+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Galavits Patrik
2020. augusztus 9. vasárnap, 09:09
Vasárnap választ Belarusz, ahol Aljakszandr Lukasenka elnök bármit megtesz majd azért, hogy a hatodik ciklusát is megkezdhesse. De érdeke-e a Kremlnek a rezsimváltás a szomszédban? Van-e az oroszoknak Lukasenkánál jobb jelöltjük az elnöki székbe? Miért van komoly antipátia Putyin és Lukasenka között? És miért nem fogja Oroszország bekebelezni Belaruszt? Interjú Rácz Andrással, a Német Külügyi Intézet (DGAP) munkatársával.

Rácz Andrással podcastunk, a Helyzet augusztus 7-i adásában beszélgettünk a belarusz elnökválasztásról, és Belarusz Oroszországgal való viszonyáról. Az interjút most írott formában is közzétesszük. És hogy mi miért Belaruszt írunk Fehérorország helyett? Ezért.

 

Szinte már klisé, hogy Belarusznak komoly az Oroszországtól való függősége. De miért, hogyan lehetne ezt megfogalmazni?

 

Röviden: ezt a függőséget leginkább a szovjet történelem öröksége határozza meg. A Szovjetunió időszakából nemcsak humán, hanem nagyon fontos ipari kapcsolatokat, gazdasági összefonódásokat örökölt a két nép, amelyek a függőség jelentős részét adják mind a mai napig. Ez a függőség leginkább az olajipar területén jelentkezik, no meg katonai és védelempolitikai téren. A belarusz iparnak a mai napig a legkomolyabb felvevőpiaca Oroszország, ez pedig komoly egymásrautaltságot ad.

 

Akkor beszéljünk bővebben is az energiapolitikáról és az iparról. Mi lenne Belarusszal Oroszország nélkül?

 

Igen kellemetlen helyzetbe kerülne. Ha Oroszország helyén valahogy egy hatalmas üres lyuk támadna a térképen, akkor Belarusz például nem jutna olajhoz, földgázhoz, és az ország nem is tudná kinek eladni a termékeit. Rengetegen így munkanélkülivé válnának, a belarusz gépgyárak, műtrágyagyárak, a legfontosabb üzemek elveszítenék a legfőbb felvevőpiacukat. Ráadásul nagyon sok belarusznak vannak családi és rokoni kapcsolatai is a határ túlsó oldalán.

 

A legnagyobb kár persze a piac és az energiaellátás kiesése volna. Ehhez képest már elhanyagolható, hogy Oroszország mellesleg Belarusz katonai védelmének legfontosabb garantálója.

 

Oroszország nélkül Belarusz egy olyan helyzetben találná magát, hogy a saját védelmét önerőből kéne garantálnia – erre pedig nyilvánvalóan képtelen.

 

Ehhez képest Lukasenka megszólalásaiból inkább azt látni, hogy a belarusz-orosz kapcsolatokat egy se veled, se nélküled-viszony jellemzi. Lukasenka tehát elég bátornak tűnik a Moszkva felé való odaszólogatásaival: mindig így volt ez, mióta 1994-ben hatalomra került? Hogyan engedheti ezt meg magának, ha tényleg ekkora a függés?

 

Vannak ennek a kapcsolatnak szórakoztató elemei, Lukasenka és Putyin dimenziójában különösen. De a személyes dimenziókon kívül: egyrészt, ez a hangnem Belarusz részéről nem annyira komoly. Másrészt, azért engedhetik meg maguknak ezt, mert a függés sok tekintetben kölcsönös. Aszimmetrikus, de kölcsönös.

 

RÁCZ ANDRÁS KÜLPOLITIKAI SZAKÉRTŐ. FOTÓ: ATV

 

Például ott az energiapolitika. Belarusznak szüksége van az Oroszországból érkező nyersolajszállítmányokra. Oroszország viszont szűkében van az olajfinomító-kapacitásoknak, mivel a Szovjetunió idején a legmodernebb finomítók egy részét – a moziri és a novopolocki finomítókat – a Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaság területén építették meg. Így az a furcsa helyzet áll elő, hogy Oroszország nyersolajat exportál Belarusznak, amit ott finomítanak, majd a finomított olajtermékek mennek vissza az orosz piacra. Ezt a függést Oroszország önerőből kiváltani nem tudja.

 

A másik fontos terület a védelempolitika. Az orosz katonai gondolkodás nagyon erősen területfókuszú: a külső hódítókkal való harcokból ők azt a következtetést vonták le, hogy területet „időre” lehet cserélni. A XVII. században a lengyelek, a XIX. században Napóleon, és a XX. században a náci Németország mind ugyanebbe buktak bele. Így orosz katonai gondolkodás szempontjából Belarusz Moszkva és Szentpétervár védelmének előszobája:

 

ha Belarusz nem volna, Oroszország katonailag nagyon nehezen lenne védhető.

 

És bár orosz katonai bázis belarusz területen nincsen, de a két ország fegyveres erői nagyon szorosan együttműködnek, a légierő például teljesen integrált. A két haderő nagyon össze van nőve, és ez nemcsak belarusz részről okoz függést.

 

Az imént említette, hogy vannak szórakoztató elemei Lukasenka és Putyin viszonyának. Ők ketten elég gyakran szoktak találkozni, szövetséges a két ország, szóval hogyhogy ilyen ambivalens a viszonyuk?

 

Két nagyon profi politikusról van szó. Putyin különböző formákban huszonegy éve áll már Oroszország élén, Lukasenka pedig huszonhat esztendeje vezeti Belaruszt – ő folyamatosan elnök, nem kényszerült úgy oda-vissza ugrálni az elnöki és a miniszterelnöki szék között, mint Putyin. Itt véget is ér a hasonlóság, hiszen a két ember személyes háttere és stílusa nagyon különböző. Putyin szentpétervári, nagyvárosi családból származik, jogi egyetemet végzett, hivatásos hírszerző volt. Kiválóan képzett, németül gyakorlatilag akcentus nélkül beszélő értelmiségi, tapasztalt politikus ő. És emellett bár kisportolt, de fizikailag egy meglehetősen pici, 170 centiméter magas emberről van szó.

 

Ehhez képest ott van Aljakszandr Lukasenka, aki eredeti végzettsége szerint általános iskolai történelemtanár, de sokkal többet dolgozott szovhozelnökként. Vidékről származik, és bár volt katona, hírszerzői múltja sincs. Lukasenka egész nyelvhasználata mind a mai napig erősen falusias, hallható, hogy nem egy kiművelt, szentpétervári orosz nyelvet használ. És a kontrasztot növelendő: irtózatosan magas és hatalmas, és nagydarab ember, 195 centi körül van a magassága, így érdekesen is néznek ki ők ketten egymás mellett.

 

A kettejük közötti antipátia nagyon komoly és jól dokumentált.

 

Nem utálják egymást, hiszen az nem egy professzionális érzés, de a sok személyes találkozó sem azért van, mert annyira kedvelnék egymást. Mikor például kitört a háború Kelet-Ukrajnában, Belarusz ügyes diplomáciai érzékkel felajánlotta, hogy a tűzszüneti tárgyalások legyenek Minszkben: itt Belarusz a függés ellenére tudott úgy tenni, mintha független terület volna, de nem is ez a lényeg. Hanem az a kamerákon is rögzített pillanat, mikor Lukasenka Petro Porosenko akkori ukrán elnökkel beszélget, Putyin pedig valahol ott van a háttérben. Ekkor Lukasenka azt mondja – úgy, hogy a kamera is jól hallja – Porosenkónak Putyinról, hogy „nagyon ravasz csapdát állított neked, vigyázz vele!”

 

LUKASENKA ÉS PUTYIN SZOCSIBAN, 2020 FEBRUÁRJÁBAN. MAJDNEM MEGVAN AZ EGY FEJ KÜLÖNBSÉG. FOTÓ: KREML.RU

 

Szóval nem kedveli egymást a két embert, de a konfliktusok és a függőség okán muszáj együttműködniük. Annál is inkább, mert Belarusz alapító tagja az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Uniónak, valamint a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO) is tagja, amely egyfajta katonai szövetség a posztszovjet államok között.

 

Nem felhőtlen tehát a viszony, de még mindig nagy kérdőjel, hogy van-e jobb ember Moszkvának Belarusz élén Lukasenkánál? Lukasenka épp most vádolja az oroszokat azzal, hogy zsoldosokat küldtek az országba, hogy azok befolyásolják a vasárnapi elnökválasztást, erre mondja azt Moszkva, hogy a zsoldosok csak átutazóban voltak, és lekésték a gépüket.

 

Belarusz jól működő diktatúra, annak már régen nincsen alkotmányos korlátja, hogy Lukasenka hányszor lehessen elnök – így a hivatalos végeredmények alapján valószínűleg most is elnök lesz. Huszonhat év nagy idő, az alatt egy gyerek megszületik, felnő, kijár egy iskolát, leérettségizik, egyetemre jár, diplomát szerez, és még dolgozik is valamennyit. És ezalatt végig Lukasenka az elnök. Idén viszont olyasmi történt, mint még soha:

 

Lukasenkának elkezdett egy valódi tömegtámogatással bíró ellenzéke lenni.

 

Eddig egy széttagolt, fragmentált és kompromittált ellenzék tagjai próbáltak megegyezni egymással. Miután viszont idén a rezsim a három legesélyesebb jelölt egyikét sem engedte elindulni, ott áll a színpadon három nő, akik közül egyikük sem akart elnökjelölt lenni. Ez a három nő anélkül, hogy bármi vérmeset mondana, tízezreket visz ki az utcára – és nemcsak Minszkben, hanem a vidéki városokban is. Lukasenka azzal szembesült, hogy van itt egy olyan jelölt, aki demokratikus körülmények között lehet, hogy győzne.

 

És itt jönnek a képbe az oroszok: a választás éjszakáján a belarusz ellenzék mindig szervez egy nagy tiltakozó tüntetést az épp aktuális csalások ellen. 2006-ban is szétverték őket, 2010-ben pedig még durvábban szétverték őket, mert az amúgy békés tüntetésen egy provokáció miatt néhányan elkezdtek ostromolni egy kormányépületet. Erre hivatkozva a rohamrendőrség ízzé-porrá zúzta a tüntetést, sokakat nyomorékká vertek, ellenzéki elnökjelölteket zártak hosszú évekre börtönbe. A belarusz rohamrendőrök bármekkora tüntetést tudnak kezelni: ha nem akarnak erőszakot alkalmazni, akkor meg tudják oldani kulturáltan is. Gond akkor van, ha provokáció történik, ebben pedig az oroszoknak van gyakorlata: nem véletlen, hogy már Lukasenka is építgeti az orosz beavatkozás narratíváját.

 

A BELARUSZ ROHAMRENDŐRSÉG, AZ OMON ÉPP A TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÉPÜLETE ELŐL VISZ EL ELLENZÉKIEKET 2017-BEN. FOTÓ: ANTON MOTOLKO / WIKIPEDIA COMMONS

 

Mégis, jelenleg egyértelműen oroszbarát elnökjelölt nincs versenyben. Mégpedig azért, mert Oroszország szinte mindig a fennálló rezsimeket támogatja. Lukasenka jó nekik: huszonhat év alatt kiismerték, tudják kezelni, vele lehet tárgyalni. És róla biztosan lehet tudni, hogy nem akar nyugatos fordulatot csinálni Belaruszban. Az orosz katonapolitika pedig bármi áron szeretné elkerülni – még akár katonai beavatkozással is –, hogy nyugatos fordulatra kerüljön sor. Nem is kéne ehhez NATO-tagnak lennie Belarusznak, ha már csak katonailag semleges volna, az is nagyon komoly veszélyforrást jelentene Oroszországnak. Lukasenkáról biztosan lehet tudni, hogy nem akar nyugatos fordulatot, így ő kimondottan kellemes jelölt.

 

És végül: Lukasenkának a saját játszóterén, a saját országában nagyon komoly mozgástere van. Ügyesen levette a tábláról a három legesélyesebb ellenzékit, tehát minden olyan figurát, aki rá komoly veszélyt jelenthet. Moszkvának nem is nagyon van kire tennie, hiszen a potens jelöltek nincsenek versenyben. Ezzel együtt, ha mégis provokációra kerülne sor,

 

ha a belarusz rendőrséget bele lehet húzni egy nagyon durva és erőszakos fellépésbe, akkor az ellehetetlenítené Lukasenka 2014 óta tartó, óvatos nyugati nyitását.

 

A Krím elfoglalása óta a belarusz külpolitika intenzíven próbál a nyugat – az EU és az Egyesült Államok felé – nyitni, hogy csökkentse a függését Oroszországtól, Ukrajna példája riasztó Belarusz számára, és Lukasenka ezt szeretné elkerülni.

 

Ha jól értem, akkor, ha tényleg Belaruszba küldték ezt a most letartóztatott 33 zsoldost, akkor azért küldték őket, hogy provokáljanak?

 

Ez a belarusz hivatalos narratíva, a valóság ennél viszont komplexebb. Ezek a zsoldosok egy belarusz szanatóriumban töltöttek néhány napot: nem szóltak senkihez, nem fogyasztottak egy csepp alkoholt sem, egyenruhában voltak. Ha valaki provokációra készül, az nem parádézik egy hotel kellős közepén egyenruhában, hanem lapul egészen addig, amíg le nem csap. Szóval az, hogy ezek a figurák provokációra készültek volna, teljesen kizárható.

 

Ezek a zsoldosok egy Vagner nevű katonai magánvállalathoz tartoztak, amely az orosz állam katonai magánhadserege. A világ számos konfliktuszónájában harcolnak ők, de mivel hivatalosan nem az orosz fegyveres erők tagjai, Oroszország le tudja tagadni, hogy része lenne a konfliktusban. Venezuelában a Vagner beavatkozása tartotta hatalomban Nicolas Madurót, de vagneresek harcolnak Líbiában, Szíriában, Ukrajnában és számos afrikai konfliktusban is.

 

Kicsi a bors, de erős: csupán pár ezren vannak, de nagyon hatékony alakulat. Amikor pedig elindulnak egy konfliktuszónába, nem mindig Oroszországból indulnak. Nagyon gyakran Belaruszt használják tranzitországnak, és valószínűleg itt is erről volt szó. A vagneresek útban lehettek egy harmadik országba Belaruszon keresztül, és még az is lehet, hogy tényleg lekésték a tranzitot.

 

Lukasenka rendszere ezt az alkalmat kihasználva letartóztatta őket, és egy olyan narratívát épített, amit aztán Oroszország ellenében fel tud használni.

 

Fontos hozzátenni, hogy bár kikérdezték a letartóztatott oroszokat, nem bántották őket – a belarusz rendőrség kezére kerülni nagyon nem jó –, én pedig arra tippelek, hogy majd szép csendesen elengedik őket. Szóval Lukasenka a sztorit belpolitikai célra felhasználja, de nagyon eszkalálni nem akarja: inkább egy olyan narratívát épít, hogy ő védi az orosz beavatkozás ellenében Belarusz szuverenitását.

 

Mit gondol, megnyeri még Lukasenka ezt a választást? Egyelőre úgy tűnik, hogy bármi áron, de meg fogja.

 

Egyelőre úgy tűnik, hiába változik a belarusz társadalom, hiába válik politikailag olyan aktívvá, mint harminc éve még sosem, a politikai rendszer – amelynek minden eleme úgy épül fel, hogy Lukasenkát hatalomban tartsa – a régi. Ez a rendszer ezt a választást még be fogja húzni. Kérdés, hogy utána mi lesz, és a társadalom hogyan fog reagálni.

 

És mi a helyzet azzal az Oroszország és Belarusz közötti integrációs szerződéssel, ami nagyon szoros együttműködést irányoz elő a két ország között? Valóban bekebelezné Oroszország Belaruszt?

 

Ez a történet a 90-es évek közepén kezdődik. Akkoriban az volt a terv, hogy Belarusz és Oroszország létrehozzon egy olyan entitást, ami leginkább az Európai Unió korai időszakára hasonlít: vagyis a két állam szuverenitásának bizonyos elemeit egyesítik, és szupranacionális szintre helyezik. A 90-es évek második felében a projekt nagyon komoly lendületet vett, leginkább pont a belaruszoknak köszönhetően. Szóval az akkor 10 milliós Belarusz miért akart volna egyesülni az akkor 150 milliós Oroszországgal? A válasz pedig az, hogy akkor még Oroszország élén a gyenge, beteges és már súlyosan alkoholista Borisz Jelcin állt, míg Belarusz élén ott állt a fiatal, friss, energikus Aljakszandr Lukasenka. A belarusz terv az volt, hogy ha létrejönne egy szorosabb integráció,

 

akkor bár annak a névleges vezetője Jelcin lehetne, de a gyakorlatban inkább Lukasenka vezethetné a projektet.

 

Így amíg Jelcin volt az elnök, a belaruszok lelkesek voltak az integrációval kapcsolatban. Aztán jött Putyin, vele ez a dolog már nem ment. Ő kerek perec megüzente Belarusznak, hogyha szorosabb integrációt szeretne, akkor semmi akadálya, hogy csatlakozzon Oroszországhoz szövetségi szubjektumként. Ez az, amit Lukasenka nyilván nem fogadhatott el, a közös integrációs projekt pedig azóta áll egy helyben.

 

PUTYIN JÖTT, AZ INTEGRÁCIÓ MEGFENEKLETT. EZ A KÉP 2000 JANUÁRJÁBAN KÉSZÜLT, EKKOR LETT PUTYIN OROSZORSZÁG ELNÖKE, MÍG LUKASENKA MÁR HAT ÉVE HATALOMBAN VOLT. FOTÓ: KREML

 

És ezen ez a választás sem fog változtatni?

 

Nem, mégpedig azért, mert valójában a belaruszokat Oroszország sem akarja integrálni, különösen 2014 után nem. Az orosz költségvetés azóta lényegében romokban hever: alacsony az olajár, ott vannak a nyugati szankciók, egy csomó strukturális baja van az orosz gazdaságnak, mindemellé ott a koronavírus.

 

Egy ennyire kifeszített költségvetésre nem lehet ráakasztani egy 9,5 milliós Belaruszt.

 

Így amikor Oroszország az integrációról beszél, nem is annak a mélyítése a célja, hanem az, hogy ezért cserébe más engedményeket kaphasson a belaruszoktól. Ez csak nyomásgyakorlási eszköz, a szövetségi állam megvalósítása nem cél, hanem csak a Belarusz fölötti általános politikai kontroll eszköze.

 

BORÍTÓKÉP: Kreml

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Továbbra is nagyon sok az új eset Magyarországon, és a tesztek pozitivitási rátája is viszonylag magas. Grafikonokon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban.

Közeleg a novemberi elnökválasztás, így mindenki ráfordult a célegyenesre: míg Biden online kampányol, Trump a gyűlések mellett most a nyugdíjasoknak adna szövetségi támogatást, mindössze másfél hónappal a választás előtt.

Így az EU helyett az amerikai és a kanadai kormánnyal egyeztetve fog Nagy-Britannia dönteni arról, hogy a Lukasenka-rendszer mely tisztviselőit büntesse utazási és pénzügyi korlátozásokkal.

Friedrich Merz egy interjúban a melegek kapcsán hirtelen váltott, és a pedofíliát hozta egy félmondat erejéig szóba. Miért?

Körbekérdeztük a magyarországi benzinkutakat, volt, ahol panaszt is tettünk.

Noha a román államfő a jobbközép nemzeti liberálisoktól érkezik, elvileg semlegesnek kellene lennie. De nem az.

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás