+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Pintér Bence
2020. július 26. vasárnap, 08:01
A fantasy Magyarországon sokáig csak a tolkieni világ mentén szárba szökkenő különféle epikus vonalon tudott – akár eredeti, akár szolgaian másoló – műveket alkotni. Az elmúlt évtizedben azonban a magyar népmesekincs és mitológia betört a műfajba. Ennek egyik legszebb példája, Kleinheincz Csilla Ólomerdő-trilógiája tavaly zárult le, és bebizonyította, hogy simán lehet magyar íze a fantasynek.

Mészöly Ágnes krimije kapcsán írtam már arról itt az Azonnalin, hogy mitől működhet jól egy alapvetően idegen eredetű zsáner magyar környezetben. A rendszerváltás óta eltelt harminc évben ugyanis minden lehetséges zsáner berobbant a magyar könyviparba is, elsősorban a fordítások révén, másodsorban pedig a jobb-rosszabb, inkább rosszabb hazai termés által.

 

A krimit kiveséztük ott, a romantikához nem értek, a horror és a weird hazai helyzetéről és remek valóságleíró lehetőségeiről értekeztem már, a történelmi regény pedig az elmúlt években új reneszánszát éli itthon. 

 

Érdekes kérdés, hogy mi a helyzet ebből a szempontból a sci-fivel és a fantasyvel.

 

Sci-fi volt itthon a rendszerváltás előtt is, a Galaktika, illetve a Kozmosz Fantasztikus Könyvek révén mind a külföldi, mind a hazai felhozatal korrekt volt, de a mai napig igaz, hogy igazán magyar környezettel, magyar témával foglalkozó sci-fit keveset találunk. A ma alkotó középgenerációs szerzők is leginkább ugródeszkának használják a magyar környezetet, hogy valami globális szintű kérdéskört bontsanak ki; miközben fiatalabb szerzők nem is nagyon írnak itthon sci-fit manapság.

 

A fantasy izgalmasabb kérdés: pont az elmúlt hónapokban bukkantam rá egy cikkre, amely arról számol be, hogy egy korai hazai sci-fi klub beszélgetésén 1973-ban egy amerikai Tolkien-rajongó tartott előadást. Ez sok szempontból érdekes, de témánk szempontjából leginkább azért, mert A hobbit megjelenésére ekkor még két, A Gyűrűk Ura magyar fordítására nyolc évet kellett várni, itthon nagyjából azt sem tudták, mi fán terem a fantasy, és a műfaj nem lett egy csapásra népszerű ezek megjelenése után sem.

 

A fantasy már az 1980-as évek hazai fantasztikus klubmozgalmában is mint töréspont jelenik meg az alapvetően sci-fis, és az újdonságnak számító műfajra nyitottabb tábor között, az igazi berobbanás azonban a kilencvenes években a könyvipar liberalizációjával érkezett meg. Ez az időszak a hazai fantasy aranykora, amelyet leginkább a Valhalla Páholy kiadóhoz, a M.A.G.U.S. szerepjátékhoz és a kismillió tolkieni vonalon mozgó jobb-rosszabb fantasyregényez köthetünk.

 

Erről a korszakról egyébként remek áttekintést adott pár hete a Valhalla Páholyt alapító Novák Csanáddal készült videóinterjú. (A kiadó első könyve A Gyűrűk Ura paródiája, a Gyűrűkúra volt, amiből hetek alatt annyit adtak el, hogy hamarosan bőröndben vitték nekik a milliókat a terjesztők.)

 

A fantasyben azonban ebben az időszakban – kivételekkel, persze – ritkán jelent meg bármiféle magyar helyszín, magyar szempont, magyar mitológiára, hiedelemvilágra, mesekincsre épülő háttér, és ha meg is jelent, inkább nyomokban. Ehhez képest a kétezres évek végétől, miközben a fantasy világszerte rugalmasan elszakadt a tolkieni örökségtől, megszaporodtak az ilyen könyvek és novellák, annyira, hogy mára egész szép sor jött össze belőlük.

 

Ilyen volt a népmesei elemekkel dolgozó Egyszervolt, az alapvetően sci-fivel foglalkozó László Zoltán kitérője az urban fantasy felé; Csurgó Csaba János vitézt disztópiává gyúró könyve, a Kukoricza; Gaura Ágnes könyve, a Túlontúl; illetve Szélesi Sándor Az ellopott troll című, alternatív Budapesten játszódó népmesei krimije. Vagy ott van Kiss Gabriella remek, Nem igaz! című meseátdolgozása, ami 2018-ban a Fantasztikus Kéziratok Éjszakája legjobb alkotása lett.

 

És mindezekkel párhuzamosan az Ólomerdővel 2007-ben (átdolgozott újrakiadás: 2014) elkezdődött, 2019 végén az Ezüstkézzel végetért a magyar fantasztikus irodalomban szerkesztőként és fordítóként is jelentős életművet maga mögött tudó Kleinheincz Csilla trilógiája. A kicsit hosszúra nyúló elméleti alapozás után erről fogunk beszélni.

 

Mi teszi a hőst?

 

Kleinheincz Csilla trilógiája talán a legjobb példa a felsoroltak közül arra, hogy érdemes a fantasy eszközeivel hozzányúlni a magyar népmesekincshez és hiedelemvilághoz. Főhőse egy fiatal lány, a félig tündér, félig ember Emese, aki a történet elején eltűnt anyja után kutatva lép át a tündérek földjére, ott azonban nem azt találja, amit várt.

 

Be kell valljam, hogy az első két kötet eseményeire csak homályosan emlékeztem, mikor a harmadik regénybe (és az azt felvezető kisregénybe) belevágtam, ezért az első pár fejezetet vad lapozással töltöttem a másik két könyv társaságában, hogy helyére kerüljenek a dolgok. A lényeg a következő: az üveghegy eltörött, egy ősi gonosz visszatért, és a világot csak egy megjósolt hős mentheti meg.

 

De vajon ki ez a hős?

 

Úgy érzem, hogy eköré a központi kérdés köré szerveződik a regény: ez egy olyan kérdés, amelyet az ezernyi hasonló történet gyakran elegánsan átugrik. Mitől lesz valaki hős? És mikor lehet biztos abban, hogy ő az a hős, akit a prófécia megjövendölt, egyáltalán: mennyire lehet bízni a próféciákban?

 

 

Ez az, amit a harmadik kötetben (ami egy kisregényt és egy hosszabb regényt tartalmaz) mind Emese, mind Rabonbán, az elátkozott lovag, mind pedig a regény antagonistája, a tündérek világát megváltani akaró Hercsók meg szeretne tudni. Az egyikük egyszer már elbukott, a másik bizonytalan, a harmadik pedig biztos a dolgában – de lehet egyáltalán ebben a kérdésben bizonyosságot szerezni?

 

Nem eszképizmus

 

Ez a fantasy ugyanúgy nem olyan fajta eszképizmus, amire a műfaj felületes ismerői számítanak, mint ahogy Moskát Anita, vagy N. K. Jemisin regényei sem azok. Pedig itt a két említett szerző műveivel ellentétben a műfaj sok toposza előkerül, vannak például valamilyen formában sárkányok, lovagok, tündérek, van mágia és a világot is meg kell végül menteni és egy (vagy több?) kiválasztott is akad (talán),

 

valójában folyamatosan ezeknek a gyakran klisésen használt elemeknek a finom és fájdalmas szubverzióját találjuk.

 

Mindemellett pedig a trilógia lapjain kibomlik egy fájdalmas és bonyolult családtörténet, illetve Emese saját története, amelyek érzelmi mélységei remekül párhuzamba kerülnek az imént említett, szubvertált fantasy-toposzokkal. Ezt persze keretbe foglalja a nagyon jó érzéssel használt-újramesélt magyar mitológia, ami ezekben a könyvekben inkább organikusan simul bele a háttérbe, minthogy kvázi popkulturális referenciaként hivatkozzon rájuk a szerző, mint láttuk azt pár korábbi hasonló könyvnél.

 

De még ezzel együtt is: számomra ez a trilógia alapvetően jó eséllyel érdektelen lenne, mivel elég ritkán tudja igazán elnyerni a tetszésemet  fantasy, még ritkábban a családtörténetek, és még a magyar mesekincs használata is inkább szakmai elismerést váltana ki belőlem.

 

Ahhoz, hogy a trilógia rajongójává váljak, számomra az kell, hogy Kleinheincz Csilla remekül ír,

 

rendkívül szépen használja nem csak a népmesei kincsünket, de magát a nyelvet is. A regény végére érve arra gondoltam, hogy ha ezzel a remekül kimunkált nyelvi eszköztárral, és a fantasztikus irodalom áramlatait ismerő világépítési készséggel és empátiával Kleinheincz Csilla legközelebb valami olyan témához nyúl, ami még kifejezetten érdekel is, akkor egyértelműen az év számomra legjobb könyvét fogja lerakni az asztalra.

 

Azt nem fogom mondani, hogy ez a szöveg egy szépirodalmi ihletettségű fantasy, mert ilyen dolgokat badarság mondani – ez a szöveg remek fantasy és remek szépirodalom, ami az utolsó pillanatig sem fél a karakterek és az olvasó számára is igazán fájdalmas megoldásoktól.

 

Aki kihagyja, sokat veszít.

 

Olvasnál? Nincs mit? Könyves Kálmán segít!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Perlusz Sándor korábbi balettmester azt visszavonta, hogy kirúgták volna kollégáját a táncművészetiről, azt viszont nem, hogy az érintett kolléga kikezdett fiúkkal.

Még 2010-ben publikált egy iszlámellenes könyvet Thilo Sarrazin, de csak most zárták ki az SPD-ből. Pedig már berlini pénzügyi szenátorsága is elég ok lett volna erre.

A februári fiaskó után – mikor a két magyar lista széthúzása miatt először nem jutott magyar párt a szlovák parlamentbe – az MKP, a Híd és az Összefogás egy közös pártban egyesülne.

Az új címkézési szabályokat – amelyeket először az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjainál vezetnek be – a nagyobb átláthatóssággal indokolja a Twitter.

Az ötcsillagos római főpolgármester állította le a projektet: az Örök Város „örökké antifasiszta marad“. De tényleg ez a valós indok?

Hetvenöt éve dobták le az amerikaiak Hirosimára az atombombát, ami azonnal megölt 78 000 embert. Máig több, mint tízezer nukleáris töltet van a világban.

A hét kérdése

Megjött a RegioJet a magyar piacra. De ki jöjjön még versenyezni a MÁV-val? A késős németek? A villámgyors franciák? Az időutazós románok? Mondd meg te!

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Twitter megosztás Google+ megosztás