30-cal lehet már csak menni a Lánchídon, tűzijátékozni pedig sehogy

Szerző: Bukovics Martin
2020.06.24. 15:57

Megtiltják a Lánchíd használatát az augusztus 20-ai tűzijáték és állami ünnepség céljaira.

30-cal lehet már csak menni a Lánchídon, tűzijátékozni pedig sehogy

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén az MSZP-s Tüttő Kata főpolgármester-helyettes megerősítette azt, amit Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes pár napja az Azonnalinak már elmondott: heteken belül kiírják a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást, ezzel elkezdődik végre a 171 éves híd felújítása.

Mint ismert, a tavaly októberben megválasztott városvezetés a Lánchíd terhelésének csökkentése érdekében már intézkedett az 5 tonnánál nehezebb járművek hídról történő kitiltásáról. Karácsony Gergelyék már februárban kezdeményezték a kormánynál, hogy a Lánchíd felújításának várható költségeinek csak kis részét fedező állami hozzájárulást – ez a Tarlós István korábbi főpolgármester által kért, és az állam által rendelkezésre bocsátott 6 milliárd forint – a hídszerkezet felújítására költhesse, közbeszerzés keretében. Az azóta eltelt időben a Budapest Közút, mint a Lánchíd fenntartója napi szinten ellenőrzi a híd állapotát, az észlelt hibákat kijavítják, hetente adnak jelentést a városvezetésnek, áll a fővárosi önkormányzat közleményében.

A Budapest Közút javaslatai alapján döntött most úgy a városvezetés, hogy a Lánchíd megóvása, védelme érdekében újabb intézkedéseket hoz. A hídon, június 27-től 30 kilométer/óra a megengedett sebességhatár, és mivel az elmúlt évek tűzijátékai is hozzájárultak a hídszerkezet egyes elemeinek rozsdásodásához, ezért mostantól a Lánchíd az augusztus 20-ai tűzijáték és állami ünnepség céljaira nem használható.

FOTÓ: toldym / Indafotó

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek