+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Makó Dávid
2020. július 1. szerda, 18:51
Akár munkára, akár munkakerülésre ösztönözne az úgynevezett negatív jövedelemadó, felmerül a kérdés: minek ide-oda áramoltatni az adóforintokat, hogy aztán ugyanott végezzék?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Gyenge Dániel az Azonnalin megjelent, libertárius körökben rendkívül heves vitákat kiváltó véleménycikkében fejtegeti, hogy a libertárius állásponttól nem áll távol az úgynevezett negatív személyi jövedelemadó, hovatovább a feltétel nélküli alapjövedelem sem. A szerző nem él az alapvető distinkcióval, miszerint

 

az alapjövedelem távolabb áll a negatív SZJA-tól, mint egyszeri libertárius az Új Egyenlőség marxista szellemi bedolgozóitól, Pogátsa Zoltán és Gulyás Márton egzotikus holdudvarától.

 

A feltétel nélküli alapjövedelem távolságát a keményvonalas libertárius elvektől igazából nem is kellene túlságosan magyarázni. Elegendő feltenni a közkeletű közgazdaságtani alapkérdést, hogy: de mégis miből? Az alapjövedelmet ugyanis párhuzamosan akár meglévő szociális juttatások mellé, illetve ahogy neve is mutatja – feltétel nélkül mindenki (jövedelmi helyzettől függetlenül) megkapná. Ezen felül ráadásul maradnának a jövedelmet terhelő adók (a legtöbb elképzelés szerint progresszívan) egy bizonyos jövedelmi szint fölött.

 

Talán ez az adótartalom termelné ki a feltétel nélküli alapjövedelmet a társadalom számára – a legtöbb probléma viszont azzal van, hogy a létminimumot kitermelő adóprés egyszerűen kivitelezhetetlen, mert az a dolgozó rétegekre elviselhetetlen terhet róna egy olyan környezetben, ami alapvetően munkakerülésre ösztönöz. A negatív személyi jövedelemadó friedmani elképzelése bár nem elvetendő, ugyanakkor csak egy (átmeneti) lépés lehet a bürokráciacsökkentés irányába.

 

Sajnos nem ez a libertárius – legalábbis biztosan nem az anarcho-kapitalista – atombomba a jóléti társadalom kérdéseire,

 

hanem jóval inkább a konzervatív-republikánusok populista válasza a szélsőbaloldal utópikus, feltétel nélküli alapjövedelmére.

 

Vagyis a negatív jövedelemadó összességében jóval inkább „egy rossz alku legjobb verziója”, mely egyébként is leginkább a jellegzetes, Egyesült Államokbeli viszonyokra és kihívásokra született válaszul.

 

A negatív jövedelemadó megvalósítása a gyakorlatban is számos problémába ütközött – igen, a gyakorlatban, ugyanis a 60-as és 70-es években az Egyesült Államokban egy republikánus jóléti csomag részeként már kipróbálták azt. Ez félremagyarázott eredményekkel, bizonyos torz adókedvezmény formájában pedig a mai napig jelen van, mert az amerikai demokraták kisajátították és szokásukhoz híven eltorzították az ötletet.

 

Szögezzük le, hogy a libertarianizmus egy meglehetősen heterogén politikai irányzat, amiben elég jól megfér egymás mellett az árnyalatnyi különbségeket valló, de alapvetően az állam túlhatalmát és a bürokráciát elutasító számtalan csoportosulás. Az ideológia részét képezik a szociálisan érzékenyebb – úgynevezett „vérző szívű” – libertáriusoktól kezdve a természeti erőforrások egalitárius kiaknázásában hívőkön és a paleo-libertáriusokon át egészen az anarchokapitalisták is.

 

Így természetes, hogy az alapjövedelem minden módozata vitát képez még a libertarianizmuson belül is. Ez már első hallásra is az egyszerű jobboldali liberális számára meghökkentő lehet –

 

nem is beszélve a paleókról/anarchokapitalistákról, akik csípőből ideggörcsöt kapnak tőle, mint lényegében bármilyen kormányzati jelenségtől.

 

Meghökkentő lehet tehát, hogy hogyan létezhet ennek támogatója ezen az oldalon, ezért a kontextust tisztázni kell.

 

Szögezzük le először, hogy a (széles értelemben vett) libertariánusok a közvélekedéssel ellentétben a szegényekre nem valamiféle szociáldarwinista módon tekintenek, alapvetően hisznek a segítségnyújtás realitásában. Hiszen egy szegény réteg felemelése és a fogyasztásban és munkában érdekeltté tétele minden értelmes kapitalista számára létérdek (ezt Gyenge Dániel ki is fejtette), csakhogy ők ezt jótékonykodási és nem segélyezési alapon gondolták kivitelezni. Milton Friedman arra a problémára kereste a megoldást, ami szerint az egyéni jótékonykodás pozitívexternália-hatása (vagyis, hogy a szegények felemelésével mindenki jól jár) miatt az egyéni jótékonykodás kínálata egy idő után csökkenne, vagy nem lenne egyenletes és igazságos.

 

Szerinte az egyéni jótékonykodásban bár mindenki részt venne, és – ha ez biztosított – élvezné az előállt pozitív externáliákat, de amíg ez nem biztosított, addig nem mindenki venné ki a részét azonos módon a szegények felemeléséből. Ezért Friedman úgy gondolta, hogy némi állami megoldás elképzelhető a szegénység felemelésére.

 

Gyenge Dániel a negatív jövedelemadó kapcsán kifejti, hogy „a rabolt adóforintok” ahogyan kivándoroltak az emberek zsebéből, ugyanúgy térnek vissza jogos tulajdonosukhoz, ugyanabban a mértékben, amekkora adót leróttak az államnak. Ezzel kapcsolatban adódik a logikus (libertárius) kérdés, hogy

 

minek ide-oda áramoltatni az adóforintokat, hogy ugyanott végezzék? Bürokrácia generálására kiváló, de egy libertárius alapvetően a bürokrácia esküdt ellensége.

 

Természetesen az újraelosztás bürokratikus korlátjainak a leépítése szempontjából a felvetés akár megfontolandó is lehet – ezt amúgy Milton Friedman fia, David Friedman „libertárius újraelosztásnak” hívta. Eszerint innentől az adózó nem kap semmilyen állami szolgáltatást alanyi jogon (se segélyt, se egészségügyet, tehát minden transzfert megszüntetnek), hanem egy meghatározott összeget kap (keresetének – vagy „nem keresetének” függvényében progresszív módon), amit aztán arra költ, amire óhajtja.

 

Ezzel az Egyesült Államokban jellemzően a célirányos, voucher-alapú (például élelmiszerutalványok, beiskolázási voucherek formájában kiosztott) segélyezést, amelyet gyakran leereszkedőnek és megbélyegzőnek ítélnek, tisztán pénzalapúra cserélné.

 

Ezt ugyanúgy lehetne alkoholra költeni, mint magánbiztosításra, de akár kaszinóban is feltehetnénk a pirosra az egészet

 

(merthogy értelemszerűen ez csak akkor rentábilis, ha egyébként emellett az állami transzferek és szolgáltatások megszűnnének és laissez-faire módon működnek, nem állami hivatalokon keresztül). A választás az egyén döntésén múlik: és igen, ennyiben libertárius, miszerint bízik a személyes józan belátásában, és elveti a paternalista „majd mi megmondjuk, neked mi a jó” dogmát. Ugyanakkor az elképzelés politikailag sajnos kivitelezhetetlen, és érdemesebb egyszerűen adókat csökkenteni vagy megszüntetni őket.

 

A negatív jövedelemadó célja alapvetően annyi volt, hogy azok az emberek, akik dolgoznak, mindig több pénzt vigyenek haza munkával, mintha nem dolgoznának. Tehát ellentétben a feltétel nélküli alapjövedelemmel, ez – elvileg – egy munkára ösztönző program. Ugyanakkor sajnos a szakirodalom megkérdőjelezi a negatív jövedelemadó munkára ösztönző hatását abból kiindulva, hogy a munkaerőpiacra való belépést vagy az attól való távolmaradást mi ösztönzi jobban. Ugyanis amikor ez az adóforma bevezetésre kerül, számtalan munkavállaló számára felmerül a lehetősége annak, hogy kevesebb munkával magasabb jövedelmi pozícióba kerüljön (ez az úgynevezett jövedelemhatás), vagy sokkal több szabadideje legyen, persze kevesebb bevétel mellett (ez az úgynevezett helyettesítési hatás).

 

Egy család ezt a döntést meghozva a jövedelmi viszonyok függvényében kikerülhet a munkaerőpiacról (ezáltal az átlagbért megnövelve a munkaerő csökkenése miatt) és bekerülhet a szociális ellátórendszer látókörébe (a kísérlet során is főleg családokat vizsgáltak). Az elméletet illető technikai tanulság – és ez már papíron is látszik – tehát annyi, hogy

 

a negatív jövedelemadó bár bizonyos rétegeket valóban munka vállalására ösztönöz, másokat eltántorít,

 

de mindez attól is függ, hogy milyen kereseti szinten helyezkedik el az adott csoport, mi a pontos százaléka a negatív jövedelemadónak, és milyen fogyasztási viszonyai vannak az adott csoportnak. Ez azt jelenti, hogy nem mindegy, hogy az összeg, amivel kiegészíti az állam a munkás jövedelmét, mekkora.

 

Tegyük fel, hogy az ideális minimum jövedelmi szint, amihez igazodunk, évi tízezer dollár, és a meghatározott negatív jövedelemadó-ráta 50 százalék – akkor egy nem kereső évi ötezer dollárt kap. Ez lehet, hogy még nem elég a túléléshez (viszont több, mint a semmi), tehát munkát kell keresnie, elméletben tehát erre ösztönözve van). Ha kap egy ötezer dolláros munkát, ami így ötezerrel kevesebb, mint a tízezer dollárban meghatározott „minimum” , akkor az 5 és 10 közötti különbözetet (10-5 = 5) 50 százalékkal (5*50%= 2.5) még az állam megtoldja, tehát 5+2.5 = 7500 dollárt fog immár keresni munkával.

 

Ahogy nő a bére, és közelíti a tízezres szintet, úgy csökken az állami transzfer, egy 9000 dollárt kereső munkás már „csak” 500 dollárt kap, egy 9900 dollárt kereső pedig csak 50-et. Aki eléri a 10 000 dollárt, az természetesen már nullát. Az 50 százalékos ráta helyett számolhatunk 10, 20, de akár 90 százalékkal is, a számokkal és pontos politikai következményekkel mindenki eljátszhat (Friedman maga az 50 százalékot javasolta, nyilván a 10 százalék lényegében semmi, a 90 viszont túl sok).

 

Ezt láttatták az amerikai kísérlet gyakorlati eredményei is. A korabeli média

 

a kísérlet egyébként rendkívül nehezen megfogható adataiból leginkább a munkakerülésre ösztönzést domborította ki a remélt munkára ösztönződéssel szemben.

 

Ennek persze számtalan egyedi oka volt a kísérletben résztvevők anyagi helyzetétől kezdve egészen odáig, hogy tudtak arról, hogy kísérletben vesznek részt, tehát önmagában a kísérlet „kudarcos” kimenetele nem tekinthető az elmélet cáfolatának.

 

Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a várt kimenetel adott helyhez, csoporthoz és időhöz kötött. Egy torz változata lett a negatív jövedelemadónak az Earned Income Tax Credit (EITC) – amit egy demokrata szenátor terjesztett be a nixoni negatív adó ellentételezéseként. Ez egy olyan adókedvezmény, ami csak az alacsony jövedelműek számára elérhető visszaigénylés formájában. Ez megint csak nem egy szociális transzfer-helyettesítő eszköz lett, hanem egy extra lehetőség (libertárius szempontból: a bürokrácia növekedésére). A negatív jövedelemadó bevezetésének jelenlegi gyakorlati – politikai – akadálya az Egyesült Államokban az, hogy képtelen egyszerre:

 

1. Hirtelen olyan mértékben kiváltani a pénzügyi és egyéb természetbeni szociális juttatásokat, amennyire ezek már hozzáférhetőek;

 

2. Valóban munkára ösztönözni (ennek a családmodellek – tehát, hogy ki a fő kereső – különbözősége miatt is jelentősége van, például az egyedülálló anyák inkább a munkát választják a szociális juttatások helyett, míg férjezett nők hajlamosabbak abbahagyni a munkát, amennyiben a férjük megkapja a segélyt).

 

3. Mindenkire valóban egyformán „hatni” – tehát hogy mi az a megélhetési küszöb, ami mentén meghatározzuk az adó nullapontját.

 

Ez különösen abban az esetben problematikus, amikor a mediánjövedelmek szembetűnő távolságban vannak a létminimumtól. Ezen kívül az a 27 millió család, akik megkapják az EITC-t, elégedettek azzal, és nem szívesen látnák, hogy az adókedvezményüket átalakítsák. További akadály, hogy a legtöbb amerikai a nem dolgozó rétegeket inkább munkára ösztönző programokban látná szívesen, nem készpénz alapú segélyekkel szubvencionálva. Hasonló akadályozó tényező a bürokrácia fenntartásában érdekelt hivatali réteg, akik ragaszkodnak a hatalomhoz, amit számukra a rendszer biztosít.

 

A szerző közgazdász és folyamatfejlesztő, a fenti írásban Gyenge Dániel az Azonnalin megjelent, A feltétel nélküli alapjövedelemmel a szabadpiac is jól járna című cikkére reagált. Hozzászólnál? Vitáznál? Írj nekünk!

 

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az Azonnali mindig közép-európai lapként tekintett magára, az eszme azonban nem csak Budapesten van jelen. Indul a nagy trianoni szomszédvita!

Kristálytiszta érvelés: dolgozni nem dolgoznak, így van idejük lázadozni, korzózni az utcán.

Így tiltakoznak a rendőri brutalitás ellen, no meg azért, mert több ezer embert tartóztattak le a rendőrök: arról, hogy velük mi történik, napok óta alig tudni valamit.

Egyszer már biztosan, ezt maga a belarusz belügyminisztérium közölte. Egyre több kép és videó is előkerül az őrizetbe vett tüntetőkkel szembeni rendőri brutalitásról.

Harmadik nap is folytatódtak a tüntetések Belaruszban. A tüntetők ezúttal jóval decentralizáltabbak voltak, este hattól pedig lekapcsolták a teljes belarusz internetet.

Miért ez lett a belarusz ellenállás dala több, mint harminc évvel később?

HC Strache úgy indulna Bécsben saját listával, hogy azt se tudni róla, bécsi lakos-e egyáltalán. Ha Strachét kizárják a versenyből, akkor a Stache-párt óv, ha nem zárják ki, akkor meg a volt pártja teszi ezt.

A hét kérdése

Nem csak a Balatonnál magasabbak a szokottnál az árak, a horvát sajtó a dalmáciai árakon háborog. Szavazz: te fizetnél 1000 forintot érte?

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Twitter megosztás Google+ megosztás