+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Karóczkai Balázs
2020. július 24. péntek, 18:01
Olvasónk küldött képet, amin látható, hogy rohamrendőrök várakoznak a Parlamentnél délután öt órakor.

A Momentum Mozgalom péntek estére szervezett tüntetést „Szabad ország, szabad sajtó!” néven, hogy szolidaritást vállaljanak az Index szerkesztőségével, ahol pénteken közel 70 ember mondott fel, mivel szerintük a főszerkesztő, Dull Szabolcs szerdai menesztésével már nem teljesülnek azok a feltételek, ami alapján az újságírók továbbra is külső hatástól függetlenül tudnák végezni a munkájukat. 

 

A Momentum ezért még július 22-én, Dull menesztésekor szolidaritási tüntetésre hívott mindenkit, akik féltik a magyar sajtószabadságot. Az Index mellett a sajtószabadságért is tüntetnek, felvonulva a miniszterelnöki iroda elé a budai várba. „Egy demokráciában nem történhet olyan, hogy »szervezeti átalakításokra« és »szinergiákra« hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a szerkesztőjét. Mindezt persze úgy, hogy közben mindenki tudja, hogy a céljuk kizárólag annyi, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem ért egyet velük, aki megírja a valóságot” – írja a párt.

 

Ugyan a tüntetés hivatalosan csak 17.30-kor kezdődik a harmadik kerületi Puskás Öcsi téren és onnan majd csak 18 órakor fognak elvonulni a Karmelita kolostor elé, olvasónk képei alapján azt látni, 

 

hogy már 17 órakor a parlament előtt sorakotnak rohamrendőrök, miközben a tüntetés útvonala és hivatalos programjában eleve nem is szerepel a Kossuth tér.

 

A demonstrációnak a hivatalos útvonala és programja így néz ki:

 

 

Kérdéseinket megküldtük a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának arról, hogy miért vezényelték ki ilyen korán a parlament elé a rendőröket rohamfelszerelésben, köze van-e ennek a demonstrációhoz vagy ez egy általános eljárás.

 

A BRFK az alábbi választ küldte meg nekünk:

 

Tisztelt Uram!

 

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2020. július 24-re 18 órától egy magánszemély – a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó – a III. kerületi Puskás öcsi tértől az I. kerület Szent György térig tartó vonulással egybekötött gyűlést jelentett be, melyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mint gyülekezési hatóság tudomásul vett.

 

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a gyűlést a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítja A bejelentett gyűlés biztosítása kizárólag rendőrszakmai kérdés, amely részleteiről bővebb tájékoztatást adni nem kívánunk. A gyűléssel kapcsolatos kérdéseivel a szervezőkhöz tud fordulni.

 

Tisztelettel: BRFK

 

A tüntetésről szóló tudósításunkat itt olvashatjátok.

 

NYITÓKÉP: Kiss Brigi / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A járvány miatt nem közlekedő reptéri járatra árult 900 forintos jegyek a BKK-t 14 millió forinttal gazdagították. Mi történt?

Korábban napokkal előre beharangozták, hogy Európa utolsó diktátora leteszi hivatali esküjét. Ez most elmaradt.

Két mondatban összefoglalva ez az Európai Bizottság új terve.

Az elmúlt hét nap átlaga bőven meghaladja azt az értéket, amely felett a WHO szerint a járvány nincs kordában tartva.

És ráadásul még gmailes is vagy? Van megoldás, olvasd el itt Bakó Bea szerdai hírlevelét!

Ha az ellenzék komolyan gondolja a győzelmi esélyeit, el kell döntenie, hogy hogyan indul, ezért vitasorozatot indítunk ellenzéki politikusokkal
és értelmiségiekkel.

A Csehszlovákiából a második világháború után a kollektív bűnösség elve alapján üldözött német és magyar kisebbség sorsa a szlovákok és a csehek körében nagyrészt máig kibeszéletlen.

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás