Miért csak annyit keres egy jogász, amennyit?

A jellegzetes közép-európai ügyvéd olyan, mint Pista bácsi, aki vízvezetékszerelő volt. Az átlag magyar jogász azért olyan csóró, mert olyan skillsetje van neki, amely már Parndorfban is használhatatlan.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Többen elküldték nekem ezt a cikket, amely a Qubiten jelent meg, és arról szól, hogy az átlag magyar jogász 3-400 ezer forintot keres vagy akar keresni, egyebekben egy sima szerencsétlen flótás negyvenes. Van ugyanez nyelveket beszélőben, amelyik a dupláját keresi. És hogy én mit gondolok erről, meg úgy átlagban a jogász szakmáról. Tessék, ezt gondolom.

Világjelenség a mesterséges intelligencia előretörése és a folyamatok automatizálása. Ez el fogja érni a jogász szakmákat is, hiszen számtalan olyan dolognak van jogi szabályozása, igényel jogászi munkát, amely egyébként konfekció, automatizálható. Amerikában rég több vállalkozás rá van arra állva, hogy automatizált szerződéscsináló algoritmust fejleszt. Így viszonylag alacsony, párszáz dolláros (néhány ügyvédi munkaóra) előfizetés mellett mondjuk egy burkoló vagy egy autószerelő alaposan megírt, jó szerződéseket köthet az ügyfeleivel, amelyek nagyon sok későbbi jogvitát meg tudnak előzni.

A nagy értékű kereskedelmi jogvitákban vagy szerződés-előkészítési munkában egyre okosabb szövegelemző algoritmusok segítenek átrágni a végeláthatatlan precedensanyagot, keresve a hasonló ügyeket. De a bírósági munkában is meg fog jelenni, illetve van, ahol már meg is jelent az automatizálás, ami bőven vet fel etikai és szakmai aggályokat, de ezek megoldhatók, és ez a jövő útja.

A világon fiatal jogászok ezrei treníroznak arra, hogy az ő karrierjük már ennek jegyében fog telni, Magyarországon is van több tucatnyi ilyen kolléga, bár amennyire én ezt követni tudom, workshopjaik és konferenciáik egymás felmagasztalásáról szólnak inkább, meg utána a networkingről. Mindkettőt nagyon szeretem. Persze én dörmögő vénember vagyok, ráadásul jellegzetes közép-európai ügyvéd.

A belváros volt a működési területe, az ostrom után így-úgy felújított házak. Olyan nincs, hogy Pista bá’ valahonnan ne húzza be a vizet, fejből mondja, hogy merre megy a strang, tudja, milyen rettenetes rabicfalak vannak, hogy merre ment régen a világítógáz csöve és hasonlók. Tervrajzot életében nem látott, de minek is, ócska, toldozott-foltozott csőhálózatok az ő világa, ahol az ügyfél tudja, hogy falat nem bontunk, mert bármi kijöhet a falból, elfalazott kincsek, de leginkább valami gyalázatos sitt, amelyet valami híg misunggal meg 50 százalék töredezett téglával varázsoltak válaszfallá. Ne vésse meg, Pista bácsi, hozzuk át a régi kéménylyukon. Nem tudom, megvan-e még az öreg, 15 éve egy új építésűbe költöztem, ahol még ő rakta fel a csapot, akkor láttam utoljára. Kicsit zavarta, hogy nem kellett egy három rétegű metlachit/misung szendvicset felvésni a szerelés előtt.

Na, mi kelet-európai ügyvédek ilyen Pista bácsik vagyunk. A mi jogrendszereink olyanok, mint az eredeti lakosaiktól megszabadított, majd szétbombázott, majd szobakonyhákra szétválaszfalazott pesti lakások. Vagy a kalákában épített kádárkockák, ahol ha volt vasutas ismerős, akkor vasúti sín volt a födém, az alap az ugyanúgy lehetett beton, tégla vagy lopott vasúti betonalj.

A Qubit-cikkben leírt átlag jogász azért olyan csóró, mert olyan skillsetje van neki, amely már Parndorfban is használhatatlan. Ki a fenét érdekel egy stabil polgári jogrendszerben, hogy én mesterien tudok másokat elhúzódó eljárások rémképével zsarolni? Ki fizet meg olyan válóperes ügyvédet, aki szériában tolja be a hamis feljelentéseket arról, hogy apuka megfogdosta a kisgyerekét és verte az asszonyt? Persze, aljas trükkök máshol is vannak, csak nem következmények nélkül. Milyen előny az, hogy én tudok beszélni úgy a földhivatallal, hogy nekem segítsenek, tudok olyan levelet írni, hogy nekem válaszolnak? Normális helyen mindenkinek segítenek és mindenkinek válaszolnak.

Tudunk bíróul, rendőrül, fideszül és földhivatalul, tudjuk, melyik az a hiénafajta, amelyik a rugdosástól megijed, melyik az, amelyiknek kint kell hagyni egy kis nyers húst. Mikor járőröznek géppuskás helikopterrel a rossz fiúk, és melyik szöcske ehető. Gyanús alakok vagyunk, akiknél az utazó (tudták, hogy a „pasas” szavunk a „paszazsér” vagyis utas szóból ered, és 100 éve a kurvák így hívták a vendégeket?) nem tudja, hogy tényleg kap valami jót, vagy a második dűne után, ahonnan már nem hallatszik a segélykiáltás, eladja a rabszolga-, leány- és szervkereskedő bandáknak.

Van közöttünk öltönyös alak, aki magát nagyvárosinak gondolt eleganciába burkolja, de ettől leginkább egy nagyvárosi stricire emlékeztet. Vannak köztünk pengő sarkantyús piperkőc kovbojok és kopott gúnyás hallgatag desperadók. Időről időre van olyan, hogy egyedül érkezünk meg a sivatag túloldalán levő kocsmába, de udvariasan nem mondjuk kívülre, hogy szerintünk mi történt az utassal. Az orvosok se mondják, lehet odébb állni. Közben persze irigykedve nézzük az osztrák kollégákat, akik szabott áron dolgoznak, az árszabásuk ismert, és kiválóan megélnek abból, hogy nyugis jogi munkát végeznek. Időről időre felmerül ez nálunk is, szerencsésebb esetben nem kerül elő egy-egy fideszes kolléga, aki nagyon jól el tudná magát képzelni egy központosított munkaközösség élén.

Akkor volt egy olyan jogrendszerünk, amely sokban emlékeztetett a pesti belvárosi házakra. Hatályban volt például az 1875. évi XXXVII. tc., a legendás Apáthy-féle kereskedelmi kódex egy része, de a jogrendszer általában elég jó minőségű volt, a szocialista jogalkotás nem rombolta nagyon szét az alapokat. A régi Ptk., lehántva róla egy vékony kommunista réteget, egy színvonalas polgári kódex volt, nem fejletlenebb az osztrák, svájci, német kódexeknél. Csakhogy a színvonalas bíráskodás vagy úgy általában a színvonalas igazságszolgáltatás senkinek nem volt érdeke. Politikai törekvések ellenére tudott sokáig meglehetősen színvonalas maradni, mára azonban teljesen elzüllött.

De a jogrendszer sem járt jobban. A rengeteg „Lex Valaki” már megvolt 2010 előtt is, de azóta nyíltan is kimondatott:

Nem azért van, hogy jól lehessen alkalmazni. Kizárólag azért van, hogy egy érdekcsoport érdekeit rövid távon kielégítse. Pont. Ennyi az értelme, semmi más.

Az eredmény többféle. Az egyik a szokásjog feléledése. Ahogy én se nyitom meg a 2020. évi CCCXXVIII. törvényt, amely az egyes turmixgépügyi jogszabályok módosításáról címet viseli, valójában ki van benne nevezve öt egyetemi rektor, alapítványi kezelésbe van adva egy hegység és meg van benne szüntetve egy még IV. Béla által alapított valami, úgy a bíró se. Frankón nem érdekel senkit, akkor se, ha esetleg érinti a jogvitát.

A bíróság megy a maga feje után. Amikor megcsinálták az alkalmazhatatlan új polgári perrendtartást, spontán megalakult a CKOT (Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácsa), ahol az ország vezető törvényszéki és táblabírái, mivel sem a parlament, sem az IM nem mondott semmit, spontán elkezdték értelmezni az új eljárási törvényt. A sáriában járatos jogász rögtön felkiált: jé, ilyen nálunk is van, fatva a neve! Valóban van, elsősorban a síita iskolák szerint ha nincs jogforrás az adott ügyre, akkor a bírák bölcsessége alkalmazandó (idzstihad). és ennek eszköze a fatva. Mohamed (áldott legyen a neve) szava a törvény, hiszen az ugye isteni sugallat, aztán jön (iskolánként különböző sorrendben) az idzsma, a kijász, az idzstihad, az urf és így tovább. A szokásjog, mivel a Korán kiegészítése ugye eretnekség, muszáj tehát értelmezéssel utánamenni a változásoknak. A fene gondolta húsz éve, egyetemes jogtörténet szigorlatra készülve, hogy van értelme ezt tudni...

A szokásjoggal az a baj, hogy sokféle. Megyénként, városonként változik, na, hogy reagál erre a jogalkotó? Bevezeti Magyarországon a precedensrendszert, megtiltja a kúriai gyakorlattól eltérést. Eredmény? Ugyan kérem, 1000 ügyből egyet lát a Kúria, ha a kódexet tudjuk mellőzni, a precedenst is fogjuk tudni.

Bele lehet futni olyan bíróba, aki kapaszkodik beléjük, meg olyanba, aki a lovak közé hajította a gyeplőt és dönt, ahogy kijön a lépés. Vidéki kisebb bíróságokon, főleg a fővárostól jó messze előfordul, hogy egy-egy jogintézményt nem alkalmaznak. Odamegy a pesti ügyvéd, lobogtatja az új Be-t, hogy tessék mondjuk előkészítő ülésen ítéletet hozni, erre elnéző mosollyal kitűzik három hónappal odébb a következő tárgyalást. Ja, hogy a vádlott előzetesben van? Hát jól van az ott. Földhivatalokban és hasonló helyeken a helyi jogászok által kiokoskodott kisokosok keringenek, amelyek értelmezik a tételes jogot, kitöltik a hézagokat, amelyeket a jogalkotó elfelejtett kitölteni.

És ez csak az anyagi jogi oldala. Eljárásjogi oldalról sem jobb a helyzet. Az van, hogy a bírói kar képzettsége (meg a többié se...) nem nagyon követte a rendszerváltást, illetve a jogi karok tömegoktatási intézménnyé válásával pedig az utánpótlás színvonala minden jogászi pályán egyenetlenné vált. Ennek az az eredménye, hogy lehet olyan bírót kifogni, amelyik flottul vezeti a tárgyalást, meg olyat, amelyiknek a keze közül kifolyik az ügy, és nem is törekszik a feszes tárgyalásvezetésre, mert annál később kell ítéletet írni, és annál később derül ki, hogy nem érti pontosan minden részét az ügynek. Ha emellé van egy nyugdíjas korú ügyvéd, aki a helyi krumplifeldolgozó jogtanácsosa volt 1991-ig, akkor kapott egy papírt, hogy ő ügyvéd, és azóta se tanult semmit, esetleg egy ifjú titán, aki a kétezres években valamelyik futottak még jogi kar levelezőjére került be annyi ponttal, amennyinek a duplájával se vettek fel régen senkit, és kettesekkel nyolc év alatt végzett, netán egy rendőrtiszti diplomáról kétéves képzésben felokosított exnyomozó, akkor

Amikor tehát a kedves olvasó arról hall, hogy a tárgyalások a rossz jogszabályok és a furfangosan időt húzó ügyvédek miatt tartanak évekig, akkor nem a frankót halljuk. Azokat az eljárási jogszabályokat, amelyeket az elmúlt pár évben lecseréltek, jórészt régi szakik írták, és teljesen jók voltak. Szakszerű alkalmazásuk esetén nem húzódott el az eljárás.

Az új eljárási törvényekkel nem lett varázsütésre képzettebb az azokat alkalmazó jogászi testület, viszont a bíróság kapott remek eszközöket a sommás eljárásokra és még remekebbeket az alibizésre. A büntetőügyekben ez úgy csapódik le, hogy végre megszabadulhattak a bizonyítás és az indokolás nyűgjeitől, az egyszerű ügyekben egyszerűsített eljárás van.

Miért örülnek ennek ennyire? A büntető bírói kar nagy része belső keltetőkben nevelődött. Vagyis diploma után rögtön bekerült fogalmazónak a bíróságra, és azóta se jött ki onnan. A bíróságon pedig kizárólag a „hogy kell elítélni” című képzésben részesült, hogy a Szent Váderedményesség megtartható legyen, és lehessen mondani, hogy a Szigorú Ám Igazságos Ügyészség vádjainak 98 százaléka bizony-bizony alapos volt a bűnözők által felfogadott hivatásos bűnpártolók (ún. ügyvéd, alsóbbrendű lény) ügyfél(paraszt-)vakító mesterkedései ellenére.

Most, hogy nem kell tárgyalásokon hallgatni olyan kifogásokat, hogy a hat tanú vallomása szó szerint egyezik, CtrlC-CtrlV módszerrel írták be a rendőrségen, a hatból négy nem tudta felolvasni a tárgyaláson, amit aláírt és megindokolni, hogy mindezek ellenére bűnös a vádlott (tényleg bűnös amúgy, csak a rendőrségnek nincs kapacitása tisztességesen minden tolvajt lenyomozni), most jól érzik magukat. Beismerte, tudomásul vette, kérem a következőt.

Polgári ügyekben belső bírósági körökben kisokosok keringenek, hogy a felperes keresetét milyen indokokkal lehet visszautasítani. Egy visszautasítás, egy befejezés, eljárás időtartama 1 nap. Ráadásul 15 napon belül újra be lehet adni, ha nem fellebbezi meg az ember. Ezt eljátsszák kétszer, aztán ha az ügyfél (paraszt...) kedve még mindig nem ment el a pereskedéstől, nagy duzzogva letárgyalják az ügyét. Az persze másfél év piszmogás lesz, de ugye van két egynapos, meg egy 500 napos ügyünk, az átlagosan 168 nap, ki lehet állni, hogy az átlag per kevesebb, mint fél év alatt befejeződik.

Ha valaki esetleg azt hinné, hogy a levegőbe beszélek, tessék itt egy friss visszautasításom szövege, szó szerint: „Keresetet tartalmazó iratát akként terjessze elő, hogy abban a Pp. 170. §-ában megjelölt kötelező tartalmi elemeket jól elkülöníthető módon tüntesse fel!” Vagyis benne volt minden, de nem volt fejezetcímekre szedve. Persze hogy nem, másfél oldal az egész, az ügyfél számláját nem egyenlítették ki, ennyi a per tárgya. Vajon megfellebbezem, leírva, hogy a t. Bíróság ugyan indokolná meg, hogy hol olvasta a Pp-ben, hogy a nem fejezetekre szedett keresetet el kell utasítani? Dehogy fellebbezem. Beadom 15 napon belül újra. Már eleve az elején elmondom az ügyfélnek, hogy ez ilyen, nem tudunk vele mit csinálni. Az ügyfelek meg itt is megtanulják: nem megyünk a bíróság közelébe.

Az eredmény az, hogy a bíróságok munkaterhe drasztikusan visszaesett. Számokon ez annyira nem látszik, mert az egy hivatal, amely legyártja a kellő mennyiségű statisztikát, és lesz ügy, meg befejezett ügy meg minden. Eljött a mennyország, a sok zavarkodó ügyfél nélkül lehet ítélkezni. Bocsánat: „ítélkezni”. Közben jön évente 2-300 új törvény, legalább ugyanennyi kormányrendelet, követhetetlen módosításokkal. Az ember pedig a józan eszére, a meggyőzési képességeire és hasonlókra támaszkodva ügyvédkedik. Aki meg most kezdi, az tényleg arra vágyik, hogy adjanak neki egy átlagbért, és ne bántsák.

Aztán persze a piacon kiderül, hogy pénzt keresni ezzel a szakmával is nyelvtudás és/vagy logikai skillek birtokában lehet. Mindenki más csendben reméli, hogy a kis bizniszét nem teszi tönkre végleg az állam. A levegő meg fogy, mert ahogy a kórházról megtanulta a magyar, hogy oda nem megyünk, akkor se, ha betegek vagyunk, a bíróságról is lassan megtanulja, hogy jobb azt messzire elkerülni, akkor is, ha jogtalanság történt.

A sivatag mellett élő sivatagi vezető beduinok jóléte meg erősen múlik azon, hány ember akar átkelni a sivatagon. 

Ésik Sándor cikke megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.