Feltámad-e a francia jobboldal 2022-re, vagy végleg Macron az ő jelöltjük?

Szerző: Techet Péter
2020.07.21. 18:14

Miközben a sarkozysta jobbközép számos politikusa már Emmanuel Macron mögött van, a jelenlegi elnök retorikai progresszivizmusa és Marine Le Pen nacionalizmusa közé beszorult jobbközépen kiújult már most a vita arról, hogy ki legyen az elnökjelöltjük. Nem kizárt, hogy többen is elindulnak, amivel végleg lenullázzák a francia jobbközép esélyeit.

Feltámad-e a francia jobboldal 2022-re, vagy végleg Macron az ő jelöltjük?

A francia gaulleista jobboldal egy jelentős része beállt Emmanuel Macron elnök mögé, aki – mióta a zöldtémát nem tudja elorozni a baloldaltól – a júliusi új kormányával is azt üzeni: a jobboldal felé nyit. Jean Castex, az új miniszterelnök maga is Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő embere, kormányába több sarkozysta is bekerült. Eközben a korábbi államfő pártja, a Republikánusok nem találják magukat.

Identitásválságukat mutatja, hogy Macron új miniszterelnöke maga is a republikánus párt tagja volt – egészen a kinevezéséig.

De a párizsi Nemzetgyűlésben is önálló frakciót alkot az államfővel együttműködni hajlandó, a Republikánusokból 2017-ben kiszakadt jobbközép Cselekvés – a konstruktívak néven. Azonban a Republikánusok, akik a tavalyi európai parlamenti választásokon 8 százalékot érve el történelmi mélypontra zuhantak, továbbra is megosztottak.

A pártot a 2019-es EP-választások idején elnöklő Laurent Wauquiez „a kemény jobboldalt” képviseli. Noha abban bízott, hogy Sarkozy – aki még 2012-ben hirdette meg „a komplexusok nélküli jobboldalt” – odaáll mögé, végül egyedül maradt – sőt, a katasztrofális EP-választási eredményért is neki kellett elvinnie a balhét, azaz lemondania. Az ő vonala arról szólna, hogy gyakorlatilag Le Pen szavazóit megszólítva határozott rendpárti és iszlámkritikus arcéllel legyenek Macronnak és a baloldalnak a kihívói. Csak hát erre éppen ott van már az utánozni kívánt Le Pen, az ő Nemzeti Tömörüléséhez Wauquiez legfeljebb kicsit több tradicionalizmust, katolicizmust tudna még hozzáadni.

Éppen ezért a Republikánusokon belül három másik név forog, akik „elnökjelölt-esélyesek” (présidentiables) lehetnek. A párt elnöke, Christian Jacob a vidék jelöltjeként próbálkozó, hivatalosan vélhetően majd csak az elnökjelöltségre ősszel bejelentkező François Baroint támogatja.

A kelet-franciaországi kisváros, Troyes polgármestere hitelesen hozná az anti-Párizs-retorikát

– bár a fővárossal való ellenérzésre Le Pen is épít. Nem beszélve arról, hogy a szintén vidékies (ráadásul gyakorló katolikus) François Bayrou és centrista mozgalma, a MoDem eleve Macron mögött áll – főleg, hogy vélhetően Bayrou kapja meg a stratégiai tervezésért felelős legfontosabb állami hivatal, a France Stratégie vezetését.

BAIRON. NOHA A PÁRTELNÖK ŐT TÁMOGATJA, EZ NEM JELENT MÉG SEMMIT.

A másik, amit a Republikánusok kínálhatnak, az ún. „népi jobboldal”, amely a tradicionalista értékek mentén való kiállást szociális témákkal ötvözné. ennek arca Xavier Bertrand, aki 2016 óta

azon északfrancia régió elnöke, amely hagyományosan munkásvidéknek számít – itt Marine Le Pent győzte le a régióelnökségért folytatott harcban.

Az tény és való, hogy ha maradt szabad helye bármiféle jobboldalnak Macron elnök mellett, az egyfajta népi, szociális jobboldaliság, a tradicionalizmus és a szociális érzékenység ötvözése lehet – elvégre a modernista és neoliberáis Macronnak egyik se erőssége.

Ha azonban Macront éppen a saját terepén – azaz a modern centrumban – akarja megverni a hagyományos jobboldal, arra is lenne jelentkező: a párizsi régió elnöke, Valérie Pécresse a Republikánusokon kívül egy saját mozgalmat is szervez Libres! (Szabadok!) néven, ami gyakorlatilag a Macronból valamilyen okból kiábrándult liberális jobboldalnak szeretne gyűjtőmozgalma lenni.

A Journal du Dimanche (JDD) hetilapnak névtelenül nyilatkozó republikánusok szerint azonban Pécresse semmiben nem más, mint Macron, azaz mögé felesleges lenne felsorakozni. A párt, amely kispártisága ellenére is még nagyon megosztott, szeretné a nyílt vitákat is elkerülni, azaz abban bízik, hogy előválasztás nélkül tudnak a belső frakciók megállapodni egy közös jelöltben már 2021-ben.

Valérie Pécresse, akinek jövő márciusban meg kell majd őriznie régióelnöki posztját a választásokon (ha komolyan gondolkodik utána az elnökjelöltségben is) azonban a JDD információi szerint már megfenyegette a pártot:

ha nincs előválasztás, „akkor a jobbközép megosztva indul” – értsd: akkor ő a hivatalos republikánus jelölt ellenében jelölteti magát.

Arra, hogy a jobbközép megosztva indul egy államfőválasztáson, persze volt már példa: 1995-ben a gaulleista táborban a népi jobboldalinak számító Jacques Chirac és az elitista-neoliberális Édouard Balladur egymásra indult (amiből meglepetésre Chirac jött ki győztesen). 1995-ben még megengedhette azonban magának a kettős jelölés luxusát a gaulleista tábor, mostanra viszont – elvégre a republikánusoknak már 2017-ben se sikerült a második fordulóba jutniuk – eleve kérdéses, hogy akár egyesült erővel tudnak-e még labdába rúgni, vagy

végleg lesodródnak Macron új jobboldala, a zöldesedő és egységesülő balközép és a szélsőjobb között a futottak még közé.

Főleg, hogy éppen a helyi szinten, amire a Republikánusok támaszkodnának, csúszik ki alóluk a talaj, már tavaly több kisváros jobbközép polgármestere is Macron melletti hűségesküt tett.

CÍMLAPFOTÓ: Emmanuel Macron Facebook-oldala

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek