Az igazi járvány nem is az utcákon, hanem a médiában volt

A koronavírus óriási hatalmat adott az újságírók kezébe. És semmilyen hatalom nem jár felelősség nélkül: ideje hát számot vetni, hogyan éltünk vele.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran

Márciusban teljesen a padlón voltam, hiszen borítékolható volt, hogy idén már bizony semmi másról nem lesz szó, mint a koronavírusról, erről újságot írni pedig egyáltalán nem buli, hiszen azontúl, hogy azért a járványügyi adatok elemezgetésekor kicsit te is bepánikolsz, de legalábbis begolyózol, a pánikot/őrületet tovább is terjeszted másokra. Talán úgy is fogalmazhatnék – persze nem alábecsülve a korona jelentőségét –,

Ideje hát számot vetnünk – magunkkal is

A modern narratíva szerint a média és az újságírás egyfajta negyedik hatalmi ág, melynek feladata a másik három ellenőrzése, és persze minderről a közvélemény tájékoztatása. Persze arról nincs konszenzus, hogy ez a negyedik hatalmi ág milyen befolyással bír, hiszen nagyban függ a médiapiac szabadságától, hogy egy államban az újságok el tudják-e látni az ellenőrző szerepüket, ha pedig lelepleznek valamit a többi három ág háza tájáról, annak lesz-e valós következménye.

Sokszor még regionálisan is orbitálisak a különbségek abban, hogy a média milyen szerepet tölt be az emberek életében: Szerbiában például a hatalom teljesen az ellenőrzése alá vonta a médiát, és a vučićista propagandahálózat mellett egy ellenzéki napilap van csupán. És ennek az ellentétét láttuk Szlovákiában, ahol az oknyomozó újságíró Ján Kuciak és menyasszonya maffiamódszerekkel történt meggyilkolása után az újságírótársadalom olyan szinten összefogott, hogy lényegében (tegyük hozzá, jól megérdemelten) kicsinálták Robert Ficót, majd az előző kormánypárt Smert is. 

Ebben a tekintetben pedig a magyar médiapiac leszerepel (és még ez a legtöbbször nem is az újságok hibája), hiszen sokszor profin feltárt, milliárdos korrupciós ügyeknek nincsen sem személyi, sem politikai következménye.

a győri korrupcióról évek óta sok szó esett, de Borkai Zsolt végül mégsem ebbe bukott bele, hanem abba, hogy végső soron a saját pénzéből kufircolt az Adrián, és erről videó is készült. Ahogyan Gréczy Zsoltot is az intim képeivel semmisítették meg, amit valaki a magyar szerkesztőségek között cirkuláltattak körbe egy anonim levélben.

A koronavírus viszont azt mutatta meg, hogy minden negatív előjel ellenére a magyar média közel sem jelentéktelen, hiszen a médiapiac, mint olyan, lényegében tömegmanipulációs eszköz is. Gondoljunk csak bele: egy aktuális témát az emberek az újságokban fognak először elolvasni, és nem a kormányzati honlapokon, vagy a Magyar Közlönyben.

Jól működő média nélkül tehát nincs jól működő tájékoztatás,

Kattintásokból élünk, csak pánikot okozunk vele

Az, hogy a médiapiac mennyire járt el etikusan a koronavírussal kapcsolatban, persze már finoman szólva is véleményes (hogy a média kezébe adott hatalom miért is lehet veszélyes, arról már Kardos Gábor is írt itt, az Azonnalin), és itt szinte minden médiaszereplőt érhet jogos kritika. A köztévében például halál komolyan lement áprilisban egy olyan riport, hogy a tömeges tesztelés követelése fake news, és a tesztelés önmagában nem segít a védekezésben – ez volt akkor, amikor Magyarország a népességarányos tesztelések számában európai sereghajtó volt, csupán olyan államokat megelőzve, mint Bulgária, Albánia vagy Ukrajna. Aztán májusban, mikor a kormány már kezdte feloldani a kijárási korlátozásokat és négy orvosegyetem elkezdett tömegesen tesztelni, akkor meg a köztévé már elbüszkélkedett ezzel.

Persze a kormánypárti narratíva szajkózása sajnos 2020-ban már nem meglepő a köztévétől, így annál nagyobb károkat okoz, mikor alapvetően független médiapiaci szereplők szállnak fel a dilivonatra. Többen keményen beleálltak a pánikkeltő narratívába, és mikor már javában csökkenőben volt az aktív fertőzöttek száma, növekedett a gyógyultaké, akkor napról napra jöttek a cikkcímek, hogy mondjuk: „Tíz új halott, negyvenhat új eset az elmúlt 24 órában”.

Persze, tényszerűen igaz, csak sokszor a címből már nem derült ki az, hogy mondjuk van ötven új gyógyult, és csökkent, sőt, már napok óta csökken az aktív fertőzöttek száma. Vagyis a vírus kapcsán sokszor a média nem a hosszútávú trendeket emelte ki, hanem egy olyan címet dobott, ami aktuálisan jó sok kattintást fog bevonzani. Emögött még csak rosszindulatot sem kell látni: az újság kattintásból él, így nyilvánvalóan érdekes címeket fog adni. Csakhogy ezzel azt éri el, hogy mesterségesen gerjeszti, és maga is növeli a társadalmi hisztériát. 

A címek alapján az olvasó meg naná, hogy azt fogja látni, hogy baj van, egyre mélyebbre merülünk a járványban és mindmeghalunk. Ha pedig valaki azt hinné, hogy mindez csak képzelgés, akkor hozzátenném:

Tehát a kattintásvadászattal azt sikerült elérni, hogy sokszor már a magyar társadalom sem kezelte magát felnőttként: sokan lényegében önként kérték a kormánytól a szabadságuk korlátozását és keményebb állami kezet. Persze az államtól várni a segítséget egy ilyen helyzetben lehet teljesen jogos társadalmi reakció, de tegyük hozzá: a józan észen és az ilyen esetekben normális elővigyázatosságon a média jóval túlment, mikor a járvány aktuális állásáról tudósított.

 És talán semmi sem illusztrálja jobban a társadalom kollektív emlékezetét, hogy időközben az említett csoport új nevet kapott, és immár a „Felelősséggel gondolkodók” néven működik. Ennyike, koronavírus!

Tényleg megváltoztatott minket a koronavírus: immunisak lettünk a médiazajra

A kollektív emlékezetet persze jól mutatja az is, hogy mennyire senkit nem érdekel már a járványveszély. Mi újságként ezt úgy tudjuk a leginkább szondázni, hogy hirtelen elkezdtétek nem olvasni a koronás kontentjeinket, mikor pedig másról írtunk – szóval mindenről, amiről a korona előtt írtunk, de a korona alatt nem tudtunk – , azokat pedig szétkattintottátok. Vagyis az újság ösztönös reakciója ilyenkor, hogy nem ír többé a koronavírusról, hiszen az emberek úgysem olvassák,

Személyes szinten pedig a társadalom koronaapátiája a Volánbuszon ér utol a legjobban: a rezignáltan állra lehúzott maszkkal buszozó bácsik és nénik (értsd: ha rámszólnak, majd felveszem) jelzik a legjobban, hogy nincsen itt már semmilyen járvány, ha pedig van is, akkor az emberek nem kijárási tilalmat követelnek majd, hanem azt, hogy hagyják már őket békén ezzel a hülyeséggel.

És még egy megjegyzés a vírusról: emlékeztek azokra a cikkere, amelyek arról szóltak, hogy a világunk már sosem lesz olyan, mint korona előtt? Tudjátok, azok az írások, amelyeknek az volt a veleje, hogy itt az emberiségben átbillentettek egy kapcsolót, rájöttünk, hogy az eddigi életformánk mennyire fenntarthatatlan volt, a globalizmust felváltja a lokalizmus, persze előkerültek a kötelező, a kapitalizmus végéről értekező wishful thinkerek, de még én is beleestem abba a hibába, hogy arról váteszkedtem, hogy majd két hónapnyi hirtelen változás tanít meg minket önállóbban gondolkodni dolgokról.

Naná, úgy megváltoztunk, annyival felelősebbek lettünk, hogy a több tízezres Black Lives Matter-tüntetések kapcsán gyakorlatilag már fel se merült, hogy azért mégiscsak egy világjárvány közepén vagyunk, és az is kiderült, hogy közel sem arról van szó, hogy a túlzásba vitt fogyasztói társadalmat ne sírták volna vissza azonnal a mindennapi fogyasztástól megfosztott állampolgárok.

Ellenkezőleg: akárhová megyek a korona utáni Budapesten, lényegében minden tele van emberekkel, úgy, hogy még a tömegturizmus vissza sem tért Magyarországra, szóval valahol jó ezt látni. És persze nekem van egy hipotézisem arra is, hogy azért elég sokan fognak nyüzsögni egy-két hónap múlva a horvát tengerparton, még többen fognak egymás nyakába lihálni a balatoni lángososnál, és valószínűleg a fapadosok sem üresen fognak Olaszországba vagy Görögországba repkedni a mostani dömpingárakat látva.

Újdonság volt, amit láttál? Ez azért lehet, mert még nem jár neked a Reggeli Fekete, az Azonnali hírlevele – akinek igen, az már szerda reggel megkapta ezt a cikket (is) a postaládájába. Iratkozz hát fel te is!