Kelet-Európában a szuverenizmus nem a nép érdekében áll

Techet Péter

Szerző:
Techet Péter

2020.07.18. 08:01

A pénteken kezdődött EU-csúcson egyrészről Bécs, Hága, Koppenhága és Stockholm blokkolni próbálja a közös EU-hitelfelvételt, másrészről Budapest ellenzi a támogatások jogállamisági feltételekhez kötését. Orbán szuverenizmusa csak saját hatalmát, nem országa érdekeit képviseli.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Ha az eurókötvény a mostani válságban se látszik megszületni – pedig még egyik egykori német ellenzője is mellette szólalt most fel –, Párizs és Berlin mégis történelmi lépésre szánta el magát. A terv szerint az Európai Unió – a költségvetései terhére – 500 milliárd eurónyi hitelt venne fel, amit immáron nem hitelként, hanem közvetlen támogatásként osztana szét a kínai koronavírus-járvány következtében gazdaságilag bajba jutott – főleg dél-európai – országok között.

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért a terv – még ha csak az egyszeri hitelfelvételre vonatkozóan is – funkcionálisan nagyon hasonlít az eurókötvényhez: az Európai Unió közösen adósodik el, amely főleg a már most eléggé eladósodott dél-európai államok számára megkönnyebbülés, a nettó befizetőknek pedig tehervállalás.

Ezt hívják szolidaritásnak, amely egy-egy szövetségi államon belül is működik,

elvégre Ausztria vagy Németország is közösen adósodik el, még ha esetleg a visszaosztásból Burgenland vagy Szász-Anhalt jobban is profitál.

Az Európai Unió azonban nem szövetségi állam, ez leginkább abban látszik meg, hogy noha az EU-jog a nemzetállami felett áll – tehát egy tiszta kelseni elemzésben nyugodtan tűnhetnék szövetségi államnak is, ahol a joglépcsőben az EU-jog a nemzetállami felett (és a nemzetközi jog alatt) található –, csakhogy ezen primátusa az EU-jognak nem általános, hanem csak azon meghatározott területekre és azon mértékben vonatkozik, ahol és amennyire a maga primátusát (nevezhetjük szuverenitásnak, kompetenciának vagy bárminek) átadta a tagállam a belépéssel az európai uniós szintnek.

De a szerződések urai továbbra is a tagállamok, azaz egyrészről nem közvetlenül az európai polgárok (éppen ezért az európai uniós szint demokratikus legitimációja csak közvetett), másrészről nem is maga az Európai Unió, amely eszerint csak ott és addig tud „eljárni”, ahol és ameddig azt a tagállamok az EU számára engedik.

Hogy ez a valóságban – ahol egyrészről vannak a saját szuverenitásukat (értsd: gazdasági és/vagy politikai pőre érdekeiket) védő tagállamok, másrészről az európai uniós jog primátusát feladat- és hatáskörben folyamatosan kiterjesztő európai uniós (főleg bírósági) gyakorlat – mennyire nehezen meghúzható határvonalakat jelent, bizonyítja az Európai Központi Bank kötvényfelvásárlási programjáról kirobbant vita, amiben az európai uniós bírák, valamint a frankfurti jegybankárok (az egyik oldalon) és a német alkotmánybírák (a másik oldalon) más véleményen vannak.

Az, hogy éppen német alkotmánybírák kötöttek bele az Európai Központi Bank kötvényfelvásárlási programjába – amelynek lényege, hogy az EKB a közvetlen államháztartás-finanszírozás tilalmát akként kerüli meg, hogy a másodlagos piacról veszi meg az eurótagállamok kötvényeit, ezzel főleg az eladósodott államokon segítve –, persze nagyon szép és elegáns jogászi körmondatokkal és érvekkel is megindokolható, de azért legyünk őszinték:

nem véletlen, hogy nem az olasz vagy görög alkotmánybíráknak jutnak eszükbe éppen ezen szép jogi érvek,

elvégre az országaiknak – ellentétben Németországgal (legalábbis sokak szerint) – mindenképpen érdekükben áll ezen közvetett támogatás. Ez persze csak megint megmutatja, hogy egyrészről az alkotmánybíráskodás politikai műfaj (csak jogi érvekkel szépen eltakarva), másrészről eleve a jog mögött nem más, mint hatalmi érdekek (általában az uralkodó osztály akaratai) húzódnak meg.

Az, hogy politikai érdekekről van szó, jobban kiderül, amikor az adott országok politikusai érvelnek. Most, amikor a bécsi konzervatív-zöld, hágai liberális, stockholmi baloldali és koppenhágai szintén baloldali kormányok közösen lépnek fel az 500 milliárd eurónyi hitelfelvétel ellen, legalább világosan beszélnek. Nem akarják az egészet, mert

1. az országaik erre eleve nem szorulnak rá (és úgy látszik, a svéd vagy dán szociáldemokrácia szolidaritása, vagy a holland liberálisok és osztrák zöldek EU-pártisága az országhatáraiknál véget ér);

2. nem akarnak együtt eladósodni, elvégre az EU működéséről szóló szerződés 125. cikke nagyon egyértelműen fogalmaz, amikor megtiltja az EU-nak, hogy egy-egy tagállam adósságát átvállalja (igaz, a közös adósságfelvétel tilalma csak közvetve lenne ebből levezethető); és

3. nem bíznak meg azon dél- és esetleg kelet-európai államokban (ahova a pénz főleg menne), hogy azt tényleg megfelelően használják-e ott fel.

Ezek legitim érvek és kérdések. És noha a Merkel-Macron-terv jelentős előrelépés lenne az integrációnak gyakorlatilag az euró bevezetése óta megállt folyamatában (amiből aztán, de ezt csak csendben mondom, tényleg egyszer következhetne már végre a közös eurókötvény is), ha osztrák, dán, holland vagy svéd állampolgár lennék, lehet, hogy engem se különösebben érdekelne ezen folyamat beindítása, és felettébb szkeptikus lennék olyan tervekkel szemben, amelyekben „nekünk” kéne kezeskedni bármiért – pláne déliek vagy keletiek által elköltendő pénzért. Igen ám, de

a közös hitelfelvételt nemcsak azon országok támadják, amelyeknek tényleg lehet jogos fenntartásuk és félelmeik – de például azon Magyarország is, amely amúgy profitálna ebből.

Emellett Magyarország egy másik témában is játssza a szuverenistát, ugyanis nem akarja elfogadni az EU-támogatások rendszerének akkénti változását, hogy bizonyos jogállamisági feltételeknek kéne megfelelni.

Noha Orbán szerint a magyar jogállam akár a németnél is jobb, annyira még ő maga se biztos a kijelentésében, hogy belemenjen a jogállamisági kontrollba, pedig hát a fogalom történelmileg tényleg sokféle jelentést kibírt már: Kelsennek a jogállam annyi, hogy az adott állam minden aktusa jogszabályi formában jelenik meg; Lukács Györgynek az 1936-os szovjet alkotmány volt a sok szép szociális joga miatt igazán jogállami; Carl Schmitt jogállamiságérzékét pedig a nürnbergi faji törvények tudták csak kielégíteni. Azaz

ha Orbán nem tudná maga is, hogy kevés esélye lenne egy jogállamisági teszten átmennie, akár bele is mehetne a játékba.

Nem teszi – és persze ő a szuverenitással meg „a magyar emberekkel” jön.

Azonban miközben Merkellel és Macronnal szemben Ausztria, Svédország, Dánia és Hollandia a saját adófizetőik érdekében izmozik,

a kelet-európai szuverenitásféltés a mindenkori vezetés szuverenitásának féltését jelenti. A magyar (vagy cseh) kormány saját adófizetői elől is szeretne szuverén maradni,

azaz az EU-tól (értsd: az EU nyugati és északi tagállamainak adófizetőitől) kapott pénzt abban az értelemben akarja szuverén módon szétosztani, hogy abból éppen saját polgárai ne profitálhassanak.

Ha ugyanis Orbán nem családjának és üzletfeleinek szuverenitását, hanem az országét védené Brüszelben, akkor egyrészről nem zavarná, ha a pénz elosztását ahhoz kötné Brüsszel, hogy a polgárok minél nagyobb szabadságban éljenek, másrészről eleve az se zavarná, ha a pénzt – amint a Momentum javasolja – közvetlenül az önkormányzatok kapnák.

A nyugat-európai szuverenizmust tarthatjuk szőrösszívűnek, de el kell ismerni: a maguk szempontjából akár igazuk is lehet. A kelet-európai szuverenizmus azonban csak egy kis politikai és gazdasági klikk érdekvédelme – nem Brüsszellel, hanem saját országaikkal szemben.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek