Az állam cserben hagy egy iskolát. Nekünk, polgároknak kell megmentenünk

Galavits Patrik

Szerző:
Galavits Patrik

2020.09.03. 09:27

Nem a magyar állam, hanem jószándékú civilek adnak reményt és mutatnak kiutat nyomorban tengődőknek a keleti határvégeken. Mi sem természetesebb, hogy a bajban elsőként tőlük von el támogatást a kormány, amit aztán a szolidáris polgárokkal pótoltat ki.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Aki most ezeket a sorokat olvassa, jobb, ha tudatosul benne: a magyar társadalom szerencsés részéhez tartozik.

Lehet, hogy plusz pár tíz- vagy százezer forint a havonta érkező fizetésben jobban nézne ki, az albérletet is szerencsésebb lenne talán egy normális hitelkonstrukció segítségével saját lakásra cserélni, meg persze az ötöslottón megint egymilliárd fölött van a főnyeremény, hétvégén azt is kellemes lenne behúzni.

Az ilyen igazi „first world problemmé” mémesíthető nehézségek közül nehéz elhinni, hogy ma Magyarországon nem is kevesen élnek olyan körülmények között, amelyeket mi, szerencsések legfeljebb Bangladesről vagy Csádról készült dokumentumfilmekben láthattunk.

Pedig igazán nem kell olyan messzire menni, hogy elképesztő körülményekkel találkozzunk.

Kelet-Magyarország, végállomás

Budapestről és Nyugat-Magyarország legnagyobb részéről (persze, ott is van egy Ormánság) gyakorlatilag nem érzékelhető az a tökéletes kilátástalanság, ami alighanem százezrek életét határozza meg a Dunán innen. És amivel a politikai elit nem nagyon akar mit kezdeni.

Jóhiszeműen írhattam volna, hogy nem tud, de hagyjuk már, hogy harminc évvel a rendszerváltás után, illetve a NER elvileg pazarul csodálatos elmúlt tíz évében a legszegényebbek helyzetén nem lehetett segíteni. Ha valaki ellátogat mondjuk, Berettyóújfalu környékére, egyből lehull számára a lepel az irdatlan hazugságokról. Lásd még: munkaalapú társadalom, illetve a közmunka áldásai.

Én tavaly jártam először azon a környéken, amikor az Igazgyöngy Alapítványt látogattam meg még a Klubrádió riportereként: L. Ritók Nóráék augusztus végén éppen a hozzájuk érkező iskolakezdési adományokat juttatták célba a román határ melletti kistelepüléseken, egy ilyen útjukra kísértem el őket. Életemben először Mezősason láttam házat, amelyben úgy laknak, hogy annak nincs ajtaja, ablakok is csak mutatóban vannak és legalább hat-hét embernek kellett elférnie legfeljebb kettő szobában.

Láttam, hogy a mélyszegénységben sem muszáj igazán nyomorultul élni: a legszerényebb körülmények között is lehet rendet tartani, méltósággal létezni; de persze olyan háztartást is láttam, ahol a minden mindegy alapon röpködhettek a legyek az egyébként sem éppen patyolattisztán tartott szobákból ki és be.

Az ilyen helyekre tényleg csak a kormányzati propaganda és a néhány lelkes civil jut el (egyébként helló, ellenzéki pártok, van ez a vidéki Magyarország is!). Utóbbiaknak köszönhető, hogy az itt élők hallanak bármi mást a kormányzati propagandán kívül.

Van-e annál elkeserítőbb, amikor egy kisgyerek azt mondja az ilyen civileknek, hogy ő közmunkás akar lenni, ha nagy lesz?

Azért, mert soha életében nem látott mást és még csak el sem tudja képzelni, hogy a szemétszedésen és éhbérért történő kapáláson kívül bármit lehet csinálni az életben.

A Berettyóújfalu körül élő, legkiszolgáltatottabb gyerekek – ha a szüleik példáján kívül nem találkoznának mással – beletörődve irányítanák bele az életüket a kilátástalanság újratermelésébe, hogy aztán az ő gyerekeik is ugyanilyen nyomorultul éljenek.

Hogy ebből a helyzetből van kitörés, és hogy szabad nagyobbat álmodni az életfogytig tartó gürizésnél a semmiért, azt sok családban csak az igazgyöngyösöktől hallják.

És persze még ez sem garancia a kitörésre vagy a bűnözői lét elkerülésére. De mi lenne, ha még ezt a municiót sem kapnák meg ezek a gyerekek?

Aligha van a nyomornak tutibb konzerválója, mint a kilátástalanság és a tudatlanság.

Naná, hogy bármilyen megszorítást a legrosszabb helyzetben lévőkön kell kezdeni

Ezért volt egyszerre elkeserítő és felháborító látni az Igazgyöngy igazgatója, L. Ritók Nórának a Facebook-posztját augusztus 31-én, amelyben arról írt, hogy az ő művészeti iskolájuk köznevelési támogatását is 50 százalékkal csökkenti a kormány. Eddig 17 milliót kaptak, most 8,5-et fognak – a járványhelyzetre hivatkozva.

 Hogy mit jelent ez az összeg, azt L. Ritók ugyanebben a bejegyzésében írta le:

„Ha a múlt tanév egy hónapját, mondjuk a májust nézzük, akkor egy hónapra 4 125 850 Ft-ot kaptunk a gyereklétszám szerint bérekre. Amit a pedagógusoknak a besorolás szerint kifizetünk, hogy a törvényeknek megfeleljünk, a járulékokkal együtt havi 5 369 970 Ft, és havonta eddig ezt 1 416 666 Ft-tal egészíthettük ki a köznevelési megállapodás keretében. Tehát 666 Ft-tal volt több, ami így hozzánk került az államtól, mint ami a bérekhez és a járulékokhoz szükséges. (És ehhez jönnek az egyéb költségek, mint az anyagköltség, útiköltségek, stb. az iskolafenntartáshoz.)”

 

Lényegében szívfájdalom nélkül teszi működésképtelenné az intézményt az állami akarat,

az pedig tényleg a cinizmus csúcsa, hogy L. Ritóknak az illetékesek az Igazgyöngy sikeres adománygyűjtéseivel is indokolták a döntést.

Jó, hogy nem tették hozzá, hogy „szevasztok, tarhálnotok továbbra is szabad!”

Ha azt vesszük, semmi extra, vagy meglepő nem történt a NER Magyarországán: egy alacsony érdekérvényesítő képességű csoportot vágnak meg inkább a nagy egészet nézve nevetséges, nekik mégis az életet jelentő összeggel, minthogy a kormány neki és a haverjainak kicsit is fájóhoz nyúljon.

Az eset más szempontból sem egyedi. Éppen ugyanez játszódik le az egészségügyben minden egyes alkalommal, amikor hálapénz cserél gazdát. Összességében vállalhatatlan állapotban van ez az ellátórendszer is, az abban dolgozók többsége brutálisan alulfizetett, amivel tisztában van az állam, a beteg és főleg a szerencsétlen egészségügyi dolgozó. De ezt a hiányosságot majd megoldja zsebből, aki kórházba kerül. Jó lesz az úgy is. Ha szerencséd van, úgyis ki tudod fizetni a magánegészségügyi ellátást. Ha pedig nem, akkor annyit is érsz.

Az igazán borzasztó az, hogy a NER már nem is titkolja, hogy van, akikre magasról tesz: foglalkozzanak az ilyenekkel azok, akiket érdekelnek. Majd meglesznek adománygyűjtésből, vagy ahogy tudnak.

Cinizmusra demagógia

Vajon lehet-e egy végtelenül cinikus döntésre és indoklásra nem demagógnak tűnő választ adni? Aligha, ezért – ha már úgy tűnik, minisztériumi szinten ez senkinek nem jutott eszébe – álljon itt néhány dolog, aminek a forrásait előbb meg lehetett volna nyirbálni, mint az Igazgyöngy művészeti iskolájáét:

+ Ákos művész úr állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-től kapott 40 milliója

+ az MTVA 2021-re 100 milliárdosra tervezett költségvetése

+ a 26-ról 72 milliárdra dráguló Új Nemzeti Galéria tervezésének és felépítésének költségei

+ bármennyi plusz tao, amit a Puskás Akadémia kapni fog, amiért kiderült: a legutóbbi 1,2 milliárd még arra sem elég, hogy az Európa-liga első körén átverekedje magát a csapat.

Az államra nem, csak ránk lehet számítani

Az, hogy a magyar állam ennyire nem akarja ellátni a közfeladatait, botrány.

Felháborodni alap, az állam helyett cselekedni (legyen ez mégoly felháborító) viszont kötelesség.

Viszont némileg perverz ugyan, de megnyugtató látni, hogy a kormányzat cinikusan előadott érvének van alapja: L. Ritók szerdán már arról tett közzé bejegyzést, hogy szépen gyűlnek az adományok, ami a művészeti iskolájuk továbbéléséhez elengedhetetlen.

A cinizmusra pedig a demagógia mellett még egy válasz lehet: a valódi szolidaritás és az önzetlen támogatás.

Olvass még Galavits Patriktól az Azonnalin!

Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója
Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek