Mit hív „spiclirendeletnek” a Fidesz, és miért ragaszkodik hozzá Márki-Zay Péter?

Szerző: Hutter Marianna
2020.07.22. 08:03

A falvakban is azért van kevesebb bűncselekmény, mert figyelik egymást az emberek – mondja Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter arról, miért vezetnek be nyomravezetői díjat az egyes bűncselekménytípusok feltárása esetén.

Mit hív „spiclirendeletnek” a Fidesz, és miért ragaszkodik hozzá Márki-Zay Péter?

Az „1950-es évek legsötétebb időszakát idézi” a hódmezővásárhelyi Fidesz szerint az, hogy a független Márki-Zay Péter polgármester vezette önkormányzat nemrég elfogadta: az önkormányzat fizessen legfeljebb százezer forintnyi pénzdíjat azoknak, akik olyan bizonyítékot juttatnak el az önkormányzatnak, amely alapján jogerősen elítélik az elkövetőket.

Mint az ATV írja, a fideszes Benkő Zsolt szerint ez elfogadhatatlan, és fennáll a veszélye annak, hogy Márki-Zay Péter olyanokat „büntethet”, akik elégedetlenek a városvezetés munkájával. Sőt: állítása szerint míg a polgármester azt mondta, a kormányhivatal csak kisebb módosításokat kér a rendelet kapcsán, addig valójában felszólították a polgármestert, helyezze hatályon kívül a rendeletet. Például azért, mert a polgármester nem jogosult bizonyítékok gyűjtésére, értékelésére, kezelésére.

A kommunizmusban ingyen jelentgettek

Márki-Zay Péter polgármester az Azonnalinak arról beszélt: szinte minden hétvégén előfordul a vandalizmus a városban, például összetörik a padokat, probléma náluk is – ahogy máshol is az országban – az illegális szemétlerakás, és már előfordult velük, hogy utólag tudták meg: megvesztegették egy kollégájukat.

Vagyis a város olyan ügyekben adna nyomravezetői díjat, ahol az önkormányzatnak jelentős vagyoni hátrányt okoznak.

Tehát szerinte „a Fidesz hiába riogatja az embereket” azzal, hogy majd azért osztanak jutalmat, ha valaki szól, hogy egy szomszédja nem nyírja le a füvet, vagy szájkosár nélkül sétáltat kutyát, ilyesmiről szó sincs.  „A rendeletben nem szerepel, hogy számítana a vandálok pártállása” – mondta.

A felvetésre, hogy szerinte nincs-e tényleg hasonlóság a rendelet és kommunista idők gyakorlata között, azt mondta: a kommunista időkben éppen, hogy ingyen jelentgették fel egymást az emberek. „Ha ez spicliskedés lenne, a police.hu oldalán miért lehet látni rendszeresen nyomravezetői díjakat?” – jegyezte meg Márki-Zay.

És mit tenne a polgármester, ha éppen ellene próbálna valaki bizonyítékot szállítani az önkormányzatnak?  „Kifizetnénk, ha jogerős ítélet születik ellenem” – mondta, hozzátéve: nem tud arról, hogy akár csak egy ilyen bejelentés is érkezett volna hozzájuk.

Nyugati hagyománya van

Hogy nem tart-e attól, hogy az új rendelet egymás ellen fordítja az embereket, arra pedig azt mondta:

a falvakban is azért van kevesebb bűncselekmény, mert figyelik egymást az emberek, de ehhez hasonló modell Amerikában is működik, vagyis „nyugati hagyománya van” ennek.

A polgármester szerint az sem igaz, hogy a kormányhivatal a rendelet megsemmisítését kérte volna, és azt ők is elismeri, hogy az önkormányzatnak jogában áll nyomravezetői jutalmat ajánlani. Így szerinte csak jogtechnikai módosításokat kell végrehajtaniuk, például konkretizálni, hogy milyen bűncselekményeknél adnak díjat. A felvetésre pedig, hogy a bűncselekmények felderítése nem a polgármesterhez, hanem a rendőrséghez tartozik, Márki-Zay azt mondta: éppen ezért nem is az önkormányzat nyomoz, csak jutalmat ad jogerős ítélet esetén.

FOTÓ: Petróczi Rafael / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek