A szlovákok a jelenben, a magyarok a múltban élnek

Szerző: Jozef Hajko
2020.08.20. 18:05

Szlovákiából nézve még kicsit megmosolyogtató, ahogy a magyarok nem képesek a múlton túllépni. De a magyar történelem kapcsán ez akár még érthető is. A szlovák jelen számára viszont Magyarország nem más, mint egy nagyon jó szomszéd.

A szlovákok a jelenben, a magyarok a múltban élnek

Ahhoz, hogy megértsük Közép-Európát, meg kell ismernünk, miként látnak minket szomszédaink. Az Azonnali ezért a szomszédos országokból kért fel vendégszerzőket, hogy a trianoni békeszerződés századik évfordulóján mondják el saját (és talán országuk) Magyarország-képét. Ezúttal Jozef Hajko, a szlovák Trend gazdasági hetilap egykori főszerkesztője, a konzervatív Denník Postoj publicistája mondja el véleményét.

 

+ + +

Magyarország Szlovákia számára egyre inkább normális szomszéddá válik. Elmúltak az idők, amikor a szlovákok úgy tekintettek a magyarokra, mint egykori elnyomóikra a 19. és 20. század fordulójából. 

Az 1918 után létrejött Csehszlovákiában gyakran hangoztatott szavak a szlovákok ezeréves leigazásáról mára kikoptak a közbeszédből.

Mindez régi história. Az elmúlt évtizedekben számos változás történt. A szlovákok mára önálló állammal rendelkeznek. Öt szomszéduk közül kettő szintén saját államba került: a csehek és az ukránok. A szlovákokhoz hasonlóan nekik is megvannak a maguk problémái.

A csehekkel való szakítás 1993-ban nagy jelentőséggel bírt. Nyugodt keretek között zajlott, és messze nem volt olyan viharos, mint Szlovákia kiválása a történelmi Magyarországból. Ez volt a második államalapítási kísérletük, de az 1939-eshez képest a szlovákok ezúttal egészében önálló akaratukból cselekedtek.

A csehekkel történő második szakítás érthető módon járt bizonyos érzelmekkel, de a folyamatot nem befolyásolta úgy a magyarok szerepe, mint 1938-1939-ben. 1993-ban Szlovákia abban az alakban vált ki Csehszlovákiából, ahogy azt a trianoni békeszerződés meghatározta. A szomszédos Magyarországgal az egykori területi vitáknál nagyságrendekkel kisebb konfliktusok maradtak. Ezúttal például a kommunista építészeti projekt, a bős-nagymarosi vízlépcső eltérő megítélése okozott zavarokat.

A függetlenedés után a kisebbségekkel kapcsolatos problémák inkább Szlovákiában jelentkeztek, mint Magyarországon.

A csehekkel való szakítást követően úgy tűnt, hogy a szlovákok magyarellenes alapokon fogják magukat újrafogalmazni.

Erről tanúskodtak a hosszú és körülményes tárgyalások az államközi alapszerződésről, amelyre egészen 1995-ig várni kellett. Ezt végül Párizsban írták alá, amely körülmény némiképp emlékeztetett a világháborúk utáni békeszerződésekre.

A szlovákok számára azonban sokkal fontosabbnak bizonyult a csehektől való elválás. Az egész világ színe előtt türelmesen meg kell szabadulniuk a csehszlovák márkától és köztudatba hozniuk magukat, immár szlovákként. Az emancipációra törekvés és a csehektől történő eltávolodás kedvezőnek bizonyult a szlovák-magyar viszony alakulására is. Kisebb prioritást kaptak, és az ezredfordulót követően egyre kevésbé voltak telítettek érzelemmel.

A magyarokkal kapcsolatban az érzelmek mindig fontosak. A magyarok okkal telítettek érzelmekkel. Ha velük szemben hasonlóképpen forrófejű szereplők állnak, az ütközés következményei kiszámíthatatlanok lehetnek.

Trianon nem téma Szlovákiában

Magyarország Szlovákia számára mindinkább normális szomszéd. Nagy szerepet játszanak ebben maguk

a szlovákok, akik más szemmel néznek a történelemre. Jobban mondva gyorsabban felejtik a múltat, mint a magyarok.

A trianoni békeszerződés századik évfordulója is ezt erősíti. A békeszerződés éppolyan fontos volt a szlovákok számára, mint Magyarország számára, ha ugyan nem fontosabb. Természetesen egy teljesen más nézőpontból. Ehhez képest hogyan telt az évforduló Szlovákiában? Szinte semmi sem történt, leszámítva néhány szürke megemlékezést. Ezzel szemben mi zajlott Magyarországon? Össznemzeti megemlékezés lángoló szónoklatokkal és újonnan emelt emlékművekkel.

Szlovákia számára a trianoni békeszerződés a nemzet elismerését és annak nagyvonalú határok közé helyezését jelentette. Egyben pedig a napjainkig tartó töretlen fejlődés alapjául is szolgált.

Száz év elteltével a szlovákok története egy sikeres történet.

Kezdetben tehát volt Csehszlovákia és Trianon. Ma azonban Szlovákiában ez keveseket érdekel. A szlovákok a jelenben élnek.

Mit mindent voltak kénytelen azonban a magyarok az elmúlt száz évben átélni? A Monarchiából mindössze egy torzó maradt számukra. Elveszítettek két világháborút, a második után pedig újra megerősítették a trianoni határokat. A harmadik háborús vereséget a hazai földön vívott 1956-os felkelés után a szovjet kommunisták mérték rájuk.

A magyarok mindig másként néztek a történelmükre, mint a szlávok vagy a németek. A mohácsi vereség óta halálos komolysággal tekintenek rá. A kudarcok évszázadok óta kísértik őket. Az egyetlen lényeges kivételnek a 19. század második fele és a 20. század eleje számít. Ebben a periódusban a történelmi Magyarország Corvin Mátyás után ötszáz évvel újra visszaszerezte nagyságát.

Ezt az 50-60 évnyi haladást és sikert akasztotta meg az első világháború és Trianon. Így jött el a katasztrófák ideje.

A szlovákok felróják a magyaroknak, hogy nem képesek szembenézni a saját múltjukkal, nyalogatják a sebeiket, amelyek így aztán csak nem akarnak beforrni. Álmodoznak Nagy-Magyarországról, amelynek az esélyei egyre valószínűtlenebbek. Hiába várják, hogy száz év elteltével valami megváltozzon, minden marad a régiben.

A szlovákok viszont azt gondolják, hogy egy változatlan világra támaszkodhatnak. Ahogy most van, úgy lesz mindig. Nem tudnak belegondolni, hogy a világ megváltozhat. Erre akkor döbbennének rá, ha gyakrabban foglalkoznának a történelmükkel, amely tele van váratlan törésekkel.

A magyaroknak saját történelmükkel kapcsolatos megszállottsága a szlovákok számára egy kissé megmosolyogtató.

Néhány évtizeddel korábban a múlttal való túlzott foglalatosságot még fenyegetőnek érezték. Ma már nem tartják annak. A történelem ismerete jelenti a jövőre való felkészültséget – a magyarok számára ez a Trianon revíziójára való felkészültséget jelenti. A szlovákok értelmezésében semmi hasonló nem fenyeget, hiszen mindez már régen történt.

Mindenki a maga módján

Harminc évvel ezelőtt a szlovákok sokat tanultak a magyarok tapasztalataiból. A magyar hazafiságot mintának tekintették, még ha ezt saját maguknak sem akarták bevallani. Ha erre valaki felhívta volna a figyelmüket, sértődötten reagáltak volna. Hiszen a hazafias magyarok a történelmi Magyarországon elnyomták a szlovákokat. De mégis honnan máshonnét gyűjtöttek volna tapasztalatokat, ha nem attól a nemzettől, amellyel egy államban éltek megannyi évszázadon át?

A cseh patriotizmus soha nem volt mérhető a magyarokéhoz. Ráadásul a szlovákok a csehekkel sokkal rövidebb ideig alkottak közös államot. A csehekkel szembeni ellenszegülés is törékenyebb volt, mert a csehek befogadóbban viselkedtek. Jobban megértették a szlovákokat, a nyelv sem jelentett akadályt.

A szlovákoknak szerencséjük volt, hogy a 20. század fordulópontjainak alkalmával valakinek mindig szüksége volt rájuk.

A magyarok megpróbálták őket az országon belül tartani, hogy megőrizzék Magyarország területi integritását. A cseheknek pedig azért volt szükségük a szlovákokra, hogy önálló államot alapíthassanak.

1938-tól 1945-ig Hitlernek volt rájuk szüksége. Először eszközként használta őket Csehszlovákia szétveréséhez. Majd pedig egy alárendelt állam megalakításához használta őket, amely egyfajta előképe kívánt lenni annak, ahogyan Hitler a háború utáni Európát elképzelte.

Szlovákia fontossága, ezúttal újra Prága alá rendelve, a második világháború után ismét megmutatkozott. Ekkor Lengyelországtól délre újra visszaállították a München előtti és trianoni határokat. A szlovákok számára a szabad választás lehetősége csak 1990-ben adódott meg, amikor már nem voltak magasabb hatalmak geopolitikai játékszerei.

A magyarok szempontjából a dolgok összetettebbnek bizonyultak. Budapest éppen a legnagyobb fellendülés idején, a 20. század első éveiben kezdett rivalizálásba Béccsel. Ez egy mindent vagy vagy semmit játék volt. A magyarok elsőbbsége a középkori királyság fényének visszaállításával kecsegtetett. Később azonban aztán a német szövetség végzetesnek bizonyult.

A magyaroknak meggyőződése volt, hogy történelmet írnak és lehetőségük lesz a határok kitolására, akár még a történelmi határok visszaszerzésére is. Amíg a szlovákoknak hatalmasabb erőkre volt szükségük céljaik eléréséhez és igyekeztek is ennek a kívánalomnak megfelelni, addig a magyarok saját kezükbe vették a sorsukat. A revízióhoz egyedül a versailles-i békerendszer szétverésén, és annak sírásóihoz történő csatlakozáson keresztül vezetett út.

A magyarok harmadik alkalommal 1956-ban vették kezükbe sorsuk irányítását, amikor a hruscsovi enyhülés idején úgy tűnt, ki lehet törni Moszkva igája alól. Ez a vereség volt mind közül a legszomorúbb, mert a világháborúktól eltérően nem akadt egyetlen szövetségesük sem, aki a segítségükre sietett volna.

1990 után a szlovákok és magyarok helyzete a nagyhatalmak szemében hasonlóvá vált. Különösebben senki sem érdeklődött irántuk.

A szlovákok jövővel kapcsolatos ambíciói megnőttek, a magyaroké a korábbi vereségek hatására lecsökkentek. Mindkét nép ugyanarra a startvonalra került. A nagyhatalmak egyetlen dolgot nem akartak: a szlovákok és magyarok közti veszélyes feszültségek kiéleződését. Mindkét világméretű konfliktus Európának ebből a térfeléből indult. Ezért volt szükséges az alapszerződés megkötése 1995-ben Franciaország védnöksége alatt.

Jó szomszédság

Szlovákia és Magyarország közti konfliktusokat az elmúlt negyed évszázadban sikerült kezelni. A bős-nagymarosi vízlépcső körüli nézeteltérések vagy a kettős állampolgárság kiterjesztése a Szlovákiában élő magyar kisebbségre kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a kapcsolatokban törés következzen be.

A viszony talán még kedvezőbb is, mint Ausztriával,

tekintve, hogy az osztrákokkal továbbra is fennáll az új atomerőművel kapcsolatos viszály és a külföldi állampolgárok szociális helyzetét sem sikerült az egyenlőség alapján Ausztrián belül rendezni.

A szlovák-magyar kölcsönösséget az eltérő belpolitikai fejlődés sem tudja megmásítani. Orbán Viktor kormányzásának azon törekvése mellett is, hogy a külhoni magyarokat Budapest szárnyai alá terelje, az államközi együttműködés többnyire problémamentes. Emellett szinte lényegtelen, hogy ki foglalja el Szlovákia kormányfői posztját. Robert Fico, a háromszoros miniszterelnök közeli és pragmatikus kapcsolatokat ápolt Orbánnal. Igor Matovič – Fico legnagyobb kritikusa – folytatja az elődje által megkezdett irányt. Ezt teljesen világossá tette, amikor második hivatalos látogatása Prága után egyenesen Budapestre vezetett.

Szlovákiának ma normális kapcsolatai vannak Magyarországgal. Az érzelmeket józanság váltja fel. Az időnként felbukkanó élesebb kijelentések vagy konkrét lépések a belpolitikáról és a választók megszólításáról szólnak. A külpolitika azonban megy tovább a maga útján.

Szlovákból fordította Kovács Balázs. Olvasd vissza itt a vitasorozat többi cikkét!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek