Így segítettek a szocializmusban a magyar ellenzéknek konspirálni a lengyelek

Mitrovits Miklós legújabb könyvében a lengyel-magyar ellenzéki kapcsolatok történetét írta meg. Interjúk, állambiztonsági iratok és a korabeli szamizdatirodalom segítségével tárta fel, hogyan működtek együtt, hogyan inspirálták egymást a két ország ellenzékijei és hogyan élt tovább a lengyel-magyar barátság a keleti blokk szűk levegőjében.

Ha a lengyel-magyar barátságot és az ellenzékiség történetét nézzük, Mitrovits Miklós Tiltott kapcsolat című kötete két okból is fontos. Egyik erénye, hogy tényszerűen taglalja a sokszor mitikus, anekdotikus formában megjelenő lengyel-magyar kapcsolatot egy adott korszakban. Külön érdekessége, hogy

– őrá a cikkben ki is térek majd.

Magyar részről két motiváció volt a lengyel kapcsolatok keresésében. Az egyik a politikai kapcsolatkeresés: a hetvenes évek második felében a lengyel ellenállás ugyanis jóval szervezettebb volt, mint a magyar. Ez leginkább a demokratikus ellenzékhez kapcsolható személyeket mozgatta. A másik pedig egy kulturális, polonofil érdeklődés volt, ami inkább a lengyel-magyar barátság hagyományaiból táplálkozott. Ez utóbbi csoportot Mitrovits kulturális ellenállásként nevezi, amihez irodalmárok, történészek tartoztak, akik később az MDF környékén tűntek fel így vagy úgy.

A könyv másik erénye, hogy az 1989 előtti ellenzékiség története egy tágabb közép-európai kontextusban jelenik meg: egy átgondolt és jól megszervezett együttműködés rajzolódik ki. Ezt a személyes kapcsolatokon túlmutató gyakorlati együttműködést kevésbé szokták hangsúlyozni. Látható, hogy Václav Havel, Adam Michnik vagy Konrád György programadó írásainak szellemi hatásán túl, a kor lehetőségeihez képest ezek az ellenzéki csoportok a maguk eszközeivel támogatták egymást. A szolidaritási nyilatkozatok és akciók mellett volt egy kölcsönös tanulás is.

Nyomtatás és konspiráció: a demokratikus ellenzék Varsóban

Az 1977-ben alakult Munkásvédelmi Bizottság (KOR) volt az egyik legfontosabb katalizátor a lengyel ellenzék szerveződésében. A ’76-os Radom és Ursusbeli sztrájkokat követően alakult jogvédő csoport nemcsak amiatt fontos, hogy túlmutatott az értelmiség körein, hanem nyomában sorra alakultak a hasonló szervezetek és virágzó ellenzéki nyilvánosság alakult ki. A lengyel szervezettség elsősorban annak a stratégiának köszönhető, amit Adam Michnik, a lengyel ellenzék egyik főideológusa fogalmazott meg Új evolucionizmus című írásában: a hatalom helyett az ellenzéknek a társadalmat kell céloznia, ehhez egy független közélet megteremtését tűzte ki.

A lengyel szamizdatszcéna, amit lengyelül második nyilvánosságnak hívtak, bőven túlmutatott az indigóval másolt gépelt írások terjesztésén. A pártállamtól függetlenül több tízezres példányszámú ellenzéki újságok működtek és többezres példányszámban adtak ki könyveket.

Nem véletlen tehát, hogy az oda gyakran kiutazó Haraszti Miklós, Kis János, Bence György a baloldali gyökerű KOR köreivel kereste a kapcsolatot.

Magát a lengyel ellenzéki stratégiát azonban nem tudták teljesen átültetni a magyar helyzet különbözősége miatt. Ugyanis a munkásság megszólítása egyfelől bőven túlmutatott volna a Kádár-korszak kompromisszumán, másfelől nem is volt lehetséges a kádári jóléti politikának és a második gazdaság atomizáló hatásának köszönhetően. Viszont a lengyel ellenzéki aktivitás bizonyos elemei Magyarországon is megjelentek. Például a később legendássá váló hétfői szabadegyetemek a lengyel repülő egyetem mintájára jöttek létre, ahol magánlakásokon tartottak nyilvános közéleti előadásokat, vitákat – ezeknek később a Szolidaritás független szakszervezet és Lengyelország lett a legfőbb külpolitikai témája.

Lengyel hatás a magyar szamizdatkultúrára

A legfontosabb inspirációt a szamizdatlap-alapítás és a sokszorosítási technikák jelentették. Harasztiék egy varsói út után, 1980-ban kezdték meg tervezni a Beszélőt. A Beszélő nemcsak a nyolcvanas évek legfontosabb magyar szamizdat lapjának számított, de egyben az első lap volt Magyarországon, ami lengyel mintára konspiratív módon működött.

Az 1981-ben alapított AB kiadó is lengyel mintára alakult meg, alapítói – ifj. Rajk László és Demszky Gábor – többször mentek tanulmányútra Lengyelországba. Utóbbi 1981 tavaszán járt Varsóban, hogy megismerkedjen a szitázással vagy az úgynevezett ramka technikával, ami egy egyszerűen szétszerelhető keret volt, a szitázás és a stencil ötvözete. Miután Demszky hazatért, megalapították a kiadót, amihez az inspirációt a lengyel NOWA adta, amely akkor már sikeresen működött profitorientált független vállalkozásként.

A Szolidaritás legális időszaka alatt (1980 augusztusától egészen az 1981. december 13-án bevezetett hadiállapotig) a magyar szamizdat szorosan követte a lengyelországi eseményeket. 1981 decembere után az információáramlás csatornái megszűntek: Lengyelországot a hatalomra kerülő katonai vezetés hermetikusan lezárta, az ellenzék vezetőinek nagy részét pedig letartóztatták. A helyzethez viszonylag gyorsan alkalmazkodtak a magyar és a lengyel aktivisták. Januárban már az AB Kiadó kiadta a hadiállapot legfontosabb dokumentumait, híreit és ellenzéki írásokat. Ezeket lengyel aktivisták csempészték Magyarországra a Varsó-Budapest között közlekedő Báthory-expressz WC-jében.

A következő években nemcsak lengyelországi hírek jelentek meg folyamatosan a magyar szamizdatban: a lengyel ellenzék elméleti vitái eleve inspirálták a magyar közeget. A Beszélőben 1981 decembere és 1984 februárja között futó az útkeresésről szóló vitacikk-sorozatot a lengyel ellenzék dilemmái ihlették: ez egy fontos állomás volt a magyar ellenzék önszerveződése felé. A hadiállapotot követően a Szolidaritás vezetésében alapvetően két stratégiáról vitatkoztak.

Az egyik irányzatot Jacek Kuroń, a szervezet baloldalához tartozó értelmiségi tanácsadó képviselte, ő egy szervezett és központosított ellenállási mozgalom mellett kardoskodott. Zbigniew Bujak aktivista, a földalatti Szolidaritás egyik vezetője viszont a társadalom különböző rétegeinek saját szervezetei és az autonómia köreinek megteremtése mellett érvelt.

Ezek az álláspontok Kis János és Magyar Bálint írásaiban is visszaköszöntek a magyar helyzetre alkalmazva. A magyar ellenzék részben ennek a vitának köszönhetően tudta később megfogalmazni politikai koncepcióját és céljait.

Kézzelfogható szolidaritás: SZETA-tábor lengyel gyerekeknek

A demokratikus ellenzék tevékenysége nem merült ki ennyiben a lengyel-magyar kapcsolatok terén. A magyar ellenzék első látható, politikailag is értelmezhető szolidaritási akciója lengyel gyerekek táboroztatása volt a Balatonon 1981 nyarán. Ekkorra már Lengyelországban a politikai és gazdasági válság egyre inkább eszkalálódott. Az állampárt és a Szolidaritás közti patthelyzetet komoly áruhiány és nélkülözés súlyosbította.

A Solt Ottilia alapította Szegényeket Támogató Alap (SZETA), ami a demokratikus ellenzék első formális szervezete volt, először a Magyar Vöröskeresztnél kezdeményezte, hogy indítsanak egy segélyakciót és gyűjtést a lengyelek javára. A Vöröskereszt viszont ezt egyszerűen visszautasította, mondván ők nem diszkriminálnak népek szerint és lengyel részről amúgy sem volt ilyen igény. Ezután döntött úgy a SZETA, hogy nehéz helyzetű lengyel gyerekeket fog táboroztatni.

A magyar állampárt persze minden eszközzel akadályozta a szervezést.

A tábor, ahol Petri György főzött és Cseh Tamás adott minikoncertet, nagy élmény volt a gyerekeknek, a programok mellett valószínűleg azért is, mert az otthoni nélkülözéssel szemben itt bőségesen kaptak enni. A tábort a magyar hatóságok, a rendőrség és a KÖJÁL folyamatosan zaklatta, az egyik lengyel szervezőt, Wojciech Maziarskit, egy Budapesten tanuló egyetemistát pedig kiutasították Magyarországról a rendezvény után. A SZETA a következőkben már nem is tudott hasonló táborokat szervezni – nem úgy a magyar szocialista államvezetés, amely a saját céljaira használta fel az ötletet. Többezer lengyel fiatalt táboroztattak Magyarországon a KISZ, úttörő- és építőtáborok keretében, ahol persze a résztvevők alapos ideológiai képzést is kaptak.

A lengyel, mint tiltott kultúra

A hazai kulturális ellenállás körei másfajta logika mentén dolgoztak, mint a demokratikus ellenzék. Mitrovits őket ugyan nem sorolja a Kádár-kor politikai ellenzékéhez, de szimpatizáltak a Szolidaritással. A lengyel kapcsolatok keresésében viszont nem a lengyel ellenzéktől való tanulás mozgatta őket leginkább. Ezek az irodalmárok, történészek elsősorban polonofil szakmai érdeklődésből foglalkoztak Lengyelországgal, és egyben inspirációt is jelentett nekik a szabadabb lengyel közbeszéd. Kiss Gy. Csaba az 1978-as krakkói útját egyenesen „szellemi megtisztulásként” írta le emlékirataiban.

A lazán szerveződő csoport két kiemelkedő alakja Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész és Kovács István történész, író voltak, akik a hetvenes évek közepétől kerültek kapcsolatba lengyel ellenzéki körökkel. De a könyvben feltűnik Göncz Árpád és Csoóri Sándor is, akik mint a korszak ismert független értelmiségei szintén részt vettek ebben. Utóbbi Senkid, barátod címmel verset is írt 1981-es krakkói útja után. A kulturális ellenállás elsősorban írókkal, irodalmi lapokkal és katolikus értelmiségi körökkel kereste a kapcsolatot.

Ebben a kapcsolatépítésben a legnagyobb szerepe lengyel részről Waczław Felczak hungarológus történészprofesszornak volt. Felczak a második világháború alatt a lengyel földalatti állam és a londoni emigráns kormány közötti kapcsolatot fenntartó futárbázist működtette Budapesten. A kommunista lengyel államban nyolc évet börtönben ülő Felczak végül tudta folytatni történészkarrierjét, de csak a hetvenes évektől jöhetett újra Magyarországra. Akkortól viszont évente járt és tanított is nálunk.

Ezen körök célja elsősorban az volt, hogy a Kádár-korszak hivatalos kultúrpolitikájával szemben alternatívát mutassanak fel, ám ezt nem a szamizdat eszközeivel, hanem a nyilvánosság kereteinek feszegetésével próbálták elérni. Történelemszemléletüket a korabeli uralkodó marxizmustól elütő közép-európaiság jellemezte.

A kulturális ellenállás egyik legnagyobb teljesítménye ezen témák nyilvánosságba való beemelése volt, azonban azzal, hogy kerülték a szamizdatot, mozgásterük is viszonylag kevés volt. Ez elsősorban a lengyel téma 1981 utáni egyre forróbbá válásának volt köszönhető.

Mitrovits a korabeli folyóiratok lengyel számainak, témáinak összehasonlításával kiválóan illusztrálja, hogy már az aktuálpolitikát kerülő történelmi, kulturális írások is éles reakciót válhattak ki a pártvezetésben. A független lengyel alkotók többsége nálunk is indexen volt. Amkikor Czesław Miłosz, az emigrációban élő lengyel költőóriás 1980-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, annak ugyan széleskörű visszhangja nem volt a magyar közbeszédben, de a Nagyvilágban pár Miłosz-verset gond nélkül lehetett közölni. Az egy évvel később megjelenő, a kulturális ellenállás egyik fontos fórumának számító Tiszatáj lengyel száma viszont retorzióval járt. A „Krakkói körkép” című összeállításban megjelenő szövegek elsősorban a hivatalos kultúrpolitika kereteit feszegették, amiért büntetésként a főszerkesztő fegyelmit és prémiummegvonást kapott, helyettese pedig szigorú megrovást.

A Tiszatáj viszont még könnyen megúszta a KISZ-hez tartozó Mozgó Világhoz képest, amelyet pár hónappal korábban bezúztak egy lengyelországi riport miatt, és még a főszerkesztőt is leváltották. A problémás riport az 1980 augusztusi sztrájkok idején egy częstochowai hippitalálkozóra utazó leszerelő kiskatonákról szólt. Ezekhez képest a vajdasági Új Symposion irodalmi lap vagy a Máshonnan Beszélő szamizdat lengyel számai jóval messzebb tudtak menni. Előbbi minden különösebb megkötés nélkül közölt a lengyelországi hadiállapot ihlette magyar verseket, utóbbi pedig olyan történelmi tabukat is érintett, mint a katinyi mészárlás.

A párt rémálma: a lengyel fertőzés

Az MSZMP vezetése az 1970 decemberi tengermelléki sortüzek óta szorosan követte a lengyel eseményeket, erősen foglalkoztatta őket, mennyire stabil a lengyel szocializmus.

A varsói történések fontosságát jelzi, hogy az 1971-84 közötti két varsói magyar nagykövet, Németi József és Garamvölgyi József nem hagyományos külügyi háttérrel, hanem belügyes és agitprop vonalról érkeztek. Olyan emberekre volt szükség, akik jó kapcsolatot tudtak ápolni a lengyel belüggyel. A lengyel-magyar ellenzéki kapcsolatok intenzitását jól mutatja, hogy a rendszerváltásig a két ország állambiztosági szervei szorosan együttműködtek.

A magyar pártvezetés a lengyel-magyar személyes kapcsolatokra is idegesen reagált. Magyar Bálint akkoriban az MTA Világgazdaságkutató Intézetében dolgozott, ahol a lengyel mezőgazdaságot kutatta. 1981 januárjában Varsóba utazott anyagot gyűjteni könyvéhez, és útja során a Szolidaritás képviselőivel is találkozott. Ugyan akkoriban a Szolidaritás egy teljesen legális szervezet volt Lengyelországban, a magyar állambiztonság mégis gyorsan elintézte, hogy a lengyel szervek Magyart hazaküldjék. Itthon nem maradt el a retorzió, útlevelét bevonták, és az állásából is elbocsájtották. Nem volt ritka, hogy a lengyel-magyar ellenzéki kapcsolatokat az utazás korlátozásával akadályozta az MSZMP. A kulturális ellenálláshoz tartozó Kovács Istvánnal is megesett, hogy visszafordították a csehszlovák határról.

Mitrovits a könyvben a magyar hivatalos sajtót és közbeszédet is elemzi, talán ez a könyv egyik legérdekesebb fejezete. Ugyanis kiderül, hogy

A pártállami sajtó 1980 augusztusától követte a lengyelországi eseményeket és viszonylag mérsékelten mutatta be azokat. Sőt, 1981 májusában a Panoráma stábja egy részletes riportot forgatott Lengyelországban, amelyben a Szolidaritás vezetője, Lech Wałęsa perceken keresztül nyilatkozott és részletezte a független szakszervezet céljait.

Ezután azonban nem sokkal új direktíva született. A pártvezetés megijedt az elfajuló lengyel helyzettől és az elhallgatás, illetve a suttogó propaganda mellett döntött. Ekkoriban jelentek meg a Ludas Matyiban és a hétfői rádiókabaréban a lengyelek lustaságán, munkakerülésén és szegénységén élcelődő viccek. Az olyan vicceknek, mint a „Hogy néz ki a lengyel szendvics? Két kenyérjegy között egy húsjegy” elsősorban az volt a célja, hogy a magyar társadalomban ellenszenvet keltsenek a lengyelekkel szemben és a magyar emberek a lengyel ügyet reménytelennek lássák.

Azt pontosan nem tudni, hogy hogyan változott a közvélemény, de az elérhető közvélemény-kutatások alapján látható, hogy az addig semleges és viszonylag nyitott magyar társadalomban termékeny talajra hullott a propaganda. Az 1981. december 13-án bevezetett hadiállapot végül megkönnyebbülés volt a pártnak. Nem véletlenül köszöntötte úgy aznap este Hajdu János A hét című politikai műsor nézőit, hogy „végre egy jó hír Lengyelországból!”

Mit jelentett 1956 a Visztula mentén?

Ahogy a Szolidaritásnak vagy Adam Michnik írásainak komoly hatása volt a magyar gondolkodásra, úgy a lengyel ellenzék céljaira és stratégiájára a magyar október történései is hatottak. A lengyel szamizdat magyar témájú kiadványai között az 56-os magyar forradalommal foglalkozó írások alkotják az egyik legnagyobb csoportot. Ennek részben érzelmi kötődése volt: a lengyelek nem felejtették el azt a társadalmi összefogást, amellyel segítették a magyarokat segélycsomagokkal, pénzzel és véradással a forradalom napjaiban.

A másik, hogy '56 tanulságait a lengyel ellenzék tudta hasznosítani. Elsősorban a munkásönkormányzás programja szerepelt kiemelt helyen a Szolidaritás céljai között, amihez a magyar munkástanácsok adták a példát. Továbbá a lengyelek mindenképpen el akarták kerülni a fegyveres harcot. Látták, hogy engedmények elérhetők, de ehhez egy másfajta stratégia kell. Ebből született az „önkorlátozó forradalom” programja, amelyben egy, a párttal való reális kompromisszum kiharcolására törekedtek, belátva, hogy olyan dolgokat, mint a Szovjetunió geopolitikai érdekei, adottnak kell venni.

1956 emléke nemcsak írásokban jelent meg, hanem tettekben is.

A helyszín mellesleg nemcsak ezért fontos a magyar-lengyel barátság történetében. A keleti frontról visszavonuló magyar katonák itt állomásoztak, és segítették az 1944. augusztus elsején kirobbant varsói felkelést. Továbbá az első közös lengyel-magyar ellenzéki akció is idekapcsolódik, ugyanis 1980-ban Pákh Tibor 56-os elítélt egyéni akciójában csatlakozott a templomban tartott ellenzéki éhségsztrájkhoz.

Ki mondta Orbánéknak, hogy alapítsanak pártot?

Ha lengyel hatásról van szó, a rendszerváltó pártok közül a Fidesz sem volt kivétel:

Velük ismerkedett meg Fellegi Tamás, a Bibó szakkollégium tanára Budapesten, aki aztán tanítványaival, Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval többször is elutazott Lengyelországba.

Orbán aztán a Szolidaritásról írta a szakdolgozatát Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (a lengyel példa) címmel. A dolgozat nemcsak tartalmában és terjedelmében volt több, mint egy szakdolgozat: eleve bátorságra vall, hogy a szöveg szamizdat írások mellett a lengyel ellenzék fő figuráira is hivatkozott. Ahogy Mitrovits írja: „a dolgozat lényegében egy töprengés volt a lehetséges utakról és eszközökről.”

Ennél azonban van egy konkrétabb lengyel hatás is a Fidesz környékén. A már korábban említett Felczak professzor 1987-ben az Eötvös Collegiumban tanított, akit aztán meghívtak előadni átellenbe, a Bibó szakkollégiumba. Az egyik ilyen előadáson tanácsolta a hallgatóknak, hogy alakítsanak pártot. „Valószínűleg lecsuknak érte benneteket, de minden arra mutat: nem fogtok sokáig ülni”, idézi Felczakot Mitrovits. A fiatal Orbán és társai ugyan nem voltak annyira radikálisok, hogy pártot alapítsanak, de szűk fél évvel később megalakult a Fidesz ifjúsági szervezetként. És valóban: egy rendőrségi figyelmeztetéssel megúszták.

Mitrovits könyve tehát részletesen bemutatja, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek kétségkívül az újkori történelem egyik legintenzívebb korszaka volt a lengyel-magyar barátság történetében. Azok, akik Magyarországon vagy Lengyelországban ellenzékiek voltak, nem tudták kivonni maguk a másik hatása alól. A lengyel hatást jól tükrözi, hogy 1990 után a demokratikus Magyarország két legfontosabb közjogi méltósága – Antall József miniszterelnök és Göncz Árpád államfő – lengyelbarát politikus volt.

Az már egy másik történet, hogy hogyan élt a lehetőséggel a két ország elitje: ez sajnos egy elszalasztott lehetőség volt.

Mitrovits Miklós Tiltott kapcsolat című könyvéről további részletek itt.