Már hozzászokhattunk: az európai politika hangos válságokon, hosszú tárgyalásokon és unalmas, érthetetlen kompromisszumokon keresztül alakul. A mostani brüsszeli egyezségnek azonban egyedül a politikusok a győztesei. Ellenkező érdekeik ellenére is: mindegyikük.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Keddre végül megszületett az Európai Unió történetének – a 2000-es nizzai csúcstalálkozója után – leghosszabb értekezletének egyezsége.
750 milliárd euró összegben vehet fel az Európai Unió a saját (áttételesen: a tagállamainak) költségvetésének terhére hitelt, amelynek kicsit több, mint felét – 390 milliárd eurót – közvetlen támogatásként oszthatnak szét a kínai koronavírus-járvány következtében bajba jutott tagállamok között. Emellett az Európai Unió a következő hét évre megállapodott a támogatások mértékében is: ennek összege valamivel meghaladja az 1000 milliárd eurót. A kérdés, hogy ezen pénz kiosztása, esetleges megvonása mennyire lesz kötve egy újabb jogállamisági vizsgálathoz, viszont eleve eléggé nyitott maradt, elvégre az elfogadott javaslatok – már annak tekintetében is, hogy ki állapíthatja meg, és mi alapján a jogállamiság-kritériumokat – nagyon széles értelmezési keretet engednek.
Nézhetjük onnan, ahonnan ez bukás
Ha onnan nézzük, hogy Berlin és Párizs legalább 500 milliárd eurót akart közvetlen támogatásként szétosztani, valamint a következő hétéves EU-költségvetésnél legalább azon (többek között jogállamisági) feltételek betartását szigorúan ellenőrizni és elvárni szerették volna a más tagállamok adófizetőinek pénzén élősködő országokon, mint például Magyarországon, amelyeket a felvételre várakozó országok esetében szigorúan ellenőriznek –
akkor az eredmény egyértelmű bukás az európai integráció és a jogállamiság hívei számára.
Egyik oldalról „a négy fukar ország” ünnepelhet, mert gyakorlatilag a lényegtelenségig sikerült csökkenteniük a támogatásként szétosztható pénzt (390 milliárd eurónyi támogatás egy több, mint félmilliárd lakosságú politikai közösségben nagyon kevés). Másik oldalról pedig Budapest és Varsó ünnepelhet, mert egyelőre úgy néz ki: a demokrácia leépítését, az autoriter rendszer kiépítését az EU továbbra is finanszírozza.
Hogy irigyelheti őket Aleksandar Vučić, elvégre ma Szerbiának egy olyan lécet kéne megugornia az EU-tagság kapcsán, amit Orbán és Kaczyński már rég gond és szankció nélkül levert.
Ha még mindig innen nézzük az eredményeket, eleve azt is látni kell: miközben hatalmas vita zajlik támogatásokról, ma az Európai Unióban a közösen megtermelt GDP alig egy százaléka felett rendelkezik Brüsszel, az igazán nem centralizált Egyesült Államokban Washington az össz-GDP negyedét tudja újraosztani. Innen nézve tehát bármilyen támogatás és költségvetés inkább csak szimbolikus értékkel bír, nem véletlen, hogy a jelenlegi támogatási rendszer mellett akkor se tudna létrejönni azon jóléti, életmódbeli azonosság a közösségen belül, amit például a német alaptörvény „az élethelyzetek azonosértékűségének” nevez, ha a pénzt a keleti autoriter rezsimek nem is lopnák el.
Ha magát a kompromisszumot nézzük, azt láthatjuk:
valamennyi politikus eladhatja magát otthon győztesnek. Nemcsak Orbán Viktor tette ezt, de Mark Rutte is, vagy Sebastian Kurz,
aki egyenesen azért ünnepli magát Ausztriában, mert megakadályozta volna „az adósságunió” létrejöttét, holott az ezt jelentő eurókötvények szóba se kerültek.
De nézhetjük dialektikusan is
Innen nézve persze bármilyen egyezség elégtelen, elvégre a nagy lépés, miszerint az európai egység gazdasági mellett politkai és szociális unióval, legalább az össz-GDP negyedére kiterjedő újraelosztással, alapvetően azonos adó-, munka- és szociálisjogi szabályokkal egészüljön ki, ma napirenden sincs.
Éppen ezért az egyezséget lehet viszont onnan is nézni, hogy hiába állt ellen a szolidaritás ellen „a négy fukar ország” (amelyek közül kettőt eleve szocdemek vezetnek; innen is gratulálok a szolidaritásérzékükhöz); hiába akarta a budapesti és varsói rezsim teljességgel kihagyni az egész jogállamiság kérdését bármilyen ügyben, amelyben számukra ingyenpénzről van szó, Berlin és Párizs javaslatai – mind az EU-költségvetés terhére törénő hitelfelvételre (amely mindenképpen történelmi lépés), mind a jogállamiság-vizsgálatának legalább a lehetőség szerinti behozatalára – átmentek. Ahogy az olasz katolikus napilap, az Avvenire írta szép vatikáni példával: felszállt a füst, még ha nem is egészen fehér, csak olyan szürkés.
Mivel ma nincs egy Napóleon, aki katonai erővel egyesíthetné Európát a felvilágosodás eszméi alatt (és erre igény sincs, ma már szerencsére azért másképp politizálunk legalább a kontinensen),
nem marad más lehetőség, mint a kompromisszumok útján történő dialektikus fejlődés: visszaesések, megtorpanások, válságok viszik előre az európai egység ügyét.
Ha már szóba került Nizza, ahol 2000-ben a mostaninál pár perccel tovább üléseztek az akkori kisebb EU állam- és kormányfői: az utána elfogadott alkotmány elbukott, miközben lett aztán mégis euróbevezetés, keleti bővítés, lisszaboni szerződés.
Az, hogy a most elfogadott történelmi lépéssel, azaz az EU-költségvetés terhére történő eladósodással, mégiscsak lesz-e egyszer egy valódi gazdasági unió, ahol természetes, hogy a közösség közösen vesz fel hitelt és osztja azt el; és hogy a jogállamiság szó egyelőre teljesen erőtlen megjelenése a kompromisszumban
egyszer elvezet-e oda, hogy Magyarország nemcsak német gyarmatként a német cégek elvárásainak, de az EU tagjaként a jogállamisági elvárásoknak is meg kell, hogy feleljen,
majd csak a következő hét évben derül ki. Ha csak nem jön egy Napóleon. Vagy legalábbis egy határozottabb Macron, aki képes a német cégek érdekeitől különválasztani Európáét.
Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin! Vagy: vitázz vele!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
