A nemzeti radikális Mi Hazánk kongresszusán minden maradt a régiben. Nemcsak a párt elnöke nem változott, hanem a retorikájuk is ugyanaz maradt. A rendszerváltás előtti szélsőbaloldali MSZMP-ét és a szélsőjobboldali Mi Hazánkot egyaránt az ellenségkép kreaálása, az ellenséggel való örökös harc teszi azonossá. Elmentünk a kongresszusra, ahol se a kávét, se a nagymagyarországos kitűzőt nem osztogatták ingyen.
Szombaton tartották a magyarországi radikális jobboldal egyik pártjának, a Mi Hazánk Mozgalomnak a második kongresszusát. A Jobbik Magyarországért Mozgalomból még 2018-ban kivált csoportot azóta Toroczkai László elnök és Dúró Dóra elnökhelyettes vezeti. Ismertebb politikusai mind veterán nemzeti radikálisok, akik elhagyták a Jobbikot. Így mihazánkos Apáti István, Fülöp Erik és Novák Előd is.
Kicsit a két világháború közötti népi ideológia jut eszembe, ugyanis ott is a nemzethaláltól való félelem volt a centrális eszme, amelyet baloldali gondolatokkal egészítettek ki: a magyar parasztság és mezőgazdaság felemelését szerették volna megvalósítani. Ezért is lehetett ugyanannak a csoportnak a tagja a szélsőjobboldali Sinka István költő vagy az egyre inkább kommunistává váló Erdei Ferenc. Mondjuk, éppen az ideológiai tagoltság miatt a népi mozgalomnak saját pártot (ha a Kovács Imre Nemzeti Parasztpártját nem tekintjük annak) nem sikerült létrehozni.
A kongresszus helyszínének bejáratánál nemzeti radikális fesztiválhangulat fogadott. A szélsőjobboldali szubkultúra termékeit lehetett itt megvásárolni, Nagy Magyarország-kitűzők, zászlók, pólók, mihazánkos bögrék mellett.
A könyvkínálatot Raffay Ernő munkái mellett meglepő módon egy volt kommunista (és még zsidó is) Arthur Koestler klasszikus regénye, a Sötétség délben is színessé tette. Történészek is lehettek a delegáltak között, mivel az egyik úr az 1918-as őszi eseményekről a Hatos Pál által írt (egyébként nem eléggé nemzetinek titulált) munkát olvasgatta a kongresszus előtt.
A legtöbben ünneplőben, öltönyben, vagy minimum farmer-zakó kombóban jelentek meg, elvétve még Erdélyben vásárolt, magyaros hímzésű fehér inget és magyar pödört bajuszt hordó urak is előfordulnak. A szélsőjobboldali szubkultúra feketepólós (Harcos, HVIM-es, betyársereges) fiataljai vagy nincsenek a kongresszuson, vagy ők is alkalmazkodtak az emelkedett hangulathoz.
Olyanokra akik egyenruhában masírozva fellvállalják identitátusukat. Régen a Jobbikhoz köthető Magyar Gárda, majd Új Magyar Gárda ilyen volt, most a Mi Hazánk körül viszont ilyen szervezetet nem lehet látni. Látens fasizmus esetleg van a szervezetben, viszont az egészet a patriotizmussal, a nemzeti és keresztény jelszavakkal, a haza fogalmával takarják el.
Toroczkai László pártelnököt egyébként nem érdekli, hogy ha lefasisztázzák, mivel ő elsősorban a „hazáért dolgozik”, amint azt beszédében kijelentette.
A kongresszus nem médiabarát esemény, mivel semmi rágcsálnivaló nem volt. Még paprikás zsíroskenyér se. A kávét is 450 forintért lehetett kapni az előtérben. Azt értem én, hogy a nemzeti érzés a lélek tápláléka, azonban egy nagymagyarországos kitűzővel mégsem tudok jóllakni.
Koronavírus-járvány ide vagy oda, a résztvevők közül senki sem hordott maszkot. Talán úgy voltak vele, hogy a nemzeti érzés immunissá tesz a vírussal szemben is.
A kongresszuson képviseltették magukat a mai magyarországi nemzeti radikalizmus más pártjai is (a Független Kisgazdapárt elnöke, Hajdara Roland jelen volt, a MIÉP csak üdvözletét küldte), valamint a szomszédos országok nemzeti radikálisai is. Na, nem úgy, hogy jelen lett volna a román Nemzet Útja nevű ortodox, ultranacionalista szervezet. Hanem a felvidéki magyar nacionalistákat képviselte az Új Egység Mozgalom nevében Borka Zoltán. Várom már azt a pillanatot, amikor egymásra talál a Mi Hazánk és a román Nemzet Útja, mivel majdnem szó szerint ugyanazokat a nézeteket képviselik: dekadens Nyugat (ahol lassan már senki sem fehér), keresztény, nemzeti állam, rend, biztonság, fejlődés.
Toroczkai László egy óra húsz perces beszédét kellett végighallgatnom, hogy semmit se tudjak meg a Mi Hazánk Mozgalomról a már ismert klisék mellett. A Nemzeti Együttműködés Rendszere mellett most aztán a Nemzeti Összefogás Rendszere következik.
– fejtegette Toroczkai. Mivel a kongresszus tisztújító ülés is egyben, ezért Toroczkai arra kérte a jelenlévő küldötteket, hogy egyetlen szempontot tartsanak szem előtt az új vezetőség megválasztása alkalmával. „Csak azt nézzétek, hogy ki milyen munkát végez a hazáért” – fogalmazott Toroczkai.
Az persze már Toroczkai beszéde alatt borítékolható volt, hogy ismét őt fogják a párt élére megválasztani. Ugyan többször kijelentette, hogy itt nem mondja meg előre senki, hogy ki kire szavazzon, azért mégis elsősorban saját elnöki sikereit sorolta fel. Arra is felhívta a küldötteket, hogy ha elfogadhatónak találják a Mi Hazánk irányvonalát, akkor támogassák őt. A vezetőség is majdnem ugyanaz maradt, alelnökök maradtak Apáti István, Dócs Dávid, Dúró Dóra, Novák Előd. A vezetőség új tagja a párt miskolci politikusa, Pakusza Zoltán lett.
A Jobbik kritikája sem maradhatott ki Toroczkai beszédéből: szerinte az
Egy-két elejtett szóból ki lehetett hámozni a Mi Hazánk jövőbeli terveit is. Fontos, hogy milyen eredményt érnek el 2022-ben, de még fontosabb, hogy „mi lesz a hazával” addigra. Habár mindkét nagy táborral szemben meghatározták magukat, azért mégis nyilvánvalóvá tették, hogy „a nemzet érdekében” minden családvédelmi, migrációellenes, rendet biztosító törvényt meg fognak szavazni.
Toroczkai ezután tért át a mozgalom szociális populizmusára, ami még akár jó is lett volna, ha megint nem bújt volna elő a szakpolitika mögül a rasszizmus is. Nagyon helyesen rámutatott a magyar mezőgazdaság helyzetére (amely szerint kistermelők nem tudnak decensen megélni mezőgazdasági területeikből, a birtokszerkezetben pedig a nagybirtokok aránya jelentősen megnőtt), felelőssé pedig a Fidesz-földesurak mellett egy kalap alatt a „Romániából buszokkal áthozott cigányokat” tette.
Azért is emlékeztet a Mi Hazánk a két világháború között népi ideológiára, mivel a magyar társadalom/állam megmentését az agráriummal kívánja végrehajtani. Persze Toroczkai történeti fejtegetésbe is bocsátkozott, szerinte azért fontos a magyar mezőgazdasággal foglalkozni, mert a nyersanyagok, „aranybányáink – szó szerint és átvitt értelemben is – idegen megszállás alatt vannak.”
Toroczkai László Novák Előd szivárványos zászlós performanszára utalva közölte a kongresszusi egybegyűltekkel, hogy az „a sátáni jelkép nem lehet kint a közintézményeken. Sátáni, globális erők mozognak, amelyeket nemcsak a balliberálisok, hanem a Fidesz is kiszolgál.” Ezért is fogják kérni azt, hogy népszavazást írjanak ki arról, hogy törvényen kívül helyezik a szivárványos zászlót Magyarország területén, valamint arról, hogy tiltsák be az iskolákban az LMBTQ felvilágosító programokat is – jelentette ki.
Beszéde alatt végig arra gondoltam, hogy az állampárt bukása óta szinte semmi nem változott. Akkor volt ugyanis, hogy az Egyetlen Valóságot megszemélyesítő Magyar Dolgozók Pártja, majd Magyar Szocialista Munkáspárt mindenkiben ellenséget látott, saját egzisztenciáját pedig az ellenségkép kreálásával és annak felnagyításával próbálta meg bebiztosítani.
Ahogyan akkor sem lett a magyar társadalom hithű kommunista, úgy most sem lesz nemzeti radikális. A radikális pártok mindig is megmaradnak 10 százalékon belül egy adott társadalomban. Akkor a rendszer bukásán dolgozott a kizsákmányoló-imperialista Nyugat, a kapitalista, a klerikális-reakciós, a kulák, a magyar nacionalista.
Ugyanúgy ellenségek veszik körül az ártatlan magyarságot, csak most éppen a balliberálisok, a cigányok, a buzik, az álnemzeti Fidesz és oligarchái, a dekadens Nyugat, amely pár generáción belül „már fehér sem lesz”.
FOTÓK: Antal Róbert-István / Azonnali
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.