A ​Császárnak nekromanták kellenek: magyarul is érkezik az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb regénye

Szerző: Pintér Bence
2020.09.06. 09:00

Tamsyn Muir könyvének esztétikája gótikus, humora a legjobb értelemben véve fárasztó, története pedig a legjobb Agatha Christie-utánérzés, amit mostanában olvastam, csak brit arisztokraták helyett csontmágusokkal, mocskos szájú kardforgatókkal. Mit tud a tavalyi év egyik legizgalmasabb debütáló fantasyje?

A ​Császárnak nekromanták kellenek: magyarul is érkezik az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb regénye

Gyász: nem csak a világjárvány jött vissza, de most már biztos, hogy nagyobb könyves esemény nélkül maradunk 2020-ban. Persze virtuálisan lesz Könyvhét, de hát na. Szívás. Ami jó, hogy sok kiadó mégis úgy döntött, hogy ha már elkezdték előkészíteni a dolgot, akkor belevágnak: így aztán

meglehetősen erős felhozatallal futunk neki a szeptembernek fantasztikus fronton.

De tényleg. Muszáj felsorolnom, mielőtt rátérek a lényegre.

A Metropolis Mediánál jön a magyar származású Theodora Goss könyve, Az ​alkimista lányának különleges esete, ami a viktoriánus rémtörténetek női alakjait hozza össze egy bűnüldöző társaságba; az Agave nemcsak Susanna Clarke új regényével, a Piranesivel jön, de a többi között érkezik a magyar Brandon Hackett új űroperája, az Eldobható testek, illetve Nathan Ballingrud csodásan hátborzongató novelláskötete, a Szörnyvidék, amiből hamarosan sorozat lesz.

Ez már bőven elég lenne egy Könyvhétre, de közel sincs vége: Fumax mindeközben kihozza a Transmetropolitan című képregényt, ami egy őrült cyberpunk városban dolgozó őrült újságíróról szól, és imádom; kiadja újra Neal Stephenson Snow Crash című klasszikusát, és – most térünk rá a fő témára – jön náluk Tamsyn Muir trilógiájának első darabja, a Gideon, a kilencedik.

Ennek a könyvnek valami olyasmi volt kint a legtöbbször említett reklámszövege, hogy „leszbikus nekromanták az űrben”, ami viccesen hangzik gondolom, és a mostani trendekbe illeszkedik, de közel sem fedi a lényeget. Én most épp az angolul augusztus elején megjelent második kötetet olvasom (Harrow, the Ninth), ez alapján pedig el akarom mesélni, mitől remek Muir furcsa világa.

Szóval mit csinálnak ezek a leszbikus halálmágusok az űrben?

Gideon, a Kilencedik

Az új-zélandi Tamsyn Muir nevével Jonathan Strahan magyarul is megjelent 2016-os antológiájában találkoztam, és rögtön felírtam magamnak: A mélytenger menyasszonya című, Nebula-díjra jelölt, lovecrafti beütésű novellának nem is feltétlenül a története volt kiemelkedő, hanem a hangulata húzott be alaposan. Ez volt az oka annak, hogy mikor kiadója bejelentette, hogy egy leszbikus nekromantákról szóló trilógia érkezik tőle, ezt is felírtam magamnak. A leírás alapján ugyanis nem olyan sztoriról van szó, ami érdekelni szokott.

Adott egy naprendszer, amit a halottakkal kapcsolatos mágiát űző nekromanták (húsmágusok, lélekmágusok, csontmágusok) különböző bolygókon és űrállomásokon működő nemesi házai, és uralkodójuk, a Császár irányít. A halhatatlan Császárnak azonban tízezer év alatt elfogytak a közvetlenül alatta szolgáló, szintén halhatatlan nekromantái, így valamennyi ház örökösét halálos próbatételre szólította, hogy bizonyítsák tehetségüket.

A Kilencedik Ház mindig is kakukktojásnak számított: a Feltámadás nevű esemény hajnalán ők építették a sírboltot, ami a Császár egyetlen igaz ellenségét őrzi. Magukat is ide kellett volna eltemetniük, de ehelyett megalapították a tulajdonképen halottimádó szektaként értelmezhető Kilencedik Házat – ami azonban mára az összeomlás szélére került. Nagy tehát a tét az utolsó örökösnek, Harrowhark Nonagesimusnak, van azonban egy gond. A nemes nekromantáknak szükségük van egy lovagra a küldetéshez, a Kilencedik Ház lovagja azonban inkább elmenekül, marad tehát a Házba befogadott árva lánygyerek, a kardforgató Gideon Nav. 

Gideon és Harrowhark azonban – fogalmazzunk finoman – nincsenek jóban egymással. A magát katonának képező Gideon évek óta el akar szökni és csatlakozni a Császár hadseregéhez, és ki nem állhatja az örököst – ráadásul a Kilencedik Ház, illetve mindkét főszereplőnk története súlyos titkokat tartogat.

Ha elsőre nem tudod mindezt hová rakni, ne aggódj: Muir rögtön a közepébe dob minket, és az évek óta egymást zrikáló Harrow és Gideon kapcsolatán keresztül, bombasztikusan szórakoztató prózával dob bele minket a történetbe viszonylag kevés magyarázattal,

hogy aztán váratlanul a Tíz kicsi néger (új nevén: Mert többen nincsenek) űrjáró halálmágusokkal színesített verziójában kössünk ki.

A próbatétel során ugyanis elkezdenek sorban hullani a nemes házak örökösei és lovagjaik, így Harrow-nak és Gideonnak nem csak a saját kapcsolatukat és múltjukat kell megoldani/feltárni, de ki kell találniuk, kivel szövetkezhetnek annak érdekében, hogy túléljék a kalandot.

A folytatás pedig még jobb

Miközben Muir trilógiájának egész világa a sötét mágia köré épül, tele van csontvázakkal, szellemekkel és hullákkal, a könyv hangvétele ettől teljesen elrugaszkodik: Gideon narrációja az első oldalaktól kezdve elég viccesen tárja elénk először a halottimádó szekta siralmas világát, ahol felnőtt, aztán pedig a kialakuló izgalmas krimit.

Ezért is mondom: oké, leszbikus nekromanták az űrben. Valóban vannak közöttük leszbikusok, de ez majdhogynem mellékes, valóban nekromanták, és valóban vannak az űrben is, de ez a könyv legalább három másik okból kötelező olvasmány az elmúlt évek Hugo-díjra jelölt regényterméséből.

Ez a hármas kombináció: a sötét mágiára alapozott világ, az ezt humorral elénk táró Gideon és a körülöttük kibontakozó whodunit jellegű történet az izgalmas mellékkarakterekkel pedig olyan drámáig visz el minket a könyv utolsó oldalaira, amire nem is számítunk. Mindeközben pedig folyamatosan egyre több kérdés merül fel erről a furcsa, nekromanták által uralt világról, amire itt még csak kevés választ kapunk, de a következő kötetből egyre több mindent össze tudunk rakni.

Angolul augusztusban jelent meg a folytatás, a Harrow the Ninth, amiről nyilván nehéz spoilermentesen nyilatkozni, de a helyzet az, hogy az általam mostanában olvasott trilógiák közül talán ez az egyik legjobb második kötet, ami elém került. A második kötetek általában mostohagyerekek, amelyeknek valami érdekes dologgal össze kell kötnie egy sztori felütését és a végét, de jelentem, Tamsyn Muir merész narratív megoldásokkal remekül abszolválta a feladatot.

Én remélem, hogy a könyv sikeres lesz itthon is, és a kiadó végigmegy a trilógiával, de a Gideon, a Kilencedik egyébként önálló kötetként is teljesen megállja a helyét. Végül ne feledjétek: Könyvhét fizikailag ugyan nem lesz, de a kiadók gőzerővel dolgoznak tovább, szóval ha tehetitek, vegyetek könyveket!

Olvasnál valami jót? Könyves Kálmán segít!

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek