthatják legalább 2022-ig a biciklihálózatot, Hebein gyengébbnek bizonyult „a vörös cég” lobbierejénél.

Miközben a sok konfliktust sokan úgy értelmezik, Ludwig szívesen lecserélné az ökopártot a konzervatívokra (főleg az említett gazdasági kamarás Ruckra), a balliberális Der Standard napilap mindkét párt környékéről úgy értesült: a nagy viták csak a kampánynak szólnak. Mindkét párt ugyanis baloldali, azaz elvileg azonos témákkal kéne azonos szavazókra startolniuk – azért, hogy ezt elkerüljék, a Standard információi szerint kicsit élezik a különbségeket. És akkor

a biciklista majd nyugodt szívvel szavazhat a zöldekre, az autós meg a vörösökre – a végén azért mégiscsak egy koalícióban maradnak.

A vörös-zöld-koalíció mellett szól az is, hogy Ruck közölte a Standarddal: október 11. után is a Gazdasági Kamarában akar maradni, nem kíván átlépni a várospolitikába.

NYITÓKÉP: Michael Ludwig virslit rendel / Wien, FB

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek