Orbán Viktor bújtatva mondta el a legsúlyosabb kritikát a Balatonról

Azt, hogy szerencsés embernek kifejezetten szoktatnia kell magát a gondolathoz, hogy idén ez lesz a tenger helyett. A tó körüli helyzet határozottan fejlődik, de közel sem olyan mértékben, mint amennyire zavaró a magyar elit fantáziátlansága.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Orbán Viktor már lassan két hete jelentette ki szokásos interjúnak álcázott alákérdezésében, hogy a magyar ember börtönben érzi magát, ha nem látja évente a tengert, de most mindenkitől azt kéri, elégedjen meg a Balatonnal, és ne menjen még az Adriához sem. Most azon az apróságon ugorjunk át, hogy azért elég sok magyar van, akinek nem reális opció évente tengerhez menni, és maradjunk annál, hogy beindult a kormányzati könyörgés/utasítgatás/terelgetés a Balaton felé.

Rendes magyar embernek a Balatonnal teljesen ambivalens viszonya van, kicsit hasonlít a magyar focira: megszokásból rajong érte, örül neki, ha ott lehet, de közben teli szájjal tud kurvaanyázni, amiért ebben a szezonban is átverték.

Ugyanakkor mégiscsak itt lenne az ideje elgondolkozni rajta, hogy pontosan mi az, ami miatt a Balatonra jó ideje szabályosan nem hajlandó lemenni az ország radikálisabb lépésekre hajlamos része, és a kevésbé szélsőséges vélemények is azért az első két-három pozitívum közt szokták felsorolni, hogy szalonspiccesen ülni a vízparton délután kettőkor tökéletes program minden vízparton.

A Balaton ráadásul nem abban az ütemben fejlődik, mint amilyenben sokasodnak a vele kapcsolatos problémák. Eredetileg ugye főleg az volt vele a gond, hogy az infrastruktúra a csóró keletnémetekre épült, akiknek annyi volt a vágyuk, hogy végre valahol ne kelljen megnézniük, mi mennyibe kerül az étteremben. Emiatt az se volt baj, hogy döghúsból készül a hamburger, a legnagyobb luxusnak egy tóparti sétányon a szponzornapernyő számít,

Közben ott volt az északi part is persze a maga köldöknézegetős hangulatával, Badacsonyban könnyedén hozzájuthattunk a leglehangolóbb cefrékhez is egy jó fröccsözéshez valamelyik hangsúlyosan magyaros hangulatú pincében, de összességében ez se vitt sokkal messzebbre az életben. Nem mintha egy nyári nyaralásnak a jellemfejlődésről kéne szólnia persze.

Az tagadhatatlan, hogy a fent leírt állapothoz képest a Balaton őrületes változáson ment keresztül: lehet például jókat enni, nem teljesen kilátástalan feladat hangulatos kocsmákat találni, még túrázni is van hova, de a kedvenc fagyizóm is Balatonfüreden van például.

És itt jön a már feljebb tett állításom: ez a fejlődés közel sem áll egyenes arányosságban azzal, hogy egy átlag balatoni nyaralónak nemcsak azt kell lenyelnie, hogy Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István már megint olyan jachtklubot vagy szállodát épít, aminek ő maximum a kerítéséig jut el, hanem az olyan NER-elittel járó apróságokat is, mint Rakonczai Imre szokásos zongoraestje, amin aztán bebaszva énekelhetik a közbeszerzések leendő királyai, hogy „a nézését meg a járását”. Az a balatoni buliszcéna pedig, ami korábban legalább pénzmosodaként működött, egyszerűen megszűnt létezni, vagy legalább is belenyomták évente négy nap Balaton Soundba.

Közben a Balaton egyre nagyobb része szakad el az emberektől tóként, hogy átvegye a helyét a fizetős strand. A fizetős strandok egyik legfontosabb jellegzetessége, hogy semmivel nem adnak többet a szabadstrandoknál: értelmes ember ugyanúgy fenntartásokkal hagyja csak ott az értékeit a törölközőjén, mint a belépő nélküli verzióban, a program pedig pontosan ugyanaz.

Persze ez sem rossz program, csak mondjuk pont nem veheti fel a versenyt azzal, hogy a tengernél csinálunk hasonlót, miközben mondjuk frissen grillezett garnélát eszünk. A legnagyobb kritikát kissé bújtatva maga Orbán Viktor mondta: ha nincs koronavírus, nincs az az Isten, hogy valaki reálisan összegezve a dolgokat azt mondja, ő inkább a Balatont választja ebben az évben.

Nem kellene ennek így lennie, hiszen épp a már említett Balaton Soundon, vagy akár a jóval kisebb zajban a Gömbkilátóban lehet megnézni, milyen is az, ha valamit jól találnak ki a tó mellé.

Csak ugye a jó ötletek azok, amikből a káderek mindig kifogynak, mire eljutnak oda, hogy csinálhatnak valamit azon túl, hogy kiveszik a magánhangzókat a cégeik nevéből (BDPST, BLTN, ORBN VKTR). Vagy az van, hogy a seggnyalás eleve kizárja a kreatív gondolkodást, vagy egyszerűen elfáradnak benne, és a végére már tényleg csak annyira futja, hogy lekerítsenek még egy partszakaszt a hajóknak.

A magyar pedig már csak olyan, hogy börtönben érzi magát, ha még a nyaralása alatt is ezt látja.

Olvass még Fekő Ádámtól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj nekünk!