A politikában sem minden a pénz

2020.08.11. 18:04

Egy saját jogon sikeres üzletemberre igenis szükség lehet a magyar politikában. De vannak komoly aggályok is: például az, hogy majd a hatalomban saját maguk felé hajlik a kezük.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Érdeklődéssel olvastam Illés Gergő véleménycikkét az üzletember-politikusok hiányáról. Már csak azért is, mert ez a téma mostanában engem is foglalkoztat, és személyes tapasztalataim is akadnak ezzel kapcsolatban. A cikk mondandójával nagyjából egyetértek, de vannak fenntartásaim.

Magyarországon a sokáig kvázi-kétpártrendszer unalmát a Jobbik, majd az LMP, mostanában pedig a Momentum és a DK felfutása törte meg. Kétpártrendszer tehát már nincs, így egy üzletember által vezetett mozgalom vagy párt színrelépése ilyen értelemben nem sokat változtatna a belpolitikai helyzeten.

Sok év unalma után ugyanis kiderült: a pártrendszer Magyarországon is változhat, és nem csak a Fidesz-MSZP-tengely működik.

Mégis szükség lenne egy ilyen pártra, mert a nemzetközi példák – amiket Illés Gergő is említ – azt mutatják, hogy egy üzleti világban edződött politikus megjelenése új nézőpontot, a beállt ideológiai és hatalmi viszonyokat kissé módosító vagy felülíró eredményt produkál. Ám önmagában jónak nem nevezném, ha egy üzletember politikai pályára lép. Fontos az üzleti világ tapasztalata – de nem minden.

Személyes tapasztalataim szerint egy outsider üzletember-politikus saját tapasztalatai jótékony hatással lehetnek a politikára és az ország sorsára. Azonban ezek az emberek általában nem járják be a politikusi pálya klasszikus rekrutációs csatornáit, így sokszor nem értik, nem tudják és sok esetben talán le is nézik a politika működését, annak íratlan, vagy akár írott szabályait.

Ezekhez persze nem muszáj mindig ragaszkodni, de ezek mégis évszázadok óta úgy-ahogy működtetnek országokat.

Ehhez társul egyes üzletemberek magabiztossága, amely abból táplálkozik, hogy ők – jobb esetben – a kicsiből vagy semmiből építettek saját maguk valami nagyot. Egy üzletember sok száz vagy ezer embernek ad munkát (a legrosszabb fajta tudja, de mégsem tudatosul benne, hogy nem csak ad, hanem kap is cserébe valamit). Ezáltal sokszor úgy gondolja, hogy mivel már elért valamit az életben, a politikában is tudja, mit és hogyan kell tenni. Tudja, hogy mi a jó és mi a rossz. Persze akinek nem inge, ne vegye magára, nem állítom, hogy minden üzletember így gondolkodik. Ha pedig így is gondolkodik, remélhetőleg politikai pályára lépése előtt tájékozódik, és politikához értő személyekkel veszi körbe magát.

Manapság szokás túllépni és meghaladni az ideológiákat, de ha az embernek van egy világképe, akkor valamely ideológiát közelállónak is érzi magához. Lehet, hogy begyepesedettségre utal, de a politikai filozófia nagyjai nem véletlenül alkottak vagy inkább írtak le koherens ideológiákat. Egy politikában kevésbé jártas személy – hiába sikeres üzletember – ezeket nem tartja fontosnak, ami megint csak zavart okoz a rendszerben. Habár koherenciamentes, legtöbbször a mainstream értelmiségi irány érveivel alátámasztott világnézet is megjelenhet.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az üzletember-politikusok sok esetben gyorsan sikerre viszik saját elképzelésüket. Csehországban Andrej Babiš hatalma stabil, az Egyesült Államokban Donald Trumpé a koronavírusig annak tűnt, most viszont megroggyant. Nézzük a kevésbé jó példákat: Babiš és Trump egyáltalán nem szentek, előbbi esetében talán nem alaptalanul merül fel a hatalmával való visszaélés és az üzleti élet saját javára történő befolyásolásának vádja. Az olasz Silvio Berlusconinál ez szinte nyilvánvaló, sőt, ellenfelei szerint talán csakis azért kezdett politizálni, hogy üzleti érdekeit védje.

De nézzünk egy másik példát, Frank Stronach osztrák üzletemberét, akinek politikai pályafutása amilyen ígéretesen indult, olyan kérészéletűnek bizonyult. A most 87 éves üzletember Kanadában alapította vállalatbirodalmát. Kanada egyik leggazdagabb üzletembere lett, majd 2011-ben beszállt az osztrák politikába. Más pártokból több képviselő is csatlakozott hozzá, listája, a Team Stronach nevű párt a tartományi választásokon szépen szerepelt, majd bejutott az alsóházba is, de csak alig 5 százalék felett – holott egy szavazóra vetítve messze Stonach listája költötte a legtöbbet a kampányban.

Kiderült: nem minden a pénz, és az üzleti siker automatikusan nem váltható át politikai sikerre.

Stronach csalódott, és kivonult a politikából. A párt három éve formálisan is megszűnt.

Stronach példája is azt mutatja, hogy ha a pénzeszsák megjelenik a politikában, hirtelen sok támogatót talál, és más pártok saját helyüket veszélyben érző politikusai jól felfogott érdekükből csatlakoznak is hozzá. Ha viszont süllyed a hajó, lelépnek. Berlusconi az üzleti világból és főleg a média világából hozott ismeretei miatt lett sikeres politikus. Ezen kívül az sem ártott, hogy a média jelentős része a kezében volt. Stronachnak hiába volt pénze, hiába kereste mindig a politika felé a kapcsolatot, sokáig nem tudott megmaradni a versenyben.

Vagyis egy saját jogon sikeres üzletemberre igenis szükség lehet a magyar politikában, hiszen nem árt a vérfrissítés, és az sem, ha valaki más ütemet próbál diktálni a politikai küzdelmekben.

De a veszély Babiš vagy Berlusconi példáján keresztül nagyon valós lehet, hogy a kezük saját maguk felé hajolhat.

Ezt persze előre senki nem tudja megmondani, de elég reális forgatókönyv.

Persze a fenti példák saját erőből építettek nagyot, és nem egykori politikus barátjuk tömte ki őket közpénzzel. Ahogyan Illés Gergő is jelzi, a mai magyar üzletemberek egy elég jelentős része vagy a NER-nek, vagy a korábbi balos kormányoknak köszönheti vagyonát, vagy azt, hogy ezt megtarthatta.

A kivételes esetek pedig sok esetben félnek kimenni a napra, mert hallják azokat a – legtöbb esetben nem is alaptalan – pletykákat, hogy ha a cégeikre szemet vet a NER, és előtte még ugrálnak, kritizálnak is, akkor bajba kerülhetnek. És nemcsak ők, hanem sok száz, vagy ezer dolgozójuk is. Nem teljesen egyértelmű, hogy Bige Lászlóval vagy mondjuk Spéder Zoltánnal mi történt. Annyi biztosnak tűnik, hogy politikai pályára egyikük sem kívánt lépni, mégis „rossz fát tettek a tűzre”, és a NER lesújtott. Mi történt volna, hogy Bige László bejelenti, hogy pártot alapít? Biztosan rosszabbul jár.

Abban egyetértek Illés Gergővel, hogy üzletemberekre szükség van a magyar politikában. Nem azt mondom, hogy nem vagyunk meg nélkülük, de ha valóban tisztességesek, és a saját bizniszük után már hazafias elkötelezettségből szeretnék jobbá tenni Magyarországot, vannak erre elképzeléseik, akkor rajta, kezdjenek hozzá.

Azonban fontos tudniuk, hogy a politika nem a saját biznisz folytatása más eszközökkel.

Ez a világ bizony saját szabályok szerint működik. Ezen lehet változtatni, de letarolni nem biztos, hogy érdemes. Ha vannak így gondolkodó, saját jogon sikert elérő üzletemberek, és vállalják annak kockázatát, hogy az aktuális hatalom nem bánik majd velük kesztyűs kézzel, akkor éljenek a lehetőséggel, mert a hazának szüksége van rájuk.

A szerző politológus, volt jobbikos országgyűlési képviselő.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek