+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Karóczkai Balázs
2020. július 24. péntek, 19:55
Közel ötezren vonultak az Index budapesti szerkesztőségétől a Karmelita kolostorig. Fotók, beszédek, részletek!

Péntek estére a Momentum szervezett tüntetést „Szabad ország, szabad sajtó!” néven, hogy kiálljanak az Index szerkesztősége mellett, ahol a pénteki nap folyamán több mint 80 újságíró mondott fel, hogy szolidaritást vállaljanak a szerdán elbocsátott Dull Szabolcs főszerkesztővel.

 

VAN, AKI NEM AKART TRANSZPARENST CIPELNI, EZÉRT INKÁBB KÉSZÍTETT EGY PÓLÓT.

 

 

DE NEM VOLT EGYEDÜL: VOLT OLYAN TÜNTETŐ, AKINEK VOLT IDEJE ELMENNIE PÓLÓT IS NYOMTATNI A TÜNTETÉS ELŐTT.

 

A tüntetés 17.30-kor kezdődött, amikor a III. kerületi Puskás Öcsi téren gyülekeztek az emberek, majd 18 órakor elkezdtek vonulni a Karmelita kolostor felé. Ugyan az útvonal nem érinti a Kossuth teret, de már 17 óra körül megjelentek a rohamrendőrök a Parlament épületénél.

 

NÉGYLÁBÚK A SZABAD MÉDIÁÉRT.

 

A tömeg békésen vonul a Karmelita kolostor felé, miközben a „Szabad ország, szabad média” mellett felhangzott a „Nincs másik”, „Fidesz-maffia”, „Viktátor", de tömeg ugyanúgy skandálta a „Konzultálni jöttünket” is,

 

a tüntetők mellett elhaladó autósokat pedig arra szólították fel, hogy „indexelj!”.

 

A helyszínen tartózkodó tudósítóink szerint több ezren gyűltek össze, körülbelül ötezer fő lehet a tömeg nagysága. A legtöbb párt zászlóval vonul a tömegben, így a Momentum transzparensei mellett a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és a DK zászlói is megjelentek, de az EU-s zászlók mellett a legtöbben tüntető saját transzparenst készített. 

 

VAN AKI AZ 1848-AS MÁRCIUSI FORRADALOM KÉT KÖVETELÉSÉT MOSTA ÖSSZE.

 

 

EGYSZERŰ ÜZENET.

 

NEM HIVATALOS ADATOK SZERINT KÖZEL ÖTEZER EMBER VONUL. FORRÁS: MOMENTUM MOZGALOM / FB

 

A Karmelita kolostornál volt a tüntetés lényegi része, ahol beszédet mondott a Momentumból Fekete Győr-András, a Momentum elnöke, Orosz Anna, a Momentum alelnöke és Újbuda alpolgármestere, Cseh Katalin, európai parlamenti képviselő, de rajtuk kívül még Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő és Gulyás Balázs, a Magyar Hang publicistája is szóhoz jutott.

 

NEM CSAK A PARLAMENTNÉL KÉSZÜLŐDNEK A RENDŐRÖK.

 

VANNAK, AKIK HAMARABB ODAÉRTEK A CÉLÁLLOMÁSRA.

 

A Karmelita kolostornál a tüntetők bevárták egymást, ugyanis a tüntetők egy része egy gyorsabb útvonalon ért fel a célállomáshoz. Itt ezután a „Szerbusztok!"-kal köszöntötték egymást, majd Orbán Viktorra utalva először a „kis gömböc", majd pedig a „gyere ki"-t skandálta a tömeg, utalva arra, hogy Orbán Viktor idén januárban költöztette fel a miniszterelnöki kabinetirodát.

 

A tömeg körülbelül fél kilenc fele ért a Karmelitához, a tudósítóink szerint addigra már bőven elérte az ötezer főt az együtt vonuló tömeg.

 

ÍGY NÉZ KI A KARMELITA KOLOSTOR ELŐTTI TÉR FÉL KILENCKOR.

 

A Karmelita kolostornál kicsivel fél 9 után először Hajnal Miklós beszélt, aki azt est házigazdájaként elmondta, hogy ugyan a Momentum Mozgalom szervezte a tüntetést, de ez nem csak a párt akciója, annál többről szól, majd pedig felkonferálta az est szónokait.

 

Először Orosz Anna, a Momentum alelnöke és Óbuda alpolgármestere szólt a tömeghez, aki beszédében az Origo 2014-es megszállását az Index mostani helyzetéhez hasonlította. Szerinte nem csak a szabad sajtó miatt tüntetnek most, mivel a sajtó az ablak az igazsághoz,

 

a szabad sajtó tönkretételével valójában az emberek életét teszik tönkre,

 

hiszen minden egyes szabad szerkesztőség bezárásával a családi asztalok és a baráti társaságok beszélgetéseit teszik tönkre, véli a Orosz. Szerinte többségben vannak azok az emberek, akik nem ilyen országban akarnak élni, hanem demokráciában:

 

„Nem Vaszily Miklósok, Bodolai Lászlók, Gerényi Gáborok vagyunk… többségben vagyunk mi, akiknek egyenes a gerincünk.”

 

Szerinte ezért a Momentumnak és az ellenzéknek az a feladata, hogy megszervezze ezt a kritikus többséget, akik nem akarnak a Fidesz fojtogatásában élni.

 

Orosz után Gulyás Balázs, a Magyar Hang újságírója szólalt fel, aki beszédét azzal kezdte, hogy a tüntetés előtt megnézte, beszámolt-e a közmédia a tüntetésről, de a tüntetőket beavatta, hogy az este 7 órás hírekben csak a nemzeti konzultációk sikerességéről esett szó. Ezután arról beszélt, hogy neki újságíróként tudósítania kellene most, nem pedig beszédet tartania, mivel ez egy pártrendezvény, azonban úgy véli, hogy ez nem egy normális rendszer, hiába hazudják azt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. A jelenlegi magyar helyzetet a George Floyd halálához hasonlítva azt mondta, hogy Floyd nyolc perc alatt halt meg, mert a nyakán térdelt egy rendőr, szerinte ugyanúgy próbálja megfojtani Orbán Viktor Magyarországot is.

 

„Ahogy én számolom, most tarthatunk mi az ötödik, hatodik percnél, de mi nem vagyunk egyedül, mint George Floyd volt.

 

Ezután Herczeg Zoltán, divattervező tartott beszédet, aki elmondta, hogy ma Bogdán László, korábbi cserdi polgármester temetésén volt, ezért ma nem akar még egy temetésen részt venni. A beszédében arra mutatott rá, hogy a szabad médiához az olvasók támogatása is szükséges, és ezért ő ma nem temetni jött az Indexet és a sajtószabadságot, hanem reméli, hogy újraszületik az.

 

Szerinte mindenki hozzá tud tenni a szabadság ügyéhez, ha támogatja azokat az ügyeket, amik számukra fontos. Szerinte ha egy ekkora tömeg, ha csak havi ötszáz-ezer forinttal támogatja a szabad sajtót, az túl tud élni.

 

A beszéde végén bejelentette, hogy ő havi tízezer forinttal fogja támogatni az új Indexet.

 

Ezután a Bors korábbi főszerkesztője, Szekeres Tamás beszélt, aki szerint a hatalomnak két célja van a médiával: a legtöbbet bedarálni, míg néhány kisebbet meghagyni, hogy azokat fel tudja mutatni mint a szólásszabadság példája.

 

Szerinte a következőnek kinézett médiát sem lehet megmenteni, de ennek ellenére folytatni kell a tüntetést,

 

hogy hitet adjunk, hogy 2022-től lehet ez másképp, zárta szavait Szekeres.  

 

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő beszédében arról beszélt, hogy nincs olyan hatalom, ami ellen ne lehetne küzdeni és jobb belátásra bírni. Ezután arról beszélt, hogy mit lehet tenni azért, hogy ne legyen felesleges a mai nap: folytatni kell a 2018 decemberében elkezdett tüntetéshullámot, és nem lehet abbahagyni a tüntetéseket. Szerinte

 

a magyar sajtószabadság ügyét úgy lehet megoldani, ha legközelebb az MTVA-székházba nem húsz magyar képviselő megy be, hanem 100 ezer magyar ember

 

és leváltják a hírhamisításért már elítélt Papp Dánielt, MTVA-vezetőt. Hadházy úgy véli, a békéért meg kell küzdeni, ehhez pedig egyszerű célokat kell kitűzni. Beszéde végén ő is arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek fizessenek elő újságokra, ezzel támogatva a még megmaradt független médiát, majd beszédét a konzultációs propagandaívek szétszórásával zárta.

 

Hadházy után az estét Fekete-Győr András, a Momentum elnöke zárta, aki beszédét az Index szerkesztőségének dícséretével kezdte, mivel szerinte a Fidesz-szavazók többsége is az Indexet olvasta, utalva arra, hogy korábban már Lázár János kijelentette, hogy a nyitóoldala a ma lényegében megszűnt Index. Ezután az Index szerkesztőségét bátor emberek gyülekezetének hívta, mivel nap mint nap úgy jártak dolgozni, hogy a hivatásukat ellássák, annak ellenére, hogy kés volt a torkukhoz szorítva. Ezután a tömeget arra kérte, hogy tapsolják meg az Index dolgozóit, amire a közönség nagyjából két percig vastapssal reagált.

 

Szerinte az Index szerkesztőségének - Orbán Viktorra utalva - egy „kis gyáva ember” miatt kellett felállnia, mert Orbán az Indexre annak megalakulása óta úgy nézett, miként tudná baltával bevenni. A Momentum elnöke szerint magunk mögött kell hagyni a gyávákat, akik szerinte a miniszterelnök, a „fidesznyikek”, propagandisták, és azok az értelmiségiek, akik nem hajlandóak konfrontálódni a Fidesszel szemben.

 

Fekete-Győr ezután egy bátor Magyarország felépítéséről elmélkedett, ahol van szabad sajtó, van CEU és bárki bátran elmondhatja a véleményét.

 

Beszédét azzal zárta, hogy amíg fel nem épül a bátrak országa, addig reméli, lesz másik, utalva az Index korábbi szlogenjére.

 

Az estét ezután az est házigazdája, Hajnal Miklós zárta, aki az Index szerdán menesztett főszerkesztő, Dull Szabolcs szavait felhasználva azzal köszönte meg az estén részt vevő tüntetőknek, hogy

 

„ne hallgassatok!”

 

A tüntetés hivatalos része este tíz körül ért véget, miután Hajnal arra kérte a tüntetőket, hogy békésen vonuljanak haza.

 

KÉPEK: Varsányi Bence, Vitárius Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Drasztikusan megnőtt a darázsfészkek száma Franciaországban, azért is, mert a karantén alatt az emberek nem pusztították el a fészkeiket.

A Smer korábbi miniszterelnöke, Peter Pellegrini bejelentette: megvan az elegendő aláírás, így megkezdik az új pártjának, a Hlas-SD-nek a bejegyzését. De mi a célja az új párttal?

Guttenbergnek 2011-ben kellett lemondania, mert kiderült: jogi doktori dolgozatának jelentős része plágium. Azóta egy brit egyetemen doktorit szerzett megint.

Illetve az „udvarias embereknek”, ahogyan a köznyelvben a Krímet is megszálló, felségjelzés nélküli csapatokat is hívták.

Bármennyire is meglepően hangzik ez így elsőre, évtizedes vízitúrás tapasztalatokra épül!

2022-ben minden egyéni körzetben közös jelöltet akarnak állítani, országosan pedig egyetlen közös programmal vágnának neki a választásoknak.

Az IT-szektor emigrációval fenyeget, ha tovább folytatódik az erőszak, de már az orvosok is beálltak tüntetni. Mutatjuk, mi történt éjjel Belaruszban.

A hét kérdése

Nem csak a Balatonnál magasabbak a szokottnál az árak, a horvát sajtó a dalmáciai árakon háborog. Szavazz: te fizetnél 1000 forintot érte?

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Twitter megosztás Google+ megosztás