A szocdem horvát elnöknek jobban jönne egy jobboldali kormány, mondja a szocdem lista zöld jelöltje

Szerző: Bakó Bea
2020.07.04. 08:01

Miért alapít valaki egy zöldpártot, hogy aztán pár év múlva otthagyja azt, és visszatérjen annak a szocdem pártnak a listájára, amelyben még a zöldpárt előtt politizált? Ezt a kanyart járta be Mirela Holy, akiből parlamenti képviselő lehet a vasárnapi horvát választás után. Elmondja azt is, hogyan lehetne fenntarthatóbb a tengerparti tömegturizmus és mi köze ehhez a kannabisznak. Interjú.

A szocdem horvát elnöknek jobban jönne egy jobboldali kormány, mondja a szocdem lista zöld jelöltje

Miért kezd el politizálni egy divattervező?

Én sosem voltam profi divattervező, csak a középiskolában tanultam annak. De utána egyetemen már teljesen mást tanultam: elvégeztem egy néprajz szakot, de szereztem végzettséget összehasonlító irodalomtudományból is. A PhD-dolgozatomban pedig az ökofeminizmust vizsgáltam. Szóval elég sok minden érdekel. Érdekel a divat, a politika, de emellett a környezetvédelem és az emberi jogok, főleg a nemek közötti egyenlőség.

Ön még korábban ORaH néven alapított egy zöld pártot, ami valószínű, hogy először fog bekerülni a parlamentbe önerőből. Nem sajnálja, hogy ezt a történelmi sikert már kívülállóként fogja szemlélni?

Nem, nem vagyok csalódott. Ezt gondolom azért kérdezi, mert most a szociáldemokratákat (SDP) támogatom, nem pedig az újaloldali-zöld koalíciót, amiben a korábbi pártom, az ORaH is részt vesz.

Kíváncsi vagyok, hogy miért tért vissza a szociáldemokratákhoz, mikor egyszer már otthagyta őket, hogy megalapítsa az ORaH-t.

Igen, de nem vagyok párttag. A Restart nevű koalíció listáján vagyok, amiben sok különböző párt vesz részt. Köztük a szociáldemokraták is, akik most a legerősebb párt közülük. Hogy miért a szociáldemokratákat választottam? Mert megpróbáltam ORaH-val, de az nem működött. A politika számomra egy eszköz, amivel változásokat érhetünk el. De

ha valamelyik párttal három vagy öt helyet szerzel a parlamentben, azzal nem tudsz változásokat elérni.

Most úgy érzem, hogy a szociáldemokratáknál esélyem van arra, hogy hatni tudjak bizonyos szakpolitikai döntésekre, hogy azok zöldebb irányba induljanak el. Ugyanakkor jó kapcsolataim vannak az újbaloldali-zöld koalícióval és remélem, hogy legalább 3-4-5 mandátumot szereznek is. De tartok attól, hogy ez nem lesz elegendő ahhoz, hogy valódi hatásuk legyen a társadalmi változásokra. Ennél jóval erősebb hatalomra van szüksége egy pártnak.

Feladat pedig akad bőven: láthatjuk, hogy olvad a permafroszt Szibériában és hogyan hat az átlaghőmérséklet-növekedés a környezetünkre. Szerintem nincs már sok időnk, most kell cselekedni: meg kell változtatni a társadalmat, hogy másképpen álljon a klímavédelemhez.

Úgy tűnik, hogy Nyugat-Európában az emberek így is cselekednek, hiszen folyamatosan nő a zöld pártok a támogatottsága.

Igen, de még nincsenek többségben. Sok helyen, ha valamit el szeretnének érni, akkor össze kell állniuk más pártokkal, például szociáldemokrata pártokkal. Szerintem jelenleg a zöldpolitika éppen bekerül a mainstream politikába. Például, ha megnézzük az EU-ban a Green New Deal kezdeményezést, akkor azt látjuk, hogy amögött a két mainstream európai pártcsalád, a néppártiak és a szociáldemokraták állnak.

Mit gondol, mi az oka annak, hogy Közép-Európában a zöld pártok nem olyan erősek, mint nyugaton?

Szerintem az emberek nagyrésze nem jólinformált a zöld ügyeket illetően, és nem tudják, hogy mi történik az EU-ban zöldpolitika kapcsán. Mindenki csak a saját mindennapi dolgaival foglalkozik, nem veszik észre, hogy közben súlyos dolgok történnek a környezetünkkel, amik később nagy hatással lesznek a mindennapjainkra, de csak tizenöt vagy öt év múlva, és ez nem érdekli őket. Ez elszomorít.

Ha jól értem, akkor azért indul a Restart színeiben, mert így a zöld ügyeket könnyebben tudja bevinni a mainstream politikába?

Igen, emiatt döntöttem így. Azt fontosnak tartom még megjegyezni, hogy a szociáldemokrata párt sokat változott. A régi pártvezetést lecserélték, akikkel nekem sok problémám volt.

Amikor még környezetvédelmi miniszter volt?

Igen, de csak rövid ideig, hat hónapon át voltam miniszter. Emellett sajnos a szociáldemokrata párt előző pártvezetése elhagyta a programunkat, és emiatt hatalmasat csalódtam bennük. Ha valamit megígérünk, akkor tartani kell a szavunkat és mindent megtenni annak érdekében, hogy eleget tegyünk az ígéreteinknek.

Miután csalódtam a szociáldemokratákban, megalapítottam az ORaH-t, ami egy sikertörténet volt. De sajnos később nagyon sok olyan ember lépett be a pártba, akik nem tudták, hogy mi az a fenntartható gazdaság vagy a zöld értékek.

Szerintem őket más pártok küldték ránk és belülről próbálták tönkretenni a pártot.

Szóval megpróbálták eltéríteni a pártot?

Igen. Amikor lemondtam az elnöki pozíciómról a pártban, akkor négy hónappal később már a párt alapjait kezdték el megváltoztatni. Például nekem nagyon fontos, hogy egyenlőek legyenek a nemi arányok a párttisztségekben: az ORaH szervezetét anno ennek megfelelően alakítottuk ki. De miután lemondtam az elnökségről, úgy döntöttek, hogy elhagyják a nemek közötti egyenlőséget. Én pedig nem akartam, hogy az én nevemhez kössék ezt a pártot, ami már nem az a zöld-baloldali párt, amit én létrehoztam.

Ez érdekes, mert Sandra Benčić, az ORaH-val szövetségben induló Mozemo! jelöltje azt nyilatkozta nekünk, hogy büszke rá, hogy a listáik többségét nő vezeti, és fel is hozta, hogy a Restartnál sokat beszélnek a nemi egyenlőségről, de mégis nagyon kevés nő van a listák elején.

Ez igaz, de én nem vagyok a szociáldemokrata párt tagja. Én csak egy vendég vagyok a listájukon, így nem szólhatok bele abba, hogy pontosan hogyan nézzen ki a lista.

Tervezi azt, hogy a későbbiekben visszalép a szociáldemokrata pártba?

Nem.

Miért?

Mert én nem vagyok jó alapanyag párttagnak. Túlzottan makacs vagyok és nem akarok engedelmeskedni a vezetőknek. Azt mindig is gyűlöltem. Ha például van valami mondanivalóm és cselekedni akarok, akkor nem akarom, hogy valakitől engedélyt kelljen kérnem rá. Ha párttag vagy, akkor bizonyos szintig engedelmesnek kell lenni, amit én nem szeretnék.

De akkor miért éri meg nekik, hogy önt a listájukra rakták?

Úgy döntöttek, hogy zöldebb irányba akarnak elindulni, ezért kértek meg, hogy segítsek nekik létrehozni ezt a zöldebb szociáldemokrata pártot. Az elnöke vagyok az ő zöld bizottságuknak, ami a zöld fejlődés nevet viseli. Próbálunk közösen lefektetni zöld politikákat, bár nem vagyok teljes mértékben elégedett, mert sok esetben a terveik elég lassú változásokat eszközölnek csak. Ezenkívül úgy érzem, hogy nem értik pontosan, mi is az a zöldpolitika. Például az EU-s Green New Deal-re úgy tekintenek, mintha az egy környezetvédelmi program lenne, miközben az annál jóval több, az egész társadalmunkra hatással lesz. De úgy érzem, hogy már néhányan kezdik ezt érteni a pártnál.

Szóval akkor a holisztikus megközelítés hiányzik tőlük?

Igen.

Jelenleg két baloldali-zöld lista indul a választásokon. Az ön korábbi pártja az újbaloldali pártokkal állt össze, ön pedig a régi baloldali pártok listáján indul. Mennyiben számít a két párt egymás versenytársának, egymás szavazóira hajtanak-e?

Igen, versenyzünk, hiszen mindannyian ugyanabban a játékban veszünk részt. Részben van átfedés a szavazóink között is. Viszont úgy gondolom, hogy

az újbaloldali-zöld koalíció nagyon sok olyan passzív választót tud megszólítani, akik alapesetben nem mennének el szavazni. Ez szerintem nagyon jó.

Alapvetően partnerként kellene kezelnünk egymást, nem pedig szigorúan vetélytársaknak. Ha most a választáson egymással ellenségesen viselkedünk, az rontja a későbbi együttműködés esélyeit.

Mit gondol, mi lesz a választások eredménye? El tud érni a Restart egy olyan eredményt, hogy az újbaloldali-zöld koalíció támogatásával akár kormányra is kerülhessenek, vagy alapvetően ellenzéki politizálásra készülnek?

Erre tényleg nem tudok válaszolni. A közvélemény-kutatások alapján a Restart koalíció a legerősebb pártszövetség ebben a pillanatban, de sajnos kialakulhat egy olyan szituáció, hogy hiába szereznénk meg relatívan a legtöbb mandátumot, nem lenne megfelelő koalíciós lehetőségünk az abszolút többséghez.

Ön a hetedik a Restart zágrábi körzeti listáján.

Igen.

Mennyire biztos, hogy a hetedik helyről bejut a parlamentbe?

Egyáltalán nem az. Csak preferenciális szavazatokkal tudok bekerülni. Szerintem ez így teljesen rendben van, mert nem vagyok párttag. Ha elegendő preferenciális szavazatot kapok, akkor kiérdemlem a mandátumot, amivel majd a saját akaratom szerint tudok majd bánni.

Igazából parlamenti képviselő akar lenni vagy Zágráb polgármestere? Több újság is cikkezett arról, hogy önt indítanák a szociáldemokraták jövőre az önkormányzati választáson a posztért.

Nem, egyáltalán nem érdeklődöm a polgármesteri poszt iránt.

Szóba se jött a dolog?

A szociáldemokrata párt néhány tagja gondolja úgy, hogy jó jelölt lehetnék a polgármesteri posztra. Sok zágrábi probléma van ugyanis, ami összefügg a környezetvédelmi kérdésekkel, például a hulladékgazdálkodás terén. A szociáldemokratáknál pedig úgy gondolják, hogy jó üzenet lenne a választók számára, ha egy olyan jelöltet állítanának, aki meg tudná oldani ezeket a problémákat.

De engem egyáltalán nem érdekel ez a pozíció, mert a mi fővárosunk nagyon rossz pénzügyi helyzetben van. Ez az egyik oka. Másrészt pedig nem hinném, hogy Zágrábot a jelenlegi polgármestere, Milan Bandić irányítaná, hanem helyette bűnözői- és maffiaérdekek irányítják. Mivel nagyon makacs ember vagyok, ha megválasztanának Zágráb polgármesterének, már az első percben összeütköznék ezekkel a körökkel. Azonban tudom, hogy hogyan működnek: én ugyan nem félek tőlük, de a családomat és a szüleimet féltem.

Amikor környezetvédelmi miniszter voltam, akkor többször is életveszélyesen megfenyegettek névtelen üzenetekben.

Azért, hogy valamit ne csináljon meg?

Igen, a hulladékgazdálkodással kapcsolatosan, mert az volt a célom, hogy megreformáljuk a teljes hulladékgazdálkodási rendszert, és ez nem lett volna túl pozitív fejlemény a maffiaköröknek, akik érdekeltek voltak ebben az üzletben.

És mit gondol, parlamenti képviselőként biztonságosabb az élet?

Képviselőként nem vagy annyira kitett nekik, mert nem írsz törvényeket, és nincs akkora hatalmad.

Szívesen lenne újból miniszter?

Számomra a legjobb pozíció az lenne, ha valamiféle koordinátor lennék a kormányban, aki zöld ügyekkel és a fentarthatósággal foglalkozna. Azért lenne ez jó, mert egy ilyen pozícióval olyan eszközöket is kapnék, amivel tudnám hirdetni a Green New Dealt és a hasonló zöld kezdeményezéseket, amik így eljutnának a mainstreambe.

Nem csak a Környezetvédelmi Minisztériumban, de a Gazdasági Minisztériumban, az Igazságügyi Minisztériumban vagy a Pénzügyminisztériumban is kell ezzel foglalkozni. Ha a politikai identitás mellé politikai akarat is társul, akkor sok mindent el lehet érni a területen.

Ha már a zöld ügyekről beszélünk, az első dolog, ami eszembe jut Horvátországról, az a tömegturizmus a tengerparton. Hogyan lehetne a turizmust fentarthatóbbá tenni?

A legfontosabb dolog, hogy megpróbáljuk átalakítani a turizmust, hogy az ne csak a nyári hónapokra legyen jellemző. Át kellene alakítani a turisták fogyasztási szokásait, például be lehetne vonni vidéki területeket is.

Az egyik ilyen projekt lehetne pedig lehetne a kannabisz. Ha szeretnénk, el tudnánk érni, hogy egy kannabisz-turisztikai célponttá váljunk. Aztán a kulturális célpontok mellett fel lehetne futtatni az ún. sötét turizmust, amikor az emberek olyan kulturális vagy történelmi helyre látogatnak el, ami egy tragédiához vagy halálesetekhez köthető. Ilyen lehetne például Vukovár és környéke, vagy a Vis-sziget, ahol több műemlékünk is van, ami a jugoszláv hadsereghez köthető.

A legnagyobb probléma, hogy a turizmus jelenleg csak a szezonális turizmust jelenti, ami nagy tömeggel jár és egyáltalán nem jó, ha mindent csak erre az egy lapra teszünk fel.

Vizsgáljuk meg a kérdést a turisták szemszögéből is: a legtöbben strandolni akarnak.

Igen, de jelenleg a turizmusunk az olcsó szolgáltatásokra és az olcsó termékekre fókuszál.

Ha fenntartható turizmust akarunk kialakítani, akkor el kell fogadni, hogy nem lehetnek olyan szolgáltatásaink, amik nagyon olcsók, mert ezek az olcsó szolgáltatások sokba kerülnek a környezetünknek,

amit bele kellene kalkulálnunk a végső összegbe.

Szóval akkor a horvát tengerparti vakációknak mostantól drágábbaknak kell lenniük?

Igen: jobb minőségért több pénzt is kellene fizetni. Ha fenntartható hoteleket és házakat akarunk például napkollektorokkal, vagy jobb hulladékgondozással, akkor azt meg is kell fizetni. Szerintem nagyon sok potenciál lenne ebben. Egy 2008-ban, Amerikában készített tanulmány szerint a teljes lakosság 20 százaléka fenntartható turista volt. Szóval szerintem van igény az ilyenfajta fejlesztésekre, főleg, ha a már említett kannabiszturizmusról beszélünk.

De a marihuána illegális Horvátországban, nem?

Valóban az, de én vagyok a lex kannabisz egyik legnagyobb támogatója, amivel teljesen legalizálnánk a kannabiszhasználatot. És nem csak rekreációs célokra: a kannabisszal egy teljesen új iparág jöhetne létre, amiben hatalmas potenciál van, hiszen a kannabiszból rengeteg terméket elő lehet állítani számos szektorban, ráadásul fenntartható módon.

És ekkor a turisták legalább tömegesen füvezhetnének is a tengerparton.

Igen, de meg kell érteni, hogy akkor nem mindenki csak a tengerpartra menne, hanem például Pozsegába vagy Kutjevóba is (borvidékek Horvátország északi részén, a magyar határhoz közel – a szerk). Úgy gondolom, hogy az ilyen turisták nem csak 2-3 hónapig jönnének nyáron, hanem akár az egész évben. Ez teljesen más helyzet lenne.

Visszatérve a szociáldemokrata párthoz. Változott valami Horvátországban január óta, azóta, hogy Zoran Milanović lett az elnök?

Nem olyan régóta elnök még, de úgy gondolom, hogy az elnöki retorika mindenképp megváltozott. Például elég erős üzeneteket fogalmaz meg a fasizmus ellen és olyan dolgok ellen, ami sajnos még mindig jelen van a horvát politikai életben. Ezenkívül erős üzenetet fogalmaz meg a fenntartható gazdálkodás mellett, illetve van egy különleges tanácsadója, aki zöld ügyekben ad neki tanácsokat.

Ez azért érdekes, mert amikor én miniszter voltam, ő volt a miniszterelnök, és nem tűnt úgy, mintha érdekelnék őt a zöld témák.

Az elnökjelölti kampánya alatt megkért, hogy segítsek neki a zöld ügyekben, viszont mondtam neki, hogy hivatalosan, nyilvánosan nem akarom támogatni, nem akarok közös fotózkodást a kampányban és ilyesmik. De végül nem segítettem neki, mert ő mindenképp azt szerette volna, ha nyilvánosan is támogatnám.

Akkor úgy gondolja, hogy Milanović nem őszinte, amikor zöldügyekben megnyilvánul?

Ezt nem tudom eldönteni, de nem is érdekel. A fontos az, hogy aki ilyen pozícióban van, az felhívja a figyelmet a zöld kérdésekre is, ami egy jó üzenet egész Horvátország számára.

A horvát elnök inkább reprezentatív feladatokat lát el, nincs igazán sok politikai mozgástere. De mit gondol, ha egy HDZ-szélsőjobb koalíció kerülne kormányra, akkor erősebben pozicionálná magát velük szemben Milanović, mint teszi azt most a HDZ-s kormány alatt?

Igen, feltételezem. De a horvát elnökök gyakran közvetítő szerepben találják magukat, ahol a különböző véleményeket megpróbálják egymáshoz közelebb hozni. Nincsenek erős eszközei, hogy igazi politikát vihessen, például hatása lehessen a gazdasági kérdésekre. De ott van a hangja, amivel a kormányétól különböző politikai üzeneteket tud megfogalmazni, ami azért fontos, mert ezzel egyfajta politikai egyensúlyt tud kialakítani. Majd meglátjuk.

De politikai értelemben

Milanovićnak jobban jönne, ha Plenković maradna miniszterelnök, mintha a saját pártjának jelöltje, Davor Bernardić lenne a kormányfő,

mert Plenković-tyal szemben sokkal jobban tudja kommunikálni az álláspontját, szakpolitikai terveit. Egyfajta kontrasztot tud adni a jobboldali kormánnyal szemben, ezzel pedig sokkal könnyebben tudná megnyerni majd a második mandátumát is. És szerintem nagyon is szeretne egy második mandátumot.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek