A választások után két héttel újra karantént rendelhetnek el Szerbiában

2020.07.07. 21:23

Rövid ideig tartott a szerb koronavírus siker: a választások után két héttel ismét kijárási korlátozásokat vezethetnek be Szerbiában.

A választások után két héttel újra karantént rendelhetnek el Szerbiában
Péntek estétől hétfő reggelig kijárási tilalmat fognak bevezetni egész Belgrádban, mivel nő a koronavírusos esetek száma

– jelentette be Aleksandr Vučić, szerb elnök a kedd délutáni sajtótájékoztatóján, amiről a Magyar Szó tudósított. Arról, hogy az egész országra kiterjesztik-e a korlátozásokat, azt Vučić nem volt hajlandó pontosítani, de annyit hozzátett, hogy személy szerint ő így tenne.

Vučić döntését a jelenleg súlyosbodó járványhelyzettel indokolta, mondván, meg kell védeni az egészségügyet a túlterheltségtől. Vučić szerint nehéz időszak vár a szerbekre, és ugyanúgy mint Koszovó kapcsán, a járvány kapcsán is egységes és fegyelmezett fellépésre van szükség.

A szerb elnök a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Belgrád mellett még négy városban súlyosbodott a helyzet, miközben Nišben és Novi Pazarban lassan megtelnek a kórházak, bár elmondása szerint még kontroll alatt tartják a vírus terjedését.

Vučić szerint az országban 376 lélegeztetőgép szabad, de még további 578 van a raktárban, reményeik szerint pedig nyolc nap múlva már 1100 darab lélegeztetőgépe lesz Szerbiának. 

Emellett az állam további két nagy kórházat tervez megépíteni, míg Batajnicán két katonai objektum helyére egy 1 800 főt ellátni képes kórházat is emelnének.

Ezek mellé még 10 moduláris kórházat is terveznek, amelyeket később oda telepítenének, ahol azokra szükség van.  

Szerbia eddig sem állt túl jól a járvánnyal, csak a választások miatt jól titkolta

Mint arról már korábban beszámoltunk, Szerbiában eddig eltitkolhatták a valós adatokat: a választás után egy héttel a Deutsche Welle közölt számokat, amik alapján nem 244, hanem 632 halálos eset volt június 26-ig Szerbiában az új koronavírus kapcsán. A szerb operatív törzs egyik epidemiológusa, Darija Kisić Tepavčević akkor azzal magyarázta az eltérő számokat, hogy

ez két különböző szám, mivel nem mindegy, hogy valaki konkrétan a koronavírus miatt halt meg, vagy csak a vírus jelenléte a szervezetükben hozzájárult a halálhoz.

A kiszivárgott számok a június 21-i választások után egy héttel jelentek meg, ahol Vučić pártja, a Haladó Párt óriási győzelemnek örülhetett, bár ez inkább az autoriter jellegű kormányzásának és a valódi ellenzéki pártok bojkottjának köszönhető. A választási győzelmet úgy sikerült megünnepelni a pártnak, hogy több párttag is elkapta a koronavírust, akik azóta is kórházban lábadoznak.

Szerbiában a hivatalos adatok szerint jelenleg összesen 16 719 ember kapta el a koronavírust, amiből 13 366-an fel is épültek, míg 330-an haltak meg. Jelenleg 3 023 aktív fertőzöttről tudunk, akik közül száztízen vannak súlyos állapotban. Hétfőről keddre 299 új esetet mutattak ki és 13 újabb fő veszítette életét.

FOTÓ: Aleksandr Vučić​ / Facebook 

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek