Lengyel elnökválasztás: Duda ellen szavazott még a széljobb is, de kérdéses, elég lesz-e ez

2020.07.12. 21:10

A várakozásoknak megfelelően szoros a verseny a lengyel elnöki székért Andrzej Duda államfő és kihívója, Rafał Trzaskowski között a lengyel elnökválasztás második fordulójában. Az első exit poll szolid Duda-győzelmet mutat, mindkét tábor ünnepelve fogadta a fej-fej melletti számokat.

Lengyel elnökválasztás: Duda ellen szavazott még a széljobb is, de kérdéses, elég lesz-e ez
Duda 50,4. Trzaskowski 49,6. Ezek az első exit poll számai a lengyel elnökválasztás második fordulójában, azaz az lett, amire mindenki várt: fej-fej melletti eredmény, hosszas várakozás a részeredményekre, szóval nem tudni semmit.

Duda az exit pollt látván az őt ünneplő tömegnek bejelentette, hogy nyert, kihívója pedig azt mondta az őt éltetőknek, hogy nyerni fog.

Itt percről percre követheted az eseményeket az Azonnalin.

Két héttel ezelőtt a regnáló nacionalista-konzervatív elnök Andrzej Duda a voksok 43,5 százalékát begyűjtve kapta a legtöbb szavazatot a lengyel elnökválasztás első fordulójában. Kihívója, Rafał Trzaskowski, a Polgári Platformban (PO) politizáló varsói főpolgármester 30,5 százalékos eredménnyel végzett a második helyen.

Az eredmény kifejezetten szoros eredményt vetített előre a második fordulóra, ugyanis a harmadik helyen végző, függetlenként induló egykori tévés, Szymon Hołownia, aki az első fordulóban a szavazatok 13,9 százalékát kapta, a második fordulóra beállt az ellenzéki Trzaskowski mögé. Ráadásul – ahogy az a Helyzetben is elhangzott, illetve elemzésben is olvasható volt az Azonnalin – a szélsőjobboldali Konfederacja jelöltjének, a 6,8 százalékot gyűjtő Krzysztof Bosaknak a szavazói sem volt egyértelmű, hogy a jelenlegi elnököt vagy ellenzéki kihívóját támogatják majd a második fordulóban.

A napközbeni részvételi adatokból kiderült, hogy rekordrészvétel van a második fordulóban, a lengyel választók 68,9 százaléka adta le a voksát. Továbbá úgy tűnt, hogy több olyan keleti vajdaságban is magasabb a részvétel, amely alapvetően inkább a kormánypártot támogatja. A mostani exit poll azonban éppen a két héttel ezelőtti tapasztalatokból kiindulva nem mond sok mindent: akkor az első exit pollok alapján szorosabb eredmény jött ki a két első jelölt között, majd reggelre, a szavazatok pontosabb összesítése után megugrott Duda előnye.

Trzaskowski jobban mozgósított, még a széljobb is mellette van

A lengyel exit poll nagyon részletes bontásban hozta az eredményéket. Az, hogy a nyugat-lengyelországi vajdaságokat (régiókat) megnyerte az ellenzéki jelölt, nem meglepetés, az egykori német területek mindig a jobbközép bázisát adják. A danzingi vajdaságban a jobbközép Trzaskowski a szavazatok kétharmadát is megszerezhette – legalábbis az exitpoll értelmében.

 

Kicsit meglepőbb, hogy a Varsó központú vajdaságban Trzaskowski kikapni látszik, holott ő Varsó polgármestere, valamint Varsó eleve ellenzéki fellegvár – igaz, a vajdasághoz nem csak a főváros tartozik. Duda a legjobb eredményét a kelet-lengyelországi, egyik legszegényebb vajdaságban, Kárpátalján hozta (nem összetévesztendő az ukrajnai Kárpátaljával): itt a regnáló államfő 72 százalék felett szerepelt.

 

Az Ipsos exitpollja a generációk szerint is megvizsgálta a két jelölt támogatóit: a legfiatalabb korosztályban Trzaskowski, a legöregebbek között pedig Duda hozta el a szavazatok kétharmadát.

 

Gyakorlatilag Duda csak az ötvén felettiek között tarolt, az annál fiatalabbak között a PiS jelöltje nagyon kikapott ellenzéki kihívójától.

 

A foglalkozások között Duda a munkásság és a parasztság között nyert csak (a parasztok között 80 százalék felett végzett), minden más foglalkozási csoportban Trzaskowskié az elsőség. A jövedelmi viszonyok alapján is az látható:

 

minél jobbmódúbb valaki, annál inkább ellenzéki.

 

Az Ipsos arra is kiváncsi volt az exitpollban, hogy az egyes pártok szavazói hogyan szavaztak. Itt talán az egyetlen kérdéses párt a szélsőjobboldali Konföderáció, elvégre ők hivatalosan ellenzékiek, de ideológiában közelebb állnak Dudához. Ezzel szemben kiderült:

 

a szélsőjobboldal szavazóinak több, mint 60 százaléka Trzaskowskit ikszelte.

 

A választás kimenetele szempontjából fontos az is, hogy a független Szymon Hołownia hívei követik-e jelöltjük felszólítását, és leszavaznak-e Trzaskowskire. 81 százalékuk tényleg követte az exitpoll szerint.

 

Azt lehet tehát mondani, hogy miközben Trzaskowski jól mozgósított, mert gyakorlatilag a PiS-szel szembeni ellenzék – ideológiától függetlenül – mögé állt fel, Duda a PiS alapbázisát (keletlengyel régiók, idősek, parasztok, szegény rétegek) tudta elvinni, de lehet, hogy ez is elég lesz a szoros győzelemhez.

FOTÓ: A politikusok Facebook-oldalai.

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől
Galavits Patrik
Galavits Patrik az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek