Moszkva dönt Belaruszról?

Techet Péter

Szerző:
Techet Péter

2020.08.15. 08:01

Belaruszban nincs demokrácia, azaz nem is volt nagyon mit elcsalni. A nyugodt ország 26 év után most elégelte meg az elnyomását. De hogy mi lesz ennek a kimenetele, az még csak nem is Lukasenka rendvédelmi brutalitásától függ.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ha Belarusz lakossága pénteken sem csendesedik le, a tüntetések hatodik napja kezdődik meg. Noha a rendőri brutalitás példátlan, az ellenállás egyelőre nem látszik megtörni – aki nem mer kimenni, az az ablakból tiltakozik, edényeket csapkod, világít. Valahogy egyre többen akarják ebben a kelet-európai, inkább nyugodt és csendes emberek lakta országban tudomásra adni: elegük van azon Aljakszandr Lukasenkából, aki 26 éve áll az ország élén. A kérdés persze az, hogy az Európai Unió ki akar-e állni a tüntetők mögött, illetve hogy

Moszkva leveszi-e a kezét az utóbbi időkben sokszor önállóskodó Lukasenkáról.

A vasárnapi elnökválasztást minden bizonnyal elcsalta Lukasenka, aki 80 százalékos győztesként hozta ki magát, ellenfelének, az egyetlen valódi ellenzéki Szvjatlana Tihanovszkajának alig tíz százalékot „hagyott” csak. Az, hogy csalás volt, egyrészről közvetlenül bizonyított azon választókörzetekből, ahonnan vagy kiszivárgott a tényleges eredmény (ezekben Tihanovszkaja nyert), vagy abból, ahogy (például Vityebszkben) az ottani választási bizottság elnöke a szavazatok eredményeinek meghamisítására beszéli rá a bizottság tagjait.

Persze erre lehet még azt mondani, hogy ha nem is 80 százalékkal, de 65-tel biztos nyert volna Lukasenka, ahogy az orosz kérdésekben jól értesült és inkább Moszkva felé hajló Stier Gábor állítja a Magyar Hangban. Azonban ez a fajta érvelés három szempontból bizonyosan kikezdhető.

Egyrészről az eredmények kapcsán csak találgatni tudunk, miközben azért azt egyre kevesebben vonják kétségbe, hogy csalás történt. Egy olyan rendszer, amelyet 26 éve egyetlen ember ural, ahol minden tőle függ (ennek megfelelően az állami köztájekoztatás, a főként állami tulajdonban maradt gazdaság, illetve az egész közigazgatás), értelemszerűen eleve nem képes demokratikus választásokat produkálni –

akár 80, akár 65, akár 51 százalékkal nyer Lukasenka, az eredmény csak diktatúrájának erejéről és merszéről, nem a demokráciáról és a rendszer támogatottságáról szól.

Másrészről mindenféle számháború nélkül is látható: az a Belarusz, amely inkább csendes, halk nép hírében áll a keleti szlávok között, megmozdult. Egy demokratikus választás eredményét a vesztesek részéről nem kíséri akkora düh, elkeseredettség és hihetetlen elszántság, amit ma Minszk, Breszt vagy Vityebszk utcáin látni. Az ország igenis lázad – egy lázadásnak ugyanis nincs százalékos küszöbe.

Harmadrészt pedig ha más nem, akkor a Lukasenka-rezsim reakciója nagyon is jól mutatja, hogy olyan diktatúrával állunk szemben, amelyben a választásokat el se kell nagyon csalni, mert a megfélemítés anélkül is működik.

Az elmúlt kevesebb, mint egy hétben már legalább egy tüntető meghalt, több százan sérültek meg, a rendőrségi fogdában összezsúfolva, földre fektetve „tárolják” őket, a tüntetők kínzásokról számolnak be. Eközben Tihanovszkaja, akinek férje eleve börtönben ül ellenzéki tevékenysége miatt, Litvániába kényszerült menni – ahová a választás előtt a gyerekeit is menekítette –. Még mielőtt a belarusz hatóságok átpakolták volna Litvániába, Minszkben egy rémült arcú videóban (láthatóan nem önszántából) kérte a tüntetések abbahagyását – már korábban őt magát is megfenyegette az államhatalom, hogy gyerekei árvaházba kerülhetnek.

Igen, mindezek alapján egészen egyértelmű, hogy Belarusz jelzője, miszerint „Európa utolsó diktatúrája”, nem túlzó. Ez nem az orbáni Magyarország vagy a vučići Szerbia, ahol esetleg a légkör mérgezett – Belaruszban az emberek tényleg szabadságot akarnak végre, mert teljes elnyomásban éltek.

A világnak ezen a térségében – és Belarusz, amelyen tényleg átment a 20. században a történelem minden oldalról, megtanulta ezt jól – ritkán történik az, amit az emberek szeretnének. Az,

hogy Lukasenka tudja-e tartani magát, nem pusztán attól függ, hogy mennyire lesz még brutális a rendőrsége és államvédelme,

hanem egyrészről attól, hogy Moszkva leveszi-e a kezét róla az elmúlt idők különcködései miatt. Van is olyan értelmezés, hogy Moszkva kivárja Lukasenka elsöprését, utána viszont a káoszban még szorosabban magához rántaná mancsaival az országot; nem véletlen, hogy – mivel az ellenzék egyik vezére, Viktar Babarika a Belgazprombankot, vagyis az orosz állami Gazprom banküzletének belarusz hálózatát vezette húsz éven át – Lukasenka ezúttal nem (csak) a Nyugatot, de sokban Moszkvát is az ellenzék mögött felbújtóként látni véli.

Másrészről ha az orosz kézelengedés meg is történne, Lukasenka át tud-e ugrani azon Peking alá, amelynek ura, XI Jinping hétfőn kicsit hamarabb is gratulált neki, mint Vlagyimir Putyin?

Harmadrészről: akar-e az Európai Unió valamit Minszk kapcsán? Az unió híresen jó és hatékony diplomáciáját figyelembe véve az utolsó opciót ejthetjük, főleg azért is, mert az EU egyetlen nagyhatalma, amely képes geopolitikai gondolkodásra, azaz Párizs, teljességgel érdektelen ezen mélykelet-európai térség iránt, van elég dolguk nekik most Libanonban biztosítani, Libiában meg megerősíteni – mindkét helyen a törökök ellenében – a francia pozíciókat.

Ezt a cikket és még sok mást már reggel hétkor a postaládájukba kapták azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali heti háromszori hírlevelére. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről! Ha Techet Pétertől olvasnál több cikket, ide kattints!

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek