+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2020. augusztus 22. szombat, 07:57
Idén ünnepli századik évfordulóját a Salzburgi Ünnepi Játékok, Európa egyik legrangosabb zenei fesztiválja. 1920-ban, a kicsire zsugorodott Ausztriában főleg zsidó hátterű értelmiségiek azért gondoltak Salzburgra, a barokk városra mint egy új zenei fesztivál kulisszájára, hogy ezzel fejezzék ki a katolikus Ausztria különállását – főleg a protestáns németséggel szemben.

Miután Ausztria elvesztette az 1919-es Saint-Germain-i béketárgyalásokon birodalma nagy részét, nagyobb gondban volt még a másik utódállamnál, a szintén összezsugorodott Magyarországnál is. A kis Ausztriának – amely magát először Német-Ausztriának nevezte, de ezt a nevet a békeszerződés megtiltotta –

 

nem csupán a területveszteséggel együttjáró gazdasági veszteségekkel, de identitásválsággal is meg kellett küzdenie.

 

(A Monarchia utáni Ausztria identitásproblémáiról itt írtunk már.) Ausztria, ahogy Clemenceau állítólag mondta, nem volt más, „mint ami maradt”. Noha a mondat így nem hangzott el sohasem, jól visszaadja a helyzetet: Ausztria azon németnyelvű területekből állt (kivéve a Csehszlovákiához került szudétanémet vidékeket), amelyek – éppen mert németnyelvűek voltak – nem csatlakoztak egyik újonnan létrejött államhoz sem. De mivel ezen maradéknak az identitása már nem épülhetett az egykori Habsburg-birodalmi eszmére – a birodalommal együtt a Habsburg-család is eltűnt az osztrák politikából, az ország köztársaság lett –, a németnyelvűség alapján adódott volna a logikus lépés: csatlakozik tartományként a Német Birodalomhoz, azaz a weimari köztársasághoz.

 

Noha az összes politikai oldal – az aprócska monarchisták és kommunisták kivételével – ezt akarta, a győztes hatalmak megtiltották ezt, mert nem akarták a háborúban szintén vesztes Németországot területgyarapodással segíteni. Ausztria ekként nem csupan az volt, „ami maradt”, de az ország is lett, „amit senki sem akart” – főleg nem a lakói. Tirol önállósodni készült, a legnyugatibb Vorarlberg Svájchoz akart csatlakozni (ennek előzményeiről és a mai napig helyben fel-fellángoló gondolatról itt írtunk részletesebben), felmerültek tervek arra, hogy Bécs egyfajta nemzetközi városként legyen független – azaz az új Osztrák Köztársaságnak tényleg szembe kellett néznie a kérdéssel, hogy mi végre is van a világon.

 

Barokk eszmeiség

 

Mi az, ami Ausztriát mégis megkülönbözteti a nagy német testvértől? Értelemszerűen azon történelme, amit a németekkel ellentétben a Habsburg-dinasztia és a katolicizmus formált. Ha e két jelenséget egy szóval kéne leírni, azt lehetne mondani:

 

Ausztria egy barokk ország a németekkel ellentétben.

 

E téren csak Bajorországgal állítható párhuzamba, de nem véletlen, hogy a bajorok 1871-ben csak vonakodva léptek be a Német Császárságba, de még 1949-ben se írták alá hivatalosan a német alaptörvényt (csak annyit mondtak: ha a többi tartomány aláírja, akkor hajlandóak kötelezőnek elismerni magukra nézve).

 

Mivel a nyelvi különbség a dialektustól eltekintve nem jelentős a németekkel – noha Alfred Polgár bécsi író szellemes mondata volt, hogy „az egyetlen, ami elválaszt minket a németektől, az a közös nyelv” –, főleg

 

esztétikailag lehetett kifejezni a barokk, katolikus, jókedélyű, az élet örömeit a gondolkodás terheinél fontosabbra tartó „osztrákságot” a merev, hűvös, filozofikus, komoly németséggel szemben.

 

Ahogy Moritz Csáky, a legismertebb élő osztrák történész (Csáky Albin, egykori magyar kultuszminiszter leszármazottja) írta: az operett az, ami Ausztria identitását adja. Egyrészről az operett kedélyessége, másrészről közép-európai vegyessége, elvégre az operettben magyar, olasz, szláv, zsidó (zenei) motívumok vegyülnek.

 

Nem véletlen, hogy az ötlet, miszerint a független Ausztria is zeneiségével fejezze ki sajátosságát, azon Hugo von Hofmannsthaltól származott, aki írói munkássága mellett többek között Richard Strauß – szintén monarchikus hangulatú – operáinak librettóit is írta.

 

Bayreuth ellenében

 

Még tartott az első világháború, amikor Salzburgban, azaz Mozart városában, Max Reinhardt, a kor író- és színházfejedelme Hofmannsthallal közösen arra gondolt: kéne „az oszrák-bajor törzs” számára is egy olyan esemény, mint a bayreuthi Wagner-napok, ahol az északnémetséggel szemben lehetne „egy sokkal összetettebb és magasabbrendű centrumot” kiépíteni: azaz a katolikus és barokk Ausztriát a poroszok ellenpontjaként – ha nem is politikailag vagy katonailag – legalább kulturálisan megerősíteni, hangsúlyozni.

 

Mint megannyi, a Habsburg-eszme iránt elkötelezett, azaz a Monarchia végével „hazátlanná” vlló zsidó hátterű értelmiséginek, a már katolikusként született, de vallásosságával is osztrákságát a németséggel szemben hangsúlyozni kívánó Hofmannsthal Mozart városába – mint ideális barokk kulisszába – álmodott meg egy nyári kulturális fesztivált.

 

A ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ HUGO VON HOFMANNSTHAL MÉLY KATOLICIZMUSBA MENEKÜLT A MONARCHIA MEGSZŰNÉSE FELETTI BÁNATÁBAN. FOTÓ: ISMERETLEN SZERZŐ / FLICKR

 

Reinhardt ötlete az volt, hogy a salzburgi Dóm tér váljék szímházzá, az ünnepi játékokat pedig itt nyissa meg egy középkori katolikus misztériumjáték, amelyben

 

Jedermann (Bárki) áll a középpontban: az anyagi és testi megkísértések után a főszereplő megtér a katolicizmusba.

 

Ausztria mint szépség

 

Hofmannsthal vállalta, hogy a középkori misztériumjátékot újraírja – a nyelvezet modern lett, de a tartalom mélyen katolikus (egyesek szerint egyenesen reakciós): a világ és az egyén kételkedéseire csak a katolicizmus adhat megoldást. Jedermannt, aki – amint a neve is mutatja – bárki lehet, az ördög el akarja vinni, pénzt, hatalmat, szexualitást ígér neki, de ő az utolsó percekben mégis a hit felé fordul, és megtér a katolicizmus szerinti istenhez.

 

Hofmanstahltól nem volt idegen ez a szemlélet. A drámáját már 1911-ben bemutatták Berlinben, de igazán jelentőségre az identitását kereső, háború utáni Ausztria Mozart-városában, Salzburgban tett szert.

 

Hofmanstahl elkötelezett monarchista volt, aki keményen elutasította a protestantizmust és a kommunizmust.

 

A huszas években szimpatizált Mussolini fasizmusával, és azt szerette volna, ha Ausztria is egyfajta klerikálfasiszta irányt vesz – erre azonban csak 1933 és 1938 között kerülhetett sor, amikor a keresztényszociálisok (több egykori baloldali értelmiségi, mint Karl Kraus vagy Franz Werfel támogatását is a hátuk mögött tudva) a parlamentarizmus felszámolásával akarták Ausztriát a hitleri Németországgal szemben megvédelmezni.

 

Max Reinhardt, aki maga is nehezen dolgozta fel a katolikus Habsburg-dinasztia több, mint félezer éves uralmának végét, kiadta a jelszót: Ausztriának „barokk kultúrnemzetként” kell visszahódítania a szellemi vezető szerepet Közép-Európában – éppen a német birodalmi törekvésekkel szemben.

 

Reinhardt „boldog népkeveredésként” gondolt vissza a Habsburg-időkre. „Szépség, szellem, boldogság” – adta ki a jelszót,

 

amely megkülönböztetné azon osztrák lelket, amelyben a Habsburg-múlt továbbélne, a poroszos, protestáns némettől. Salzburg mint barokk városka, a Dóm tér mint az osztrák katolicizmus egyik fontos tere, Mozart mint a zeneiség – mindez együtt adta ki azt a koncepciót, amire a Salzburgi Ünnepi Játékok épültek.

 

A Salzburgi Ünnepi Játékok lényegét Michael P. Steinberg amerikai történész még 1990-ben megjelent kiváló monográfiájában úgy írta le: ez fejezte ki az eszmét, miszerint Ausztria a történelem színháza. A Habsburgok eltűnésével a barokk kultúrához való visszanyúlás tette lehetővé az osztrák színpadiasság megörzését – és ez Steinberg szerint egyértelműen az osztrák nemzettudat kialakulását, erősen németellenes alapokon, tette lehetővé.

 

Augusztus 22-én van a százéves jubileum

 

Ennek szellemében nyílt meg a fesztivál 1920 nyarán:

 

1920. augusztus 22-én a salzburgi Dóm téren bemutatták Hofmanstahl misztériumjátékát.

 

A darab azóta – a katolicizmussal szemben tartózkodó náci megszállás éveinek kivételével – minden évben az ünnepi játékok nyitánya, a németnyelvű színjátszás egyik legnagyobb megtiszteltetése a főszerep, Jedermann alakítása. A darabot Reinhardt rendezte 1936-ig minden évben (a második világháború után felesége vette át évekre a rendezést), az ünnepi játékok többi zenei programjáért pedig Richard Strauß volt felelős. Ő is azon értelmiségiek egyike, akik a kultúrában akarták továbbmenteni – erősen nosztalgikusan felszépítve – a Habsburg-múltat, erről tanúskodik például a Rózsalovag operája.

 

1922-től vált teljessé a program, amikor már nemcsak a Dóm tér, de a város más pontja is fesztiválhelyszínné alakult: egyszerre több koncert is zajlott, Strauss- és Mozart-operákat mutattak be.

 

2017 óta Michael Sturminder rendezi a Jedermannt,

 

a főszerepet azóta Tobias Moretti játssza

 

(a magyarok talán őt leginkább a Rex felügyelőből ismerhetik, de komoly színházi múlt is áll mögötte). Sturminder a Jedermannt megpróbálja az eredeti katolikus-középkorias szellemiségtől és az ennek megfelelő színpadi képtől „megtisztítani”, a halált félő, a kísértésekben botladozó Jedermann immáron nem a katolikus istenkeresést, hanem a modern ember kétségeit fejezné ki.

 

KÉSZÜL A SZÍNPAD A SALZBURGI DÓM ELŐTT A JEDERMANN IDEI BEMUTATÓJÁRA. FOTÓ: SFS / FB

 

Handke-premier

 

Az idei százéves évfordulót a kínai koronavírus miatti járvány következtében majdnem le kellett volna mondani – de végül sor kerülhetett rá. Az augusztus 22-i ünnepi Jedermann- bemutató mellett az idei fesztivál egyik fénypontja, hogy a Milošević-pártisága miatt sokat bírált, Nobel-díjas osztrák író,

 

Peter Handke új darabbal jelentkezett: a Zdenek Adameccel.

 

A darabbal Handke azon cseh egyetemistának, Zdenek Adamecnek akar emléket állítani, aki 2003-ban a prágai Vencel téren felgyújtotta magát és életét is vesztette – azon „demokratikus rendszer áldozataként, amelyben nem az emberek, hanem a pénz és a hatalom dönt”, amint búcsúlevelében írta. Ezzel Jan Palach példáját akarta megismételni, csak míg Palach 1969-ben a kommunizmus, a szovjet megszállás,

 

Adamec 2003-ban a kapitalizmus ellen akart tiltakozni.

 

Handke darabja azt a kérdést feszegeti, hogy esetleg tényleg csak az öngyilkosság az egyetlen kiút-e a világ igazságtalanságaiból – olyan kérdés ez, amelyet az író édesanyja tényleges öngyilkossága kapcsán a Vágytalan boldogtalanságban már megörökített.

 

Azon túl, hogy a Handke-bemutató ellen lesz bosnyák ellentüntetés az író szerbpártisága miatt, a téma mégiscsak illik a Salzburgi Ünnepi Játékokhoz: 1929-ben Hoffmansthal szívinfarktusban halt meg, amikor éppen az öngyilkos fiának temetésére készült. A boldogtalanság a két másik alapítót is végigkísérte: Max Reinhardt a nácik elől amerikai emigrációba ment, és ott hunyt el; Richard Strauss eközben a náci rezsimmel volt kénytelen kiegyezni, és azokat szolgálta műveiben.

 

NYITÓKÉP: Jedermann-bemutató Salzburgban 1920-ban / Foto Ellinger, Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Hetvenöt éve írta alá azt az egyezményt, amely lehetőséget adott Csehszlovákiának arra, hogy területéről magyar lakosokat telepítsen át Magyarországra, és fordítva.

A kontinens legjobb sorozatával, archívumával, tojástörőjével és még sok minden mással!

A 2010-es évek elején még fagyos volt a viszony, de mostanra eljutottak egészen addig, hogy a Fidesz már az RMDSZ ellenében induló erdélyi jobboldaliakat hazaárulózza. Hogyan jutottak el idáig?

Most ismerte el először valaki a Bizottságban, hogy talán nem minden volt rendben a vakcinabeszerzésekkel.

Közel három és fél óráig kellett magyarázkodniuk az EP-ben a vakcinagyártó cégek vezetőinek, hogy mikor érkeznek meg az EU-nak ígért vakcinák.

Nem tetszik neki egy szabálymódosítás, aminek segítségével a komplett Fidesz-delegációt ki lehetne tessékelni a néppárti frakcióból.

A hét kérdése

Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Dönts te!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

Twitter megosztás Google+ megosztás