Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy Belaruszban elcsalták a választásokat

2020.08.21. 13:35

1310 választási jegyzőkönyv alapján most több belarusz civil szervezet is bejelentette, hogy Tihanovszkaja több szavazatot kaphatott, mint ahogy azt a választási bizottság lejelentette. Az ellenzéki elnökjelölt közben arra kéri a munkásokat, hogy folytassák a sztrájkot.

Jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy Belaruszban elcsalták a választásokat

Három belarusz civil szervezet, a Golos, a Zubr és az Őszinte Emberek bejelentette, hogy 1310 szavazókör eredményeit összegezve arra jutottak, hogy a lejelentett számoknál jóval több szavazatot kaphatott az ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Tihanovszkaja az augusztus 9-i elnökválasztáson – tudósít a Tut.by.

A három civil szervezet az 5767 szavazókörből összesen 1310 szavazókör jegyzőkönyveit szerezte meg, amit utána összevetettek a hivatalosan leközölt adatokkal.

A civilek által megszerzett 1310 jegyzőkönyv közel 1,9 millió szavazatot tartalmaz, az összes leadott szavazat 32,2 százalékát.

A most megvizsgált jegyzőkönyvek alapján arra jutottak, hogy Tihanovszkaja hivatalos eredmény szerinti számai – eszerint országosan 10,12 százalékot ért el 588 ezer voksot kapva – egyáltalán nem stimmelnek: például csak a most megvizsgált minszki szavazókörökben több szavazatot szerzett, mint amit hivatalos adatok szerint az egész városban. 

A hivatalos adatok szerint Minszk 731 körzetében összesen kapott 126 861 szavazatot Tihanovszkaja, míg a most megvizsgált 432 minszki szavazókörben 132 941-en szavaztak rá.

Azaz a minszki szavazókörök 59 százalékában több szavazatot kapott, mint amit hivatalosan bejelentettek a teljes városra vonatkozóan.

A jelentés szerint több probléma van az országos számokkal is: ahhoz, hogy a hivatalos eredmények jöjjenek ki, ahhoz az kellene, hogy a többi szavazókörben Tihanovszkajára átlagosan 2,97 százalékan szavazzanak, míg a 26 éve Belaruszt vasmarokkal irányító Aljakszander Lukasenkára a szavazók 88,85 százaléka.

„Teljesen valószerűtlen, hogy az általunk megszerzett 1310 jegyzőkönyv adatai teljesen egyediek lennének és alapvetően különböznének a többi 4457 jegyzőkönyvről.

Ahhoz, hogy a hivatalos eredmény jöjjön ki, ahhoz az kellene, hogy a maradék szavazókörökben Tihanovszkaja átlagosan 26 szavazatot kapjon,

ami lehetetlen, mert még a hivatalos adatok szerint is ennél jóval többen szavaztak rá a maradék szavazókörökben” – áll a jelentésben.

A Golos platformja szerint az általuk megerősített szavazólapokon is jóval többen szavaztak Tihanovszkajára, mint amit a hivatalos adatokból megtudunk: a Golos még a választások előtt arra kért mindenkit, hogy aki szavaz, készítsen egy fényképet a szavazólapjáról és küldje el nekik, hogy a hivatalosan leközölt adatokkal azt majd össze tudják vetni. A Golos minden beküldött képnél megvizsgálta, hogy valóban egyedi szavazólapról és képről van szó, és nem többen küldték-e el ugyanazt a képet.

 A megszerzett jegyzőkönyvek szerint Lukasenka a szavazatok 61,7 százalékát kapta, ami hatalmas különbség a hivatalos 80,1 százalékkal szemben.

Ugyanakkor a Golos megjegyzi, hogy ha az ő alternatív szavazási platformjukkal hasonlítják össze a hivatalos adatokat, akkor Lukasenka 61,7 százalékos eredménye sem megbízható: az 1310 jegyzőkönyvből 440-ről azt állapították meg, hogy inkonzisztensek, és vélhetően manipulálták azokat.

Ugyanis a hozzájuk eljuttatott képek szerint ebben a 440 szavazókörben többen szavaztak Tihanovszkajára, mint amik a jegyzőkönyvekben szerepelnek.

Tihanovszkaja: Munkások, ti vagytok az új, szabad Belarusz szimbóluma!

Közben pénteken ismét videón szólt szavazóihoz Szvjatlana Tihanovszkaja, aki a választások után Litvániába volt kénytelen menekülni. A YouTube-on közzétett videón Tihanovszkaja arra kéri a munkásokat, hogy folytassák a sztrájkokat, ha pedig lehetőségük van, akár bővítsék is azokat. 

„Hagyjátok a félelmet a diktatúrának! Ne felejtsétek el, hogy nem vagytok egyedül: egész Belarusz veletek van” – így Tihanovszkaja, aki emellett elmondta, hogy továbbra is három követelésük van:

+ a hatalom hagyjon fel az erőszakkal,

+ engedjék szabadon a politikai foglyokat,

+ tartsanak egy új, transzparens és szabad elnökválasztást.

Ezenkívül Tihanovszkaja keményen odaszól Lukasenkának is, mondván, az elnök el akarja lopni az országot az állampolgáraitól: „Hogy az önkényességnek véget vessünk, egyesülnünk kell. Együtt erősek vagyunk. Olyan erősek, aminek egy diktatúra sem tud ellenállni!!”

Belaruszban azután kezdődtek hatalmas tüntetések, miután az augusztus 9-én tartott elnökválasztást Lukasenka nyerte meg: a hivatalos adatok szerint a szavazatok közel 80 százalékát szerezte a 26 éve hatalmon lévő elnök, azonban ezt se az ellenzék, se a társadalom nem fogadja el, mivel azokat elcsalták. Azonban úgy tűnik, már Lukasenka is rájöhetett, hogy hatalma egyáltalán nem nyugszik biztos alapokon: hétfőn már arról beszélt, hogy akkor jöhetnek új választások, ha előtte egy új alkotmányban csökkentik az elnök jogköreit.

NYITÓKÉP: Sztrana dlja zsiznyi / YouTube

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek