Mert szlovénok voltak, Ausztria mellett szavaztak – száz évvel később a határok önkényességére emlékeznek

Száz évvel ezelőtt Karintia délkeleti része népszavazáson dönthetett, hogy csatlakozni akar-e a délszlávok új államához. Noha az osztrák régió ezen részében jelentős számú szlovén élt, a többség Ausztria mellett szavazott. Száz évvel később egy provokatív művészeti projekt emlékeztet arra, hogy a határok és identitások mennyire mozgékonyak errefelé.

A Habsburg Monarchia osztrák fele számára a Saint-Germain-i békeszerződés döntötte el a területváltozásokat. Noha a kis Ausztria 1918-ban köztársaságként alakult meg, amely hasonlóan a délszlávok vagy a csehszlovákok államaihoz (és ellentétben Magyarországgal) nem vállalta a jogfolytonosságot a Habsburg Monarchiával, az alpesi ország mégis a vesztesek közé került. Olyan területeket is elcsatoltak tőle, például a Szudétavidéket vagy Dél-Tirolt, amelyek többsége németnyelvű volt.

Ami a magyar emlékezetpolitikában a soproni népszavazás, az Ausztria számára a dél-karintiai. Az egykori Karintia koronatartomány déli részein jelentős számú szlovénnyelvű lakosság élt. Ez persze nem jelentette azt, hogy ők eleve azonosultak volna a jugoszláv gondolattal, számos szlovénnak – anyanyelve ellenére – osztrák identitása volt.

Csak egy példa: a többségében szlovénok lakta Krajna (a mai Közép-Szlovénia) koronatartomány utolsó tartományi elöljárója, a szlovén katolikus Ivan Šusteršič valamennyi szlovénnyelvű területet Ausztriánál hagyta volna, és olyannyira elutasította Jugoszláviát, hogy 1918 után inkább Svájcba ment emigrációba. (Az egyszerre szlovén hazafi és Habsburg-párti politikusról pár éve készült egy színvonalas monográfia, amely jól megmutatja: a nemzetiségi hovatartozás még nem fedte a politikai lojalitást.)

Éppen ezért Bécs joggal gondolhatta: akár szlovénnyelvű területeket is, mint amilyen Dél-Karintia volt, népszavazással Ausztriánál tud tartani, a helyi katolikus szlovén lakosságon belül ugyanis erősebb volt a vallási identitás, ami inkább kötötte őket a szintén katolikus osztrákokhoz, mint egy szerb ortodox dinasztia vezette új államhoz.

A népszavazást azonban nem Bécs kényszerítette ki, hanem az 1918 végén kitört karintiai honvédő háború, amelynek keretében a főleg németnyelvű parasztság fegyveres ellenállást tanúsított a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapataival szemben, amelyek egészen Karintia fővárosáig, Klagenfurtig (Celovecig) akartak előrenyomulni. Az, hogy Karintiában a mai napig erős a német nacionalista tábor – ennek köszönhetően volt több cikluson keresztül Jörg Haider a tartomány élén –, ezen honvédő harc emlékével függ össze.

A harcok miatt a tervekkel ellentétben Karintiából csak egy kis déli szakasz került olasz, illetve szerb-horvát-szlovén uralom alá, a dél-karintiai rész nagyrészén népszavazás dönthetett a hovatartozásról. Mivel a választásra jogosultak több, mint 70 százaléka szlovén volt, sokan egyértelmű délszláv győzelemmel számoltak. Ezzel szemben

Az, hogy a szlovén közösség is meg volt osztva – tehát egyáltalán nem lehet az új délszláv államot minden délszláv beteljesült vágyának tartani –, mutatja, hogy számos szlovénnyelvű plakát szólt Ausztria mellett. Az egyiken a fiú azt kéri a mamájától németes szavakkal vegyített helyi szlovén dialektusban, hogy „ne szavazzon Jugoszláviára, mert akkor be kell vonulnom I. Péter királyért” – márpedig a Habsburgokhoz lojális szlovénok nem akartak egy szerb királyért harcolni. A feltételezések szerint a szlovénok valamivel több, mint 40 százaléka szavazhatott Ausztria mellett.

Az új Osztrák Köztársaság 1920 novemberében tudta visszanyerni szuverenitását Karintia felett. Október tizedike – azaz a népszavazás napja – a déli tartományban mai napig ünnepnap.

A határok mesterkéltek, de feltűnőek

A százéves évfordulóra egy provokatív művészeti alkotás készült, amely határok kérdését feszegeti. A dél-karintiai St. Jakob im Rosental (Šentjakob v Rožu) városában egy széles, vörös vásznat feszítettek ki az elvileg tervezett – de aztán a népszavazáson elutasított – határ mentén.

A helyi szlovén kulturális egyesület, a Slovensko prosvetno društvo Hranca/Grenze nevű projektje a határok kérdését akarja felvetni:

A Karintiában – éppen a honvédő harcok emléke okán – mai napig erős, szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) élesen kritizálta a művészeti projektet, mondván: nem a határokra, hanem a hasonlóságokra kellene inkább emlékeztetni. Ebben amúgy igazuk is van – csak a szlovénok éppen arra akarnak a projekttel figyelmeztetni, hogy éppen az FPÖ volt az a párt, amely az elkülönülés politikáját hirdette.

Csak 2011-re rendeződött a szlovén kérdés

Noha a Karintiában őshonosnak számító – jelenleg 10-20 ezer közötti létszámúra tehető – szlovén kisebbségnek joga van saját iskola- és kulturális hálózatra, valamint azon településeken, amelyeken a lakosság legalább húsz százaléka szlovén (ez főleg Dél-Karintiát érinti), kötelező a szlovén névhasználat is,

Bár 1972 óta kötelező lenne, végül csak a szabadságpárti uralom bukása után, 2011-ben, az akkori szociáldemokrata tartományi vezetés érte el: mindenütt, ahol már a 17,5 százalékot eléri a szlovén anyenyelvűek száma, a helység, valamint az utcák, terek neveit szlovénul is ki kell írni.

Karintia egyszerre annak példája, hogy eleve kevert lakosságon belül – elvégre a német nacionalisták között is többen szlovén származásúak voltak – a nacionalizmus miként tudja az elkülönülés politikáját erősíteni, mintha egymástól élesen különböző népcsoportok állnának egymással szemben. Másrészről viszont azt is mutatja, hogy mindez ugyannyira önkényes – bár rikító –, mint az eredetileg tervezett osztrák-jugoszláv-határra most kifeszített vászon.

A fő különbség ugyanis szlovénok és németek között nem nyelvi vagy nemzetiségi volt, hanem vallási: a német nacionalisták azon karintiai németektől érkeztek, akik vagy a Habsburg-rekatolizáció ellenére is megőrizték a katolikus birodalomban protestáns vallásukat, vagy ugyan áttértek, de ezt kényszerként élték meg. Ezen protestáns német nacionalizmus a szlovénok ellen ugyanis éppen azért irányult, mert bennük, mint katolikus népben, a Habsburgok szövetségesét látták. Éppen ez a népszavazásnak is a sajátossága: noha ma a német nacionalisták maguk győzelmeként ünneplik a száz évvel ezelőtti eredményt,

akik inkább akartak Ausztria polgárai maradni – ami persze nem jelentette azt, hogy szlovén identitásukat fel akarták volna adni.

NYITÓKÉP: A tervezett határt jelző vörös szalag Dél-Karintitában / Slovensko prosvetno društvo Rož, FB