De jó a lengyeleknek, hogy ők választhatnak maguknak államfőt!

Sima Márk

Szerző:
Sima Márk

2020.07.15. 19:05

A visegrádi négyek közül nálunk a legjelentéktelenebb az államfő szerepe. Pedig lehetne másképp is: ha lenne egy közvetlenül megválasztott elnökünk, az nem oldana meg minden problémát, de jót tenne a magyar politikának.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Andrzej Duda vasárnapi győzelme után sokan figyelnek Lengyelországra még Magyarországról is. Az ellenzéki média arról ír, hogyan épül Lengyelországban is illiberális rendszer, vagy éppen arról, hogy milyen tanulságokat kellene levonnia a magyar ellenzéknek Trzaskowski jó szerepléséből.

Kevesen beszélnek arról, hogy de jó a lengyeleknek, hogy ők választhatnak maguknak államfőt!

Lengyelországnak van egy domináns pártja, és persze lehet arra hivatkozni, hogy az állami tévé segítségével maradnak hatalmon, de lássuk be, a helyzet az, hogy az ország többsége valóban a PiS-t támogatja. A lengyel politikai rendszerben a többség támogatása nem ér annyit, mint Magyarországon, mert a rendszer kiegyensúlyozottabb.

Dudát sokan vádolják azzal, hogy túlságosan is együttműködő a kormánnyal, de nehéz lenne azt állítani, hogy nem egy önálló politikai szereplő. Az elnöki hatalmával tud alternatív álláspontot képviselni, nem úgy, mint a magyar köztársasági elnök, aki amolyan díszlet szerepét tölti be. A kétkamarás parlament pedig biztosítja azt, hogy hiába viszi el egy párt az egyéni választási körzetek többségét, a Szejmben együttműködésre van kényszerítve, hiszen ott a listás szavazatok alapján osztják a mandátumokat.

Általánosságban igaz, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy hogyan néz ki a politikai rendszer más közép-európai országokban, így azt sem tudják, miben egyedi a magyar rendszer. Pedig az igazság az, hogy a visegrádi négyek közül nálunk a legjelentéktelenebb az államfő szerepe. A legtöbben emlékeznek még rá, hogy miért alakult úgy, hogy a parlament választja a magyar köztársasági elnököt, mégis elég kevesen vannak, akik ma kampányolnának a közvetlen elnökválasztás jogáért, annak ellenére, hogy 1989-ben több, mint 2 millió ember szavazott arra, hogy az államfőt ne a parlament válassza meg.

Képzeljük el, hogy lenne egy a nép által közvetlenül megválasztott köztársasági elnökünk, akinek a jogkörét csak annyira bővítenénk ki, hogy amit megvétóz, azt a parlamentnek kétharmaddal kellene elfogadnia. Erre valószínűleg az ellenzékből azt mondanák, hogy akkor mit sem számítana az, hogy ki az elnök, hiszen a kormánynak megvan a kétharmada. Viszont

ha valóban szeretnénk egy kiegyensúlyozottabb politikai rendszert, akkor azt nem lehet az egyik oldal középtávú politikai érdekeire szabni.

Az ellenzéknek el kellene fogadnia, hogy ez nem egy gyors megoldás a hatalomra jutáshoz, hanem egy hosszú távú befektetés, ami egy kicsit jobb helyé tenné az országot. Ebben a formában pedig bizony a kormánykritikus Fidesz-szavazók is támogatnák az ötletet. Vagyis azok a szavazók, akik inkább támogatják a kormányt, mint az ellenzéket, de szívesen látnák azt, hogy a kormánypártnak két választás között is meg kéne mérettetnie magát, és azt, ha lenne egy új, önálló, akár alternatív szemléletet nyújtó, de kormánypárti szereplő a politikában.

Ha kétfordulós lenne a választás, akkor a második körbe jutóknak reagálnia kellene az első kört elbukott jelöltek programpontjaira, hiszen a szavazóik megszerzésén kellene dolgozniuk, tehát ha lennének harmadik utas jelöltek, még ha el is buknának, képesek lennének tematizálni a kampányt, valahogy úgy, ahogyan a lengyel elnökválasztás második fordulójának kampánya is arról szólt, hogy ki hogyan tudja mozgósítani Hołownia és Bosak szavazóit.

A kétfordulós választást nem tudná megnyerni olyan jelölt, aki csak egy réteg támogatását élvezi, így olyan jelöltek indulnának, akik akár az ellenfél szavazóit is elcsábíthatják, és széles tábort tudnak megszólítani. A lengyel elnökválasztáson mindenki a jófiúját vetette be, Duda a PiS-közeli politikusok közül egy kifejezetten pozitív szereplőnek számít, Bosak szintén a Konfederacja konszolidáltabb figurája, Hołownia az egész kampányát a pragmatikus középutas szólamokra építette fel, a Polgári Platform pedig a túlságosan megosztó Kidawa-Błońskát a szerethetőbb Trzaskowskira cserélte.

Az egyértelmű, hogy a magyar kormány nem szeretne változtatni a mostani viszonyokon, és úgy tűnik az ellenzék is inkább a kormány mostani helyébe ülne be, nem szeretnék megreformálni a rendszert. A változás csak akkor jöhetne el, ha társadalmi nyomás lenne a politikai szereplőkön, és valaki bevállalná az ügyet legalább azért, hogy abból politikai tőkét kovácsoljon.

Ha lenne egy közvetlenül megválasztott elnökünk, az nem oldana meg minden problémát, de jót tenne a magyar politikának.

Kicsit jobban működnének a fékek és egyensúlyok, és az mindegy is, hogy az emberek egy ellenzéki Čaputovát, egy amolyan kívülálló Zemant, vagy egy kormánypárti Dudát szavaznának-e meg államfőnek. A lényeg az lenne, hogy egy szavazók által felhatalmazott, erős politikai szereplő lenne a köztársasági elnökünk, aki ugyan nem lenne független, de talán megpróbálna mindenki elnöke lenni.

A szerző a Lengyel Geopolitikai Társaság tagja, az ELTE Közép-Európa mesterszakjának hallgatója. Olvass még Sima Márktól az Azonnalin!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek