+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Dorosz Dávid
2020. június 22. hétfő, 10:58
Az eddig hegemón USA részben gyengül, a gazdasági növekedés által hajtott Kína pedig egyre jobban izmosodik. A képlet mégsem ilyen egyszerű: Peking alapvető problémákkal kénytelen szembenézni.

A koronavírus-járvány miatt ismét rászegeződött a tekintet Kínára. Függetlenül attól, hogy mennyiben felelős a járvány kirobbanásáért, felmerült számos kérdés: Mennyiben kezdődik most Kína évszazada? Mennyiben bízhatunk Pekingben? Vagy mennyire ismerjük félre, becsüljük alá a kínai veszélyt? Az Azonnali Kínáról szóló vitasorozatában ezúttal Dorosz Dávid jogász, Budapest főpolgármester-helyettese írja le meglátásait.

 

+ + +

 

Századunk legfontosabb geopolitikai kérdése az amerikai-kínai viszony alakulása lesz.

 

Akárhol élünk a bolygón, ennek kapcsolatnak hihatása van egyre globalizálódó életünkre. A két ország mai helyzetét úgyis tekinthetjük, mint egy klasszikus gyengülő hegemón és egy feltörekvő új hatalom párharcát. Az ilyen rivalizálások viszonylag gyakoriak a történelemben. De ez ne tegyen minket boldoggá. Például ez történt akkor is, amikor több évtizeden át tartó, megkérdőjelezhetetlen gazdasági és katonai dominancia után a Brit Birodalom az akkoriban egyesült Németország ambícióival találta szemben magát – a végeredmény az első világháború, az emberiség történetének addigi legvéresebb összecsapása lett, amelyet nem sokkal később a második világégés követett.

 

Korábban a Római Birodalom hanyatlása és a barbár törzsek felemelkedése hozott sok évszázados bizonytalanságot és dezintegrációt. Az i. e. 5. század nagy részét meghatározó athéni-spártai erőegyensúlynak az utóbbi javára történt elbillenése. szintén hosszú és véres, az egész hellén világot magával rántó háborús időszakot vont maga után. A Harvard történészei összesen tizenhat olyan történelmi helyzetet azonosítottak, amikor egy domináns hatalmat egy emelkedő rivális állította kihívás elé – ezek közül tizenkettőnek háború lett a vége. A tanulság egyértelmű: a nemzetközi hatalmi átrendeződés piszkos történet, amelynek súlyos emberi, gazdasági és kulturális ára van.

 

Ezért nagyon nem mindegy, hogy valójában milyen erős lapok vannak a kínai és az amerikai vezetés kezében. Egyrészről az USA-nak még a katasztrofális trumpi években is számos, sokszor elfeledett stratégiai előnye van: hatalmas tengerek választják el minden valódi riválisától, szárazföldi szomszédaival stabil kapcsolatai vannak, kiterjedt szövetségi rendszert üzemeltet, amire építve katonai erőkivetési képessége még ma is sokszorosa minden más ország egybeadott erejének is, a mai napig magához tudja vonzani a világ fiatal szakembereinek krémjét, fejlettségéhez képest nincs elöregedési spirálban, stb. Ezek mellett persze az országnak súlyos gyengeségei vannak (elég megnézni a szisztematikus társadalmi és gazdasági elnyomásból táplálkozó mostani tüntetéseket), de ezek ellenére is

 

az USA nekrológja még egy ideig a fiókban marad.

 

Ezzel szemben az kínai stratégiai terepasztal erősségeit sokszor sok helyen megírták – az elmúlt években mintha a világ közvéleménye teljesen beárazta volna, hogy nincs mese, itt most már Peking évtizedei jönnek. Ezért a következőkben azokat a kockázatokat veszem sorra, amik alapvetően gyengítik az ázsiai ország mozgásterét, és amik alapján személy szerint még bőven nem hirdetem meg Kína évszázadát.

 

A kínai felemelkedés politikai modellje

 

Kezdjük onnan, hogy az elmúlt évtizedek kínai csodája mögött valójában mi is húzódik. Kína felemelkedésének az egyik legfontosabb eleme az vezetési stílus volt, ami az 1970-es évek vége óta jellemezte az országot uraló Kommunista Pártot.

 

Ezekben az évtizedekben kínai vezetés egymást követő generációinak közös jellemzője, hogy egyetlen társadalmi vagy gazdasági elméletnek sem dogmatikusan elkötelezett hívei. Ehelyett az országot pragmatikus kísérletezgetések sorozatával viszik előre, amelyek keretében akár egész tartományokat is gigantikus tesztlaborrá alakítanak. Kína a világ minden tájáról összeszedegetett elméletek és társadalmi gyakorlatok kirakósából építkezik. Ez a hozzáállás egyenes következménye a korábbi nagy formátumú vezető, Teng Hsziao-ping sokat idézett bölcsességének: „Nem az számít, hogy a macska fehér-e vagy fekete, csak az, hogy megfogja az egeret.”

 

Tehát egyetlen ötlet vagy intézkedés esetében sem számít, hogy honnan származik eredetileg, kizárólag az, hogy megfelelően szolgálja e a kínaiak javát. A reformokat bátorítják, sőt szükségesnek tartják. De a Szovjetunió bukásából tanulva (2006-ban válogatott pártfunkcionáriusok még DVD-s oktatóanyagot is kaptak a témáról)

 

a kínaiaknak is van egy megkérdőjelezhetetlen alapelvük: a reformok soha nem vezethetnek az egypártrendszer megkérdőjelezéséhez vagy a demokrácia magvainak elvetéséhez.

 

Az, hogy ez mennyire vastörvény, a mostani hongkongi tüntetések brutális kezelése mutatja.

 

Ez a mentalitás párosult a Kommunista Párt kollektív és időben korlátozott vezetési modelljével. A vezetésnek ez a struktúrája azt szolgálta, hogy a pártból ne emelkedhessen ki egy új, Mao-szerű keménykezű vezető, akinek hatalmi túlkapásai alááshatnák az óvatosan megtervezett és irányított gazdasági fejlődést. Tengtől kezdve a kínai vezetők újabb nemzedékeinek meggyőződésük volt, hogy a kollektív vezetés a legjobb védekezés a kiszámíthatatlan, felelőtlen, a fejlődést fékező egyszemélyi önkénnyel szemben.

 

Ez az összetartozást erősítő, bajtársias klikkhangulat azonban megágyazott a korrupciónak és az ügyesebb pártfunkcionáriusok személyes gazdagodásának is. A falusi pártvezetőktől a párt legfelső köreiig sokan jártak jól, a pártelit tagjainak utódai pedig drága nyugati egyetemeken tanulhattak és luxus Lamborghinikkel száguldozhattak az európai utakon.

 

Új vezető, új módszerek

 

Azonban ahogy az USA nemzetközi megítélése az ifjabb Bush háborúi és Obama gyenge kormányzása nyomán egyre nagyobb bajba került, új típusú vezető jelent meg Kínában. Hszi Csin-ping 2012-es pártfőtitkárrá választásával új korszak vette kezdetét az ország életében. Az elmúlt nyolc évben Hszi a Teng óta bevett kollektív vezetési modellt egyszemélyi irányításra cserélte.

 

Mao óta senkinek sem volt akkora hatalma Kínában, mint napjainkban Hszinek.

 

A kommunista párt 2018 elején eltörölte pártfőtitkári tisztség mandátumának időbeli korlátját, ezáltal lényegében lehetővé téve, hogy Hszi akár élete végéig is az ország élén maradhasson. Sőt, az új vezető ideológiai tanításait még a pártalkotmányba is belefoglalták; ezt az elismerést Mao óta egyetlen kínai politikus sem kapta meg. Hszi zászlajára tűzte a korrupcióellenes harcot, amelynek ürügyén gyorsan leszámolt párton belüli lehetséges kihívóival, a tömegek szemében pedig a Kínát évtizedeken át nyomorgató, korrupt kollektív vezetés sárkányfejét levágó lovagként pozícionálta magát. Összesen 1,3 millió hivatalnokot vontak eljárás alá, és százhetven miniszterhelyettest vagy magasabb rangú funkcionáriust mozdítottak el pozíciójából, akik közül sokan a bársonyszékből egyenesen a börtönbe kerültek.

 

Hszi Kína nemzetközi jelenlétében is számottevő változásokat indított el. Az új kínai stratégia logikája a Kommunista Párt hatalmi monopóliumából ered. A vezetés úgy látja, hogy a párt hatalmának legfőbb legitimációs pillére az életszínvonal szakadatlan, a társadalom többsége számára jól érzékelhető emelkedése. Nem minden alap nélkül tartanak attól, hogy a gazdasági növekedés lassulása esetén az újonnan kialakult, nemzetközi kitekintéssel rendelkező középosztályban elindulhat a Párt szerepének megkérdőjelezése (ami egyben egyes nyugati elemzők évtizedes vágyálmát is beteljesítené).

 

Annak érdekében, hogy ezt hosszú távon sikerüljön elkerülni, mindenáron fenn kell tartani a gazdasági növekedés jelenlegi tempóját. Ehhez a külpolitika jelenti az egyik legfontosabb eszközt: így az egyre intenzívebbé váló nemzetközi kínai szerepvállalás fő mozgatórugója az a cél, hogy sikerüljön elégséges természeti, személyi és tudományos erőforrást biztosítani a gazdaság folyamatos fejlődéséhez.

 

A páratlanul erős hatalmi pozíciót élvező Hszinek most lehetősége van olyan rámenős külpolitikai stratégiát követni, amely alapvetően változtatja meg Kína helyét a világpolitika színpadán. Hszi a nemzetközi ügyekben olyan pozíciót igyekszik kivívni országa számára, amely méretét, lakosságszámát és gazdasági erejét egyaránt tükrözi. Miközben az USA önként húzódik vissza a nemzetközi élet számos frontján, Hszi eredményesen tud a világ jövőbeni vezetőjeként fellépni azzal, hogy minden lehetséges módon próbálja betölteni az USA kivonulásával keletkezett hatalmi vákuumot.

 

Jól érzi a történelmi pillanat tétjét,és hatékonyan menetel egy teljesen új világrend felé. Erről az ambícióról szól az „Egy övezet, egy út” hatalmas, több kontinensen átnyúló, infrastruktúrális programja (amiből minket a Belgrád-Budapest vasútvonal érint legjobban), Peking intenzív hitelezési, földvásárlási és építkezési nyomulása Afrikában, a dél-amerikai kereskedelmi terjeszkedés, növekvő hozzájárulása az ENSZ békefenttartó misszióihoz.

 

Kódolt kockázatok

 

De mindezen erőteljes lépés mögött, valójában egy olyan országot találunk, amely alapvető, nehezen megkerülhető sérülékenységekkel néz szembe. A nemzetközi sajtóban is sokszor részletesen leírt, orwelli szinteket elérő kínai megfigyelő és ellenőrző apparátusra éppen azért van szüksége az államnak, mert

 

a pártvezetők, élükön Hszivel pontosan értik, hogy a kirobbanó fejlődés ellenére Kína olyan belső problémákkal kénytelen szembesülni, amelyek a nem is olyan távoli jövőben alááshatják az elmúlt évtizedek sikereit, mindenekelőtt pedig a kommunista párt egyeduralmát.

 

Ilyen kockázatot jelent mindenekelőtt az, hogy Kína épp hatalmas gazdasági váltás közepén van. Növekedése motorját nem is olyan régen még exportorientált, iparközpontú gazdasági modellje szolgáltatta. De ahogy Vietnám vagy Kambodzsa olcsó munkaerődömpingje miatt kezd elveszni Kína egyik fő versenyelőnye, az eddigi fejlődési pálya egyszerűen fenntarthatatlanná vált.

 

A kínai vezetők szeme előtt a közepes jövedelmű országok klasszikus csapdájának fenyegetése lebeg, vagyis amikor egy társadalom, miután sikerült kiemelkednie a szegénységből, nem tud előrelépni az igazán fejlett országok ligájába, és megreked a közepes jövedelmi szinten. Ahhoz, hogy el tudja kerülni ezt a csapdát, Kínának fel kell pörgetnie hazai fogyasztását és vele együtt szolgáltatói szektorát is. Ez komoly feladványt jelent egy olyan gazdaságban, amelyet négy évtizede tartósan az exportra és az olcsó termelésre állítottak be. Csak a part menti városokban kétszázmillió munkás él, akik a szegény vidékekről a városokba áramolva ma is nagy, exportra termelő gyárakban dolgoznak.

 

Az átállás nehézségeire utalnak a növekedés számai is, amelyek már az elmúlt években is egyre gyengébb eredményekről tanúskodtak. Miközben Kína hatalmas eredményeket ért el a szegénység elleni küzdelemben, még mindig százmilliók tengetik nyomorúságos körülmények között az életüket. Ma 43 milliónyian élnek évi százezer forintnak megfelelő összegnél kevesebből (ez megegyezik Argentína egész lakosságával), 550 milliónyian pedig évi 550 ezer forintnál kevesebből. Mindemellett a kormányzat rengeteg szegényt telepít ki elhagyatott, egészségügyi szolgáltatásokkal vagy iskolákkal nem ellátott, kietlen falvakba és távoli tájakra. Eközben a pártelitnek és a gazdagodó középosztálynak jut a gazdasági fejlődés gyümölcseinek java, míg az ország egyenlőtlenségi mutatói az eget ostromolják.

 

De az újonnan meggazdagodóknak új igényei is lettek: tiszta levegőt és ivóvizet, jobb iskolákat, fejlettebb szociális ellátásokat akarnak. Sőt, nem egy helyen a munkások már elkezdték megszervezni magukat, és egységesen kezdenek sztrájkokba. Mindez nyugtalanságot kelt a pártelitben, és komoly nyomás alá helyezi a rendszer egészét.

 

Ráadásul az ország demográfiai jövőképe sem nevezhető rózsásnak. A kínai egykepolitika hosszú évtizedeinek meglettek a nem kívánt következményei. Az ország elöregedése ma már kész tény: 2050-re félmilliárd kínai lesz hatvanévesnél öregebb. Mivel a fiúgyerekeket hagyományosan értékesebbnek tartják, mint a lányokat, az egykepolitika időszakában széles körben elterjedt gyakorlattá vált az újszülött lánygyermekek meggyilkolása. Ennek eredményeképpen viszont mára a férfiak száma jelentősen meghaladja a nőkét: 2020-ra 35 millióval több felnőtt férfi fog élni Kínában, mint nő, ami a szó szoros értelmében kíméletlen versengéssé alakítja a párválasztást.

 

Ma már számos cég kínál „feleségtaláló tanfolyamokat”, hogy a férfiak növelni tudják esélyeiket a házasodásra. Ezt a népesedési trendet különösen nagy kockázattá teszi, hogy egyetlen országról sem tudunk a történelemben, amely ilyen gazdasági fejlettség mellett kezdett volna ennyire intenzíven növekedni.

 

Kína lényegében előbb fog megöregedni, mint hogy ideje lenne igazán meggazdagodni.

 

Az elöregedéssel járó, megnövekedett szociális és egészségügyi terhek ebből kifolyólag az ideálisnál jóval kevésbé fejlett szinten fogják utolérni az országot, miközben a sokmilliónyi frusztrált, párt nem találó férfi jelentette problémát is kezelni kell majd valahogy.

 

Nem kevésbé fontos tényező, hogy Kína óriási környezeti árat fizetett fantasztikus gazdasági fejlődéséért. A levegő és a víz szennyezettsége vagy a savas esők már elválaszthatatlanul hozzátartoznak az ország mindennapjaihoz, ahol évente több, mint egymillónyian halnak meg csak a légszennyezettség miatt. Közben a klímaváltozás hatására az emelkedő tengerszintek évről évre jobban fenyegetik a part menti városokat.

 

Geopolitikailag ehhez párosul Peking kényes ázsiai helyzete, ahol finoman fogalmazva sem természetes szövetségesek veszik körül az országot. India, Japán, Ausztrália és a többi kisebb térségbeli ország többsége aggodalommal tekint az aktívabb kínai külpolitikára (ennek leginkább szem előtt lévő ügye a dél-kínai tengeren zajló fegyverkezési verseny). Egy csak közepesen ügyes és okos amerikai diplomáciai viszonylag gyorsan tudna ezekből az országokból egy kvázi védőfalat húzni Peking köré. A kínai fővárosban tisztában vannak ezzel, ezért is tartják Trump elnökségét sok szempontból egy ajándéknak.

 

Mindezek mellett is a kínai fejlődésre leselkedő legnagyobb veszélyt azonban valójában az a személy jelenti, aki épp új szintre akarja emelni országa életét. Hszi a hatalom elképesztő mértékű központosítása révén felszámolta azt a vezetési modellt, amely hosszú évtizedeken át sikeresen szolgálta az ország fejlődését. Keménykezű, egyszemélyi vezetése félelmet és igazodási kényszert vált ki a párt alacsonyabb rangú funkcionáriusainak körében, akik így felhagytak a saját kezdeményezésekkel, fejlesztési ötletekkel és innovatív programokkal.

 

Pedig épp a rugalmas, ideológiamentes hozzáállás volt a kínai fejlődés egyik legfontosabb hajtóereje – mára azonban Hszi hatalomkoncentrációjának legkevésbé ismert áldozatává vált. A szélsőségesen központosított és végletekig tekintélyelvű vezetői stílus márpedig általában magában hordozza az igazán nagy hibák lehetőségét. Ebben a helyzetben tört ki az országban a koronavírus, aminek kezelése egyértelműen szinte tankönyvszerűen mutatta meg Hszi vezetési módszereinek gyengeségét.

 

Így aztán az ország előtt a következő évtizedekben álló hatalmas és összetett kihívásokat elnézve, könnyen lehet, hogy maga Hszi és és hatalmi központosítása az országra leselkedő legnagyobb kockázat.

 

Az írás a szerző Az idő szorításában címmel megjelent könyvének Kínáról szóló fejezetének szerkesztett változata alapján készült.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Megúszhatod-e a karácsonyt iszonyatos ökológiai lábnyom és teletömött kuka nélkül? Igen, és még élvezni is fogod!

Újabb 180 fokot fordult Varsó álláspontja. Valami nincs rendben a lengyel jobboldali kormánykoalícióban.

Mit érne Budapest Varsó nélkül? Medve-Bálint Gergőt, a téma szakértőjét kérdeztük.

Mit is tervez pontosan az új jobboldali mozgalom? Interjú az alapító Bencsik Jánossal!

Minden hónap első péntekje támogatói nap a Bandcampen: azaz ha most veszel meg ott egy lemezt, a teljes összeg a zenészeknél landol.

Tovább szolgálhatnád derék fejdelmed / Ha nem tsaltak volna így tőrbe tégedet!

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás