Lehallgatott telefonbeszélgetések színesítik az észak-macedón választási kampányt

Szerző: Fekő Ádám
2020.07.06. 20:30

Zoran Zaev egy beszélgetésrészlet alapján úgy tűnik, többre tartja magát, mint nyolcmillió euró, ráadásul a saját pártját is ő finanszírozza.

Lehallgatott telefonbeszélgetések színesítik az észak-macedón választási kampányt

Ismeretlen forrásból származó lehallgatott telefonbeszélgetések kavarták fel Észak-Macedónia választási kampányát, amik főleg a jelenlegi miniszterelnöknek, Zoran Zaevnek lehetnek kínosak – írja a Balkan Insight.

Például július 4-én Youtube-ra töltöttek fel egy frissen nyitott csatornára két részletet: az elsőn azt hallani, hogy valószínűleg Zaev elmondja valakinek, hogy mostanra ő finanszírozza a a teljes szociáldemokrata pártot (SDSM), miközben a pártelnökként dolgozó korábbi miniszterelnök, Branko Crvenkovszki teljesen elvesztette befolyását a pártban.

A beszélgetés második része érdekesebb, ott valamire azt mondja Zaev, ő többet ér 8 millió eurónál.

Ezek a felvételek sem az elsők már, hiszen 2017-ben konkrétan több százezer lehallgatott beszélgetés került nyilvánosságra, azok hitelességét el is ismerte Zaev: egy 2017 közepén készült felvételen azt magyarázza, hogy minden támogatót maga mellé akar gyűjteni az azóta már Magyarországon menekültködő Nikola Gruveszki ellen, és „meg fogja baszni az anyját”, erről úgy nyilatkozott, hogy a helytelen nyelvezet annak volt köszönhető, hogy pár órát a kocsmában töltött előtte.

Zoran Zaev most bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, de nem a beszélgetések tartalma miatt, hanem mert beszélgetéseket lehallgatni illegális.

A koronavírus miatt április helyett Észak-Macedónia július 15-én tart előrehozott választásokat, mivel a jobboldali Gruevszkit váltó Zaev idén januárban lemondott a miniszterelnöki pozícióról, amiért nem tudta megtartani legfőbb ígéretét, az ország felgyorsított európai integrációját. Többek közt emiatt változtatta meg az ország nevét Macedóniáról Észak-Macedóniára (így a névvitában érintett görögök már nem vétóznak), viszont az EU így is elhalasztotta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, a politikus indoklása szerint pedig egy ilyen érvágás után el kell döntenie az embereknek, milyen irányt képzelnek el.

Igaz, azóta az EU már megszavazta a csatlakozási tárgyalások elindítását, így ez javíthatja az SDSM-vezette baloldali koalíció esélyeit a választásokon.

Zaev elődje 2016-ig az a Nikola Gruevszki volt, aki jelenleg menekültként egészen balhés körülmények között került Magyarországra, ahol jelenleg is idejét tölti. A távollétében különféle korrupciós ügyekért jogerősen elítélt Gruevszki VMRO-DPMNE jobboldali pártja a szociáldemokratákkal szemben kevésbé volt elkötelezett Európa felé, elbukott választásán az itthon is ismert Soros György-mantrát használták sokszor.

Zoran Zaev a Gruevszki-ügyről 2018 telén az Azonnalinak is adott rövid interjút, íme!

FOTÓ: Zoran Zaev / Facebook

 
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek