Hogyan lett a vértanú Nagy Imréből feledni akart szimbólum?

31 éve temették újra Nagy Imrét. A kommunista miniszterelnök alakja hosszú ideig a Harmadik Magyar Köztársaság egyik 20. századi hősének számított, ám 2018-ra a róla felépített hivatalos kép megváltozott, szobrát elmozdították a Kossuth tér mellől. De mi vezetett ide, mit csinált pontosan a vértanú miniszterelnök, és milyen ma Nagy Imre megítélése Magyarországon?

Nagy Imre története leginkább egy ingára emlékeztet, ami kileng jobbra és balra is, ütközik más ingákkal, majd mikor már úgy tűnt, hogy nyugvópontra jut, hirtelen ismét lendületet kap.

Varga Tamás róla készült szobrát 24 évvel ezelőtt, 1996. június 6-án állították fel a Vértanúk terén. Két évtizedig nem igazán zavart senkit, aztán Szávay István volt jobbikos képviselő felvetette az emlékmű elszállítását a szoborparkba. Akkor Orbán Viktor megvédte Nagy Imrét, mondván, hogy kiállt hazája mellett. Ezzel szinte egy időben indította el Nagy Imre-ellenes hadjáratát Trombitás Kristóf is a Mandineren.

Az Országháztól nem messze, a Jászai Mari téren állították fel újra, melybe az alkotója is beleegyezett. Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgatója, aki egyben a munkálatok felelőse, kijelentette: „Az áthelyezés nem Nagy Imre történelmi szerepével kapcsolatos értékítélet.” A szobor helyére a Nemzeti Vértanúk emlékművének helyreállított és aktualizált változata került.

1989-től 2010-ig Nagy Imre vértanúsága kapcsán egyetértés volt jobb- és baloldal között. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének az emlékezetpolitikája viszont fokozatosan felszámolta ezt a konszenzust arra hivatkozva, hogy

Emellett számtalan mendemonda is övezi alakját, melyek közül az egyik „legnépszerűbb”, hogy 1918-as oroszországi tartózkodása idején részt vett a cári család meggyilkolásában. Jelenlegi tudásunk szerint ez a vád nem támasztható alá, már csak azért sem, mert a kivégzés helyszínétől akkor Nagy Imre körülbelül 3400 kilométerre tartózkodott.

Ha csak ennyiről lenne szó, akkor valóban problémás lenne szobrot állítani neki. Azonban Nagy Imre történelmi szerepe Sztálin halála után lett valóban fontos, amikor miniszterelnöksége idején felszámolták az internálótáborokat, felülvizsgáltak több koncepciós pert és lassítottak a rákosista iparosítás mértékén. Nem, demokrata továbbra sem volt, de kommunizmus alatt ő nem a Szovjetunió szolgai másolását értette.

1956-os szerepvállalását is érheti kritika, hiszen hosszú időbe telt, míg realizálta: nem „ellenforradalmi lázadásról” van szó, nem grófok, bárók és püspökök tüntetnek az utcákon, hanem főként olyan munkások, akiket a rendszer elviekben képviselt.

Na, ezért van helye a nemzeti panteonban – erényeivel és hibáival együtt.

A Kádár-korszakban az 1956-os „sajnálatos októberi események” eredeteként három okot neveztek meg, ami az iskolai tananyagba is bekerült. Eszerint a Rákosi és társai által elkövetett hibák, a Nagy Imre-csoport áruló tevékenysége és a külföldi imperialisták honi ügynökeinek aknamunkája vezetett a felkeléshez. Rákosit büntetésként a Szovjetunióba száműzték, ahol 1971-ben elhunyt. Nagy Imrét és társait 1958-ban kivégezték, melyről csak egy apró újságcikk tudósított. Holttestét jelöletlen sírba hantolták el a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában, koporsójára cirill betűkkel a „Borbíró Piroska” nevet írták.

1959-ben Brüsszelben jött létre a Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet, és itt adták ki az első róla szóló életrajzi munkákat is. Olyan emigráns értelmiségiek szenteltek könyvet a mártír miniszterelnöknek, mint Molnár Lajos, Kopácsi Sándor vagy Méray Tibor. 1988. június 16-án az Emberi Jogok Magyar Ligája közreműködésével a párizsi Père Lachaise temetőben jelképes sírt emeltek neki.

A kádári emlékezetpolitika kártyavára 1989. január 28-án kezdett összeomlani. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága által felállított történelmi albizottság tanulmánya alapján Pozsgay Imre a Magyar Rádió 168 óra című műsorában mindenki nagy meglepetésére népfelkelésnek értékelte az 1956-os eseményeket. Ezt követően június 16-án a Történelmi Igazságtétel Bizottsága szervezésében újratemették Nagy Imrét és társait, október 23. (a forradalom kitörésének napja) pedig nemzeti ünnep lett.

Nagy Imre lánya, Erzsébet évtizedek óta küzdött apja rehabilitációjáért, melynek napja éppen Kádár János halálával esett egybe. Orsó utcai házuk ma Nagy Imre Házként működik.

A forradalom negyvenedik évfordulójára nemcsak a miniszterelnök már említett szobra készült el, hanem a Rainer M. János által írt részletes életrajz első kötete is. A második kötet három évvel később jelent meg, ekkorra már Rainer az 1956-os Intézet és Oral History Archívum vezetője is volt. Ez a történeti műhely szinte az újratemetéssel egy időben született, munkatársai pedig főként az 1945 utáni magyar történelem kutatására koncentráltak, melyben kitüntetett helyet kapott a Kádár-korszak és természetesen maga a forradalom.

A vértanú miniszterelnök nevét ma is több városban viseli tér, utca – alakját egy szegedi szobor is őrzi. 2004-ben Mészáros Márta készített filmet az életéről A temetetlen halott címmel.

2006-ban a forradalom 50. évfordulóját politikai botrányok és tüntetéshullámok szorították háttérbe, melyek Gyurcsány Ferenc kiszivárgott balatonőszödi beszéde miatt kezdődtek. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet akkori felmérésre szerint

a megkérdezettek 52%-a értékelte őt inkább pozitívan. Ez 2018-ra már 60%-ra növekedett.

Érdekes módon éppen 2016-tól nem jelent meg a hivatalos megemlékezéseken Nagy Imre portréja, a 60. évfordulón inkább a felkelők és Mindszenty József bíboros képeivel, valamint Dózsa László legendájával váltották fel. Mindeközben az 1956-os Intézetet először 2010-ben az Országos Széchenyi Könyvtár egyik osztályává fokozták le, majd 2019-ben megadták neki a kegyelemdöfést: beolvasztották a Veritas Történetkutató Intézetbe.

Az inga most úgy tűnik, ismét nyugvópontra jutott – ki tudja mikor kap ismét lendületet.

A szerző történész, volt középiskolai tanár. Olvass még tőle az Azonnalin!

NYITÓKÉP: Bárány Balázs