Lukasenka visszaadná az országot az embereknek – persze ezzel nem a lemondására célzott

Szerző: Illés Gergő
2020.08.19. 19:57

Az ellenzéki tüntetőket fizetik, aki sztrájkol, rúgják ki, a sztrájkolók olyanok, mint a Gestapo: utazás Aljakszandr Lukasenka koponyája körül.

Lukasenka visszaadná az országot az embereknek – persze ezzel nem a lemondására célzott

Ülésezett szerdán a belarusz Biztonsági Tanács, melyet elnökként személyesen Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök vezet. A BelTA állami hírügynökség beszámolója szerint az ülésen az elcsalt elnökválasztáson 80 százalékkal újraválasztott Lukasenka többek között a határvédelmi szerveknek, a kormánynak, a belügynek, a külügynek és a védelmi minisztériumnak is utasításokat adott.

Az elnök azzal kezdett, hogy a határvédelmet meg kell erősíteni, hogy "megakadályozzuk a külföldi katonák, fegyverek, lőszer és pénz beáramlását, amelyből a zavargásokat finanszíroznák". Merthogy Lukasenka szerint a tüntetések résztvevői között bőven vannak, akik pénzt kapnak mindezért.

„Fizetik azokat, akik ezért fizetést akarnak. Mondjuk álljanak virágokkal, vagy csináljanak ezt meg azt.

Nem mondom, hogy az összes ilyen lenne. De egy csomó pénz áramlik be, és ráadásul nyíltan” – fogalmazott.

Minszkben vasárnap egyes híradások szerint több, mint kétszázezer ember vonult az utcára, hogy Lukasenka távozását és új választsok kiírását követelje. Ugyanazon a napon Lukasenka melletti szimpátiatüntetést is összehoztak a hatóságok, noha azon körülbelül tizedannyian vettek csak részt. Lukasenka érthető módon tehát véget vetne a minszki helyzetnek: "nem lehet Minszkben tovább rendetlenség. Az emberek elfáradtak, békét és csöndet akarnak”.

Hozzátette: a tüntetések bizonyos szempontból még jók is, hiszen az emberek így érzik, hogy mit veszítenének el.

„Tengernyi ember van, és ők a túlnyomó többség, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy békés országban élnek. Ezt a békés országot vissza kell adnunk nekik”. Az ellenzék szerint ez a béke leginkább ugyanakkor Lukasenka távozásával állhatna be, de a békétlenséget sem a tüntetők kezdeményezték, hanem épp az őket brutálisan szétverő rohamrendőrök.

A hatalom számára különösen kínos, hogy a rendőri erőszak miatt már az állami média újságírói és technikai személyzete is úgy döntött: sztrájkba lépnek. Többek között így tett az az Olga Szemasko is, aki az Azonnalinak adott exkluzív interjújában meséli el, hogyan is működik a közmédia manapság Belaruszban. Az elnök érthető módon nem nézi viszont jó szemmel a közmédia sztrájkját sem: leszögezte, hogy ha az állami csatornáknál, rádióknál valaki sztrájkba kezd, akkor ne legyen meg a lehetősége ennek végeztével visszatérni.

„Ha sztrájkolni akarnak, elmennek, majd visszatérnének, akkor ilyen lehetőségük ne legyen. Ha elmentek, elmentek” – fejtegette.

A gyáraknál sztrájkolókat a Tut.by beszámolója szerint az elnök egyenesen a Gestapóhoz hasonlította: „fenyegetik és megtámadják a gyárak dolgozóit, igazgatóit. Akik így a munkanapok kezdetekor és végekor csak az agresszív tömegen és ellenőrzőpontokon át tudnak be és kijutni. Mint a Gestapo”.

Az ellenzék által a hatalommal való párbeszédre felállított, úgynevezett „koordinációs stábot” Lukasenka a cári Oroszország idején megjelent „feketeszázakhoz” hasonlította. A feketeszázakat az 1905-07-es felkelések leverésére toborozta a cári hatalom, azóta viszont nacionalista, xenofób és antiszemita csoportokként maradt meg a köznyelvben.

„Az úgynevezett feketeszázakat azért csinálták, hogy magukhoz ragadja a hatalmat az úgynevezett ellenzéki stáb. Meglepő módon már állnak is sorba és osztogatják a portfóliókat. Szóval kedves feketeszázak, csak annyit akarok mondani, hogy az országnak nincsen annyi portfóliója, mint ahányan a sorban álltok. Seprűnk és lapátunk viszont van. Azt biztosítjuk” – nyilatkozta hozzátéve, hogy tilos és illegális ilyen alternatív hatalmi szerveket létrehozni.

BORÍTÓKÉP: Belta.by / Youtube

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek